Miss Swaney kalandjai az olimpián

Nem röhög, neked se menne jobban!

Nem gondoltam, hogy pont a magyar nézők számára nem igazán érdekes freestyle félcső versenyszámban induló amerikai-magyar versenyző lesz az olimpia egyik szenzációja. Kár, hogy nem pozitív értelemben.

Elizabeth Swaney-t máris együtt emlegetik a jamaicai bobcsapattal, Eddie-vel a sassal, illetve a tongai sífutóval. Az ilyen témákra érzékeny sportsajtó is remekül szórakozik a "bravúros" gyakorlaton, amit vélhetően egy jobb képességű amatőr ugyanúgy megcsinált volna.

De azért... Amikor az index leírja, hogy Elizabeth Swaney leégette a magyar sísportot, felkaptam a fejem: mit égetett le? Az utóbbi pár évtizedben a nagy nehézkesen olimpiára kijutott alpesi- vagy északi sízőinknek bérelt helye volt a mezőny legvégén, talán csak az egy Miklós Editet kivéve. (Aki egyébként más ország színeiben indult mielőtt magyarként versenyezni kezdett volna.)

De nyugodtan nézegethetjük a magyar bobosok eredménylistáját is, ott is akad bőven a mezőny végére elegendő teljesítmény. Szóval nagy általánosságban nem az a jellemző, hogy a magyarok vitézkednek a téli olimpián, hanem az ellenkezője- tulajdonképpen ez az eredmény számszerűleg nem nagyon lóg ki a sorból.

A mutatott teljesítmény attól még persze mókás, de az, hogy bemutathatta gyakorlatát, több tényezős játék. Miss Swaney olimpián akart indulni, és megtalálta azt a versenyszámot, ahol az élmezőny szűkössége miatt erre lehetősége nyílt. Az ő hibája, hogy egy maroknyi sportoló jó ebben a versenyszámban, így erős amatőrként neki is sikerült kvalifikálni? Mindenki harcol azért, hogy nagyobb mezőny legyen az olimpián, hát ennek ez az eredménye. Ha csak a legjobb 12 nevezhetne, máris esélye sem lett volna kijutni.

Másrészt azért a magyar szövetségnek legalább annyira sara az égés, mint a versenyzőnek. Tudtommal Elizabeth Swaney nem kényszerített senkit arra, hogy magyar színekben nevezze. Senki, soha nem vette a fáradtságot,  hogy megnézze, mit tud ez a hölgy a sípályán? Mert egyik percről a másikra nem felejthette el a síakrobatikát! Ő pont ugyanilyen égő freestyle produkcióra lehetett képes világkupa-versenyeken is. Ha a szövetségben most bárki meglepődött, akkor azért az is sokat elmond arról, hogy isten tudja milyen okból, csak a csapat létszáma számít, az nem, hogy mennyire ütőképesek a versenyzők. A szakkommentátor is kéri a nézőket, hogy ne ebből vonjanak le kövezketetést a magyar freestyle sí színvonalára- szép szavak, de mégis őt nevezték!...

És végül még egy apróság. Könnyű most mulatni a magyar színekben bénázó versenyzőn, ám ez azért van mert el vagyunk kényeztetve magyar sportsikerekkel. (Már persze ha megfeledkezünk a magyar téli olimpikonok egy részének korábbi nem túl veretes eredménysoráról.)

Felülről nézve minden más: amikor a magyar kajakos lányok nem egyszer, nem kétszer végigverték a világot, ki foglalkozott azzal, hogy a vert mezőny végén röhejesen lemaradtak tőlük a többiek? Ott is egészen szűk volt a világelit, a többiek csak díszletnek indultak. Lehet, hogy nem volt olyan feltűnő a történet, mint Miss Swaney akrobatikát mellőző akrobatikus síelése, de szakszemmel nézve nagyjából annyira volt gyengécske az eredményük Janicsékhoz képest, mint amennyire most a magyar síelő elmaradt a sportág krémjétől. (Na jó, Swaney produkciója tényleg látványosan a nagy büdös semmi volt, szóval azért van alapja a felháborodásnak, de a lényegen ez sem változtat, miszerint pár sportágban az élmezőny és a lemaradók közt fényévnyi a különbség.)

