Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A bajnokság kétharmadánál

Az évnek ebben a szakában ismét érdemes mérleget vonni az aktuális magyar focihelyzetről. Még minden versenysorozat tart, de egyre szűkül azoknak a köre, akik valamelyik trófeát megszerezhetik.

Mind az utóbbi évtizedben elég sokszor, most is a Debrecen az, ahol gyakorlatilag mindenhol kedvező helyzetből várhatja a hajrát. A bajnokságban hét pont az előnyük, és noha csak öt pontot szereztek három meccsen tavasszal, abból kettő nehéz idegenbeli meccs volt, értékes döntetlenekkel. A Magyar Kupában szinte biztosra vehető a legjobb négy közé jutás, mert idegenben győztek a Nyíregyháza ellen az első meccsen. A Ligakupában pedig a Győr kiütése után jutottak a legjobb nyolc közé, folytatás kedden. A bajnoki versenyfutás során pár héten belül szinte minden eldől: az utolsó márciusi fordulóban a Videotonhoz utaznak, rá egy hétre a Győrt fogadják.

A már említett Videoton igen gyengén kezdte a tavaszt: pécsi és paksi döntetlen után hazai pályán vereség a Győrtől. A kupából már kiestek, a Ligakupa presztízse pedig jóval kisebb. Ha nem sikerül gyorsan kilábalni a gödörből, inogni fog a kispad a portugál edző, Gomes alatt.

A Győr sem kezdte fényesen az évet, de legalább a kupában már állnak, és a fehérvári győzelemmel kicsit zárkózni is tudtak. Náluk komoly változás volt, hogy a korábbi mester, Pintér Attila téltől már a válogatott irányítja, és Horváth Ferencnek kellene visszaterelni a csapatot a nyerő útra.

A középmezőny sűrű, itt talán a Ferencvárosra érdemes kitérni. Az új edző a német Thomas Doll lett, ám három forduló alatt vele sem sikerült nyerni. Talán a Ligakupa-győzelem lehet a legtöbb, ami elérhető a nagymúltú klub számára ebben az évben, de a szurkolók, akiket évről évre kábítanak a klubvezetők a bajnoki célkitűzésekkel, ennél biztos jóval többet akarnak. 

A kiesőzónában csak az látszik biztosnak, hogy a Kaposvár hamarosan matematikailag is búcsúzik az élvonaltól. Az Újpest körül forrnak az indulatok, talán a héten eldől, hogy átruházhatják-e az indulási jogot, vagy a felszámolás miatt nem kap elsőosztályú licencet a működtető gazdasági társaság. Parázs meccs zajlik már most is, igazi nyilatkozatháború alakult ki a mostani tulajdonos, a régi ügyvezető és az MLSZ között. Sőt, még a NAV is képbe került. A labda a szövetség térfelén pattog...

Ha kizárnák az Újpestet, akkor gyakorlatilag az idény vége az alsóházban érdektelenné válna. A csapatok nagyon már úgysem tudnak kapaszkodni, kiesni sem esne ki senki a Kaposváron túl, szóval az idény harmadik harmadában nem sok izgalom várna senkire a kiesési rangadókon. Pedig érdekes lehetne a versenyfutás, hiszen a nagymúltú, többre hivatott MTK mellett veszélyben van a Paks és a Mezőkövesd, és bizonyára akad, aki megnézné, mire mennek a felcsútiak a vadonatúj csodastadionnal a másodosztályban...

0 Tovább

A hűség ára

Az amerikaifoci profiliga holtszezonjában épp a szabadügynökké vált játékosok között válogatnak a csapatok. Akadt már pár nagy igazolás, dollármilliókról kötnek megállapodásokat, a szerencsés és kellően jó játékosok akár évi 10 millió felett is kereshetnek.

Ám arrafelé nagyon komoly szabályok vonatkoznak a csapatok által elkölthető pénzre. Az ún. "salary cap", vagyis fizetési sapka miatt nem lehet eszetlenül leigazolni minden sztárt nagy pénzért. És gyakran előfordul, hogy egy új játékost csak úgy lehet kigazdálkodni, ha a csapat szerződéssel rendelkező játékosai közül valaki belemegy a fizetéscsökkentésbe. Vagy a fizetése átstrukturálásába: mert ez is jelent egy bizonyos mozgásteret a csapat számára, ha a szerződést meghosszabbítják, és hosszabb távon oszlik el a pénz, akkor kevésbé terheli a fizetési sapkát.

