Sportfoglalkozás

Azt hiszem, az amerikaifoci rajongói maradéktalanul elégedettek lehetnek az NFL-idény első nyolc fordulójával. Itt aztán tényleg volt minden- elsősorban és mindenekelőtt izgalom.

A mélyebb elemzéseket el lehet olvasni a szaklapokban, az erre szakosodott weboldalakon, én inkább tisztán szurkolói szemmel gondolkodok el az elmúlt pár hét történésein. Sajnos tényleg csak pár hétről beszélünk, itt Európában nehéz megszokni azt, milyen rövidke az NFL-szezon. Persze lehet, a tengerentúlon is keveslik a meccseket, de hát én itt nézem, más sportokon szocializálódtam, magamból tudok kiindulni.

Szóval a legjobb jele annak, hogy milyen változatos és izgalmas fordulók állnak máris mögöttünk az az időről időre frissülő Power Ranking: az NFL csapatait szigorúan elméleti rangsorba rendező cikkekben óriási zuhanásokat és ugrásokat is láttunk mostanában. Az első héten az nfl.com rangsorában címvédő Seahawks után a Broncos, a Saints, a Packers és a Patriots következett. Az ötödik héten Bengals vezetett, a Seahawks már csak negyedik volt, a Patriots a 18., a Saints a 22. A legutóbbi élén a Broncos áll a Cardinalst és a Patriotsot megelőzve, a Seahawks a negyedik, a Bengals pedig a 14. El tudunk képzelni hasonló mozgásokat egy rangsorolásban mondjuk a spanyol focibajnoksággal és benne a Barcelonával meg a Real Madriddal?

És ez az, ami miatt gyakorlatilag szinte mindegy, melyik meccset adja a televízió, jó eséllyel izgalmas találkozót látunk. A ligában már nincs veretlen csapat, nyeretlen is csak egy, ami jól jelzi azt, bárki kikaphat bárkitől. Olyan szoros meccsek voltak a hétvégén is, mint a Falcons londoni veresége az utolsó pillanatban mezőnygólt szerző Lions ellen, az eddig remekül robogó Cowboys váratlan elbukása a Redskins csapatával szemben, a kiélezett Seahawks-Panthers összecsapás... A nagy győzelmek pedig nagy egyéni teljesítményekkel kápráztattak el, hiszen Ben Roethlisberger hat, Tom Brady pedig öt touchdown-passzt szórt ki.

És ezért aztán most hétvégén is bármelyik meccs mehetne a tévében, biztosan bekapcsolnám. Nem csak a kedvencem meccsei érdekelnek, a többin is lehet izgulni. Mondjuk ez a vasárnap igazi csemegét igér, a Patriots otthonába látogat a Denver Broncos, jön a 16. Tom Brady- Peyton Manning csata. Ám ez is éppen annyira megtippelhetetlen, mint az összes többi meccs. Tavaly az alapszakaszban a Patriots óriási hátrányból fordítva hosszabbítás után nyert, míg a rájátszásban Manningék győztek. Most is bármi lehet... De ott lesz még a Cardinals vendégjátéka Dallasban, a Ravens pedig otthonában próbálhatja megtréfálni a Steelerst. Izgalmas (és hosszú) vasárnap este elé nézünk.

És kell valami más egy igazi sportrajongónak, mint látványos és izgalmas meccsek, jó szórakozás?... Igen, a kérdés költői, a jól válaszolók pedig velem együtt ülnek majd a tévé előtt.

Az amerikaifoci mindig is sérülésveszélyes sport volt, és ahogy fejlődött a technika, úgy javítottak a védőfelszereléseken is. Érdekes látni annak az állomásait, hogyan módosultak például a sisakok.

Persze a múltban nem feltétlenül laboratóriumi körülmények között demontsrálták az újdonságok előnyeit. Ez a felvétel 1932-ben készült, ahol a feltaláló saját maga lesz a kísérleti nyúl, amikor egy csapatnyi focista között mutatja be, feje tökéletesen védett, állja a rúgásokat, sőt, azt is, amikor fejjel megy a falnak.

Remélhetően nem attól bátorodott fel annyira, hogy a sok, kísérletezés közben elszenvedett sérüléstől károsodott az agya...

