Svédországot nem azonosítják általában a futballhuliganizmussal, mégis ott történt haláleset. Egy négygyermekes, 44 éves családapa lett az erőszak áldozata, ami hirtelen sokként érte az országot. A Djurgarden-szurkolót egy üveggel dobták fejbe még a meccs előtt, és a mérközést sem sikerült befejezni, mert a lelátókon őrjöngő vendégszurkolók betörtek a pályára.
Az első kérdés ilyenkor mindig az szokott lenni: miért pont a futball? A válasz egyáltalán nem bonyolult: mert sokan és szenvedélyesen szeretik. Pont. Aki azt hiszi, hogy ez túlságosan leegyszerűsíti a kérdést, annak javaslom, nézze meg, hogy a nem sok néző jelenlétében zajló versenyeken is elszabadulnak az indulatok, például amikor tombolni kezdenek az edzők egy ítélet miatt. Lehet, hogy nem ütnek, de attól még balhéznak rendesen. A sportban benne vannak a felfokozott érzelmek, sőt, jórészt erről szól az egész.
Focimeccs minden héten van, nem csak négyévente lesznek szurkolók az emberek, mint mondjuk a vívók vagy kajakosok esetén. A kötődés is erősebb, sokaknak valóban életük része, fontos programja lesz a szurkolás, és úgy is érzik, a csapathoz tartoznak. Túláradó örömmel fogadják a győzelmet, és mélyütésként éri őket a vereség. És vannak, akik úgy érzik, ők a pálya szálán kell "megharcoljanak a csapatért" a riválisokkal.
Aki nem fanatikus, ezt úgyse érti meg. Ráadásul ahol a szurkolótábor nem két tucat emberből áll, ott a tömeg hangulata is gyorsabban lesz paprikás. Sőt, nem elég, ha az egyik félnek sok lelkes szurkolója van, mind a két fél kell hozzá. Fradisták nem csapnak össze MTK-drukkerekkel, mert utóbbiak nem számítanak mérhető ellenfélnek, pár lézengő ember kiosztása nem nagy mutatvány. Azért az Újpest a nagy rivális, mert ott is van egy viszonylag nagyobb létszámú kemény mag. Azért említem pont ezt a példát, mert elvileg az FTC-MTK az örökrangadó, mégis az Újpest elleni meccseknek sokkal nagyobb a súlya, és arra ezerszer jobban figyelnek még a semleges szurkolók is- részben a körítés miatt nőtt magán a meccseken túl ez a derbi.
A stadionokban úgy-amennyire már sikerült megoldani az elszeparálást, sőt, ki is lehet emelni a balhés embereket a közönségből. Van sok kamera, ott állnak a rendőrök és a biztonságiak. Ám a pályán kívül már nehéz rendet tartani. Az elvakult szurkolók előre lebeszélt helyekre szervezik a verekedéseket, itt valamiféle huligán-fair play van érvényben, ezért nem nagyon fordul elő haláleset. Sokan példaként emlegetik azt, ahogy az angolok a Heysel-stadionban történt tragédia óta visszaszorították a huliganizmust, de ez csak a stadionokra vonatkozik, azon kívül továbbra sem ritka az erőszak.
A svéd eset is mutatja azt, egyáltalán nem kell azt hinni, az ilyesféle szurkolói balhé ma már csak Kelet-Európában fordulhat elő. A foci világa demokratikus: Uruguay, Hollandia, Szerbia, Kenya vagy Törökország ugyanúgy "büszkélkedhet" balhés szurkolókkal. És ez az egész nem most kezdődött, nekem a hatvanas évekből van egy focis kiadványom, ahol már keseregnek az elharapózó lelátói erőszak miatt. Mint futballkedvelőt, mindig is érdekelt a téma, hogy tudnak így elfajulni az indulatok, de maximum magyarázni tudom, átélni (szerencsére) nem, mert sose jutna eszembe verekedni a kedvenc csapatomért. Én anélkül is szurkolónak érzem magam, de más fejébe nem látok bele, nem tudhatom, kinek mit pótol az életében a foci, és miért érzi úgy, ez is "kötelessége".
Úgy érzem, erre a problémára nem nagyon lehet azonnali, végleges megoldást találni. Egyszerűen túl sok a szurkoló, és abból a sok emberből mindig lesz balhés. A stadionban még lehet is rendet tartani, de ha attól 50 kilométerre verekednek össze, semmit sem lehet tenni. Az embereknek kellene megváltozni- de attól tartok, az még egy kicsit odébb van, bármennyire hangosan követelnek gyors intézkedést most sokan. Maximum csak bizakodhatunk, hogy az esetek túlnyomó többségében a józan ész kerekedik felül... És közben most ugrik be: pénteken Újpest-Fradi. Kívánom, hogy csak a pályán történtek kínáljanak majd beszédtémát...
Utoljára kommentelt bejegyzések