Ismét a rasszizmus

A napokban két sztori is középpontba került a sport világában. Az egyik egyértelműnek tűnt, ám furcsa fordulatot vett, a másiknál meg nehéz eldönteni, ki nevet a végén.

A Barcelona Villareal elleni meccsén egy banánt dobtak Dani Alves elé. Ő felvette, beleharapott, ment tovább a meccs- gyors és frappáns reakció, jeles. Hamar egész reklámkampány épült erre, bár a "Mind majmok vagyunk" szlogen meg a banán szerintem valahogy nem az igazi.

Ma viszont olvasom, hogy a Barcelona tudatosan készült hasonló provokációra, csak Neymart gondolták a kampány vezéralakjának. A sors úgy hozta, hogy Dani Alvesnek jutott a főszerep, rá építettek a továbbiakban. De... Nem tudom. Olyan nehéz ilyen kérdésekben okosat mondani, ám az ember örök kétkedő énje már azt se tudja, nem előre kitervelt volt-e az egész akció a provokációtól kezdődően. Ha a céllal egyetértek is, az ilyen marketingszagú gépezet az egészet súlytalanná teheti. Meglátjuk, hova fut ki a dolog, mert ha még pár kellemetlen tény kiderül, több kárt okoz a kampány, mint amennyit használ.

A másik sztori főszereplője az NBA egyik klubtulajdonosa. Donald Sterling a Los Angeles Clipperst bő harminc éve vette, ám ezen idő alatt nem túl sok sikert ért el a Lakers árnyékában a profi kosárlabda-ligában. Meglehetősen sajátos egyéniség a ma már nyolcvan éves tulaj, akinek természetesen futja egy csinos, fiatal barátnőre. 

A fent említett hölgy egyébként félig latin, félig afroamerikai származású, és elkövette azt a hibát, hogy megosztott magáról egy képet egy afroamerikai férfi társaságában. Mint kiderült, az úr mellesleg az NBA-legenda Magic Johnson volt. Sterling hosszú telefonbeszélgetésben osztotta ki a csajt, miszerint ne fotózkodjon feketékkel, ne is vigyen feketéket a meccsekre. Hogy, hogy nem, a beszélgetés elkerült egy bulvármagazinhoz, ahol azonnal le is hozták.

Óriási lett a botrány. Az NBA-ben többségben vannak az afroamerikai játékosok, a legnagyobb csillagok is közül kerültek ki, tehát a mai és a régi sztárok egyaránt dühödten reagáltak. Maga Obama elnök is elítélte Sterlinget, és még saját csapata is ellene tüntetett- ahol szintén az afroamerikaiak vannak többségben, még az edző is az. Nehéz is értelmezni, a színesbőrű barátnővel, színesbőrű játékosokkal és stábbal körülvett Sterling mit gondolhatott.

Persze a pénz egy dolog, a sajátos elv pedig egy másik. A "feketék" termeljék a pontokat, hozzák a pénzt, de lehetőleg tartsák magukat távol tőle? Fura felfogás, de ne legyünk álszentek, lehetnek még ilyen elveket valló emberek páran a tengerentúlon. A liga mindenesetre gyorsan döntött, Sterling pénzbüntetést kapott, eltiltották saját csapatától, és kezdeményezik azt is, hogy kötelezően el kelljen adni a klubot. Sterling még ellenáll, de a többi tulajdonos hozhat ilyen döntést.

Ám ha így is kell tennie, nem egy marék gombért fog megválni a Clipperstől. Kevesebb, mint 13 millió dollárért vette, de lehet, hogy most akár egy milliárd dollárt is kérhet. Egyértelmű, hogy szalonképtelenné vált bizonyos körökben Sterling, de keres egy raklap pénzt, és bizonyára vannak, akik csendben szolidárisak vele. Ennek az ügynek nem lesz vége azzal, hogy gazdát cserél a klub: Amerikáról van szó, minden egyes mozzanatot ki fognak elemezni. Míg a Barcelona banános kampányától nem várok nagy dolgokat, úgy vélem, Sterling balhéja sokkal nagyobb hatással lesz az amerikai sport világára.

