Igazán sose értettem azt a nagyon amerikai dolgot, amikor valaki lefut egy maratont azért, hogy ezzel pénzt gyűjtsön jótékony célra. Tulajdonképpen miért kellene nekem rajta keresztül adományoznom úgy, hogy "örökbe fogadom" egy maratoni kilométerét? 

Tudom, a gyűjtő emberek többnyire nagyon tisztességesek, nekik nem jut a pénzből, nem azért kérnek, hogy mások finanszírozzák a hobbifutásaikat. Csak a logika nehezen fér a fejembe: miért nem írják azt mindenféle maraton meg biciklitúra meg hasonló emlegetése nélkül, hogy emberek, ez egy fontos cél, küldjetek rá pénzt? Persze lehet, tényleg úgy működünk, egy ismerős vagy ismert ember önkéntes vállalása minket is jobban ösztönöz. Pedig enélkül is lehetne adakozni, ha akarunk, és nyilván sokan szoktak is, de már láttam magyar felhívást, ami átveszi ezt az amerikai módit. Kíváncsi vagyok, mennyire sikeresek ezek.

Az amatőr sportolónak nyilván jó érzés lehet, hogy nem csak fut, de egy szent cél nevében teljesíti a távot- feltéve, hogy a kocogásban is van annyira aktív, mint a gyűjtésben. Bizonyára akad, akinek a pénzgyűjtés sikere is csak pár kilométernyi lendületet ad, utána elfogy a szufla... Mindegy, végülis ezzel is ki lehet egészíteni azt az életformát, amibe rendesen beillesztette valaki a rendszeres mozgást.

Ám azzal már nehéz mit kezdenem, amikor valaki egyenesen Guiness-rekordra tör, és 53 egymást követő napon 53 alkalommal akarja lefutni a maratoni távot. Egy 26 éves angol nőnek ez a célja, a jelenlegi női csúcs 17 maraton, a férfiaknál pedig 52. Amy Hughes minden nap más brit városban akarja teljesíteni a távot. Természetesen ehhez is pénzgyűjtési akció tartozik, mert Amy szép summát, 53 ezer fontot akar összegyűjteni egy alapítvány számára. Igen, ez több mint 20 millió forint!

Ha ez az útja annak, hogy kinyíljon az emberek pénztárcája, ám legyen, de... Tulajdonképpen miről is szól ez a kihívás? Nem akarom bántani Amy-t, fogalmam nincs, mivel foglalkozik, miből engedheti meg magának ezt a két hónapos mókát, de mostanra már a vállalása kétharmadát letudta. A pénzgyűjtés viszont eddig elmarad a kitűzött céltól, talán itt az öreg kontinensen ez a fajta adományszerzés némi megütközést kelt. Gondolom másoknak pont úgy megfordult mindenféle a fejében, mint ahogy nekem is. 

Mert becsülöm a nemeslelkű adományozást, tisztelem ha valaki önerejéből ér el nagy teljesítményt, de a Guiness-rekordok emlegetése nekem valahogy rontja a szép összképet. Akár az is lehet, bennem van a hiba, amiért nem értem az idők szavát, és még változhat is a gondolkodásom, de most azért azt kérem, verjen valaki hátba, amikor adományozásra hívok fel mindenkit annak örömére, hogy lekocogok pár kilométert a Római parton...