Eredménytelenségi kényszer

A futballválogatott újabb vereség után fordulhat rá a tétmeccsekre.

Azért legyünk pozitívak, és szögezzünk le néhány tényt! Egyrészt az új szövetségi kapitány, Georges Leekens nem vesztette el mind a négy felkészülési meccsét, Fehéroroszországból sikerült pontot csenni. Másrészt még egyetlen tétmeccset sem játszottunk, tehát elvileg pont ugyanannyi esélyünk van, mint bárki másnak. És bárhogy is nézzük, van annyi igazolt magyar labdarúgó, hogy számszerűleg ki lehet állítani egy csapatot.

Egyebekben azért nem túl biztató a magyar válogatott utóbbi két éve. Hihetetlen, hogy két éve még jórészt ugyanezeket az embereket ünnepelték az emberek spontán utcabálon az EB-n való tisztes helyteállás után, most meg már fel sem kapjuk a fejünket rá, hogy megint kikaptunk. És lássuk be, a vereségeink egy része iszonyat kínos volt, Andorra vagy Luxemburg népének szereztünk vele nagy-nagy örömet.

Itt azért tegyünk egy kitérőt, mert a közhelykirály Leekensnek sikerült olyat is kimondania, hogy nehéz nálunk kapitánykodni, mert nyomást érez, a szurkolók meg a sajtó is győzelmet vár. A helyzet az, hogy ez nem csak itt van így, hanem mindenhol máshol. Andorrában is focidrukker, és ugyan nem sűrűn örülhetnek győzelemnek, mégis nyilván mindig azért mennek ki a stadionban, mert bizakodnak, hátha. Ugyan melyik országban kívánt dolgozni Leekens, ahol nincs "eredménykényszer"? Mindenhol álmodoznak valamiről, mindenhol azt szeretnék, hogy a kedvenceik győzzenek.

Ja, és nem csak a szurkolók meg a sajtó, hanem a világ minden válogatottjának tagjai is a győzelem reményében lépnek pályára, sőt, elsősorban ők akarhatják ezt igazán. Nehéz elképzelni, hogy a mi focistáinkat pont eredménytelenségi kényszer nyomasztaná, mert valami önsanyargatásból direkt ki akarnak kapni boldog-boldogtalantól. Sportban arról beszélni, hogy nyomást jelent a győzelem miatti elvárás egyszerűen komolytalan hülyeség. A sport ezen a szinten maga a győzelem vallása, és kész.

Gáz, hogy mi lassan a reménykedésről is leszoktunk. Tegnap pont a meccs első félidejében mentem el kocogni a Római-partra és a kiülős helyek egyikében láttam tévét, ahol a mérkőzést adták. Ott csak ketten ültek, ők is a tévének háttal- míg a többi, kinti asztalnál szép számú ember ült. Tehát az ország lakosságának egy jelentős része számára nem érdekes se a meccs, se az eredménye. A stadionba kimenők, na ők azok akik még többet akarnak látni. És a részükről teljesen jogos a füttyszó, mert félelmetes mélypontra jutott a foci.

2017-2018-ban eddig 13 meccset játszott a válogatott, amiből sikerült kilencet elvesztenie. Estek pofára a mieink tét- és barátságos meccsen is. És lehet itt okoskodni a felkészülésről, a csapatkeresésről, az ideális taktika megtalálásáról, de a helyzet az, hogy a barátságos meccs az ellenfeleinknek is az volt, ám ők legalább, akármilyen is a játék, legalább győzelemmel tudtak örömet szerezni a drukkereiknek.

Ettől még lehet eredményes a csapat a Nemzetek Ligájában? Természetesen igen. Csak az emberben nincs az az izgatott várakozás, ami a minőségi, jó sport velejárója. Ha véletlenül kicsúszik egy-két győzelem, akkor is legyint az ember, a mázlifaktort emlegeti. Védjük magunkat azzal, hogy felkészülünk lelkiekben az új kudarcokra, de így a sikereknek sem úgy örülünk. És ez megöli a szurkolást.

Nem akarom Leekenst hibáztatni, egy helyzetet se hagyott ki, egyetlen potyagólt se engedett be, és nem ő képezte a játékosokat se az "akadémiákon". De a tény az tény: kissé lehangoló az eredménysora, s a sótlan, közhelyes nyilatkozatai sem segítettek abban, hogy népszerűvé váljon. Ha mondjuk a tétmeccseken becsúszik megint pár kínos eredmény, akkor villámgyorsan repülni fog, és senki sem fog sírni utána.