Kerek számokról beszéltek a hétvégén az NFL sztárjai kapcsán, de ezek a dolgok majd csak a Hall of Fame szavazásokon számítanak valamit, a jelenben semmit nem mondanak az aktuális helyzetről.

Peyton Manning, a Denver Broncos irányítója megdobta ötszázadik touchdown passzát, és jó esélye van rá, hogy egy-két meccsen belül maga mögé utasítsa az 508-at passzoló Brett Favre-t. Ezzel pedig az övé lenne a valószínűleg elég sokáig megdönthetetlen rekord, mert hiába passzorientált manapság az amerikaifoci, azért hosszú, sérülésmentes karrier, tehetség, szerencse és jó elkapók is kellenek ahhoz, hogy valaki több száz passzt osszon ki.

Ám most még ennél is érdekesebb az, hogy hiába győzte le az eddig veretlen Arizona Cardinalst a Denver, sokan fanyalognak. A meccs közben hajlamosak elkényelmesedni Manningék, és többször van olyan érzése az embernek, ha nyomást tudnak gyakorolni az irányítóra, bizony továbbra is zavarba hozhatók. Pedig tavaly is éppen az volt az idény nagy tanulsága, hiába a rekordok, a könnyű meccseken termeltek yardok és touchdownok, ha egy kemény ellenfél begyalulja a földbe a támadóegységet.

Akkor a Seattle Seahawks ezzel az agresszív védekezéssel simán múlta felül a Super Bowlban Manningéket, és ahogy most kinéz a dolog, ugyanilyen keménységre továbbra sincs válasza a denverieknek. Persze lehet erre azt mondani, az 500. passzolt TD meg 41-20-as győzelem után mókás a Broncos hiányosságairól elmélkedni, de én egészen biztos vagyok benne, hogy a csapat háza táján legalább annyit foglalkoznak a hibákkal, mint a jó dolgokkal. A statisztikákat majd a visszavonulás után, a Hall of Fame beiktatás idején jó lesz felidézni, de most csak az érdekes igazán, sikerül-e újból a csúcsra érni Manningnek- vagyis inkább a Denver Broncosnak.

Emlegetik ugyanis, hogy a menedzser, John Elway mit meg nem tesz azért, hogy Manning második alkalommal is nyerhessen egy Super Bowlt, ám szerintem őt elsősorban a csapat, a klub érdekli, nem a már most is legendás játékos boldogsága. Kettejük végső célja azonos, ám nyilvánvaló módon Elway gond nélkül támogatna egy irányítócserét, ha azt látná a csapat elsőszámú érdekének. Ez a kérdés most fel sem merül, ezzel együtt is jó tudni, hogy így működik a sport kőkemény realitása.

A New England Patriots edzője, Bill Belichik az az ember, aki ezt a szemléletet mindig, minden körülmények között kihangsúlyozza, és kétségtelen, az eredmények őt igazolják. Belichik nem egy nyilatkozó-művész, unalmas, semmitmondó sajtótájékoztatóin szinte mindig ugyanazt szajkózza: csak a következő mérkőzésre koncentrálunk, ellenfelünk nagyon jó csapat, mindent azért teszünk hogy sikeres legyen a csapatunk...

Az utóbbi megállapítás pedig a kulcs. Lehetne okoskodni fel-alá, de egyik csapatnak sem az a legfontosabb, hogy konkrétan egy játékos szobrát fényesítgessék, az eredmények rovására. Éppen ezért amikor a Patriots az idény első meccsein hullámzó teljesítményt mutatott, és a múlt héten a Kansas City Chiefs-től tragikus játékkal nagy verést szenvedett el, máris beindult a kórus: Tom Brady ideje lejárt, kiöregedett, akár el is cserélheti a Patriots.

Mindez benne is lehetne a pakliban- legalábbis elméletileg. Ám Belichick számára a csapat az első, és ő nyilván pontosan érezte, hol kell hozzányúlni a dolgokhoz annak érdekében, hogy a Patriots a rangjához méltóan szerepeljen. A játékosállomány nem rossz, és az eddig veretlen, egy hét pihenő után érkező Cincinatti Bengals fölényes legyőzése után az eddig Brady-t temető hangok most újból elkezdik fényezni a háromszoros Super Bowl-győztes irányítót- legalábbis a következő meccsig.