Itt pedig gyakran ütköznek az érdekek. A pályafutásuk végefelé járó játékosok értelemszerűen nem boldogak attól, hogy esetleg kevesebb pénz üti a markukat az ifjú titánok miatt. A csapatok pedig hiába értékelik azt, ha valaki akár egy évtizeden át hűségesen szolgálta a gárdát, az NFL-ben mindennek van egy üzleti oldala. Ha több fantáziát látnak az új játékosokban, akkor nem tehetnek mást, mint hogy az ő szerződtetésükre koncentrálnak. Ilyenkor a veterán harcosok visszavonulnak, azt kérik, engedjék el a csapattól hogy máshol még kössenek egy jó szerződést, esetleg belemennek a szerződés átdolgozásába.

Bármi is történik, bármilyen érzelmes, könnyes búcsúk képei járják be a világot, itt mindent a pénz mozgat. Peyton Manning legenda volt az Indianapolis Colts csapatánál, és állítólag mind a két félnek rettentően fájt a szakítás, de kétségtelen, a Colts sok pénzt spórolt vele, Manning pedig kötött egy zsíros új szerződést a Broncosnál.

Az idén például Steve Smith elkapó 13 év után mondott búcsút a Carolina Panthersnek- pontosabban elküldték. Szerencséje volt, rutinja miatt lecsapott rá a Baltimore Ravens. DeMarcus Ware az egész liga egyik legjobb defensive endje, de a Dallas mégsem tudta megtartani az utóbbi évek esztelen gazdálkodása miatt, és mondani sem kell, Ware villámgyorsan kötött egy három éves, harminc milliós szerződést, mert tárt karokkal várták Denverben.

A New England Patriots ikonikus játékosa Vince Wilfork. Igazi közönségkedvenc a megtermett defensive tackle, de a tavalyi szezonja nem sikerült túl jól: az első négy meccsen nem a korábbi formáját hozta, utána pedig egy sérülés miatt pedig egyetlen meccsen sem játszott. Mindezért továbbra is megkapta a pár milliós fizetését- ám ő sem hagyta cserben a többieket, minden meccsre elutazott, segítette a fiatalokat. Az idei holtszezon előtt nagy kérdés volt, mi lesz a sorsa: a Patriotsnál is szeretik, a szurkolók is becsülik, de több, mint 10 milliós fizetés várna rá úgy, hogy 33 évesen, komoly sérülésből felépülve kéne a csapat húzóemberének lennie. A csapat állítólag szerződésmódosításra kérte, ő erre pedig úgy reagált, inkább engedjék el máshova.

Az érzelmek itt másodlagosak. Ne higgyük, hogy a csapat nem teszteli folyamatosan egészségi állapotát, és könnyen elképzelhető, ők már tudják, a közel 150 kilós falember ínszalagszakadása után helye nem garantált többé a kezdőcsapatban. Wilfork pedig, bármennyire kötődik a New Englandhez, még most, az utolsó években akar egy kis plusz pénzhez jutni, és tudja jól, akadhat csapat, akinek így is szüksége lenne rá. Nyilván ő is tesztelte a szabadügynök-piacot...

Ahogy egy szakértő fogalmazott: most van némi feszültség a felek között, a józan ész azt diktálja, hogy a Patriots engedje el Big Vince-t, ő 1-2 évet még játsszon valahol máshol, aztán majd befejezi, jön a nagy kibékülés, és beiktatják a Patriots Hall of Fame-be.

Mégis, egy futballkedvelő számára jó lenne látni azt, ha valahol, valamikor a racionális érveket felülírja a többi tényező. Az, hogy mégis számít a hűség, az, hogy értékelik azt, mennyit tett valaki egy csapatért, egy kicsit emberibbé tenné ezt a kőkemény üzleti alapokon nyugvó ligát... Szerencsére van példa ilyenre is. De mindenki győzni szeretne, és ehhez időnként inkább hideg fejre van szükség, és félre kell tenni az érzelmeket. A szabadügynökség időszaka a legjobb fokmérője annak, hol hogyan sikerül megtalálni az egyensúlyt.

0 Tovább

Madár befejezte

Erdei Zsolt utolsó meccsén legyőzte a grúz Dzsomardasvilit, profi Európa-bajnoki övet szerzett és így méltó módon fejezhette be pályafutását.

