Sportfoglalkozás

Idézzük fel a magyar focibajnokság 2003-2004-es idényének zárását!

(fotó: tempofradi.hu)

Az Origón megjelent egy összeállítás az utóbbi néhány évtized izgalmasabb bajnoki végjátékaiból, és ugyan felidéz a szerző pár érdekes sztorit, szerintem a 2004. május 27-én játszott meccsek feltétlenül megérdemlik hogy felidézzük őket.

Nemzetközi szinten akkor már szinte sehol nem számoltak a magyar válogatottal, magyar klubcsapatokkal, ezért mindenki felkapta a fejét egy váratlan menetelésre az UEFA-kupában. A Debrecen ugyanis, sok-sok év után először (és azóta is utoljára...) megérte a tavaszt egy nemzetközi kupában.

A bajnokság is kifejezetten izgalmasan alakult. A debreceniek akkor már évek óta próbálták megszerezni a klub történelmének első bajnoki címét, s először ekkor jutottak el igazán közel hozzá. Az utolsó forduló előtt a DVSC volt a tabella első helyén, és egy győzelemmel csúcsra is érhettek volna.

Csak éppen ezt a győzelmet a régi Üllői úti stadionban kellett volna megszerezni a Ferencváros ellen. És itt vissza kell utalni az előzményekre: egy évvel korábban a Fradi azért bukta az aranyat, mert a debreceniek kiharcoltak egy döntetlent az oroszlánbarlangban, és a zöld-fehérek fogadkoztak, most majd ők lesznek az ünneprontók.

Ráadásul a Ferencváros egy győzelemmel megelőzte volna a Debrecent, és megvolt az esélye az aranyra is. Már csak arra volt szükség, hogy a parádésan hajrázó Újpest ne nyerje meg az utolsó meccsét az MTK ellen. Még egy pikáns sztori is fűszerezte az előzményeket: Tökölit korábban a Siófok elleni meccs után Kassai Viktor utólag állította ki a bírók megsértése miatt, három meccsre eltiltották, de a fegyelmi bizottság egy meccs után a következő találkozón pályára engedte- ez volt az a bizonyos utolsó fordulóbeli rangadó.

Két, hazai szinten jó nevekből álló, de egymással komolyan rivalizáló csapat futott ki tehát a pályára, a bajnoki döntőnek is beillő meccsre. A Fradinál Tököli, Gera, Lipcsei, Dragóner, Vukmir, Szűcs, a Debrecenben Sándor, Dombi, Éger, Bogdanovics, Halmosi és Bajzát- bárhogy alakulhatott volna a mérkőzés. Ám azon az estén a bosszúra szomjazó, a stadionban remek hangulatot teremtő fradisták előtt a meccset kézben tartó zöld-fehérek győzni tudtak 3-1-re. És a slusszpoén: az Újpest csak döntetlenre volt képest, tehát bajnokok lettek. Ők a mennybe mentek,  míg a DVSC elbukott a nagy álom kapujában, az arany helyett a bronz lett az övék. 

Azon el lehet filozofálni, hogy egyáltalán eljuthatott volna-e ide a dolog, hiszen az előző évi balhé után, amikor a pályára berontó dühödt szurkolók fizikailag bántalmazták a debreceni játékosokat, lerúgták az edzőt, más helyeken elég kemény büntetés járt volna. S aztán milyen a sors, a Fradit olyasmiért zárták ki később a bajnokság első osztályából, amiért sok más klub is elmeszelhető lett volna.

A debreceniek mellesleg Tököli játéka miatt óvtak, de ezt később visszavonták, így véglegessé vált a bajnokság végeredménye. Furcsa, hogy az óvás visszavonásáról csak röviden tájékoztatták a közvéleményt, s a pontos összeg nyilvánosságra hozatala nélkül(!) utaltak rá, hogy a Debrecen komoly kártérítést kapott az MLSZ-től. Azaz valami alapja mégiscsak lehetett a tiltakozásnak, de sikerült meggyőzni őket a megfelelő érvekkel. Így aztán ennek a bajnokságnak a zöld asztal mellett lett vége, meglehetősen "magyaros" körülmények között.

A Debrecent nem törte meg a kudarc, a következő három évben ők nyerték a bajnokságot, a Fradi a másodosztályú évek után nem csak hogy visszajutott, the bajnoki címet, kupagyőzelmet is szerzett, az Újpest viszont azóta is csak álmodik az aranyról. Minden bölcselkedés ellenére, a bajnokságnak vége van, amikor lefújják az utolsó meccset, s jövőre egészen új szezon kezdődik. Sem a történelem, sem a tapasztalat nem dönt címekről- a mostani hétvégén sem az fog számítani, hogy a Honvédban ezer éve mekkora meccseket játszott Puskás és Bozsik, vagy hogy nemrég volt a Videoton UEFA-kupa döntőjének évfordulója.

Valaki most hétvégén rettentően boldog lesz, míg a másik fél az ezüstérem ellenére el lesz keseredve, s csak az a pillanat fog számítani, amikor vége a kilencven percnek. Akármilyen ez a magyar foci, aki nem él meg ilyen sorsdöntő meccset szurkolóként, nem értheti meg, miért lehet még ezért a bajnokságért is lelkesedni a megfelelő pillanatban...