Kellemes kis helyen jártam, jót kocogtam, de élesben derült ki, a vadnyulak és az őzek még könnyedén lehagynak...

Az az igazság, hogy vidéken nem feltétlenül vannak változatos lehetőségek a hobbisportolók számára. Most is teljesen véletlenül tudtam meg, hogy Karcagon, ahol pár napot töltök, van egy erdei futópálya, méghozzá szépen kiépítve, és nem is rövid. Ráadásul tornaszereket is elhelyeztek a pálya mellett- ki kellett hát próbálnom.

Persze könnyű a dolgom, hiszen mostanában már szinte minden utazásra, kiruccanásra viszem magammal a futócipőmet. A héten Debrecenben volt pár köröm a stadion melletti rekortánon, amit én remek ötletnek tartok, de ezúttal egy egészen másféle futásélményben volt részem. A karcagi futópálya ugyanis szinte végig erdőn halad keresztül, és most a mulcs mellett az ősszel lehullott falevelek borították.

Több ponton vannak tájékoztató táblák, térképpel és szabályzattal. A térkép azért indokolt, mert a teljes kör 2 kilométer hosszú, de mellett több rövidebb távú kört is kijelöltek. Színekkel jelölték meg ezeket, és faoszlopok tetejére festett színkódokat lehet követni. Ám ezekre akkora szükség nincs, mert könnyen lehet követni az útvonalakat, és az is belefér, hogy egy kicsit elkalandozunk.

A hétvége és az elfogadható időpont ellenére nem nagyon volt rajtunk kívül más az erdőben- mondjuk úgy, teljes magányban kocoghattam. Így aztán én riasztottam fel az erdőlakókat: egy méretes vadnyúl ugrott ki először egy bokorból, aztán láttam őzeket, fácánt, még egy nagy ragadozómadarat is. Igazán természetközeli élmény volt a futás! A pályát szépen rendben tartva találtam, akadtak táblák, amik az élővilágról szóltak, volt kényelmes pihenőhely, megtaláltam a tornaszereket is: saját erős, fából és acélból készült egyszerű eszközök ezek, én is beiktattam például pár húzózkodást.

Szóval tetszett a futópálya. Kár, hogy Karcag belvárosától kicsit távol esik, esti órákban szerintem kevesen keverednek el erre, de most hétvégén se nagyon jártak a környéken. Vidéken ez a fajta mozgás talán nem annyira népszerű még, de ettől függetlenül ők aktívabbak a magamfajta fővárosinál, hiszen az egész városban kicsik és nagyon bickliznek mindenfelé. Így aztán szó nincs tunyaságról- és ha valaki minden héten hosszú órákat teker, el tudom képzelni, hogy nem hozza annyira lázba a kocogás. Eközben mi még a futópályához is autóval mentünk.

Kocogni itt az erdőben, szökellő őzeket látva jó élmény, s egy barátom tréfásan rámutatott, még van hova fejlődnöm futóként, amíg ilyen könnyedén lehagynak. Meglátjuk, ha legközelebb erre járok, én futok-e, mint a nyúl, vagy a tapsifülesek. Nyáron, a kizöldült erdőben ráadásul még jobb lehet itt a kocogás, szóval vissza kell még jönnöm.