Sportfoglalkozás

Számomra szokatlan felfogású sporttársakkal is találkozik időnként az ember edzőteremben.

Ez tegnap jutott eszembe, amikor épp otthon szobabicikliztem. Meccs volt a tévében, amit látni szerettem volna, így nem mentem el a terembe, maradtam hazai pályán. A szobabicikli már nagyon-nagyon régóta az otthoni testedzésre vetemedők nagy barátja: bárki tudja használni, az ára sem vészes, és megadja azt az illúziót, hogy a tévé bámulása közben is mozgunk. Sport a tévében, sport odahaza- dupla élvezet.

Éppen azért, mivel otthon van, az edzőterembe sem vennék bérletet csak azért, hogy szobabiciklizzek. Legalább egy elliptikus tréneren is dolgozok egy kicsit, vagy megyek az erősítő gépekre, és persze ott van a futópad is. A mostani kiszámíthatatlan, szeles időben jobban vonz a kocogás a gépen, mint odakinn. 

A múltkor is elmentünk, futógépeztünk, és még két másik gépen is kardióztunk összesen egy órácskát. Ha nem is hajtja ki magát totálisan az ember, azért igyekszek intenzívebben edzegetni, rövidebb időkre fokozom a tempót és így tovább. 

Ám azért van idő nézelődni is. És meglepődve láttuk, hogy a sok-sok futógépen rajtunk kívül szinte mindenki csak gyalogol. Elvétve láttunk olyat, aki egy-két percig kocogott. Először azt hittük, csak melegítenek, de félórányi séta melegítésként enyhe túlzásnak tűnt. És nagyon úgy festett, többen tényleg beérték ennyivel. 

Félreértés ne essék: a gyaloglás szuper kis mozgás. Nem kell hozzá semmi különleges, bárhol, bármikor űzhető. Nem igazán lehet benne kifulladni, leizzadni egy átlagos edzettségű embernek se. És pont ezért furcsállom, amikor valaki azért vesz bérletet egy edzőterembe, hogy a futópadon gyalogoljon. 

Ez a terem szép, nagy, a harmadik emeleten van, kilátása van az embernek gyaloglás közben. Hurrá! Viszont ha arra gondolok, autózás helyett ide nagyjából 15 perc sétával lehet elérni a környékbeli házak többségéből, akkor egy oda-vissza úttal simán le lehet tudni azt a fél óra gyaloglást. Tudom, fentebb írtam, ilyen időben én sem szeretek kocogni. De azért az egy picit más, mint a séta, állandóan lavírozik az ember a túl kevés réteg és a túlöltözöttség közt, ha valami megfájdul és az ember lassít, kimelegedve nem kellemes hazasétálni és így tovább. Ha csak gyalogolni akarnék, azért egy fillért nem áldoznék. 

Egy jól felszerelt teremben annyi lehetőség van! A futópadok mellett a többi kardiós cucc, a gépek, van személyi edző, és persze vannak csoportos órák, az egyáltalán nem ugrálós jógától a divatos TRX-ig és társaikig. Nagyon szívesen megfizetem a színvonalas szolgáltatást, a tiszta öltözőt, a profi edzőket. De a gyaloglásért nem veszek drága sportcuccot, és nem kérem szakember segítségét, hogy milyen tempójú sétát javasol. 

Gyanítom, vannak, akiknek azért van szüksége a teremre, mert otthon nincs lelkierejük mozogni, netán egyfajta (ezúttal jóféle) zsugoriság hajtja őket, ugyanis le kell járni a bérletet. Ez teljesen rendben is van. Ám fél óra gyaloglás a gépen azért nem nagy edzés... Ha néha kiszáll az ember az autóból, akkor is tud ennyit sétálni a mindennapokban.

Pusztán azért, mert méregdrága gépen csináljuk és fizetünk érte, a könnyed mozgás nem lesz hatékonyabb semmilyen szempontból. Bátran tűzzünk ki magunk elé célokat, keressük a kihívást még a futópadon is. Nehéz úgy fejlődni, komoly változást elérni ha soha nem akarjuk túllépni az árnyékunkat...

Ha valaha kételkedtél benne, sport-e a szurkolás, nos, van olyan vállfaja, ami nagyon is.

A cheerleading elsősorban az Egyesült Államokban ismert műfaj, mi ebből csak annyit szoktunk látni, hogy a tengerentúli sporteseményeken csinos lányok táncolnak, ugrálnak. 

Ám lehet ezt egészen elképesztő akrobatikus mutatványokkal feldobni, és a legjobb csoportok számára versenyeket is hirdetnek. Itt van egy, a közelmúltban rangos megméretettésen győztes gyakorlat, ami átértékelheti az elképzeléseket ezekről a nagyon csinos, nagyon ügyes és nyilván roppant sokat gyakorló szurkolólányokról.