Láttunk már olyat, hogy 1-2 év után még visszatér valaki a ringbe, volt, akit a pénzhiány kényszerített erre, más pedig egyik úgy véli, van benne még annyi energia, hogy pár meccsen megmutassa, nem kopott meg a tudása. Ezért aztán nem lehetünk biztosak benne, Madár soha nem fog már tétmeccsen kesztyűt húzni. Ám bármi is jön ezután az életében, az eddigi évek is sok dicsőséget hoztak neki és rengeteg örömet okoztak számunkra.

A karrierjének lezárása kicsit furcsára sikeredett, az utolsó években valahogy mindig elúszott a nagy tengerentúli meccs esélye, és aztán márciusban jött a vitatható pontozásos vereség Gracsov ellen, ami elrontotta a hibátlan mérleget. De mindez igazán nem befolyásolja, hogy Erdei fénykorában sorozatban védte meg világbajnoki címét félnehézsúlyban, sőt, még egy súlycsoportban fentebb is bevállalt egy címmecset, ahol szintén diadalmaskodott.

Könnyen lehet kritizálni azért őt, mert a menedzsment nem mindig a legkeményebb ellenfelekkel hozta őt össze, így a győzelmeit nem a súlycsoport legnagyobb sztárjai ellen aratta, sőt, akadt olyan meccs, ahol a fölénye korántsem volt egyértelmű. Be kell látni, a bokszban azokat kedveli leginkább a közönség, akik gyakran küldik padlóra az ellenfeleiket, vagy folyamatosan verekednek a ringben. Erdei nem ilyen bokszoló volt, de senkinek nem adják ingyen azt, hogy pár éven át egy súlycsoport trónján ülhet. Aki szerint ez egyszerű, csinálja utána!... Mert ehhez kevés a menedzsment, meg a pontozók jóindulata, egy jó közepes bokszolónak is elsülhet a keze, kiüthette volna bárki. De erre nem voltak képesek. Mert Erdei kemény, technikás, jó bokszoló volt- sőt, még most is az, mint kiderült utolsó meccsén. 

Ezért nem nagyon van értelme arról beszélni, hogy ez méltó lezárás volt-e. Madárnak az egész pályafutása volt méltó, amatőrként és profiként elért sikerek sorával, és teljesen mindegy volt, le tudja-e győzni ezt a grúz fickót. Erdei győzött, technikás bunyóval, de kiütni nem sikerült ellenfelét. Szinte egész pályafutása eszünkbe juthatott a meccsről: a szurkolók szeretete, ami Erdeit végigkísérte, a kiváló bokszoló szimpatikus személyisége és a meccs is jellemző volt rá.

És ha úgy nézzük, mi sem változott: Erdeinek is, eredményeinek is kijár a tisztelet. A sportban nem csak adott pillanat számít, hanem mindez, amit a pályafutása során összességében elért valaki. És Madárnak van mire büszkének lenni- és ezért mi, magyarok is büszkék lehetünk rá.

Köszönjük!

0 Tovább

Káosz Újpesten

Saját régebbi bejegyzéseimet olvasom, a pécsi futballcsapat körülötti balhék kapcsán írtam, "felbukkanó és eltűnő befeketetőkből, megkérdőjelezhető tevékenységű klubvezetőkből mindig is volt, és valami azt súgja, lesznek is még ilyenek", míg a Vasas-befektetők ügyéhez azt fűztem, "aki felbukkan, az igen gyakran csak egy szélhámos, egy szerencselovag vagy szimplán futóbolond".

Nem vagyok médium vagy jövőbelátó (bár páran kevesebbre tudnak ezotévés karriert alapozni), egyszerűen csak annyi éve követem a magyar foci eseményeit, hogy tudom, mint működnek a dolgok. Újpesten áll most a bál, mert a belga befektető megunta, hogy folyamatosan bukkannak elő offshore cégek szerződéseket lobogtatva, eurószázezreket követelve. A tulajdonos azt mondja, nem fizet, a szembe álló fél a kft. felszámolását kezdeményezi, és ez el is indul, a pereskedéstől függetlenül. A szabályok szerint így az Újpest nem kaphatna licencet, tehát egészen a harmadosztályig zuhanna a csapat- már ha megmarad, mert nem biztos, hogy ott is lesz kedve a bőkezű belgának százmilliókat önteni a focicsapatba.

A zuhanórepülés íve kiszámíthatónak látszik, de... Tavaly decemberben született egy törvénymódosítás, ami lehetővé tenné az elsőosztályú indulási jog átadását az anyaegyesületnek. Nem kell ezt túlmagyarázni, az Újpestre szabták ezt a törvényt. Az MLSZ, ha rábólint a jog átadására, megmenti a focicsapatot a követelések teljesítésétől- vagy inkább a befektetőt?

