Sportfoglalkozás

Svédországot nem azonosítják általában a futballhuliganizmussal, mégis ott történt haláleset. Egy négygyermekes, 44 éves családapa lett az erőszak áldozata, ami hirtelen sokként érte az országot. A Djurgarden-szurkolót egy üveggel dobták fejbe még a meccs előtt, és a mérközést sem sikerült befejezni, mert a lelátókon őrjöngő vendégszurkolók betörtek a pályára.

Az első kérdés ilyenkor mindig az szokott lenni: miért pont a futball? A válasz egyáltalán nem bonyolult: mert sokan és szenvedélyesen szeretik. Pont. Aki azt hiszi, hogy ez túlságosan leegyszerűsíti a kérdést, annak javaslom, nézze meg, hogy a nem sok néző jelenlétében zajló versenyeken is elszabadulnak az indulatok, például amikor tombolni kezdenek az edzők egy ítélet miatt. Lehet, hogy nem ütnek, de attól még balhéznak rendesen. A sportban benne vannak a felfokozott érzelmek, sőt, jórészt erről szól az egész.

Focimeccs minden héten van, nem csak négyévente lesznek szurkolók az emberek, mint mondjuk a vívók vagy kajakosok esetén. A kötődés is erősebb, sokaknak valóban életük része, fontos programja lesz a szurkolás, és úgy is érzik, a csapathoz tartoznak. Túláradó örömmel fogadják a győzelmet, és mélyütésként éri őket a vereség. És vannak, akik úgy érzik, ők a pálya szálán kell "megharcoljanak a csapatért" a riválisokkal.

Aki nem fanatikus, ezt úgyse érti meg. Ráadásul ahol a szurkolótábor nem két tucat emberből áll, ott a tömeg hangulata is gyorsabban lesz paprikás. Sőt, nem elég, ha az egyik félnek sok lelkes szurkolója van, mind a két fél kell hozzá. Fradisták nem csapnak össze MTK-drukkerekkel, mert utóbbiak nem számítanak mérhető ellenfélnek, pár lézengő ember kiosztása nem nagy mutatvány. Azért az Újpest a nagy rivális, mert ott is van egy viszonylag nagyobb létszámú kemény mag. Azért említem pont ezt a példát, mert elvileg az FTC-MTK az örökrangadó, mégis az Újpest elleni meccseknek sokkal nagyobb a súlya, és arra ezerszer jobban figyelnek még a semleges szurkolók is- részben a körítés miatt nőtt magán a meccseken túl ez a derbi.

A stadionokban úgy-amennyire már sikerült megoldani az elszeparálást, sőt, ki is lehet emelni a balhés embereket a közönségből. Van sok kamera, ott állnak a rendőrök és a biztonságiak. Ám a pályán kívül már nehéz rendet tartani. Az elvakult szurkolók előre lebeszélt helyekre szervezik a verekedéseket, itt valamiféle huligán-fair play van érvényben, ezért nem nagyon fordul elő haláleset. Sokan példaként emlegetik azt, ahogy az angolok a Heysel-stadionban történt tragédia óta visszaszorították a huliganizmust, de ez csak a stadionokra vonatkozik, azon kívül továbbra sem ritka az erőszak.

A svéd eset is mutatja azt, egyáltalán nem kell azt hinni, az ilyesféle szurkolói balhé ma már csak Kelet-Európában fordulhat elő. A foci világa demokratikus: Uruguay, Hollandia, Szerbia, Kenya vagy Törökország ugyanúgy "büszkélkedhet" balhés szurkolókkal. És ez az egész nem most kezdődött, nekem a hatvanas évekből van egy focis kiadványom, ahol már keseregnek az elharapózó lelátói erőszak miatt. Mint futballkedvelőt, mindig is érdekelt a téma, hogy tudnak így elfajulni az indulatok, de maximum magyarázni tudom, átélni (szerencsére) nem, mert sose jutna eszembe verekedni a kedvenc csapatomért. Én anélkül is szurkolónak érzem magam, de más fejébe nem látok bele, nem tudhatom, kinek mit pótol az életében a foci, és miért érzi úgy, ez is "kötelessége".

Úgy érzem, erre a problémára nem nagyon lehet azonnali, végleges megoldást találni. Egyszerűen túl sok a szurkoló, és abból a sok emberből mindig lesz balhés. A stadionban még lehet is rendet tartani, de ha attól 50 kilométerre verekednek össze, semmit sem lehet tenni. Az embereknek kellene megváltozni- de attól tartok, az még egy kicsit odébb van, bármennyire hangosan követelnek gyors intézkedést most sokan. Maximum csak bizakodhatunk, hogy az esetek túlnyomó többségében a józan ész kerekedik felül... És közben most ugrik be: pénteken Újpest-Fradi. Kívánom, hogy csak a pályán történtek kínáljanak majd beszédtémát...

A SportTV nem tolerálta Zombori Sándor "viccét", így a korábbi válogatott focista egy ideig nem szakért a csatornán. A lépés borítékolható volt, minden olyan helyzetben azonnal lépni szoktak, ahol felmerülhet a rasszizmus vádja.