Ez ugyanis sokkal inkább kényszeríti őszinte elemzésre a sportéletet, mint egy idióta szurkoló négerezése, hiszen az egész üzletágat mozgató motivációkról, elvekről, felfogásról van szó...

0 Tovább

Edzőkeringő az NB1-ben

A sorozatban ötödik vereségét elszenvedő kispestiek edzője, Marco Rossi lemondott posztjáról. Érdekes, ebben az idényben nem nagyon volt jellemző a szakvezetők vándorlása a magyar fociban, talán lassan kezdenek rájönni arra, hogy nem 1-2 becsúszott vereség minősít egy egész éves munkát.

Rossi egy idénnyel ezelőtt még csodatevőnek tűnt, a bronzéremmel enyhén szólva is erőn felül teljesített a Kispest. De a múltbeli siker nem garancia a jelen eredményeire, és tavasszal csapnivaló sorozatba került a csapata, amit nyilván sem a klubvezetés, sem ő nem viselt könnyen. Elmondása szerint nem küldték, magától állt fel a kispadról, ami egyébként illik is ahhoz, ahogy megismerte a magyar futballvilág. Azt gondolom, jó szakember, máshol is lehet még sikeres.

A többi edzőváltásnál volt olyan, aminek a csapat eredményeihez kevés köze volt, például amikor a győriek mestere, Pintér Attila lett a szövetségi kapitány, nyilván meg kellett találni az utódját. Horváth Ferencre esett a választás, és az ő megüresedő kispadját Pakson megkaphatta Csertői Aurél. Az sem volt meglepő, hogy a tökutolsó Kaposváron Prukner Lászlót elküldték, de Selymes Tiborral sem valószínű a bentmaradás, a csapatnál alapvető képességbeli problémák vannak- ez pedig nem edzőkérdés.

A Ferencvárosnál egy gyengébb sorozat elég volt ahhoz, hogy a korábban még istenített Ricardo Moniz lapátra kerüljön. Utóda a német Thomas Doll lett, akivel eleinte döcögött a szekér, de a mostani négyes győzelmi széria okán máris mágusnak tűnik. De gyanítom, könnyen pont úgy járhat, mint az elődje, ha a következő idény első felében nem jönnek az elvárt módon az eredmények. Mert a Fradinál elvárások azok vannak dögivel. Igaz, játékoskeret az már nem annyira, kevés a csapatban a kiugró tehetség, és akik vannak, azok se feltétlenül túrják fel a pályát, de talán majd a szép új stadionban erőre kapnak a zöld-fehérek.

Azt is lehet már tudni, hogy Jose Gomes az idény végén elhagyja a Videotont. Őszintén szólva nem fog hiányozni. A csapat unalmasan játszik, egyre inkább lemarad a Debrecen mögött, és Gomes vagdalkozásai nélkül is elég rossz a hangulat a magyar fociban, szóval kevesen fogják siratni a távozását. Mivel pénz van dögivel, nyilván megint valami magasabban jegyzett futballkultúrát képviselő másodvonalbeli edzőt szerződtetnek, aki aztán vagy jut valamire a fehérváriakkal, vagy nem. Frusztráló érzés lehet, hogy öntik bele a pénzt a csapatba, az meg a Haladással harcol a bronzéremért.

Az idény hajrája sok helyen nem csak a csapat sorsát dönti el, hanem az edzőét is. Aki bajnokságot, kupát nyer, az nyilván be van betonozva, míg egy kiesés után aligha marad a helyén a szakvezető. Így aztán mindenki megpróbál mindent kihozni a fiúkból a szezon végén a mezőny elején és végén levő csapatoknál. A középmezőnyben levő csapatok meccseiért viszont valószínűleg nem lesz érdemes bekapcsolni a tévét.