Azt hiszem meglepő lenne, ha egy Újpest-Fradin ilyen produkcióval rukkolna elő valamelyik kemény mag...

Az nb1.hu is összegzi a napi tévéközvetítéseket, de azt hiszem, a nagyon kemény rangadók sorát vezető Budaörs-ZTE másodosztályú bajnoki egy icipicit kilóg a Barcelona, Dortmund, Juventus vagy Liverpool fémjelezte meccsek közül...

Most mindenki Csank Jánoson röhög, aki szerint magyar foci kéne a tévébe a Bajnokok Ligája helyett, de azért egy nap után lehiggadva végig is gondolhatjuk a szavait.

Pofonegyszerű dolog miatt biztosan marhaság az álláspontja: az európai focikupákban magyar csapatok is indulnak. Az, hogy augusztus végére kipotyognak, egy másik kérdés, de ettől még a Bajnokok Ligája nem valami világtól elrugaszkodott dolog, ott pályára lépnek a mieink is a selejtezőkörben. Csak addig adja a tévé, amíg a magyar bajnok el nem hasal valami macedón vagy osztrák ellen, a legjobbakról meg maradjunk le? Butaság. 

Sőt, valamikor a mieink is érdekeltek voltak a végjátékban. Akkor sem kellett volna európai kupameccseket adni, amikor az Újpesti Dózsa BEK-elődöntőt játszott a Bayern München ellen? Vagy amikor a Videoton az UEFA-kupa döntőjéig jutott? A mi szánalmas focink nyomora nem indokolhatja, hogy elzárjuk a csúcsfocit a magyar sportkedvelőktől. Aki azt hiszi, több lesz a magyar meccseken a néző, ha "titkoljuk", milyen színvonalon is játsszák a focit Spanyolországban vagy Angliában, az nagyon-nagyon naiv. A magyar focitól azért fordultak el az emberek, mert botrányosan rossz. És pont. Bármi érdekesebb: az Angry Birds, a Pókember-filmek, a tájfutó-világbajnokság, az Önök kérték, bármi.

Persze olvastam én is Orosz Pál büszke nyilatkozatát, hogy felmérések szerint 600 ezerrel növekedett a Fradi-kedvelők száma pár év alatt. Szerintem ez tévedés: inkább hatvan millió az! Sőt, hatszáz! Micsoda pech, hogy szombaton mindig olyan fontos dolga van annak a sok szurkolónak, hogy félházat is ritkán hoznak össze a szép új Fradi-stadionban. A másfél millió emberből nyolcezer érzi úgy hétvégente, hogy látnia kellene a bajnokságot toronymagasan vezető csodacsapatot. Hát, ha van ami távol tartja az embereket a magyar focitól (az alacsony színvonal mellett), akkor az pont az ilyen Csank-, Orosz-féle dumaszínház.

Mégis rá szeretnék mutatni egy aprócska dologra. Mert van valami magja annak, hogy jó érzés kötődni egy helyi csapathoz. Én fociban nőttem fel, kivittek annak a csapatnak a meccsére, aminek évtizedek óta szurkolt a család, voltam ott győztes kupadöntőn, bajnoki címről döntő és vereséget hozó meccsen, és ugráltam lelátón amikor óriási izgalmak közepette összejött az első hely. Ezek nagy élmények, és akkor is örök emlékek, ha a mostani foci nem is tud kivinni a stadionba. 

Szimpatizálok külföldi csapatokkal, mint ahogy minden focirajongó. Sőt, az NFL is érdekel, és mostanság többet nézek amerikaifocit a tévében, mint gurulósat. Sok sport izgalmasabb mint a magyar foci, nem csoda, hogy akár a Barcelonát, akár a Denver Broncost, de még Phil Taylort is többen kedvelik a nagyvilágban, mint a Fradit.

Ám ezekhez a magyar klubokhoz mégis máshogy kötődik az ember fia. Ott van a hagyomány, a családi örökség. És nagyon sok rajongó egész életében azzal él együtt, hogy élőben szinte esélye sincs látni a kedvenc külföldi csapatait, vagy csak drágán, egyszer az életben nyílik rá alkalom. Higgye el mindenki, más dolog az, amikor kiülsz szotyizni a lelátóra az NB1-es meccsen. És én nagyon sajnálom, hogy sikerült úgy lavírozni a magyar foci irányítóinak, hogy nagyon sok ember már minimálisan sem kötődik egyetlen itthoni csapathoz se.

Világszenzáció lett az afgán kissrácból, aki szatyorból csinált magának Messi-mezt. Ne legyen illúziónk, egy varjúlaposi vagy albertkázmérpusztai kissrác sincs közelebb az argentin csillaghoz, mint ő, és nekik se fog eredeti mez jutni. Valahol elvész valami, amikor ezek a gyerekek csakis a Barcelona vagy a Real Madrid iránt tudnak rajongani, és azt már nem is nagyon tudják, melyik osztályban játszik a helyi futballcsapat. 