A gond az, hogy azt nem tudom, ki jön utána, ám azt sejtem, hogy mi következik: még nagyobb gödör... És örök emléknek megmarad Kádár remekbe szabott öngólja, meg a másik két potya, ami miatt érdemes felidézni a Leekens-korszak negyedik meccsét...

0 Tovább

Pár tucat drukker

Merjünk kicsit álmodni: Pintér Attila már 50-100 igazi szurkolóval is beérné.

Én tudom, hogy a pénz rohadtul nagy úr. Ha valakit megfizetnek, akkor mindenféle helyre eligazol. Abszolút nem akarok a magyar bajnokság olyan csapataira mutogatni, ahol csak pénz van, teljesítmény nincs: a Kínába vagy arab országokba igazoló sztárok is lehajolnak az apróért.

Mondjuk Felcsútra egyelőre nem Iniestát sikerült elcsábítani levezetni (még), de azért két csapatra való zsoldost igazoltak az egyébként gyökértelen, és akadémiaként csekély eredményt felmutató klubhoz. És a jelentős részben külföldi focisták között vannak szép számmal drága, ám haszontalan játékosok.

Ugyan Pintér mester rendszeresen kap hideget-meleget szakmai munkájáért, ezt a szedett-vedett, lélektelen bagázst bevitte a magyar kupába, ami derekas teljesítmény. Az egy másik kérdés, hogy a magyar futballkörökben közutálatnak örvendő felcsútiak sikerének nem gratulált szívből senki. 

Valahol nagyon rossz érzés lehet azt tudni, hogy a csapatodnak kizárólag ellendrukkere van. És aztán kifakad az elkeseredett edző, hogy talán, majd egyszer, egy szebb, távoli jövőben lesz 50-100 drukker, aki szívből biztatja a felcsúti aranylábúakat. Mert nyilván fáj, hogy ennyi sincs.

Az őszinteség meg a magyar foci nem jár éppen kéz a kézben, de ez a kicsúszott mondat sokat elárul, hol tartunk. Nem az 5-10-20 ezres arénák kellenek ide, hanem legalább egy maroknyi igazi szurkoló. Nem ingyenjegyesek, nem szervezett gyerekcsoportok meg kivezényelt kiskatonák, hanem olyan emberek, akiknek számít a foci. A Diósgyőr újabb veresége azt a szomorú forgatókönyvet vázolja elénk, hogy az egyik fellegvár a szép új stadionját a másodosztályban lakja be.

Ha pedig velük tart a Vasas is, akkor végképp tragikus helyzetkép tárulhat elénk. És most kezdi el az ember megérteni, miért is vetődik fel a látszámemelés ötlete, újra, sokadjára. Hiszen iszonyú blama mindenki előtt, hogy a nagymúltú, népszerű csapatok az ajcsiba kapott új stadionokkal a második vonalba kényszerülnek, és az élvonal(?) lassan teljesen ellaposodik.

És az a szomorú, hogy a kormányt (és nyilván a stadionépítéseket is) teljes mellszélességgel támogató Origo címlapján arról áradozik, micsoda fantasztikus hangulat volt a dunaszerdahelyi focicsapat rangadóján. Jegyezzük fel, egy ilyen összeállítású csapat meccséről írnak nagy lelkesedéssel a magyar sajtóban: Macej – Koštrna, Šatka, Záhumenský – Živković (Almási 82.), Ljubičić, Herc (Divković 60.), Pambou, Davis – Vida (Pačinda 68.), Bayo. Ebben a gárdában még annyi magyar srác sincs, mint a felcsútiaknál, pedig ez nagy szó!

Állítólag még sok magyar szurkoló is inkább Dunaszerdahelyre megy, ha a DAC komoly meccset játszik. Hát ezzel nem büszkélkedni kellene, ezen inkább sírni lehetne. Hogy miért nem Diósgyőrbe, az Üllői útra járnak át a magyar nemzetiségű drukkerek onnan? Miért nincs videó arról, ahogy tízezer ember Pakson énekli az Atomváros blues-t? 

De hát ezek messzire vezető dolgok lennének. Odafenn, a foci csúcsán továbbra is sok ezer nézőről álmodoznak. Odalenn meg az van, hogy egy szlovák bajnoki hangulatáról írnak magyar lapok, egy pénzzel kitömött magyar csapat edzőjét pedig pár tucat néző boldoggá tudna tenni. Na ez a realitás!