Személyes meggyőződésem, hogy Zombori úr nem rasszista. Ez egy rosszul elsült megjegyzés volt, de aki annyit szerepel a képernyőn, mint ő, az tudhatná, Mészöly Kálmán elhíresült kijelentésére utalni rossz ötlet. És most nem a toleranciabajnok szól belőlem, a sporttól nem idegenek a vaskos tréfák se, de van amin egyszerűen túl kellett volna lépni.

Nem most, hanem már rég marhaság a négerezés a fociban. Talán elég két név: Pelé és Eusebio. Ezek fényében sem érzi valaki cikinek azt, hogy "most jöttek le a fáról"? Napjaink meghatározó játékosait már említeni se kell...

Szóval ez bizony öngól volt, amiért Zomborit kispadra ültetik. Nem örökre, nyilván. Nem  hiszek benne, hogy a szélsőséges toleranciaharcról kellene szólnia a sportnak, egyszerűen csak érezni kell, mi a zrika és mi az ízléstelenség. És ehhez nem kell jogvédők kioktatása, valahol belül mind érezzük, hol a határ... Hallgassunk a józanabb énünkre, és akkor nem kerülünk ilyen helyzetbe.

A fociközvetítés pedig így elsősorban a fociról fog szólni. Pelé és Eusebio: nem a bőrszínük számított, hanem a játékuk. És ma is ez a fontos velük kapcsolatban...

Egyszer beszélgettem egy emberrel, aki nálam lényegesen többet tud a kézilabdáról, a női kéziről pedig főleg. Elmagyarázta, a nők néha nagyon bosszúállóak és alattomosak tudnak lenni, és időnként pont ugyanúgy elvesztik a fejüket, mint a férfiak.

Ám az, ahogy Bajnokok Ligája meccsen Milena Knezevic lefejelte Görbicz Anitát, mindenféle meccsen minősíthetetlen durvaság lenne. Ha az ember megnézi a jelenetet, szinte neki fáj, amit Görbicz kapott.

A kézilabda felgyorsult, sok szempontból keményebb is lett, de ennek a keménységhez semmi köze. Alattomos, mélységesen sportszerűtlen megmozdulás, és az is nagy szégyen, hogy a pályán a bírók nem vették észre, nem büntették érte Knezevicet. Igazság szerint mostanában egyre többször történik olyasmi, nem csak kézilabdában, de fociban vagy vízilabdában is, ami bőven megérne egy kiállítást, de a sok bíró egyike sem látja. Akkor inkább jöjjön az amerikai sportok videobírója, mert az utólagos eltiltások szerintem nem igazán jók. Ott és akkor kapja meg a megérdemelt büntetést az ilyen alattamosságra vetemedő "sportoló", ne pedig majd valami fegyelmi eljáráson okoskodjanak a bizottsági tagok.

Persze Knezevic nem volt bolond, nyilván a Győr legjobbját akarta büntetni. Remélem azért szép eltiltás lesz a "jutalma", de ettől még nehéz megbékélni azzal, hogy ilyesmi történhet egy női kézilabda meccsen...

Az amerikaifoci hústornyait is kiboríthatja az állandó inzultálás egy jelentés szerint.

A történet idén ősszel kezdődött. Jonathan Martin, a Miami Dolphins másodéves támadó falembere váratlanul elhagyta a csapatot október végén. Hamarosan kiderült, nem bírta idegileg a folyamatos beszólást, cikizést és szívatást, amiben része volt csapattársai részéről.

Hamar kiderült az is, a támadófal másik embere, Richie Incognito volt a hangadó, a leggyakrabban ő állt a zaklatás hátterében. Ráadásul két csapattárs, Mike Pouncey és John Jerry is lelkesen vett részt az Incognito-féle alázásban.

Az NFL és a Dolphins által felkért szakértő, Ted Wells a napokban fejezte be a több, mint száz oldalas jelentést az esetről. Több kérdést is felvet annak kapcsán, hogy Martin saját személyes problémái, bizonytalansága mennyiben járult hozzá az összeomláshoz, illetve családjának viselkedéséről is szót ejt a jelentésben. Ám elsősorban az Incognito-klikk viselt ügyeire koncentrált, teljes joggal.

Egy-egy csapatban valószínűleg mindig voltak, vannak és lesznek hasonló esetek, amikor az újoncokat a maguk módján "avatják be". Ám Martin kicsit sokat kapott. A jelentés során nem csak sztorikra támaszkodhatott Wells, gusztustalan hangüzenetek, SMS-ek kerültek elő, amiben Martint elmondták mindennek, szexuális utalásokat tettek a testvérére, emlegették a bőrszínét, és így tovább. A fiatal játékos állítólag nehezen viselte, hogy így rászálltak, Incognito viszont végig azzal védekezett, hogy ő ezt csak jó poénnak gondolta, és nem hitte, "viccei" ennyire felzaklatják Martint. A jelentés szó szerint idézi az üzeneteket, és nincs mese, kicsit sem szalonképesek, sokan kiborulnának ilyenektől.