Bevallom őszintén, ennek a történetnek semmilyen eleme nem tetszik. Kezdjük az elején! Valaki annak a most csalással vádolt korábbi klubvezetőnek a kezébe adta az irányítást. Nem tudták, nem látták, mit művel? Nem felelős senki az ámokfutásért, azért, hogy a befektető nem pénzt hoz, hanem pont fordítva, pénzt próbál kilapátolni? És az MLSZ, a szuperkomoly licenceljárás során nem figyelt fel rá, miféle machinációk vannak a háttérben?

A belga tulajdonos miért is fogadta el, hogy újabb és újabb eltitkolt szerződések kerülnek elő, miért nem lépett akkor? És most korrektnek érzi azt, hogy egy új törvénynek köszönhetően hagyhatja bedőlni a tartozások alatt nyögő kft-t, és gyorsan átmentheti az egyetlen valódi értéket egy új cégbe? Az MLSZ-nek meg oké, hogy odaítél egy licencet egy cégnek, és aztán bajnokság közben egyik napról a másikra hirtelen új gazdája lesz ugyanannak a csapatnak, egy olyan cég, ami semmilyen licenceljárásban nem szerepelt annak idején?

Félreértés ne essék, nem az Újpest ellen agitálok. Különösebben nem látom jelentőségét annak, hogy pont ők az első osztályban játszanak-e vagy sem- elmúltak a daliás idők, ez a csapat már nagyon régóta nem játszik 30-40 ezer nézőt vonzó, nemzetközi összevetésben is színvolasnak számító focit. Tudom, a múlt, meg Bene, Fazekas és Szusza, ezt mind elismerem, de most hétvégén Ngawa, Litauszki, Sztaniszavljevics és Bavon játszott például. Inkább nem hasonlítanám össze a két korszakot...

És ennek akkor sem lenne jelentősége, ha C. Ronaldo és Messi játszana lila-fehérben. Beteg gyakorlatnak tartom azt, hogy a magyar fociban még mindig ezek a kavarások dominálnak, pedig minden egyes új elnök megtisztulást és gyökeres változásokat hirdet. Pár átszervezés van, új bizottságokban régi arcok osztják az észt, és a végeredmény nemzetközi szinten az 1-8, idehaza meg idény közben osztályt ugró csapatok, indulási jog átjátszás, pacsira adott licencek, és így tovább.

Az MLSZ "bátran" folytathatja ezt a gyakorlatot azzal, hogy az Újpest most "kivételesen" megmenekül egy ilyen huszárvágással, de mikor jön a következő "egyedi eset"? És mikor mondja azt az MLSZ, hogy nemrég az Újpestnek szabad volt így bedőlni hagyni a régi kft-t, neked nem az? És miért? Milyen erkölcsi alapon? Mert itt elvileg csalás van a háttérben? Mert eddig nem volt kétes alak a magyar fociban? Minden csapat körül felbukkant pár! Ezen a módon bármelyik veszteséges futballcégből kimenthető lenne az indulási jog...

Ám sajnos azt is hozzá kell tegyem, hogy a hazau viszonyokat ismerve a szigornak sem lesz semmi következménye. Pár éve a Fradival statuáltak példát, de nem mondhatnám, hogy egy csapásra észbe kapott volna mindenki, és onnantól kezdve minden csapatnál a korrektség és az átláthatóság lett volna az úr. Szó nincs róla... Így aztán szomorúan kell azt mondanom, bármi is történik az Újpesttel, annak nem lesz semmiféle, az egész magyar fociéletre hatással levő következménye. Marad minden úgy, ahogy van...

0 Tovább

Egyenlő esélyek

Érdekesen alakul a sport világa, egyre inkább jellemző, hogy minden sportágban vannak női és férfi versenyzők is. A mostani téli olimpián mutatkozott be például a női síurás, de ott voltak például a női jégkorongozók is, akik izgalmas meccseket vívtak.

Pár évtizede még azt se lehetett volna elképzelni, hogy egyszer női bokszolók is olimpián lépjenek ringbe, nem létezett női súlyemelés se. És ha még jobban visszatekintünk az időben, akkor kiderül, hogy az első modern kori olimpián 1896-ban kizárólag férfiak versenyeztek. Gyakorlatilag csak a 21. században jutott el oda a helyzet, hogy a számok többségében mind a két nem képviselői számára rendeznek versenyeket.