Általánosságban elmondható, hogy a türelem nem volt erőssége a közelmúltban a magyar klubvezetőknek. Hirtelen lesz valakiből géniusz, és ugyanilyen gyorsan lapátra is kerül, ha becsúszik pár rossz meccs. Pedig ez nem mindig kifizetődő megoldás. Az MTK-t a nehézségek ellenére is jól ellavírozza Garami József már több, mint egy évtizede, még dobogóra is állhatott időnként a csapattal. Kondás Elemér veretlenül lett bajnok a Debrecennel 2012-ben, rá egy évre csak a szerény hatodik helyezésre futotta, de nem cserélték le, és ebben az évben a DVSC ismét az első helyen áll, valamint mind a két kupában elődöntős. Nem érte volna meg elküldeni a bizonytalan eredményért...

0 Tovább

Veszprém vs. Felcsút

Lejátszották az első NB1-es meccset Felcsúton, a Pancho Arénában. Bár azzal büszkélkedtek, hogy a hétközben már minden jegy elfogyott, a hihetetlen mennyiségű 3816 belépő a nyitómeccsre gazdára talált, a valóságban mindenki láthatta, nem volt teltház. Ráadásul úgy, hogy a szomszédos fehérváriak jöttek látogatóba, hangulat, szurkolás is csak az ő részükről volt. A felcsútiak szektora előtt magyar mellett svéd és EU-s zászlót véltem felfedezni- más kék-sárga nem volt, sajátjuk meg nincs? Csak erre tudtam tippelni.

Egyébként a jelentéktelen kiscsapat megint kikapott, a meccse nem sok szót érdemel. Ennyit tudnak, ennyit érnek az összevásárolt zsoldosok.

Ám mégis szót ejtek az egész felhajtásról, mert közben Veszprémben egy zsúfolásig telt csarnokban, óriási hangulatot teremtő szurkolósereg előtt a kézilabdás legények egy remek meccsen lelépték a sok pénzzel kitömött PSG-t, és bejutottak a Bajnokok ligájának négyes döntőjébe. Ez tényleg férfimunka volt!

És bántó volt a kontraszt, mert volt szurkoló, lelkesedés, hajtás, színvonal és végül szép siker, olyan, ami nemzetközi szinten is figyelmet kelt. Ez a valódi sportélmény helyszínen is, tévén nézve is, sok ilyet kívánok magunknak! És sokat kell meg dolgozni Felcsúton, hogy akár csak megközelíthessék ezt...

1 Tovább

Tajti és a padlás

Nem akarom túlokoskodni, túlmagyarázni dolgot, de a futballszakembernek most konkrétan biztosan igaza van, akad a nagycsapatok akadémiáján pár tucatnyi olyan képességű fiatal, mint Tajti Mátyás. Ez nem gond, ettől még messzire lehet jutni a futballban, de sok munka kell hozzá, tehetség, szerencse...

Aki azt hiszi, meg van csinálva az élete egy fiatal játékosnak attól, hogy a Barcelonánál vagy a Real Madridnál fejlődhet, annak két nevet mondok: Vincze Ottó és Szalai Ádám. Előbbi a Barcelona B csapatához került egy időre, utóbbi a Real Madrid tartalékcsapatában játszott. De az első osztályban a spanyol sztárcsapatokban ketten együtt annyi alkalommal léptek pályára, mint én- igen, ez egy szép kerek szám.

Persze a magyar válogatottban mind a ketten megfordultak (illetve Szalai még most is esélyes a kerettagságra), de ezt azért nemzetközi szinten nem szokták akkora durranásnak tartani. Régebben már írtam komoly csapatok tartalék- és ificsapataiból kitörni nem képes magyar játékosokról, nem kell őket újra emlegetni, a lényeg az, hogy csak ilyen szerény eredményeket felmutatni képes futballnemzeteknél téma az, hogy valaki lepacsizhat a Barca 15 éveseivel. Máshol azt tartják számon, aki BL-döntőt nyer, spanyol bajnokságot, FA-kupát, és így tovább.