0 Tovább

Végre, átszervezés!

Azt pletykálják, nagy változások jönnek a magyar fociban.

Ha már tényleg reménytelennek látszik a hazai labdarúgás helyzete (ez az állapot 4-5 évente, a rendszeresen elbukott selejtezők, európai kupaégések után mindig bekövetkezik), akkor mindig a csodaszerhez nyúlnak a vezetők: jöhet az átszervezés.

Nem sorolom a létszámváltozásokat, írtam én már ezekről régebben. Tudom, hogy most pont ugyanaz lesz az érv a létszámemelésre, ami a csökkentésre: izgalom, színvonal, javul a magyar foci helyzete úgy általában, több fiatal jut lehetőséghez és így tovább...

Nálunk annyira csodás a futballközeg, hogy ellentétes intézkedéseknek mind ugyanolyan irányú a hatása. És ez igaz, elméletben és gyakorlatban is: előbbi szempontból minden döntés hasznos, a gyakorlatban meg az derül ki, hogy bármit tesznek, a lecsúszás folyamatos.

Olvasom, hogy ez a mostani emelés azért lenne jó, mert letöri a fizetéseket (ugyan hogy?), több magyar fiatalnak jut lehetőség (ugyan miért?), és végül jobb lesz a magyar válogatott (ugyan mitől?). Pedig van egy érdekesség: már bőven túl vagyunk a bajnokság kétharmadán, és bármilyen színvonalú is, kétségtelenül izgalmas. A két éllovasnak azonos a pontszáma, a jelenleg harmadik helyezettet egyetlen pont választja el a hatodiktól, a három utolsó között pedig szintén egy pont van.

Tulajdonképpen mi többet akarunk a magyar bajnokságtól, mint hogy legyen igazi harc, versengés a helyezésekért? Ugyan ki meri komolyan hinni, hogy attól bármi alapjaiban megváltozik, hogy 12 helyett 18 csapat lesz, és mondjuk a hétvége mostani meccsei mellett lesz egy Soroksár-Kisvárda rangadó is?

Mert ugyebár mi az, amihez nem nyúlunk: a finanszírozás. Az marad, azaz az állam tartja fenn és működteti az élvonalbeli csapatokat közpénzből, üzleti alapoknak nyoma sincs. Mesterségesen felpumpált tévés bevételek, irányított szponzorok, TAO-pénzek- a nézőktől származó bevétel meg elhanyagolható, jobb lenne ha nem is mehetnének be.

És ezzel senki nem is fog kezdeni senkit, mert túl sok érdeket sértene. Hogy 8 vagy 28 csapat lesz az élvonalban, teljesen mindegy, mert a csúcstól a legalsó szintig életképtelen a jelenlegi struktúra. Ám erről senki nem szeret beszélni. Inkább születnek az újabb és újabb forradalmi koncepciók, szintén közpénzből. 

Szóval ami van, szemmel láthatóan jó mindenkinek, pár ilyen átszervezéssel letudják a fejlesztést. Ha úgy nézzük, tulajdonképpen mindenkinek jó a látszattevékenység- kivéve a sportot magát. Az meg ugye kit érdekel? Már a nézőket se nagyon...

0 Tovább

Hosszú, hideg tél

Hiába épülnek új stadionok, két és fél hónapon át nem jut szórakozás a magyar foci szerelmeseinek.

magyarfoci

Néha arra gondol az ember, hogy a magyar klímánál durvább nem létezik. Nyáron simán negyven fok is lehet, ami azért kifejezett forróság, télen viszont jöhetnek a mínuszok, a nagy havak. Egyébként tényleg olyan szélsőségekre kell felkészülni, amire máshol nem nagyon.

Felmerül a kérdés, lehet-e egyáltalán olyan stadionokat tervezni, amik téli-nyári üzemmódra egyaránt alkalmasak? És főleg, ha van ilyen, műszakilag csúcsszínvonalú, fedett aréna építésére lehetőség, pénz van-e arra, hogy teleszórjuk ilyenekkel az országot? 

