Elizabeth Swaney után máris új magyar csillag született: Tóth Ivett.

A félcső félsikerű akrobatája sokáig szolgáltatott beszédtémát, de lassan le fog csengeni a "szenzáció". Már amerikai műsorban is nyilatkozott, de lassan új twitter hashtagek lesznek menők az olimpia kapcsán, és az amerikai-magyar sportember (aki kvalifikációban menőbb, mint sípályán) nevét nem csak külföldön felejtjük el, hanem itthon is.

Pedig annyira mégsem kellene elfelejteni. A síszövetség és az olimpiai bizottság nem igazán tárta fel, hogy lehetett nevezni ezt a lányt az olimpiára, és miért nem tudta senki, mire képes a félcsőben. Őszintén szólva az ő kínos magyarázkodásuk egy picivel sem hangzik jobban, mint Elizabeth meséje arról, hogy ő igenis trükközött és nem lógott ki a mezőnyből.

Meg kell jegyezzem, amikor szóba került, hogy ezzel nagyobb figyelem irányul a síakrobatikára, eléggé beletalált: pillanatok alatt kiderült, nem csak a tízmillió futballszakíró, de a tízmillió síszakértő országa is lettünk. Naná, hogy én is okoskodtam a témában, pedig síléc még csak nem is volt a lábamon! 

És most aztán bátran véleményt mondok a műkorcsolyáról is, pedig ahhoz sem értek. A rockzenéhez viszont igen, így aztán elvből támogatom, hogy a mi lányunk AC/DC-re korcsolyázott. Szerintem ez ritka vagány döntés volt, és megértem azt is, hogy szerte a világon feltűnést keltett Tóth Ivett produkciója.

Az a véleményem, hogy a műkorcsolya az eleve inkább szórakoztató látványosság a sporton belül- és a profi sport maga is tömegszórakoztatás. Én tudom, hogy pár nagyokos most aztán jön azzal, mi illik a műkorcsolya-pályára, de volt már ilyen párszor, amikor az eleinte formabontó dolgok elterjedtek.

Ha visszagondolunk a művészi torna eleinte teljesen fekete dresszeire, amiből aztán színesek majd mintásak lette, a mai ritmikus gimnasztikázók pedig afféle mini estélyikben lépnek a szőnyegre, akkor érezhetjük, előbb-utóbb lebontanak régi szabályokat. Ami nyilván összefüggésben van azzal, hogy a sport legalább annyira üzlet, mint tiszta versengés. Ami látványosabb, eladhatóbb- ennyi az egész. 

Természetesen azért még a győzelemhez több kell egy menő kosztümnél, zenénél, de vannak még eszközök rá, hogy felfigyeljenek valakire. És Tóth Ivett szépen korcsolyázott, joggal jutott tovább, szóval ezúttal nem az olimpia bohóca miatt beszélnek a magyar sportról, hanem egy kis fiatalos merészség miatt.

Hamarosan az ő sztorija is lecseng majd, ám akik szörnyülködtek amiatt, mit tett Elizabeth Swaney a magyar sport megítélésével meg az olimpia eszméjével, most megnyugodhatnak: nem jött el az olimpia apokalipszise, mert egy lány bemutatott egy gyengécske produkciót a félcsőben. 

Persze azt nem bánnám, ha egy érem lenne a következő magyar vonatkozású szenzáció Phjongcsangban. Mert, bár néha nem úgy tűnik, az olimpia alapvetően mégiscsak sportesemény- és jó lenne, ha sporteredmények kapcsán emlékeznénk igazán sokáig a koreai történésekre.