Azért korlátozottan igaz a gyakran emlegetett ép testben ép lélek mondás, ha élsportolókat tekintünk. És vajon mi van az amatőrökkel?

Olvastam arról, hogy az ép testben ép lélek kifejezést nem pont olyan értelemben fogalmazták meg annak idején, ahogy ma a többség használja. Ez is érdekesség, de nincs jelentősége: a lényeg az, hogy ma azért van egyfajta uralkodó felfogás azzal kapcsolatban, hogy aki fizikálisan rendben van, az lelki téren is jobban érzi magát.

Nem olyan egyszerű kérdés ez. Ha az ember látja, miféle alakokból is lehetnek sztársportolók- züllés, csőd, családi balhék kísérik sokak karrierjét, és akkor még a csalókról, doppingolókról nem is beszélünk -, akkor az ember megkérdőjelezi ennek az elvnek az igazságát. Nehéz példaképként tekinteni a barátnőiket verő kigyúrt fickókra, vagy azokra a nyegle focistákra, akik szép pénzt keresnek, de műveltségük, eszük, viselkedésük szánalmas.

Szeretné az ember hinni, hogy ha nincs az egész mögött pénz, nem kell mindenen átgázolni, akkor amatőrként az ember tényleg kiegyensúlyozottabb, elégedettebb lesz a rendszeres sportnak köszönhetően. Aztán persze lelombozó, ha a kezdőnek beszól az edzőteremben egy gyúrós sporttárs, olyan stílusban, amiről az embernek nem az ép lélek jut eszébe... És az sem szerencsés, ha egyfajta fitnesz-gőg uralkodik el az emberen.

Azt gondolom, alapvetően jó esélyünk van arra, hogy a sport jó hatással legyen ránk. Ha ez csak a kedvtelésünk, alapvetően rajtunk múlik. Egyrészt meg kell találni azt a mozgást, amit igazán szeretni tudunk, ami annyi örömmel, energiával, sikerélménnyel tölt fel, hogy az valóban elérje a változást. Nem biztos, hogy elsőre meg fogjuk ezt találni, de mi nem vagyunk profik, ráérünk kísérletezni. Tényleg érdemes sokfélét megpróbálni, a futástól a jógán át a hegyi túrázásig! Valóban van különbség, melyik mennyire illik hozzánk, és az már önmagában kellemes, ha az ember azt mondhatja, igen, ez az én világom! Vannak akiknek az egyéni sportok ideálisok, másokat jobban motivál ha vannak körülöttük mások és egy oktatót követhetnek, és akadnak olyanok is, akik jobban szeretik a csapatsportokat.

Sokat ad az embernek a sikerélmény: többet és tempósabban bír futni, nagyobb súllyal tud dolgozni, hajlékonyabb lesz és így tovább. No és persze ott van az alakváltozás is, a fogyás, amire az ember büszke tud lenni. Csak néha óhatatlanul belecsúszunk abba, hogy a nem sportoló barátokkal szemben udvariatlanok vagy igazságtalanok vagyunk. Inkább meg kell próbálni őket is inspirálni, biztatni- a nagyképűség erre biztosan alkalmatlan. Ráadásul a nagyszájú mozgásmániás is hamar találkozhat olyannal, aki nála sokkal ügyesebb, erősebb, kitartóbb. 

Nem kell tehát magunkat mindig másokhoz méricskélni, hogy azt nézzük, kinél vagyunk jobbak, majd cikinek érezzük magunkat, amikor valaki lehagy a futópályán. Pont az a szép, amikor a többieknek köszönhetően jó impulzusokat kapunk: sportos haverokkal együtt mozgunk, vagy sikerül kicsit megmozgatni ellustult barátokat, és persze az is említhető, amikor vadidegen emberek adnak pluszt. Például a futópályán jön valaki, aki biztatóan int, vagy elmegyünk egy csoportos órára, ahol idősek és fiatalok egyaránt próbáljuk kihozni magunkból a legjobbat. 

Szóval igen, bőven tehet azért a rendszeres mozgás, hogy ne csak fizikálisan érezzük magunkat jobban a bőrünkben. Csak ahogy a mozgás elkezdése is alapvetően saját döntésünk kérdése, úgy az is, hogy érezzük magunkat mozgás előtt, alatt, után. Ha levert leszel sport után, vagy soha nem jutsz el oda, hogy élvezd a mozgást amit űzöl, akkor bizony valami hiba van a dologban...