Persze lehet, hogy idejétmúlt a felfogásom, és teljesen értelmetlen sajnálkozni amiatt, amiért a magyar foci eljelentéktelenedik. Pedig sokan szeretik a sportot, sokan szeretik a hazai hősöket, a fociválogatott egyetlen sikere után máris róluk beszélt mindenki. Gyanítom, hogy nem Csank János szerencsétlen nyilatkozata után özönlik majd a sok néző a magyar stadionba. Sőt, a sportvezetőink bölcsességei se visznek ki oda senkit.

Foci kéne! Jó foci! És az én nosztalgikus nyavalygásomnak sincs túl sok súlya, mert először színvonal kell- és ha az van, a nézők viszont elmaradnak, kereshetjük a további okokat. Akik hagyták, hogy ide süllyedjünk, azok a felelősek a mostani állapotokért. Mert amiatt persze sose panaszkodna senki, ha a spanyol gyerekek akarnának Dzsudzsák- meg Kleinheisler-mezt maguknak DVSC vagy Videoton színekben... Sőt, büszkék vagyunk rá, ha a világ túlfelén Hosszú Katinkát választja valaki példaképnek. És nagyot nevetnénk azon, ha valami apró ország úszóedzője tiltakozna, miért adják az ő versenyeit a tévében. 

Hát, pont ennyire vagyunk nevetségesek mi is időnként a jó kis magyar focinkkal. És ezt felfoghatjuk mi is viccesként- vagy nagyon-nagyon elszomorítóként.

Hosszas jogi csatározásra került pont: Bikram Choudhury nem védetheti le az általa kitalált és népszerűvé tett bikram jóga gyakorlatsort.

Choudhury nagy találmánya az volt, hogy egy szigorúan követendő 26 elemű gyakorlatsort kell a nagyon melegre felfűtött teremben végrehajtania a jógázóknak. A bikram (vagy hot) jóga igen népszerű irányzat lett, nálunk is több stúdióban is tartanak ilyen füllesztően meleg órákat. Magam is voltam ilyenen, érdekes élmény, nagyon intenzív, de bevallom, sűrűbben voltam "rendes" gerincjógán, mint ilyenen.

Visszatérve a bírósági ügyre, a sztori még 2008-ban kezdődött, amikor Choudhury egyik korábbi tanítványa, Mark Drost saját stúdiót alapított. 2011-ben perelte be őt a mester, mert véleménye szerint a forró jógás gyakorlatsor az ő szellemi tulajdona, nem tarthat hasonló órát engedélye nélkül senki. Szerzői jogi védelmet követelt a bikram jógának, ám a bíróság 2012-ben ellene ítélt. A folytatódó jogi harcba a Yoga Alliance is bekapcsolódott Drost oldalán. 

Itt ugyanis elvi kérdésről van szó: le lehet-e védeni egy gyakorlatsort, amiben évezredek óta közkincsnek számító, bárki által gyakorolható ászanák vannak? A bíróság szerint ötletek, elvek nem élveznek szerzői jogi védelmet, csak az önálló művek. Ezért van az, hogy Choudhury 1979-ben megírt könyve a gyakorlatokról természetesen védett, azt nem adhatja ki bárki más az engedélye nélkül, ám magát a gyakorlatsort viszont lehet oktatni akármelyik stúdióban. 

A magam részéről azt gondolom, ez így is van rendjén. Az ötletgazda szépen keresett eddig is a bikram jógával- nem sajnálom tőle, kitalált valami újat és nagyon ügyesen tudta népszerűsíteni is. Ám a copyright-mániával nem tudok megbarátkozni, mert manapság lassan már egyesével a betűket is levédetnék élelmesek.

Ha elfogadjuk azt, hogy itt nyugaton a jóga a testmozgás, egészségmegőrzés egyik nagyon hasznos, sokszor bizonyított formája (tudatosan hagyom ki belőle Indiát, már többször utaltam rá, teljesen más lehet a jógához való viszony arrafelé), akkor azzal együtt is, hogy valaki pénzt keres vele, hagyni kellene mindenkinek a gyakorlását. Bikram Choudhury nyilván okos, ügyes ember, de így is van elég pénze, és lássuk be, a jógát magát nem ő találta fel. Azokat az ászanákat, amiket a gyakorlatsorba beépített, valakiktől ő is tanulta, és gyanítom, a vagyonát nem osztogatta szét közöttük. Szóval úgy igazságos, ha mások is tarthatnak a jövőben teljesen szabadon izzasztó jógaórákat forró teremben, akár ugyanazokkal az ászanákkal. Aztán majd mindenki eldönti magának, hogy az "eredetit" választja-e, vagy valaki mást...