Magyarán ez a lány kihasznált egy lehetőséget, amit a sportág nyitott a számára, ahol nem erős a szelekció. Élt azzal is, hogy a magyar olimpiai bizottság lecsapott rá, csak azért, hogy nagyobb legyen a csapat. Miben lenne ő hibás? Szeret síelni, saját pénzén elindult világkupa-versenyeken, nevezett és ott lehetett az olimpián. Minden szabályos volt, a nemzetközi szövetség, a magyar illetékesek mind áldásukat adták rá. 

Tehát álma csak úgy teljesülhetett, hogy valakik hozzásegítették. Ne csak rá mutogassunk ujjal az égés miatt, másoknak is volna elszámolnivalója az ügyben. A sok gyalázkodónak üzenem, ugyanilyen bátran vonják kérdőre azokat is, akik nevezték őt. Ja, meg a szakértők és riporterek is feltehetik a kezüket, amiért fogalmuk nem volt róla, hogy a magyar színekben egy full amatőr olimpikon csinál magából viccet.  És ne csináljunk hőst Eddie-ből meg Ericből, rajtunk ugyanúgy csak röhögtünk, az idő szépíti meg a legendájukat.

Ha Elizabeth Swaney mindenkit átvert volna azzal hogy egy sígéniusz, már filmbe illő lenne a sztorija. De a valóság sokkal kijózanítóbb: ő csak az olimpián bénázott, míg sok mindenki más előtte. Igazi csapatmunka volt ez!...

0 Tovább

Mert ez az olimpia

Mikor adjon bele mindent egy versenyző, ha nem most?

Amikor az ember izgul a mieinkért, átélheti a váratlan sikereket és a kicsit kellemetlen történéseket is a magyar sportolókkal. Ez egy olimpia, itt bekerülni egy döntőbe óriási eredmény, s ha valakinek ez sikerül, mindenképpen megérdemli az elismerést. 

És az, ahogy Jászapáti Petra némi szerencsével, de okosan versenyezve odakerült, mindenképpen dicsőség, s aztán a döntőben is helyt állt. Liu Shaolin Sándor pedig esélyesként harcolta ki a döntős részvételt, ám ott már nem volt szerencséje- nem tudom hibáztatni, amiért nem biztos ötödik helyre ment, olyat már szerzett. Harcba szállt az éremért, most nem járt sikerrel, de azt gondolom, győzni csak úgy lehet, ha az ember kockáztat.

A rövidpályás gyorcskorcsolyában egyébként is benne van az ütközés, az esés, a kizárás esélye minden pillanatban. És ugyan nem mindig a mi oldalunkra ítél a bíró, sőt, eleve nehéz elfogadni, hogy a célbaéréssel még nincs vége a futamoknak, de kell valami, amitől más ez, mint a hagyományos gyorskorcsolya. 

Az olimpiának pedig még nincs vége, hiszen a két Liu testvér vezérletével a csapat is olimpiai döntős, és vannak még egyéni számok. Az önmagában ritkaság nekünk, magyaroknak, hogy van kikért izgulni egy téli olimpián, szóval már ezért önmagában kijár az elismerés a sportolóknak. Aztán ki tudja, lesz-e még nagyobb öröm a végén!

De az biztos, hogy aki nem küzd, nem próbálkozik, az nem is nyerhet. Az olimpia egyik legnagyobb sztorija az, hogy a teljesen esélytelennek gondolt, inkább snowboard versenyzőként ismert cseh Ester Ledecka kölcsönlécekkel versenyezve megnyerte a Super G-t. 

Itt is nyilván a bátorság, a bevállalósság sem elhanyagolható. A többihez képest később feltűnt sportágak, a hagyományosabb versenyszámok mellett maguknak helyet követelők űzőit egy ideig nem veszik igazán komolyan, aztán szép lassan ott is úgy megugrik a színvonal, hogy számolni kell velük. Azért Ledecka bizonyítja, a snowboard sem afféle felpumpált hobbisport, ha ennek űzőjeként is legyőzi az alpesi sí élmezőnyét egy olimpián. 

Mindenesetre a cseh versenyző szenzációs győzelme pár dologra rámutat. Egyrészt nem az utcáról esett azért be, már az is komoly eredmény manapság, ha valaki az olimpiára kijut- meg kell becsülni egy 33. helyezést is, mert ez sem sokaknak adatik meg, rengeteg munka van benne. Szóval elég sokat tett azért, hogy ott lehessen a legjobbak között. Kölcsönléc, esélytelenség, mezőny végéről indulás- ez mind igaz, de ez csak a sztori része a dolognak. Aki ott van, győzhet- erről szól az olimpia, mint minden jó verseny.

