Végre eljön az idő, hogy Dárdai Pálról reálisabb képet alkotva beszéljünk? Bevallom, engem kicsit zavart, hogy az utóbbi időben a minimális edzői tapasztalattal rendelkező szakember szobrát fényezték elég sokan. Én viszont úgy vagyok vele, egy karrier mérlegét nem előre, hanem utólag kell megvonni.

Az nem kétséges, Dárdai szimpatikus ember. Az is tény, elég régóta a német futballközegben éli mindennapjait, először játékosként, mostantól pedig edzőként is. Ám ezektől még senki nem lesz edzőisten. A magyar válogatott élén korrekt eredményeket hozott a szakember, és ez mindenképpen dicséretes, mert elsősorban ez minősít valakit. Aztán persze bele lehet menni a játék elemzésébe, a szerencsébe, de hosszú távon a mázli soha nem lehet döntő.

Az igazi mestervizsgának a Hertha BSC kispadja tűnik, ahova a közelmúltban ülhetett le a mi Palink. A kiesés elkerüléséért harcoló berliniek első meccse után csak fokozódott a hurráoptimizmus, aztán jött a hazai pályán elszenvedett vereség a közvetlen riválisnak számító Freiburgtól. Akkor most végre megállhatunk, szusszanhatunk. Szó nincs arról, hogy mostantól az ellentétébe kéne átmenni a dicshimnuszoknak, és mostantól szapulni kéne Dárdait, egyszerűen csak végre eljöhet a pillanat, amikor reálisan, hosszú távon elért eredmények alapján lehet megítélni a munkáját.

A fiatal edzőnek ugyanis eddig nem volt veresége felnőtt csapattal- ám tegyük hozzá, túl sok meccse sem volt még szakvezetőként. Berlinben eddig egy vereség, egy győzelem a mérleg, amiből még bármi lehet. Ám a hétvégén elszenvedett pofon egyfajta tűzkeresztség. Nincs csodaedző, csak foci van, ami bármilyen eredményt hozhat. A Hertha bizonyíthatja, hogy igenis képesek a Bundesligában megvetni a lábukat. És kiderül, ehhez mit tud hozzátenni a magyar szakember. Aki mellesleg nem lesz attól "bukott ember", ha az idény közben átvett csapattal kiesnek. Mert ugyebár, ahogy fentebb írtam, még a karrierje elején van, és nem egy fél szezon alapján illik ítélkezni.

Ám meg kell jegyezzem, a vereség tűzkeresztség kellene hogy legyen azoknak az újságíróknak is, akik fárasztó módon gerjesztették a Dárdai-mániát. Itt Európában ez a túlpörgetett "személyi kultusz" a sportmagazinokban nem feltétlenül divatos, és valljuk be, egy idő után ellentétes hatást ér el, bizonyára vannak, akik már a folyamatosan agyondicsért ember ellen szurkolnak. Persze a drukker, az egy hülye, ő nem a nagy összefüggéseket látja, meg a víziót, csak az eredmények alapján mondja, hogy az egyik edző sikeres, a másik meg nem.

Mostantól talán végre normális hangnemben íródott cikkeket olvashatunk Dárdairól is, és hiszem, ez nem csak nekünk jobb, meg az újságíróknak, de még neki is. Nem teljesíthetetlen elvárásoknak kell megfelfelni, amit légvárépítők eszelnek ki, hanem egyszerűen csak dolgoznia kell. Talán Dárdai eddig is tudta ezt kezelni, elengedte a füle mellett ezt, de az is lehet, hogy teherként nehezedett rá, teljesen értelmetlenül. Most viszont már csak a feladatára kell koncentrálnia, hiszen bebizonyosodott, csak egy edző, nem pedig félisten. Remélem, sikeres lesz minden téren, és végül joggal lehet majd agyba-főbe dicsérni- utólag!