Sportfoglalkozás

A francia Alpok egyik lejtőjén készültek a gyorsasági síelők megjavítani a korábbi sebességi rekordokat, és sikerrel is jártak. Ennek a műfajnak a klasszisa, Simone Origone új világcsúcsa síléccel 252,632 km/óra lett.

A snowboarddal versenyző Edmond Plawczyk is rekordot javított, neki 203,275 km/órás tempót sikerült elérni.

Nehéz mit mondani, amikor ekkora sebességről olvasok. Autóban ülve is soknak tűnne 200-250 km/óra, de egy pár lécen menni ennyivel... Bizonyára óriási adrenalinfröccs lehet így siklani a havon, és azt hiszem, hiába tűnik úgy, "csak" lecsúsznak, a túlságosan vakmerők durván megüthetik magukat esés közben. Az ilyen szélsőséges rekordokat bizonyos sportágakban már nem is tartják számon, pont azért, mert túl sok volt a súlyos baleset, és abban bíznak, ha nincs hivatalos elismerés és nagy felhajtás, akkor a többség kedve elmegy a szélsőségek hajszolásától.

A síelésnél még nem ez a helyzet szemmel láthatóan, és talán már el is jutottak oda a biztonsági előkészületekkel, hogy ne következzen be a tragédia. Csak épp annyira aprók a különbségek, hogy egyre nehezebb lesz csúcsot javítani: Origone saját korábbi csúcsát alig 0,2 km/órával tudta felülmúlni, ami szinte elhanyagolható, nüansznyi különbség. Ha nem elég pontos a sebességmérőeszköz, ki sem mutatható... Itt tart már ez a műfaj is, nem elég tizedmásodpercekben mérni az időt.

Mindig van új a nap alatt: havas téli környezetbe ültetik át a jógát. És talán azért, hogy le lehessen védeni az ötletet, új nevet is adtak ennek a mozgásformának, ez lett a snowga.

Pár éve indultak az első ilyen foglalkozások, nyilván olyan helyeken, ahol telente sok a hó, és sokan síelnek. Végülis nem is annyira világtól elrugaszkodott az ötlet: aki szereti a téli sportokat, ugyanúgy szeretheti a jógát is. Kinn a természetben, a tiszta téli időben, amikor szinte harapni lehetne a levegőt, belefér pár ászana is a sítúrába.

Legalábbis én úgy tippelem, spontán módon jöhetett az ötlet: együtt síelő jógakedvelők talán csak mókából kezdtek a sítalpakon nyújtani, lazítani, aztán ezt az egészet keretbe foglalták. Mint mostanában a fitnesztrendek többsége, ez is először a tengerentúlon vált népszerűvé. Van, aki sílécen, más hótalpakon jógázik, és akad jógaközpont, ahol annyira kedvelt a snowga, hogy már éjszakai foglalkozásokat is terveznek.

A túrák első részében kezdik a jógát, és az így felfrissült, bemelegedett síelők jobban élvezik a havas tájon töltött időt. Biztosan nem árt a síelőknek sem az ászanáknak köszönhető jó hatás. Állítólag már néhány európai üdülőhelyen is kínálnak ilyen programot.

Elmondható, hidegben-melegben jógáznak manapság, hiszen a divatos hot jóga az egész világon ismert, nálunk is több ilyet kínáló stúdió van. Érdekes kontraszt lehet, ha valaki a felmelegített teremben űzött jógát is gyakorolja, sítúrán pedig beiktat egy snowga foglalkozást is...

Erre biztos nem gondoltak amikor Indiában kialakultak a jóga gyökerei. Úgy látszik, a jóga igazi jolly joker, bárhol űzhető, bármivel ötvözhető. Van, akiknek ez egy igazi filozófia és életforma, a rendszeres gyakorlás sokaknak lett szenvedélye az egész világon, míg jópáran megtalálták benne a nagy üzlet lehetőségét is. Ennél sokarcúbb mozgásforma aligha létezik...

Az 1988-ban született norvég versenyző a sífutás egyik sztárja, aki három olimpiai éremmel is büszkélkedhet: 2010-ben Vancouverben váltóban aranyérmes lett, míg Szocsiban egy ezüstöt és egy bronzot gyűjtött be. Emellett világbajnoki érmekből is szép kollekciója van. A 162 centi magas szőkeség gyakran tűnik fel a magazinok oldalain is, sportcucc helyett valami csinosabb ruhát viselve.

A fehérorosz biatlonista, Darja Domracseva a Szocsiban rendezett téli olimpia egyik sztárja, hiszen három aranyat gyűjtött be a versenyeken. Az 1984-es születésű sportolónő már szép világbajnoki éremkollekcióval rendelkezik, de az, hogy az olimpián végigveri a világot, némileg meglepetés: első lett a 10 kilométeres üldözéses, és a 12,5 kilométeres tömegrajtos mellett a 15 kilométeres versenyszámban is.

Komolyan őszintén örültem Miklós Edit remek eredményének, a hetedik hely a lesiklásban fantasztikus siker! A verseny amúgyis nagyon izgalmasan alakult, mert az első helyen holtverseny alakult ki, a szlovén Tina Maze és a svájci Dominique Gisin pontosan azonos idővel végzett. A magyar színekben versenyző Miklós Edit kevéssel lemaradva ért be, olyan helyezéssel, amilyenhez hasonlót magyar síelő még soha nem ért el.

Hogy tudjuk hová tenni ezt, elég azt említeni, hogy például a másik magyar, Berecz Anna, óriási hátránnyal, biztonsági síeléssel a célba értek közül az utolsó lett, tegnap pedig a sífutóink közül például Szabó Milánnak összeakadtak a sílécei, és a 73. lett, míg a viharos körülmények közt kijutott Simon Ágnes 66.

Szóval le a kalappal Miklós Edit előtt! Ki tudja, mire viheti még a nagyon lelkes, nagyon komolyan készülő csíkszeredai lány, de reméljük, hallunk még róla pozitív híreket.

És itt a hírek pozitívságán van a hangsúly. Olvastam, hogy a rövidpályás gyorskorcsolyázók ügye nem ült el. Ugyebár volt némi balhé abból, hogy az utolsó pillanatban az egyszer már visszavonult, a kvótát kiharcoló csapatban nem tag Darázs Rózsa lett a váltó egyik tagja- édesapja döntésének köszönhetően. Erre talán még léteznek is sportszakmai indokok. De aztán olvasom a sztori folytatását: Darázs Rózsa NOB-ösztöndíjas, és állítólag ezzel viszont probléma lesz, mert jó ideig nem felelt meg a pályázati feltételeknek. Erre nem legyint az ember, ha belegondol, mennyi pénzről van itt szó: több milliót tesz ki a NOB-ösztöndíj, és az olimpiai váltóbeli tagságért is magyar viszonyok között szép összeg jár.

Bevallom, nehéz bizakodónak lenni, amikor az egyetlen igazi örömteli híren túl ilyesmikről hallok magyar vonatkozásban. A bajom az, hogy ez jelentős részben sportvezetői hiba. Úgy sejtem, számukra is gyakran egzisztenciális kérdés a sportolóik karrierjének egyengetése, és tudomásom szerint most is több kísérő van az olimpián, mint versenyző. A port mégis a becsületesen készülő, a képességeikhez mérten a legtöbbet nyújtó ember sportolókon lehet leverni, hiszen ők vannak a reflektorfényben. Kár!

Szóval továbbra is szurkolok a jó magyar szereplésnek, szorítok Miklós Editéknek, és remélem, több magyar balhé már nem lesz. Az eddigi is túl sok volt...