Az U20-as válogatott szereplése befejeződött a világbajnokságon, és most mérleget vonhatunk, mennyire lehetünk elégedettek a fiatalok teljesítményével, illetve bizakodásra ad-e okot amit láttunk.

Közelítsük egyrészt az eredményesség oldaláról! Észak-Korea válogatottját 5-1-re tömték ki a fiúk, ami jó kezdet volt- de ezt követően már kizárólag vereségek jöttek. Négy meccs, egy győzelem, három vereség- ez nem éppen dicsőséges eredménysor. Idézzük fel, hogy már a kijutást is az tette lehetővé, hogy a selejtezőcsoportban az osztrákok és a portugálok legyőzték ugyan a magyar csapatot, de Izraelt sikerült nagy nehezen felülmúlni 2-1 arányban. A korosztály tehát tétmeccseken két szerény játékerőt képviselő ellenfelet tudott felülmúlni. Ez az, ami évtizedek múlva is felidézhető tény lesz.

És az is tény, a három vb-vereséges hadjáratot nem csak a német Bernd Storck, hanem szinte bármelyik magyar edző le tudta volna vezényelni. A 2009-es sikergeneráció, ami az U20-as világbajnokságon bronzérmet szerzett, Egervári Sándor személyében magyar szövetségi kapitánnyal menetelt az elődöntőig. Szóval Storck jött, látott, mindenkit kiosztott, de eredmények szintjén egészen biztosan nem tett csodát. 

Viszont bele lehet menni a részletekbe is. A magyarok a mindig világelitbe tartozó brazilokkal szemben csak szoros meccsen kaptak ki, az erősebbnek gondolt szerbek is csak a 91. percben mentették a nyolcaddöntőt döntetlenre, ahol egy mi szempontunkból peches öngóllal szerezték meg a győzelmet. Tehát a mieinket nem mosták le, a védelem igyekezett tartani magát még akkor is, amikor fölényben volt az ellenfél. Nem vallottak szégyent a fiatalok, nem égtek nagyot, de... erre nem adnak érmet sehol. Becsületesen küzdő, majd a végén szép halált haló csapatból van még pár tucat a világon. 

Bevallom, az a bajom, hogy tele van a padlás olyan magyar kudarcokkal, ahol az utolsó percig megvolt az esély a sikerre, de aztán jött egy váratlan fordulat és a nagy csalódás. Ilyenből rengeteget tudok felidézni, és egyáltalán nem vagyok tőle boldog, hogy most újabb ilyet jegyezhet fel a sporttörténelem. A német edzőt nyilván nem azért hozták ide, hogy külföldi edzővel is fel tudjunk mutatni pár 91. perces bukást. És az is tény, a korosztályos versengések eredményei nem annyira fontosak, a kérdés inkább az, hogy közülük mennyien lesznek majd a nagyválogatottban alapemberekben. Mégis, ha egy csapat eljut egy nagy tornára, a szurkoló sikerre vágyik.

Már csak azért is, mert a másik cél, a jövő megalapozása ritkán túl sikeres. A 2009-es torna bronzérmes ifjú hősei közül nem sokan hallatnak magukról. Németh Krisztiánnak most épp jól megy az Egyesült Államokban, de őt is inkább európai élcsapatba vizionálták páran, és társai közül többen elkallódtak, csapat nélkül sodródtak, vagy visszatértek a magyar bajnokság akolmelegébe. Elég ha Koman Vladimirra gondolunk: a Sampdoriában még csapatkapitány is volt alkalmanként, ehhez képest a Diósgyőr nem nagy előrelépés.

Tehát végleges mérleget erről az U20-as korosztályról ne most vonjunk, hanem 3-4-5 év múlva. Akkor látjuk, hogy a most gólokat szóró Mervó felnőtt szinten is megállja-e a helyét, vagy csak egyetlen kifutott széria volt ez tőle. Egyelőre nincs a csapatban egyetlen olyan játékos se, akiről biztosan állíthatnánk, hogy a magyar futball megváltójaként tekinthetünk rá.

Storck munkájáról viszont nyugodtan lehet véleményt mondani, ha nagyon akarunk. Rettentően magabiztosan nyilatkozgatott a német edző, aki mindenkit keresetlenül kiosztott. Vezetésével van egy győzelmünk tétmeccsen egy harmatgyenge ázsiai csapat ellen, meg pár végigküzdött, de elvesztett összecsapás. Nem túl régóta foglalkozik a magyar utánpótlással, nem akarom a nyakába varrni, hogy ő nevelte rosszul a fiatal focistákat, de világverőket ő sem tudott belőlük csinálni. Lehet, hogy hosszú távon beérik a munkája, lehet, hogy pont rá van szüksége a magyar focinak, de én még nem vagyok meggyőzve. 

Én egy régimódi, konzervatív drukker vagyok: a győzelmek érdekelnek, nem a nagy duma. Noha Storck kiválóan igazodik a mostani magyar helyzethez, mert utóbbiban lényegesen erősebb, de ez nekem kevés... Lehet, hogy bárhol máshol az ember türelmesebb lenne, és jobban odafigyelne a pozitív dolgokat kiemelő nyilatkozatokra, de ebben a magyar közegben már rég súlytalan az ilyesmi. Bárki bármit okoskodik, a valóság az, hogy épp csak a fajsúlyos sikerek maradtak el, és ez jelen pillanatban beárazza az U20-as válogatottat.