Másrészt pedig az győzhet, aki kockáztat. A fentiek ellenére úgy állt oda, hogy nem számít, ha elbukik, ha esetleg nem jön össze a jó eredmény, de ne mondhassa magáról, hogy nem próbált meg mindent. Megtette, és összejött, míg mások esetleg nem ilyen szerencsések. Mert a sporthoz kell szerencse is, kitartás is, munka is, no meg küzdőszellem. Ezért nem tudok morogni amiatt, ha a mieinknek valami nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, ha azt látom, minden erejükkel győzni akartak. 

Remélem, hogy látok még magyar érmest az olimpián, de akkor sem leszek csalódott, ha "csak" remekül helytálló, keményen küzdő sportolókra lehetek büszke, akik a mi színeinket viselik. Számomra ez is egyfajta győzelem!

0 Tovább

Brown és Jordan

Az amerikai sport két gigásza egyaránt február 17-én született.

A manapság a világ minden részén a tévé előtt ücsörgő NBA rajongók jelentős részét Michael Jordan hódította meg a kosárlabdának. Igazi korszakos sztár volt az 1963-ban született játékos, aki csúcskorszakában mindig győzelemre tudta vezetni a Chicago Bullst.

Nem titok, e sorok írója sem véletlenül vásárolt tizenévesként egy piros Bulls pulóvert annak idején. Persze a csapattársai között is voltak fantasztikus játékosok, mint Pippen, Rodman vagy Kukoc, de mindenki tudta, Jordan a főnök, a vezér. 

Meglepő, hogy nem elsőként választották ki a drafton, a harmadikként kelt el. Akrobatikus kosarai miatt kapta az "Air Jordan" becenevet. Amikor 1993-ban, viszonylag fiatalon visszavonult, hogy alacsonyabb szinten baseball-t játsszon, kevesen értették. Után visszatért, és újra a csúcsra vitte egykori csapát.

Majd szögre akasztotta a kosárcipőt- hogy megint pályára lépjen, ezúttal a Washington Wizards színeiben. Bár itt már nem jött össze a rájátszás, a Wizards egyből az érdeklődés középpontjába került. Jordan nevével mindent el lehetett adni, s manapság, amikor a Charlotte Bobcats csapatának főtulajdonosa, az Egyesült Államok egyik leggazdagabb afroamerikai származású embereként tartják számon.

De nem ez a legenda lényege, hanem az, hogy olyan srácok, mint én, jórészt miatta kezdtünk el NBA-t nézni. Pedig kosaraztak előtte is zsenik a tengerentúlon, kosaraznak Európában is, nem is rosszul, de Jordan világa az valami egészen másnak tűnt számunkra.

Jim Brown az NFL legnagyobb sztárja volt egy évtizedes karrierje alatt. A Cleveland Browns futója egészen elképesztő statisztikákat hozott össze, és hiába volt más jellegű akkor a játék, kevésbé passzorientált, az amerikaifoci kedvelői ma is csak a legnagyobb elismerés hangján beszélnek róla.

Olyannyira legendás alaknak számít ebben a sportban, hogy amikor a New England Patriots Clevelandbe utazott egy meccsre, a sok sikert megélt vezetőedző, Bill Belichick a Browns stadionja előtti Jim Brown-szoborhoz vitte a csapatot, és mesélt arról a mai sztároknak, milyen játékos is volt ő.

Brown viszonylag fiatalon hagyta abba a focit, és gyakorlatilag zökkenőmentesen nyergelt át a filmvászon világára. A Piszkos tizenkettőből sokan emlékezhetnek rá, a hetvenes években főszerepek sorát kapta. 

Manapság viszont elsősorban az amerikaifoci legendájaként tekintenek rá. Természetesen Hall of Fame tag, és volt olyan szavazás, ahol minden idők legjobb játékosának választották. Persze ilyesmit nemigen lehet eldönteni, de tény, a legkiválóbbak, a legnagyobbak közé tartozik a ma 82 esztendős Jim Brown. És még ma is élmény nézni régi felvételekről egykori legszebb futásait...

0 Tovább

Kié az olimpia?

Üres széksorok várták a versenyzőket az olimpia műkorcsolyaversenyein.

A műkorcsolya a téli olimpiák egyik slágerszáma, sok sztárral, rengeteg rajongóval. Még úgy is szereti a közönség ez, hogy pontozásos jellege miatt hébe-hóba nem teljesen fedi a végeredmény azt, ki is tűnik a legjobbnak adott versenyen.