Kívánom Tajtinak, hogy tényleg legyen képes komoly nemzetközi karriert befutni. De majd beszélgessünk az ő sikereiről akkor, amikor a Barcelona első csapatában alapember. És az még odébb van...

0 Tovább

NFL menetrend 2014

Nyilvánosságra hozták a következő idény menetrendjét, az amerikaifoci csúcsligájának rajongói mostantól végképp erre koncentrálhatnak, válogathatnak az érdekesnek tűnő meccsek közül.

Magunk mögött hagytuk a tavalyi döntőt, és a hagyományokhoz híven a Super Bowl-győztes hazai meccsével indul a menet: a Seattle Seahawks a Green Bay Packerst fogadja. Szinte biztosan jó meccs lesz. Ráadásul 2012-es meccsük egy enyhén szólva is vitatott TD-vel dőlt el a Seahawks javárs...

Vannak olyan összecsapások, amelyek még azokat a szurkolókat is lázba hozzák, akik egyik érintett csapatnak sem szurkolói. Ilyennek ígérkezik a Chicago Bears és a Green Bay Packers találkozása, az utóbbi években meghatározóvá vált Seattle Seahawks- San Francisco 49ers párharc, a Baltimore Ravens és a Pittsburgh Steelers meccsei, de például a New England Patriots és a New York Jets parázs hangulatú mérkőzéseit is sokan nézik.

Lesznek még olyan pikánsnak ígérkező találkozások, mint a Patriots meccse a Denver Broncos ellen, Brady és Manning újból, sokadik alkalommal nézhet szembe. A denveriek Seattle-be látogatnak, és megpróbálhatnak visszavágni a Super Bowlban elszenvedett megalázó vereségért. 

Az NFC-ben szinte minden csoportban öldöklő küzdelem várható a rájátszásba jutásért, nagy izgalmakat ígérnek az olyan meccsek, mint az Philadelphia Eagles- Dallas Cowboys, a New Orleans Saints- Carolina Panthers, az Arizona Cardinals- San Francisco 49ers és így tovább. 

Mindez nagyon szép, csak egy probléma van: elég soká lesznek ezek a bizonyos meccsek. A rövid idény még csak hónapok múlva, szeptember 4-én kezdődik. Addig ugyan lesz még draft, aztán edzőtábor és előszezoni meccsek, de amikor már ismerjük a menetrendet, egyre inkább izgatottan várjuk a valódi tétre menő összecsapások. 

Sebaj, kivárjuk. Persze mi mást is tehetnénk?...

A részletes menetrend az NFL honlapján található.

0 Tovább

Hirdetés

Sportfoglalkozás

blogavatar

Ez a mindennapos testnevelés fotelszurkolóknak: hírek, érdekességek, sztorik, klasszikus videók és minden más a sport színes világából. Bekapcsolódni ér, akár olvasóként, akár hozzászólóként. Felmentést az kaphat, aki úgy dönt, ideiglenesen feláll a monitor elől és maga is belevág a rendszeres testmozgásba...

Hirdetés

Hirdetés

Legfrissebb bejegyzések

Hirdetés

Hirdetés

Elérhetőség

elche@freemail.hu

Hirdetés

Kedvencek

Kultúrmunka Kultúrmunka

Élmény, benyomás, vélemény filmről, zenéről, irodalomról, tévéről...

Darwin Darwin

Kis és nagy teljesítmények az emberek és állatok világából. Van aki győ...

Táj-kép Táj-kép

Izgalmas, megkapó, elgondolkodtató, lenyűgöző fotók a világ minden sarká...

Sportfoglalkozás Sportfoglalkozás

Ez a mindennapos testnevelés fotelszurkolóknak: hírek, érdekességek, sztori...

Big Blue Búvár Blog Big Blue Búvár Blog

Kalandjaim a mélység világában és a felszínen, hírek a tengerről, és mi...

Utoljára kommentelt bejegyzések