Mindenki meghatódott a triatlonos testvér segítségnyújtásán, de ha az eufórián túljutottunk, azért van min gondolkodni.

A sztorit most már mindenki ismeri: Alistair Brownlee és testvére, Jonathan mind a ketten a triatlonsport sztárja, nagyszerű eredményekkel a hátuk mögött. A világ körüli versenysorozat utolsó, mexikói állomásán Jonathan állt jobban, amikor pár száz méterrel a cél előtt teljesen kikészült. Testvére, Alistair utolérte, de nem hagyta le, hanem betámogatta a célba. Még arra is ügyelt, hogy Jonathant kvázi belökje a célba maga előtt, így az összetettben jobban álló fivére szerzett több pontot.

Az egész világot bejárták a megható képek, ahogy a sportoló testvérek egymás mellett futnak, és Alistair önfeláldozásáról is szó esett, aki lemondott a saját jobb eredményéről. És ez tulajdonképpen valahol szép is.

Csak éppen ők nem amatőr hobbisportolók, hanem komoly pénzeket kereső profik. Persze, Alistair jó fej volt, de az összetett győzelemre ezen az utolsó mexikói versenyen már csak Jonathannak volt esélye. Meglehet, hogy Alistair egy vagy két hellyel hátrébb végzett, de megadta az esélyt arra a tesónak, hogy segítségének köszönhetően megnyerje a legfontosabb címet.

És mivel profi sportolókról van szó, az emberben felmerül a kérdés, hogy egyéni sportágban korrekt a másik támogatása? Tehát ha nem testvérekről van szó, hanem olyan versenyzőről, aki egy csapatban van a másikkal, és kifejezetten azért van ott, hogy segédkezzen, ha szükség van rá? Valahogy úgy érzi az ember, egy birkózó, egy rövidtávfutó, egy teniszező, egy sportlövész vagy egy triatlonos elsősorban magára számítva küzdhet a sikerért. Láttunk persze már jeleneteket a sportban, amikor valaki segíti a versenytársát, és ezek gyakran bejárják a világot, de sorsdöntő helyzetben a riválisok nem feltétlenül örülnek ennek.

Ezért megértem valahol, hogy a spanyol triatlonosok óvtak. Számukra itt nem a testvéri szeretről szól a történet, hanem arról, hogy a versenyben jól álló versenyző nem osztotta be jól az erejét, elgyengült, és akkor valaki más nyúlt a hóna alá. Olvasom, hogy a szövetség szerint ez a fajta segítségnyújtás nem szabálytalan, tehát minden a legnagyobb rendben vele. 

Ám a mai, minden kiskaput kihasználó élsportban (ott vannak ugyebár a kiszivárogtatott "felmentések" a teljesítményfokozásra is alkalmas gyógyszerek használatával kapcsolatosan, ami sok sztársportolót érint) nem lepne meg, ha páran eltöprengenének azon, hogyan lehet csapatsportot csinálni a triatlonból is. Csak úgy, barátilag.

És most, amikor ujjongva teszik közzé ezt a gyönyörű jelenetet a magyar lapok is, ha a mi versenyzőnk kerülne hátrébb az összetettben a segítségnyújtás miatt, akkor is így tennék közzé a videót? Vagy a szokásos nemzetközi magyarellenes sportösszeesküvést emlegetnénk, mint az gyakran előfordul?

A kérdés költői. És az eszmefuttatást se kell annyira komolyan venni, csak meglódult a fantáziám: éljen a testvéri szeretet a profi sportban is!