A legendás Tűzszekerek

A sportfilmek igazi klasszikusa a Tűzszekerek (Chariots of Fire, rendezője Hugh Hudson), ami 1982-ben Oscar-díjat is nyert. Az angolok jó kis filmet hoztak össze: a sztorinak valós alapjai voltak, a forgatókönyvet és a színészi munkát se nagyon érheti kritika, a zene pedig legendássá vált.

A történet csúcspontja az 1924-es párizsi olimpia. A sport ekkor kezdett egyre nagyobb jelentőségűvé válni, a bajnokok igazi sztárokká váltak, ám nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy igazi amatőrök versenyezzenek az olimpián. Lelkesedés hajtotta a sportolókért, akik mindent megtettek a dicsőségért, hol voltak még a dollármilliós pénzdíjak!

Viszont a változások is megindultak. Azt tudjuk jól, hogy ma már teljesen komolytalan lenne "amatőr" olimpiákról beszélni, hiszen hosszú évek óta ott vannak a mezőnyben olyan ízig-vérig profik is, mint az NBA kosarasai. Üzlet ez a javából, harc megy a tévéközvetítési jogokért, a győztesek hatalmas pénzjutalommal gazdagodnak, a reklámszerződések révén pedig még több pénzt kereshetnek. De nem egyik napról a másikra formálódott a sport világa.

A Tűzszekerek két főszereplőjének viselkedése két felfogást tükröz. Harold Abrahams, a zsidó származású brit atléta óriási becsvággyal veti magát bele a sportba, és még egy fizetett edzőt is szerződtetett. Sam Mussabini remek szakember volt, tanítványai sok érmet szereztek, de a szabályok értelmében a játékokon nem lehetett jelen, ezt a helyzetet a film is bemutatja, és azt, ahogy Abrahams küzd az elfogadásért, az elismerésért. A másik fő alak Eric Liddell, skót származású misszionárius volt, aki viszont természetes tehetségét kamatoztatva, Isten dicsőségéért fut. Végül mind a ketten elérik céljukat Párizsban, de más-más úton.

A történet szépsége az, hogy Abrahams és Liddell tényleg aranyérmet szerzett az olimpián a brit csapat tagjaiként, de pár dolgot a forgatókönyvben megváltoztattak, hogy drámaibb legyen a sztori. Nem csak a korról ad jó képet a Tűzszekerek, magáról a sportról, a dicsőségről is elgondolkodhat a néző- ezért is lett időtálló alkotás a film. A sportfilmek szinte mindegyike meg kell, hogy feleljen bizonyos elvárásoknak: a hátrányból felálló, végén győztes versenyző például kötelező elem, gyakran démonizálják az ellenfelet és így tovább. A Tűzszekerekben nem egészen ez a felállás, és pont emiatt vált klasszikussá. Ha pedig meghalljuk a főcímzenét (Vangelis egyik legismertebb műve), gyorsan magával ragad a hangulat...

0 Tovább

Egy film tanulságai

Érdekes, mennyire feledékenyek azok, akik különféle rövidtávú célú érdekében akarják felhasználni a sportot. Csúnyán fejreállítak már páran, amikor kiderült, mások pályán elért sikerei senkit nem tartanak a csúcson hosszú távon.

Nálunk pedig főleg tudnunk kellene, mennyire veszélyes zóna ez. Erre remek példa egy minden szempontból tanulságos sorsú magyar film, A csodacsatár. Az 1956-ban Keleti Márton által rendezett film arról szól, hogy távoli "fejlődő országban" egy diktátorságra törő tábornok úgy akarja egekbe növelni népszerűségét, hogy egy "csodacsatárt" igazol a válogatottba. Az emberek ugyanis imádják a focit, az ország neve is sokat mondó: Futbólia... Ám a dolgok nem jól sülnek el, ugyanis tévedésből nem a sztárfocistát viszik haza, hanem egy simlis töltőtollügynököt. Érdekes, ma is elgondolkodtató történet, feltétlenül ajánlott belenézni a filmbe.

Node van itt még egy kis csavar. 1956-ban az év végén mutatták volna be a filmet, de mondanom sem kell, az országban nem igazán volt alkalmas a helyzet politikai áthallásokkal tűzdelt sztorik moziba küldésére.

Aztán pedig jött egy még nagyobb probléma: a stáb néhány tagja egyszerűen külfödre távozott. Köztük volt maga a csodacsatár, Puskás Ferenc is. Ő ettől a pillanattól azonnal üldözötté vált, a sportvezetés mindent elkövetett, hogy nemzetközi szinten eltiltsák a focitól, és persze a nevét sem lehetett leírni az Aranycsapat kapitányának. Kellett egy vészmegoldás, így azt a pár meghatározó jelenetet, ahol felbukkant, újraforgatták- Hidegkuti Nándorral. Ő állítólag azt tudta, Puskásé lett volna az a szerep, azt viszont nem, hogy a jeleneteket vele már rég felvették.

