Amikor kicsit rosszabbra fordul az idő, az ember eltöpreng rajta, van-e kedve kimenni kocogni, bringázni. A strandok is bezárnak, tehát uszodákban lehet tempózni. Valószínűleg ez az a szaka az évnek, ahol a nyár eleji lelkesedésnek köszönhetően kialakult aktívabb életmód mellékvágányra csúszhat.

Pedig mindig vannak lehetőségek. Az, hogy pár fokkal hűvösebb van, még nem jelenti azt, hogy a futást el kell felejteni. Amióta divatosabb a kocogás, ilyenkor már minden boltban vannak őszi-téli futócuccok akciósak. Kell egy jó nadrág, egy jó felső, korrekt zokni, és ezekben a hónapokban is bőven akad nem esős nap, amikor jól esik egy kis futás. Nekem tavaly már a mínuszokban is sikerült kimerészkednem, és nem lett tőle semmi bajom.

Nagyon megfelelő az idő (természetesen szintén az évszakhoz illő öltözékben) túrázásra. Most kapott egy nagyobb lökést a természetjáró mozgalom azzal, hogy jelentős forrásokat biztosítottak az Országos Kékkör számára, tehát az ország minden régiójában fejlesztettek a turistaútvonalakon. Nyilvánvaló, nem csak kifejezetten teljesítményorientáltan lehet ezt a sportot űzni, hanem rövidebb távokon, a szép helyeknél megállva is nagyon sok kellemes élményt adhat.

Ugyan néha unalmasnak tűnhet az, hogy valaki a medencében ússzon fel és alá egy órán át, ez egy nagyon hasznos sport, és rendszeresen űzve felkészíthet a következő tavasz és nyár aktív élményeire. Aki olyan szerencsés, hogy búvárkodott már, az akár havi egy medencés merülést is beiktathat a programba- ez is mozgás, kicsit változatosabb mint az úszás, és jó közösségi kaland, ha barátokkal együtt megyünk.

Természetesen ott vannak az edzőtermek is. Ha nyáron csak futottál és tekertél, vagy eleve úgy érzed, nem neked valók a csoportos órák netán a súlyzózás, akkor érdemes megfontolnod, hogy tegyél egy próbát. Sok terem van, ahol vannak próbabérletek- kísérletezz bátran többféle órával, mozgásformával, oktatóval. Nekem is sok plusz élményt adott az, hogy rátaláltam a jógára, és most úgy is érzem, hogy megvolt a maga haszna is. Ne hidd azt, hogy "kinéznek" valahonnan kezdőként- senkinek nem az az érdeke, hogy elriassza az új embereket. Meg fogsz lepődni, hogy milyen könnyen felveszed a ritmust, és az még jobb érzés lesz, amikor pár óra után érzed a változást, akkor hálás leszel magadnak amiért elmentél.

Jó lehetőség az, hogy az ősszel igencsak nyomott árú repjegyek között nézünk szét. Mostanában még szinte nyárias az idő Cipruson vagy Máltán, 2-3 nap elég a feltöltődéshez, tengerparti futáshoz, nagy sétákhoz, városnézéshez. De akár északra is vehetjük az irányt, és mondjuk Skandináviában tehetünk nagy gyalogtúrákat. Amikor egy repülőjegy megcsíphető oda-vissza tízezer forintért, ez több mint racionális alternatíva egy őszi hétvégére.

A változatos mozgásba nehezebb beleunni, tehát én is többféle órára járok el, de ha vidékre vetődök, próbálok új futóterepet keresni, vagy amikor alkalmam volt rá, bokszzsákot püföltem. Az utazások során pedig mindig jut idő egy kis mozgásra is- nekem ez nem ellentétes a pihenéssel, sőt! Ez is része a kikapcsolódásnak.