Az Egyesült Államokban számít főleg népszerűnek a nyugati országok közül ez a sportág, s hogy az ottani nézőknek kedvezzenek, a közvetítő NBC kérésére lehetetlen időpontban, délelőtt tízkor lépnek pályára a versenyzők. És a televízió előtt izgulók azt láthatták, Dél-Koreában szinte üres arénában versenyeztek az olimpikonok. No igen, ha Amerikában főműsoridőbe kerül a műkorcsolya, akkor Ázsiában ez reggelt jelent. 

Lehet ezen fanyalogni, de azért felmerül a kérdés, mi a fontosabb: az, hogy pár ezer ember a helyszínen lelkesebben szurkoljon, vagy a tévé előtt ülő millióknak legyen kedvezőbb az időpont? Bárhogy is nézzük, azok is fontosak (nem csak pénzügyi szempontból, bár a tévét nyilván ez motiválja), akik nem lehetnek ott Dél-Koreában, viszont nagyon szeretik a műkorcsolyát.

Az én magánvéleményem az, hogy ha ott helyben igazán nagy és lelkes rajongótábor lenne, ők délelőtt is megnéznék, amint a legnagyobb sztárok jégre lépnek. Azért lehet nagyobb szívfájdalom nélkül pakolgatni a versenyeket, mert egyszerűen nincs annyi ember Pjongcsangban, aki jegyet váltott volna.

Ha mondjuk a kedvenc amerikaifoci-csapatom Pesten játszana meccset, az időeltolódás miatt reggel hatkor vagy este tízkor, biztosan kimennék rá, és még sokan mások is így tennének. De egy számomra érdektelen gyeplabda-meccsre akkor se mennék, ha ingyen lehetne megnézni egy világbajnoki döntőt.

Szóval én azt mondom, még szurkolói szemmel sem tragédia, ha úgy alakítják a menetrendet, hogy a világ más sarkaiban élő, igazán lelkes rajongók számára legyen kedvező. A sport sokkal globálisabb, mint valaha, és teljesen természetes, hogy egyrészt a többség, másrészt a nagyobb bevétel ígérete diktál. Hát nem erről álmodtunk, hogy mindent láthassunk, bárhol is zajlik? Ennek ez az ára.

Mi, magyarok például nem annak örülnénk, ha egy ázsiai vagy amerikai vizes vb-n a vízilabdát olyan időpontban játszanák, hogy mi is élőben nézhessük? Tudjuk jól, ők annyira nem érdeklődnek iránta, itt Európában viszont sokan kedvelik- hát nem kellene erre tekintettel lenni?

Olyan időpont sajnos nem létezik, ami a világ összes országában főműsoridőre esik. És igen, igazságtalan, hogy a legtöbb pénzt ígérő piac diktál. De ha nem így lenne, esetleg be kellene érni szerényebb színvonalú közvetítéssel, hiszen nem vonulna fel olyan stáb, mint most, amikor megéri üzletileg.

Ja, hogy a sportról magáról eközben senki nem beszél? Nos, az egy egészen más kérdés- és átmeneti állapot ez, hiszen amikor jönnek a döntők, a kutyák nem fogja érdekelni, volt-e néző a helyszínen és milyen hangosan szurkoltak. Akkor végre azok lesznek az igazi főszereplők, akikről valóban szólnia kell(ene) az olimpiának- és ez így van rendjén.

0 Tovább

A meglepetések napja

Február 3-án két különleges Super Bowl-t is játszottak.

amerikaifoci

Mivel holnap (magyar idő szerint február 5-én) kerül sor az amerikaifoci idei döntőjére, érdemes felidézni két olyan döntőt, ahol nagyon váratlan eredmények születtek. És ami még különlegesebb: mind a kettőnek a most is játszó New England Patriots volt az egyik szereplője.

Amikor a 2001-es idény zárásaként a váratlanul jól szereplő Patriots a fiatal irányító, Tom Brady megbízható játékával beverekedte magát a 2002. február 3-án játszott Super Bowl-ba, igencsak esélytelennek számított. A St. Louis Rams remek támadójátékáról volt híres, a "The Greatest Show on Turf" becenevet aggatták rájuk. Kurt Warner ezerszer rutinosabb és elismertebb irányító volt, mint Brady, és mivel két éve már megnyerték a Super Bowl-t, most is rájuk fogadott szinte mindenki.