A másik "apró" gond az volt, hogy a film igazi főszereplője, Pongrácz Imre is elhagyta az országot. Ha az ő helyettesével kellett volna mindent újraforgatni, akkor abból sose lett volna film, de úgy vélték, ő nem annyira rajongott ember, mint Puskás, tehát maradhat a főszereplő távollétében is. Puskáson bosszút akart állni a politikai vezetés, Pongráczon nem, amúgy sem tudtak volna vele mit kezdeni, egy színész nem lehet eltiltani a külföldi haknizástól... Mivel a csodacsatárral együtt is felbukkant, volt egy kis gond, hiszen Hidegkuti mellett nem állhatott ott, így egy dublőrt tettek oda, akinek csak a válla látszott. Ez viszont könnyen megoldható feladat egy filmes stáb számára, a film elkészült, be is mutatták.

Aztán a rendszerváltás után előkerült a régi kópia, isten tudja milyen okból nem semmisítették meg a Puskással felvett verziót. Restaurálták, leadták a tévében, mi pedig gazdagodtunk egy olyan filmmel, aminek a története is filmbe illő és eltöprenghetünk ezen az egészen.

Mit is mondhatnék? Az akkori hatalmasságok is azt hitték, a manőverezéseikkel majd mindent képesek lesznek megoldani és túlélni. Politikai harcok mindig is voltak és lesznek, de a sportot szerintem ki kellene ezekből hagyni. Addig jó mindenkinek, amíg nem keverednek ezek a dolgok...

0 Tovább

Igazán gyilkos edzés

A nyolcvanas évek ócska thrillerei közé sorolható a Killer Workout (Aerobicide néven is forgalmazták), amiben egy őrült sorozatgyilkos egy fitneszterem vendégeit mészárolja le. Egyik ikonikus fegyvere egy óriási biztosítótű- a színvonal már ebből is sejthető.

Nehéz ésszel követni a filmesek és a producerek felfogását, akik fantáziát láttak ebben a történetben. A sztori természetesen értelmezhetetlenül gyenge, a karakterek kidolgozatlanok, a színészek pedig borzalmasak. A fitneszterem, mint környezet sajátos ötlet, de meglehetősen furcsa, hogy a vendégek lelkesen tolják az aerobicot, míg az utcán zsákolják a véres hullát.

Az egész leginkább arra világít rá, mekkora kultusza volt akkoriban már a testformálásnak. Ez volt az edzőtermi divathullámok azóta is utolérhetetlen csúcsának korszaka, amikor színes latexcuccokban ugráló lányokat vizionált mindenki ha a fitneszre vagy úgy általában véve az egészséges életmódra gondolt. A film tömve van aerobic-videoklipekkel, ahol valamiért túlnyomó többségben vannak a csinos, fiatal csajok.

A kamera pedig szívesen időz el a fenekeken, az embernek nyilván egyből kedve lenne csatlakozni, természetesen a hátsó sorban- ha a következő jelenetben megint ki nem végeznének egyet a vendégekből. Ezt nevezik igazán gyilkos edzésnek?...

Azért egy apróságot viszont megjegyezhetünk. Valami értelme csak lehetett az aerobicdivatnak, mert sikerült az efféle filmekbe ennyi csinos lányt összeszedni, akik valahogy csak eredményesen formálták az alakjukat. Az ilyen hülye horrorok minden agyamentségük ellenére adnak egyfajta korképet, és az nagyon érződik, az edzőtermek a nyolcvanas évek második felében már roppant divatosak voltak.

Érdekes lenne látni a trendek változásait, azt, hogy melyik időszakban melyik nem képviselői voltak többségben a rendszeresen mozgók közül, mikor milyen könyvekből és filmekből fogyott a legtöbb és így tovább. A trendek újratermelődnek, mert nyilván az emberekben mindig megjelenik a természetes igény arra, hogy változtassanak az életükön. Ez ügyben is az az álláspontom, hogy a cicanadrágos ugrálás a diszkózenére alapvetően nem alávalóbb vagy különb bármi másnál. Maximum csak külső szemmel nézve sokkal látványosabb...

0 Tovább

Civil a pályán

Érdekesség ez az ötvenes években született magyar a sportfilm, mert egy színészetben amatőr, de sportban profi kapta az egyik főszerepét: Szusza Ferenc.

