Váratlan, óriási örömet okozó győzelemmel kezdett a magyar válogatott az EB-n, amiben talán csak titkon reménykedtünk. A meccset kielemzik a szakértők- de mit üzen a diadal utáni spontán utcabál?

Nem állítom, hogy nem ekézem a magyar focit. (Meggyőződésem, hogy igen gyakran joggal.) És persze néha próbáltam meglátni a jót is. Önfényező tollforgatók ilyenkor előrángatnak néhány "én megmondtam" idézetet saját maguktól, és esetleg utólag átírnak néhány tévedést, ha módjukban áll. Én most egyiket sem teszem, volt példa erre is, arra is, utóbbira nyilván több. 

Csak egy dolgot idéznék fel: valamikor régebben fejtettem ki, hogy teljesen mindegy, minek mennyi a sportértéke, a foci egyszerűen más súlycsoport. És kész. Ez nem csak sport, ez ÜGY. Akkor is, ha prüszkölünk a drágán épült, üresen tátongó stadionok miatt.

A magyar válogatott komoly tettet végrehajtva kiverekedte a részvételt az Európa-bajnokságon. Most pedig az első csoportmeccsen legyőzte az erősebbnek gondolt osztrákokat (akiket azért még nem említenek a németekkel, olaszokkal egy lapon). És népünnepély lesz a végeredménye.

Senkit nem akarok megbántani, ezért nem akarok konkrét sportágat mondani, de ugyan melyikben elért olimpiai érem után van akkora őrjöngés, mint most, amikor az EB csoportkörében, ahol 24 csapat van, a magyar focisták kiizzadtak egy sikert? Mennyi érmet kell összelapátolni legnagyobb bajnokainknak, hogy elérjék azt a népszerűséget, mint a válogatottban másfél év(!!!) után gólt szerző Szalai Ádám? 

Igen, igazságtalan, de nem baj ez. Nyilván Amerikában is hallanak páran a zajló Copa Americáról meg az európai fociválogatottak tornájáról, de sokkal inkább érdekelheti őket, hogy Curry vagy LeBron James vezeti sikerre csapatát az NBA-ben. Talán még az is jobban lázba hozza a sportrajongók táborát, hogy ki lesz az idei Super Bowl-t megnyerő Denver Broncos kezdő irányítója, pedig az NFL-ben holtszezon van. Fáj valakinek az egyenlőtlenség? Biztosan, de ettől még ez az élet része. Sportban is, másban is.

Nekünk a foci a Riviéra. Más a lépték, szélsőségesebbek a hangulatok- nagyobbakat örülünk, nagyobbakat csalódunk. Az persze jó lenne, ha mindennel együtt megmaradna alapvetően sportnak, örömforrásnak a foci, és egy-egy siker nem írna felül minden józan elemzést. Most persze boldogság van, teljes joggal, és egyáltalán nem biztos, hogy nem okoz még a magyar csapat további meglepetéseket. A névjegyét mindenesetre letette a válogatott. Jó lenne, ha a következő ilyen alkalomra nem kellene bő négy évtizedet várni...

Lám, ez a kis siker is nemzetet összekovácsoló pillanattá vált, eufóriában van az ország túlnyomó része. Jó lenne okosan szeretni a focit, hogy jelentőségével együtt se váljon szent tehénné, ne tapadjanak rá oda nem való dolgok, és mindenkinek őszinte örömet okozzon egy ilyen este. Az sem lenne ám akármekkora eredmény! Most még lehet (sőt, kell!) önfeledtnek lenni, ráérünk észnél lenni egy hónap múlva. Akkor viszont nem fog ártani, bárhogy is alakulnak a dolgok a következő meccseken...