Kétségtelen, megpróbálták ezt a nagy mutatvány az ország vezetői, de láthattuk, durva esőben elhallasztották a meccset a Pancho Arénában, hiába fűthető a pálya mondjuk Balmazújvárosban, ha azt bekapcsolni nincs pénz és így tovább. A végeredmény: ebben az évben is két és fél hónapra nyúlik a téli szünet. Be kell hát érni Real, Barca, Manchester United vagy Juventus meccsek nézésével a szurkolóknak, ami azért nem olyan, mint egy Paks-Mezőkövesd rangadó.

A 12 csapatos bajnokságnak már túl vagyunk a felén, hiszen 19 forduló ment le a 33-ból. Tulajdonképpen a mostani állás nem mondható meglepőnek, mert az első két helyen a "gazdagék" állnak, a Fradi és a Videoton. Az ezekbe a csapatokba tolt iszonyú pénz a kezdeti bukdácsolás után dolgozni kezdett, és most viszonylag magabiztos a két éllovas előnye.

A harmadik helyre a borzalmasan indult Debrecen kapaszkodott fel. Be kell vallani, ez mindenkit meglepett. Sztorikat hallottunk a kiugrani próbáló tulajdonosról, aki minden jó játékos leépítésével már csak vegetálásra ítéli a klubot. Pletykáltak arról, a városban legendának számító edző, Herczeg András kiborult a gyenge játékosállomány miatt.

Aztán nem történt más, csak a sokszor bizonyító szakember most is gatyába rázta a jórészt helyi kötődésű játékosokból álló csapatot. Magyarországon vagyunk: ha egy csapat semmi nagyot nem csinál, csak fegyelmezett és hajtós, egész messzire juthat. Ez a Debrecen most ilyen. És a játékosállomány jó példája annak, mennyire nem lehet statisztikákkal leírni egy bajnokságot. Látszólag a DVSC nem játszat fiatalokat, nem támogatja a saját nevelést, közben jobban megnézve láthatjuk, a túlnyomó többsége a játékosoknak debreceni, csak nem 20, hanem 23-25 évesek.

magyarfoci

Pont az ellentéte ennek a csapatépítésnek az, ami Felcsúton történik, ahol a szintén vagyonokból gazdálkozó klub zsoldosokat verbuvál. Ott sincsenek fiatalok a csapatban, de saját nevelésűek se. Szóval az csak a látszat, hogy ez a két csapat ugyanúgy nem törődik az utánpótlással- és öröm látni, hogy a klubhoz jobban kötődő emberek eredményesebbek, mint az összevásároltak.

A középmezőnyt vezető Honvéd tavaly messze erőn felül teljesített, és ahhoz képest most megállják a helyüket- de címvédés ebből nem lesz. Az őket követő csapatok kissé szürkék, nem sok karakter fedezhető fel mondjuk a Paks, a Vasas vagy az Újpest játékában, és ez sajnos visszaköszön a nézőszámokban is. A Diósgyőr harcossága kiemelhető, és ha talán az új stadionban, otthon játszhatnak, pár plusz pontot hozhat a hazai hangulat.

Az alsóházban igazi hullámzó teljesítményű kiscsapatok vannak. Őszintén szólva keveseket lepne meg, ha mondjuk egy Balmazújváros vagy egy Mezőkövesd kipottyanna. Ezeknek a kluboknak egyszerűen nincs meg a háttere: se szurkoló, se értelmezhető utánpótlásbázis nincs, a pénzek is mind állami forrásból jönnek (támogatók vagy TAO- szó nincs igazi üzleti alapú szponzorokról). 

Igazán ironikus persze az lenne, ha a szép új stadiont kapó Haladás lenne az egyik kieső. Nálunk néha rosszat tesz az új aréna, az MTK például a vadonatúj betonteknőben bukott el, igaz, most toronymagasan vezetik a másodosztályt. Így aztán a rendszeresen kijáró 2-300 néző nem csak jól elfér az új stadionban, még jól is szórakoznak. 

No de vissza az élvonalba! Azt gyanítom, hiába van még hátra sok forduló, a bajnoki cím a Fradi és a Videoton között dől majd el. A kiegyensúlyozott Debrecen megcsípheti a bronzot. A Mezőkövesd kiesését nagyon valószínűnek tartom, de szerintem nem a Balmaz csatlakozik hozzájuk, hanem vagy a felcsútiak, vagy a Haladás. 

Esetleg tévedek. A kérdés, amin hosszú heteken át lehet gondolkodni: számít? Vagy ha az összképet nézzük, a magyar foci már évek, évtizedek óta folyamatosan téli álmát alussza, amit csak időnként zavar meg jelentéktelen epizódként egy bajnokság?...