Először egy pár szó a háttérről! az ötvenes évek első felében a Rákosi vezette Magyar Dolgozók Pártja már minden területen átvette az irányítást. A filmgyártás kézi vezérlése azt hozta magával, hogy a "magasabb társadalmi célok" érdekében készültek a filmek, némelyek a gyárakat szabotáló reakciósok lebuktatásáról szóltak, mások a szocialista kultúrmunka izgalmas világába vezették be a nézőt, de a sportélet reformjai sem maradhattak ki.

A  szovjet mintára életre hívott Munkára, Harcra Kész (MHK) mozgalom azt a célt tűzte, hogy a dolgozók tömegeit bevonja a rendszeres sportolásba. A tömegsport népszerűsítésével önmagában nem lenne baj, de persze ezt is "szocialista módon", felülről irányítva, erőből akarták végrehajtani. A nagy cél érdekében még egy filmet is készítettek, amiben főszerepet kap az MHK, és persze feltűnnek a reakciós, nyugatbarát elemek, akiknek sorsa nem lehet más, mint a csúfos bukás.

A történet tehát nem parádés, a szereposztás viszont igen. A sport fontosságára ráébredő öntudatos munkásfiút Soós Imre alakítja, a női főszerepet Ferrari Violetta kapta. Mellékszerepekben felbukkant Latabár Kálmán, Gózon Gyula, Görbe János- a sort hosszan lehetne folytatni, a korszak híres és népszerű színészei rendszeresen szerepeltek ezekben a filmekben. Igazság szerint el kell ismerni, bármennyire sematikus, didaktikus alkotások ezek, a filmkészítők és a színészek profizmusa miatt ma is vannak élvezhető elemek bennük.

A Civil a pályán esetében még arra is figyeltek, hogy a hitelesség kedvéért nem egy színészre, hanem egy valódi futballistára bízzák a pályán jól teljesítő, de az üzemben a brigád munkáját hátráltató csatár szerepét. A választás Szusza Ferencre esett, és az újpesti csatárlegenda korrekt alakítást nyújt. A futballjelenetekben pedig értelemszerűen nem volt szüksége dublőrre. Az újpesti futballstadion névadója ugyanis egyike volt a magyar futballtörténelem legjobb csatárainak, egy statisztika szerint 462 első osztályú meccsen 393 gólt szerzett. Több alkalommal volt válogatott, de abban az időben olyan erős volt a konkurrencia a posztján, hogy a 24 meccsen elért "szerény" 18 gólja nem garantálta a helyét az Aranycsapat csatársorában.

Élvezetes nézni a film focijeleneteit, gyors cselek, pontos beadások, látványos védések villantanak fel valamit a korszak kétségkívül világszínvonalú magyar labdarúgásából. Persze a filmben fiktív csapatok vannak, hiszen a kor szellemének megfelelően azt akarták sugallni, hogy a szocializmusban nincsenek profi futballisták, és mindenki egy üzemet képvisel, így aztán Szusza a Vörös Traktor színeiben rugdossa a gólokat.

A film vége természetesen könnyen kitalálható, de nem is ez a lényeg. A Civil a pályán felfogható akár korrajzként is, sportjelenetei miatt a focirajongók számára is érdekes, és akad benne pár mókás jelenet illetve szórakoztató színészi alakítás. Egyszer feltétlenül érdemes belenézni.

0 Tovább

Hirdetés

Sportfoglalkozás

blogavatar

Ez a mindennapos testnevelés fotelszurkolóknak: hírek, érdekességek, sztorik, klasszikus videók és minden más a sport színes világából. Bekapcsolódni ér, akár olvasóként, akár hozzászólóként. Felmentést az kaphat, aki úgy dönt, ideiglenesen feláll a monitor elől és maga is belevág a rendszeres testmozgásba...

Hirdetés

Hirdetés

Legfrissebb bejegyzések

Hirdetés

Hirdetés

Elérhetőség

elche@freemail.hu

Hirdetés

Kedvencek

Kultúrmunka Kultúrmunka

Élmény, benyomás, vélemény filmről, zenéről, irodalomról, tévéről...

Darwin Darwin

Kis és nagy teljesítmények az emberek és állatok világából. Van aki győ...

Táj-kép Táj-kép

Izgalmas, megkapó, elgondolkodtató, lenyűgöző fotók a világ minden sarká...

Sportfoglalkozás Sportfoglalkozás

Ez a mindennapos testnevelés fotelszurkolóknak: hírek, érdekességek, sztori...

Big Blue Búvár Blog Big Blue Búvár Blog

Kalandjaim a mélység világában és a felszínen, hírek a tengerről, és mi...

Utoljára kommentelt bejegyzések