Régen nyilván az volt a jellemző szemlélet, hogy csak pár, kifejezetten nőies sportág van, mint a művészi torna vagy a műúszás, páran próbálkoztak a férfias sportágakban, de az igazi színvonalat mindenki a férfiak versengésétől várta. Kétségtelen, hogy a nők társadalmi helyzete nem segítette elő, hogy közülük is sokan profi sportolóvá válhassanak, ezért volt is különbség a színvonalban.

Nehéz megmondani, hogy az egyenjogúsági mozgalom vagy a pénz áll annak a hátterében, hogy mostanában minden máshogy megy. Az előbbinek is van szerepe a változásban, hiszen kiharcolták az elismerést a hölgyek számára, de azt se hanyagoljuk el, amit az üzlet hozott magával. Egyrészt a sport valós megélhetési forma lett, és sokkal több nő számára lett vonzó egy ilyen karrier, másrészt a szponzorok egy része is kifejezetten nyitott lett a női versenyek iránt, mert bizonyos dolgok ott jobban eladhatók. Lehet álszentnek lenni, de ettől még a pénz fontos tényező az élet minden területén, és nem mindig csak negatív irányú változásokért felelős.

Azért ki ne felejtsem a felsorolásból azt, hogy a legnagyobb érdem azoké a kiemelkedő sportolónőké, akik bizonyították, a gyengébb nem is lehet erős, ügyes, gyors. A kiváló atléták, úszók, tornászok kövezték ki az utat a többiek számára, akik olimpiai és világbajnoki győzelmeik után pont ugyanolyan népszerűvé váltak, mint férfi társaik, ráadásul sok fiatal lány kedvét hozták meg a sporthoz.

Természetesen ugyanabban a sportágban versenyző nők és férfiak versenyében szinte mindig utóbbiak vannak fölényben, de ettől még mind a kettő lehet izgalmas és látványos. Nem is kell, hogy az egyenlősdi nevében már a biológiai különbségeket is át akarja írni valamilyen mozgalom. Az viszont kétségtelen, hogy egy átlagos férfi nem tudná felvenni a versenyt egy klasszis sportolónővel, és ez sem akármi!

Az természetesen ízlés dolga, hogy valakit érdekel-e a női birkózás. Mint ahogy feltehetően a férfi műúszás megítélése is elég vegyes lenne... Ha a sportolók választhatnak olyan sportot, amilyet akarnak, és is megválaszthatom szabadon, mit nézek. Igazság szerint az lenne a jó, ha ez a téma nem lenne téma, végre túlléphetnénk azon, milyen nagy sporteseményeken versenyezhetnek nők is.

Persze tudom, még sokáig nem így lesz. Jönnek majd az egyenlő pénzdíjak, meg a hasonló ügyek. Erről viszont pont elég lenne a háttérben egyeztetni. A sport pedig maradjon csak simán sport, minden ilyen mellékzönge nélkül- hadd legyen ez nekünk, nézőknek szenvedély, hadd őrizzen meg egy keveset a régi, szép elvekből a nemes versengés.

0 Tovább

Hirdetés

Sportfoglalkozás

blogavatar

Ez a mindennapos testnevelés fotelszurkolóknak: hírek, érdekességek, sztorik, klasszikus videók és minden más a sport színes világából. Bekapcsolódni ér, akár olvasóként, akár hozzászólóként. Felmentést az kaphat, aki úgy dönt, ideiglenesen feláll a monitor elől és maga is belevág a rendszeres testmozgásba...

Hirdetés

Legfrissebb bejegyzések

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Elérhetőség

elche@freemail.hu

Hirdetés

Kedvencek

A nagy Kék A nagy Kék

Túrán innen, túrán túl, hol a gyaloglás, kerekezés, evezés az úr......

Kultúrmunka Kultúrmunka

Élmény, benyomás, vélemény filmről, zenéről, irodalomról, tévéről...

Darwin Darwin

Kis és nagy teljesítmények az emberek és állatok világából. Van aki győ...

Sportfoglalkozás Sportfoglalkozás

Ez a mindennapos testnevelés fotelszurkolóknak: hírek, érdekességek, sztori...

Big Blue Búvár Blog Big Blue Búvár Blog

Kalandjaim a mélység világában és a felszínen, hírek a tengerről, és mi...

Utoljára kommentelt bejegyzések

img src="/images/hex-loader2.gif" width="300" alt="" />