A jelentésben más eseteket is felidéznek, amikor jó képet adnak a Dolphins öltözőjében uralkodó viszonyokról: egy játékost állandóan állítólagos homoszexualitása miatt cikiztek. Egy karácsonyi ajándékozásnál az egyik edző vicces meglepetést adott minden csapattagnak, egy guminőt- kivéve ezt a játékost, aki egy férfi bábut kapott. Így aztán felmerül a kérdés, ahol maga az edzői stáb is részt vesz a szívatásokban, nem egyszerűen csak szemet huny felette, volt-e esély arra, hogy leállítsák a zaklatásokat.

Teljesen hétköznapinak számítottak a rasszista beszólások is, de ezt például azért nehéz Martin ügyében felhozni, mert a fehér Incognito két társa az ilyen ugratásokban, Jerry és Pouncey maga is színesbőrű. Egyszerűen csak ez volt az elfogadott stílus az öltözőben, ahol teljesen normális volt a fiatalabb játékosok alázása.

A jelentésben felveti Wells, hogy Martin miért nem a csapat vezetőihez fordult, de ez alapvetően nem változtat a tényeken. Ez a fajta folyamatos zaklatás már messze túlmutat azon a célon, hogy valamiféle közösséget kovácsoljon a fiatal és az idős játékosokból. A Dolphins tulajdonosa, Stephen Ross nyilatkozata szerint maga is megdöbbent, és mindent meg fog tenni azért, hogy többé ilyen ne forduljon elő csapatánál.

Valószínűleg az ligában játszó gárdák többségénél ritkán fajulnak el ennyire a dolgok, és őszintén szólva engem az lep meg, hogy egy több száz millió dollárt érő NFL-franchise vezetői ennyire ne legyenek tisztában a csapatnál folyó történésekkel. Ez nem egy gimis beavatási szertartás, hanem kőkemény sport és kőkemény üzlet. A kőkemény szívatásnak nem kellene ezekhez társulnia.

(Kiegészítés: a Dolphins már ki is rúgta az alázásokban érintett edzőt.)

Nem lehet olyan kis létszámú egy magyar csapat, hogy el lehessen kerülni a balhét? Már a sífutók kiküldése körüli hercehurca is elég furcsa volt, most pedig azt olvassom, áll a bál a rövidpályás gyorskorcsolyázóknál is.

Ez konkrétan egy olyan téli sport, ahol többé-kevésbé még helyt is állnak a mieink, szóval van versengés a legjobbak között, nem pedig egy magányos harcos próbálja saját eredményeit felülmúlva kiharcolni az olimpiai részvételt, hanem tétje van egy-egy versenynek. Van olyan, hogy valaki kiszáll a történetből, mint azt az egyik női versenyző megtette, név szerint Darázs Rózsa.

A négy fős csapat viszont ennek ellenére kiharcolta a kvótát, és akkor váratlanul a már visszavonult Darázs Rózsa került a capatban Kónya Zsófia helyett- és a csapatvezető neve Darázs István, azaz saját lánya mellett voksolt ebben a helyzetben. Mivel a nyolcadik helyért már pénzjutalom jár, és összesen nyolc csapat harcolta ki a részvételt, anyagilag sem mindegy, ki léphet jégre- az olimpiai versenyzés élményéről nem is beszélve.

Indoklás természetesen van, Kónya a hírek szerint nem teljesen egészséges, ezért született meg ez a döntés. A baj most is a körülményekkel van: egy olyan ember került be, aki nem harcolt meg a kvótáért, és a saját édesapja döntött a javára. Teljesen mindegy, hol végez a csapat, itt valaki egész életében csalódott lesz az elúszott lehetőség miatt, valaki másról pedig soha nem mosthatja le magáról annak a vádját, hogy csak bepottyantották a csapatba. Pedig nyilván mind a ketten sokat és becsületesen edzettek, és most mégis keserű lesz a szájuk íze! A többi csapattag nyilván ugyanúgy lázadozik, szóval ez olyan helyzet, amit jól megoldani már nem lehet.

Mert bizonyos szituációkban nincs jó magyarázat, csak magyarázkodás van. Ez pedig most pontosan ilyen helyzet. Nagy kár érte, de jelzésértéke van. Mifelénk teljesen mindegy, hogy valaki szimpatikus amatőrként az utolsó bekerülő helyekért küzd, vagy lényegesen komolyabb reményekkel indulhat neki az olimpiának, pillanatok alatt balhés helyzetbe keveredhet. Nem jó ezt látni, nem jó ilyenről olvasni. Hallani persze más nemzetekről is, ahol valami miatt egymásnak estek a sportolók, de az legyen az ő bajunk. Ha már az olimpián alig van esély érmekre, legalább valami mással, sportszerűséggel, szimpatikus viselkedéssel tűnjünk ki. Ehhez képest jönnek a botrányok meg a seggre tett kalocsai minta. És még csak pár napja zajlanak a versenyek!... 

Nem vágyok én már arra, hogy magyar érmeseket láthassak, elég lenne egy kis nyugi a mieink körül... (Kiegészítés: a magyar váltó azóta már ki is esett... No és persze mindenki csalódott, így vagy úgy.)