Tipikus és meglehetősen szomorú történet, amikor egykor híres sportolók csődjéről, balhéiról hallunk. Nagyon gyakran szinte ugyanazok az okok állnak a háttérben, akárhol is kerül bajba az egykori híresség.

Elég sokszor szegénységből érkező fiatal kitörési lehetősége a sport. Sok híres bokszoló a szó szoros értelemben beverekedte magát a legjobbak közé, az utcán szerezték az első tapasztalatokat. Gondoljunk például Sonny Listonra, a nehézsúlyú bajokra: azt sem tudta, pontosan melyik évben született, az iskolából gyorsan kiesett, bandájával rablásokat követett el, és csak a börtönben fedezték fel a képességeit. Sok focistáról szintúgy elmondható, hogy külvárosi pályákon szúrták ki a megfigyelők őket. A sportra koncentráló fiatalok számára a későbbiekben sem a tanulás lett az első, gyorsan sztárok lettek, eszükbe sem jutott az iskola.

Szóval a sportban ügyes, de a mindennapi életben könnyen megvezethető fiatalokat igen gyakran dörzsölt menedzserek vették a szárnyaik alá. Listonra visszatérve, bűnöző múltja miatt eleve csak kétes alakok szerződtek vele. Manapság már azt rebesgetik, a Muhammad Ali elleni meccsek sem voltak tiszták, fogadási csalást sejtenek Liston vereségei mögött. Az ilyen ügyekbe keveredett bokszoló persze hamar elzüllött, az ital rabja lett. Még a Listonnál messze intelligensebbnek tartott Sugar Ray Robinson is csődbe ment, de a közelmúltból elég Mike Tysont említeni: kitört a nyomorból, az egyik legnagyobb bajnok lett, aztán éveket töltött börtönben. Most más területen próbál érvényesülni, de ez is lesz akkora harc az elismertségért, mint amikor a ringben nézett szembe az ellenfelekkel.

Kétségtelen, a fiatal sportolók a lehúzós menedzserek nélkül is képesek elrontani a saját életüket. Jön a pénz, ám gyorsan megy is sportkocsikra, luxuslakásra, és persze megjelennek körülöttük a gazdag férjre vágyó csajok. Aztán elválnak, viszik a pénz egy részét, és ahogy telik az idő, az öregedő sztár azt veszi észre, kifolyt a kezéből minden. Sokan végzik presszóban: akár csaposként, akár törzsvendégként, nem egy nagy karrier azok után, hogy egykor milliók istenítették. Olyankor is így jártak, mint George Best vagy Paul Gascoigne.

Nyilván az eleve sokakat megvisel, hogy civil élete messze másról szól, mint a sportkarrier. Nincsenek zajos sikerek, nincs felhajtás, és persze nyilván nincs is annyi pénz. Akadnak, akiknek a váltás zökkenőmentes, és ilyenkor derül ki, milyen sokat számít az, ha valaki tudatosan készült a sport utáni évekre. Nyilván ekkor lesz kifizetődő a sportolás mellett folytatott tanulás, vagy a tudatos felkészülés, takarékoskodás.

Ám azt gondolom, amennyire hibás a sportoló, amiért hagyja kisiklani az életét, hibásak azok is, akik nem készítik fel a későbbi kihívásokra. Még a szocialista sport éveiben is jellemző volt, hogy úgymond elkényeztették a fiatal tehetségeket, gyakorlatilag azt tehettek, amit akartak, gyorsan kaptak lakást, elsikálták a kilengéseiket, aztán amikor vége lett az aranyéveknek, hirtelen úgy látszott, kirúgták alóla a sámlit. Sokakkal úgy elszalad a ló, hogy sportolói karrierjük csúcsán követnek el valami óriási marhaságot, és onnan nincs visszaút, nem volt régen se, mindent nem tudtak elsikálni még a diktatúrákban se. Megjegyzendő, ma is addig foglalkozik az ügynök a dollárt termelő sztárral, amíg az eladható. Utána keres más üdvöskét ügyfélnek, a régi sztár pedig éljen meg, ahogy tud.

Szóval a tehetséggondozásnak ki kellene terjednie arra is, hogy a sportkarrier utáni évekre felkészítsék a fiatalokat. Kétségtelenül van ebben előrelépés, de azt hiszem, bőven akadnak még mindig félresiklott sorsok. És lesznek is, hiszen halljuk például a börtönbe került fiatal NFL-játékos, Aaron Hernandez bent is balhézik, a dél-afrikai futó, Oscar Pistorius gyilkossági ügyében zajlik a per, és így tovább. Szurkolóként nagyon elkeserítő az ilyet látni, de mi aztán gyorsan túllépünk ezen, jönnek az új sztárok, zajlanak tovább a bajnokságok. De a sportolónak ez az egy élete van, ha elrontja, nem lehet javítani a következő hétvégén...