Erre meg is lenne az ok, hiszen most ő is, társai is elkapták a fonalat, és az NFL történetében hatodikként Brady is átlépte az 50,000 passzolt yardot. Ám ez csak annak a jele, hogy karrierje összességében milyen sikeres, rájátszást nem adnak erre a statisztikára sem. Így aztán senki nem ünnepel napokig, nem dőlnek hátra a csapatnál: az edzők és a játékosok tudják, sikerült némileg kiküszöbölni a csorbát, de másnaptól már a Buffallo Bills ellen kell készülni. Mit sem érnek a vállveregetések, ha ott nem sikerül győzni...

És hiába unalmasak Belichick sajtótájékoztatói, mégis a valóságról adnak képet: a következő meccs a fontos, és az NFL-ben nincsenek könnyű ellenfelek. Minden arról szól, hogy a csapat győzni tudjon, és erről igen sokat tudhat a Patriots mestere, akinek bőven volt sikerekben része. Csak épp őt nem a múltbeli sikerek izgatják, hanem a jövőbeliek. Szintén az ő gyakran hangoztatott kifejezése az, hogy "it is what it is". Szóval nem valami titkos stratégiát kell keresni, a dolog az, aminek látszik: hétről hétre zajlik a kőkemény csata az NFL-ben, és mindenki végső célja a Super Bowl-győzelem. Ám csak egyetlen csapat nyerheti azt el, és minden bizonnyal annak van erre több esélye, aki ennek a célnak az érdekében cselekszik, csak erre koncentrál győzelmek és vereségek után is.

Egy amerikai kölyökcsapat a győzelmet szerette volna úgy ünnepelni, mint a nagyok, egy nagy szalag rohanós átszakításával. Pechjükre a rögzítő tépőzár túl jó volt, így aztán az egész gárda fenékre vagy orra esett...

A rajongóvá válás egyik biztos jele, amikor az ember egy újonnan megszeretett sportágnak minden aspektusára kíváncsivá válik: az edzésekre, a pályán kívüli történésekre, a bulváros sztorikra, vagy akár a múltra. Én így vagyok például az amerikaifocival, egyre jobban képben vagyok a sport történelmével is, és szívesen szedek fel magamra tudást ebben a témában.

Egyik kedvencem a British Pathé videocsatornája, ahol egyszerűen fantasztikus archív anyagokat tudok találni. Érdekes nézni, mit jelent a "régi idők focija" a tengerentúlon, és persze az is mókás, hogy a britek mennyire furcsállva vették tudomásul, az amerikaiak is futballnak hívják a maguk játékát.

És milyen gyöngyszemek kerülnek elő, köszönhetően az archívum gondos gazdáinak! Alig kevesbb, mint száz éves felvételek egy Harvard-Yale meccsről...

Egy kis összeállítás az 1926-os Princeton-Harvard meccsről, aminek érdekessége az, hogy remek kis lassításokat láthatunk a hőskorszakból.

1931-ben készült ez a beszámoló, ami a bejegyzésem címét is adta: They call it football! Lendületes lehetett ez a meccs, és érdekes nézni, változott-e a tízes évek amerikaifocijához képest a stílus.

Ez az 1932-es anyag igazán mókás, hiszen az amerikafocival próbálkozó hölgyek szaladgálása azért nem vehető igazán komolyan. Legyünk őszinték: ebben a sportágban a nők nem igazán jutottak sokra mindmáig, bár ez szerintem pont nem akkora gond.

Jöjjön egy 1940-es anyag, amikor már-már modernnek tűnik az amerikaifoci. A legszebb az, hogy a beszámolóban van egy egyetemi és egy profiligás meccsről is összefoglaló. Chicago Bears és New York Giants? Ezek a csapatnevek ma is jól csengenek...

Végül az 1959-es NFL döntő, amikor a Baltimore Colts és a New York Giants találkozott. Azt kell mondjam, a felszerelések, a hosszú passzok már a mai csapatokat idézik, az izgalom, a feszültség pedig pont ugyanakkora volt, mint napjainkban. Pedig több, mint fél évszázados távlatból nézzük ezeket a képeket!