0 Tovább

Magyarország kiscsapat

A Luxemburg elleni vereség legfontosabb tanulsága: kezeljük helyén a futballválogatottat.

A csapból is az folyik, hogy újabb "kiscsapat" győzte le rövid időn bele legjobbjainkat. És persze egy másik "kiscsapat", Feröer is pontot rabolt tőlünk nem olyan régen. A gond az, hogy például Luxemburg ellen egyáltalán nem úgy tűnt, hogy a mieink a "nagyok", mert bizony a második félidő alapján nagyon benne volt a játék képében,

Ha viszont az történik, hogy sorban képesek megoldhatatlan feladat elé állítani a magyarokat a "kiscsapatok", legyen szó válogatottakról vagy klubcsapatokról, akkor abból nem az következik, hogy a kicsik nőttek fel a nagyokhoz, hanem az, hogy mi is kiscsapat vagyunk. Egy olyan gárda, aki ellen a tényleg komoly válogatottak, Portugália vagy Svájc számára kötelező a győzelem, és szégyen a pontvesztés.

magyarfoci

Most látszik csak mennyire kifutott eredmény volt a tavalyi EB-részvétel, mennyi erőn felüli teljesítés, szerencse kellett hozzá. És azt kell mondjam, én még mindig szép emlékként tekintek azokra a hetekre, jó volt magyar szurkolónak lenni, de sajnos realistaként szembe kell nézni vele, nem ahhoz kell hozzászokni, hanem a luxemburgi meg andorrai vereségekhez. 

Történelmi vereségről beszél a sajtó, és ez jogos. Az EB-részvétel viszont nem volt történelmi újdonság, mert a magyar foci múltjában világbajnoki ezüstök, olimpiai aranyak, EB-elődöntők is vannak, szóval a legjobb 16 közé bekerülni az csak ma számít bravúrnak, régen nem volt az. 

Azzal nem értek egyet, hogy elértük a mélypontot, mert természetesen van lejjebb, mindig van lejjebb. És a klubfoci, ahol időnként egyik csapat sem éri meg az augusztust sem, már bőven a lejtő aljára jutott, tehát még mielőtt nyávogni kezdünk, gondoljunk a minden évben rendszeresen érkező pofonokra, és akkor máris nem lóg ki annyira lefelé a sorból a luxemburgi bukta.

Az más kérdés, hozzá lehet-e szokni ehhez. Az, hogy a szurkoló dühöng, az újságíró dörgedelmes cikket ír, teljesen normális. De a válogatottunk tagjai számára hogy viselhető el, hogy Andorra és Luxemburg is túl nagy falat volt? Hozzászoktak-e már a "kiscsapatsághoz" lélekben? Ha igen, akkor bizony baj van, és jöhet akárhonnan kapitány, bukásra vagyunk ítélve. Erre vélhetően igen gyorsan választ fogunk kapni, s esetleg nekünk magunknak is át kell értékelni, hogy tekintünk a csapatra, a válogatottra, a magyar focira.

0 Tovább

Hirdetés

Sportfoglalkozás

blogavatar

Ez a mindennapos testnevelés fotelszurkolóknak: hírek, érdekességek, sztorik, klasszikus videók és minden más a sport színes világából. Bekapcsolódni ér, akár olvasóként, akár hozzászólóként. Felmentést az kaphat, aki úgy dönt, ideiglenesen feláll a monitor elől és maga is belevág a rendszeres testmozgásba...

Hirdetés

Hirdetés

Legfrissebb bejegyzések

Hirdetés

Hirdetés

Elérhetőség

elche@freemail.hu

Hirdetés

Kedvencek

Kultúrmunka Kultúrmunka

Élmény, benyomás, vélemény filmről, zenéről, irodalomról, tévéről...

Darwin Darwin

Kis és nagy teljesítmények az emberek és állatok világából. Van aki győ...

Táj-kép Táj-kép

Izgalmas, megkapó, elgondolkodtató, lenyűgöző fotók a világ minden sarká...

Sportfoglalkozás Sportfoglalkozás

Ez a mindennapos testnevelés fotelszurkolóknak: hírek, érdekességek, sztori...

Big Blue Búvár Blog Big Blue Búvár Blog

Kalandjaim a mélység világában és a felszínen, hírek a tengerről, és mi...

Utoljára kommentelt bejegyzések