Sportfoglalkozás

Aki két keréken jár, az előtt nincs akadály...

Ez már a végstádium!

Régebben kicsit mosolyogtam azokon, akik arra vágytak, hogy a tengerparti nyaralás alkalmával is futhassanak egy kicsit. Az idén először én is bepakoltam a futócipőmet... És most lehet, engem néztek kicsit ütődöttnek, amikor tegnap kocogni indultam, de ez már nem zavar.

Szerencsém van, mert a tengerparton van egy nyugodtabb, autók által nem járt sétány, ahol pár kilométeren át a víz közvetlen közelében lehet futni. A teljesítményt csak az rontja, hogy az ember nem tudja megállni, néhány fotót készíteni kell a szebb öblökben. Az Adria mellett ilyenkor már nagyon szép az idő, de még nincs túlságosan nagy hőség.

Az elmúlt hónapokban már nagyjából kialakult a futásom ritmusa, azt is tudom, körülbelül mennyit bírok, szóval jól be tudtam lőni a kis kalandozást a tengerparton. A falu pár utcáján is kocogtam egy kicsit, így be tudtam némi emelkedőt iktatni az edzésbe. Egyszerűen jó érzés volt utána leülni egy pohár vízzel, és nézni a tengert...

Pedig nem csináltam mást, csak futottam egy keveset. Élveztem a tenger illatát, azt, ahogy a talpam alatt ütemesen csikorognak a kavicsok, jó volt, hogy eljutottam olyan pontjaira az öbölnek, ahova egyébként nem nagyon mennék el a szállásunktól. Sose gondoltam, hogy meg lehet szeretni a kocogást, de mégis így történt. Ezért mondom, hogy ez már elég ijesztő állapot...

Persze állok elébe! Ha ez a legrémisztőbb dolog ami mostanában velem történhet az életben, akkor pont jó úton járok. És az idő most is futásra csábít. Az ember tényleg képes megváltozni- még én is.

Kissrác voltam még, amikor először meccsre vittek. Anyukámmal és apukámmal kézenfogva sétáltunk fel a lelátóra, ahol sokan voltak és hangosan kiabáltak. A történésekre nem igazán emlékszem, csak arra, hogy nyertünk.

Iskolásként a faliújságra mindenféle cikkeket lehetett rakni, amit a megyei lapból vágtunk ki. Én a hétvégi meccsbeszámolókat válogattam be. Éveken át vártunk valami nagy eredményre, de sokáig hiába. Egyetemista voltam, amikor végre kupadöntőbe jutottunk. Egy fontos vizsga előtti este ezért tanulás helyett meccsre mentünk. Győztünk, hangom nem volt, alig csúsztam át, de mi számított? Diplomát akármikor lehet szerezni, de ilyen meccsből egy van az életben.

Miért mesélem ezt el? Sokan nem értik, miért őrülnek meg annyira a szurkolók, hogy tudnak hétről hétre magyar meccseket nézni a tévében. Beleszületünk és így maradunk... Családi örökség, baráti társaság, akármi más lehet az ok.

És mindez azért fontos, mert ebből az következik, hogy az igazi szurkoló soha nem cserél mezt. Hiába valaki csak tévén nézi a meccseket, gúnyosan legyint azokra, akik csapatot váltanak. Az ilyen divatdrukkerek presztízse a nullához közelít. Azok, akik mindig az épp aktuális BL-csapat "szurkolói", más kasztba tartoznak, mint egy született Diósgyőr-drukker. Ebben a világban nem a csapat eredménye rangsorol.

Ám mostanában történik valami, ami roppant érdekes kutatásra ad lehetőséget: ez pedig a csapatválasztás folyamata. Az amerikaifoci terén mind újoncok vagyunk, egyikünket se vittek kézenfogva Steelers-meccsre. És mégis előbb-utóbb szurkolni fogunk valakinek. Én magamban is kerestem az okot, miért pont amellett kötöttem ki, akinek most szurkolok. Ám bevallom, fogalmam nincs... Így alakult.

Viszont a sportszurkolást nem tegnap kezdtem, ezért tudom, amerikaifociban sem akarok mezt cserélni. Az igazi drukker hűsége nem egy idényre szól. Lehet, sokat kell várni az első igazi sikerre, de pont ezért lehet megőrülni. Ezért a pillanatért éri meg az egész. Ez a várakozás és diadalélmény az egész szurkolói lét lényege. Vagy megéled és átérzed, vagy nem, de ha te nem vagy drukker, sose fogod megérteni, miről szól az egész. 

A dolgod egyszerű: meccs idején ne nyúlj a tévékapcsolóhoz, mivel ráérsz kimenni, hozz sört ha elfogy. Cserébe minden évben egyszerű ajándékot venni karácsonyra: egy mez vagy egy sapka mindig nyerő. Csak össze ne keverd a csapatokat...

A fenébe is, a saját csapdámba esek! Miközben arról írtam, szurkolóiknak hasonlóan nagy öröm az újpestiek kupagyőzelme, mint a madridiaknak a Realé, azért valahol bújkált bennem az érzés: nem kéne ilyen összehasonlításokat tenni.

