Sportfoglalkozás

Két hétvége, két verseny, két kellemes tapasztalat.

Szerintem az teljesen természetes, hogy egy idő után a rendszeresen kocogónak kedve támad egy amatőr versenyre is nevezni. Kicsit inspirálóbb is az edzés, ha valamire tudatosan készülünk, és egyébként is jó hasonszerű "műkedvelőkkel" együtt futni.

Nem tagadom le azt sem, hogy van az emberben egy kis versenyszellem, szívesen megmérettetem magam egy amatőr mezőnyben. Tudom, hogy nem az enyém lesz a győzelem, de jó megélni azt, hogy a középmezőnnyel képes vagyok tartani a lépést. Nagy szó ez, pár éve még egy rövid kocogástól is kifeküdtem volna, most pedig már nem fekszem ki attól, hogy a saját tempómat tartva végigfutok 5-6 kilométert.

Először három éve voltam ilyen versenyen, nagyon új volt az élmény. Most már kicsit rutinosabban róttam a kilométereket, először Debrecenben a WizzAir reptéri futáson, aztán rá egy hétre az Óbudai Futófesztiválon.

Azt kell mondjam, roppant jól szervezett kis esemény volt mind a kettő. Az előzetes tájékoztatás, a nevezés folyamata, a helyszínen az infrastruktúra, a tájékoztatás, a közös melegítés, a frissítés, a szép befutóérmek- ilyen körülmények között tényleg élmény a futás. No és mind a két versenyen már alapból része volt a "csomagnak" a rajtszám és a chip az időméréshez, szóval kifejezetten jó visszajelzést kaptam a teljesítményemről.

A reptéri futás végig a betonon már a helyszín miatt is érdekes volt, az óbudai (pontosabban békásmegyeri) verseny pedig számomra "hazai pálya", hétközben is itt koptatom a futócipőmet. Jó volt látni, hogy nem csak a szervezők nőttek fel a komoly rendezvényekhez, a futók is: rengetegen voltunk, de nem zavartuk egymást, mindenki igyekezett az edzettségének megfelelően haladni, a bemelegítést is komolyan vette a többség. Nem okozott semmilyen fennakadást, kavarodást a nevezés sem, mert sokan előre regisztráltak, és a többiek is időben érkeztek.

Megvallom őszintén, engem csak egy dolog gondolkodtatott el. A versenyeken több százan, több ezren indulnak el, mindenki becsülettel fizeti a nevezési díjat. De ha összeadom, mennyi pénz jöhet be ebből összesen, szinte elhanyagolható ahhoz képest, amit meglehetősen szerény eredményeket felmutató "profi" sportokra költünk. És azt állítani, hogy azért járunk sokan futóversenyre, mert a tévében megnézhettük, ahogy a magyar válogatott kikapott Andorrától, Luxemburgtól, igencsak meseszerű- szóval hagyjuk azt az indokot, hogy "a mi érdekünk" arra költeni a milliárdokat.

De nem érdekel ez engem annyira, persze. Egy-egy ilyen verseny számomra a futás ünnepe, ahol minden résztvevő győztes, bármilyen idővel is teljesíti a kitűzött távokat. Szóval megfizetem én azt a pénzt, amit a nevezésért kérnek, pláne úgy, hogy szépen dolgoznak a szervezők, jó szolgáltatásokat kapok.

Nálam pedig otthon gyűlnek a befutóérmek, a cipőmben a kilométerek, és természetesen én is úgy érzem, győzelmet aratok minden alkalommal, amikor célba érek- magam és a lustaságom felett.