A 2011. szeptember 11-i támadások miatt különleges biztonsági intézkedések közepette zajló Super Bowl nem egészen azt a forgatókönyvet hozta, mint amit a szakértők vártak. Az akkoriban elsősorban védelméről híres Patriots húzott el, és ugyan a Rams felzárkózott, egy utolsó pillanatos mezőnygóllal a Patriots-é lett a győzelem. Jellemző, hogy akkoriban mennyire nem Brady-re épült a New England támadójátéka: összesen 145 yardot passzolt a meccsen, míg Warner 365-öt, de ez sem volt elég a sikerhez.

amerikaifoci

2007-ben viszont teljesen ellentétes volt a felállás. A 2008. február 3-i Super Bowl-ig minden meccsét megnyerő New England Patriots irányítója, Brady, és edzője, Bill Belichick ekkor már igazi sztár volt, három Super Bowl-győzelemmel a hátuk mögött. Sőt, Belichicknek még korábban, védőkoordinátorként is összejött kettő, a New York Giants csapatával.

Pont ez a csapat volt az ellenfél a nagydöntőben. A Giants idénye enyhén szólva sem volt hibátlan, de valahogy eljutottak a rájátszásig, ahol három idegenbeli győzelemmel sikerült továbblépni. Ezzel együtt sem tettek sokan nagy pénzt Eli Manningék sikerére, mert sokkal inkább a Patriots pontgyárosainak fesztiválját várták, amivel a történelem második veretlen Super Bowl-győztes csapatává válhattak volna.

Ezek után jött a meglepetés, a Giants 17-14-re győzött. Az NFL történetének egyik leghíresebb jelenete játszódott le, amikor az egyébként elkapólegendának nem mondható David Tyree a sisakjához szorítva húzott be egy labdát, s ezzel került touchdown-közelbe a Giants.

amerikaifoci

A közvéleményt ez az eredmény éppen úgy sokkolta, mint a 2002-es. Az idén talán már nem mernek ennyire egyértelmű esélyest kikiáltani, noha szinte minden a Patriots mellett szól. Ám mivel a Super Bowl-t nem elemzők és okoskodók döntik el, a valóság majd a pályán derül ki.

Egy biztos: Tom Brady átélt már jó és rossz meglepetéseket. Miközben 2002-es győzelme idején ő volt a történelem legfiatalabb Super Bowl-győztes irányítója, idén ő válhat a legidősebbé. Összesen nyolcadjáre léphet pályára nagydöntőben, ami elképesztően nagy szám. Érthető hát, miért tekintenek rá igazi legendaként a sportágban- s bizony benne van a pakliban, hogy újra győzelemre vezeti a csapatát a Philadephia Eagles ellen. De ehhez az ellenfélnek is lesz egy-két szava, mert ahogy minden normális sportban, itt sem a nevet és a kort díjazzák, hanem a teljesítményt. Egy szó mint száz, biztosan nagy küzdelem és jó meccs várható, érdemes lesz éjszakázni miatta!

0 Tovább

Hirdetés

Sportfoglalkozás

blogavatar

Ez a mindennapos testnevelés fotelszurkolóknak: hírek, érdekességek, sztorik, klasszikus videók és minden más a sport színes világából. Bekapcsolódni ér, akár olvasóként, akár hozzászólóként. Felmentést az kaphat, aki úgy dönt, ideiglenesen feláll a monitor elől és maga is belevág a rendszeres testmozgásba...

Hirdetés

Hirdetés

Legfrissebb bejegyzések

Hirdetés

Hirdetés

Elérhetőség

elche@freemail.hu

Hirdetés

Kedvencek

Kultúrmunka Kultúrmunka

Élmény, benyomás, vélemény filmről, zenéről, irodalomról, tévéről...

Darwin Darwin

Kis és nagy teljesítmények az emberek és állatok világából. Van aki győ...

Táj-kép Táj-kép

Izgalmas, megkapó, elgondolkodtató, lenyűgöző fotók a világ minden sarká...

Sportfoglalkozás Sportfoglalkozás

Ez a mindennapos testnevelés fotelszurkolóknak: hírek, érdekességek, sztori...

Big Blue Búvár Blog Big Blue Búvár Blog

Kalandjaim a mélység világában és a felszínen, hírek a tengerről, és mi...

Utoljára kommentelt bejegyzések