Bár még mindig úgy vélem, igazam van, azért az, hogy az Újpest a Barcelonára hivatkozva akar magának méltányosságot kicsikarni, mégis furán veszi ki magát. Bár meg kell jegyezzem: tulajdonképpen jogosan. Borzasztóan bírom utálni azt, amikor vannak "egyenlőbbek", akiket elmeszelnek, aztán mégse. Ha a Barcelona vétett, akkor tessék bünteni, ne pedig mindenféle további vizsgálatokra hivatkozva felfüggeszteni az eljárást. Gyanítom, eddig is vizsgálódtak, nem hasraütésre születtek meg a szankciók...

Az Újpest hivatkozása azért sántít, mert itt elég egyértelmű dologról van szó, nincs mit vizsgálni. Idény közben történt egy játékjog átadás (ami önmagában is egy vicc), és az UEFA előírásai szerint ez azzal jár, hogy három évig nem szerepelhet nemzetközi kupában a régi(?) vagy új(?) Újpest. Egyáltalán, most ki kinek a jogutódja? A régi, kiürített cégé maradt az összes hagyomány, és az új tiszta lappal indult? Vagy utóbbi viszi a régi bajnoki címeket is? Ha igen, akkor gyakorlatilag mindent megőriz az új csapat, csak az adósságot nem?

Furcsa ez a történet önmagában is, és azt hiszem, az újpestiek még úgy is nagyon jól járnak, ha nemzetközi színtérre ugyan nem léphetnek ki, de a hazai bajnokságot nem a negyedosztályból indulva folytathatják. Ám a jelek szerint ők ezzel nem elégednek meg. Csak a végén a sok kavarásnak ne az legyen a vége, hogy az egész jogátadós mókát megtámadja valaki... Mert akkor aztán az Európa Liga és az ottani várható selejtezőkörös kiesés lesz a legkisebb probléma.

Aki nem szurkol szívvel-lélekkel valakinek, nem értheti meg, hogy az újpestiek ugyanúgy örülnek most a kupagyőzelemnek, mint a Real drukkerei a BL-diadalnak. Hasonlóan nagy a boldogság a lokisták körében, akik tudják, a DVSC már csak matematikailag bukhatja el a bajnoki címet. A szemellenzős szurkoláshoz hozzátartozik ez is- nem számít a színvonal, csak az eredmény. Van, akinek az Albertirsa a Barcelona...

Pedig volna miről szót ejteni a színvonal kapcsán. A Debrecen roppant gyatra meccsen győzött, de ami leginkább elképesztő volt, az a felcsúti "aréna" hangulattalansága. A vadonatúj stadion félig volt tele, ám a jelenlevőknek se volt kedve szurkolni, a vendégeket elkísérők teremtettek időnként némi tétmeccsre emlékeztető légkört. Nehéz lehet ilyen atmoszférájú meccs után kiharcolt sikert felhőtlenül ünnepelni, de a DVSC szerencséjére a zárófordulóban otthon telt ház előtt még bepótolhatják a nagy bajnoki bulit.

A Magyar kupa döntője izgalmasabb volt, komolyan mondom, le a kalappal a szurkolók és a csapatok előtt is. Mind a két tábor odatette magát, és kivételesen harcos meccset vívott az Újpest és a Diósgyőr. Ez pedig képes elkendőzni a hiányosságokat, a hibákat, az ember ilyen izgalmas hangulatban megbocsátja, ha elpattan egy labda, lyukat rúg a csatár, mellényúl a kapus. A 91. percben kiharcolt diósgyőri egyenlítés, majd a tizenegyes-párbaj is olyan dolog volt, ami miatt lehet beszélni a meccsről.

Az mondjuk nem volt szerencsés, hogy a bíró meglehetősen nagy hibát vétett Kádár kiállításával. Szándékos kezezésért kapott sárgát a diósgyőri védő, ám a visszajátszásban láthatta mindenki, vétlen vállat érintő labda volt... Hogy ez befolyásolt-e valamit, már senki meg nem mondja. Végül a tizenegyeseknél megremegett két diósgyőri lába, így az újpestiek nyertek.

Elvileg eldőltek a nagy kérdések, a bajnoki cím sorsa, a kupagyőztest is ismerjük, no meg a kiesőket is. Vagy mégsem? Hallunk létszámemelési ötletről, a mezőkövesdiek jogosulatlan szereplés miatt óvják az újpestiek meccseit, akik hiába nyertek kupát, elvileg ki vannak zárva a nemzetközi porondról, viszont ez ellen fellebbeztek. Szóval még nem dőlt el, ki esik ki, lesz-e egyáltalán kieső, ki megy a nemzetközi kupába, a bajnokság sorsát is befolyásolhatja az, ha valamelyik óvásnak helyt adnak, és így tovább. 

Le a kalappal, a magyar bajnokság felzárkózik a világ élvonalához: a holtszezon izgalmasabb lesz, mint a meccsek! Persze ez még odébb van: most örül minden érintett csapat szurkolója, aztán bízik benne, valami váratlan fordulat nem írja át a pályán elért eredményeket. Őszintén szólva kár lenne érte: ha lehet, akkor a fociban ne a zöld asztalnál döntsenek már a győztesekről és vesztesekről.

Hiú remény?...