Sportfoglalkozás

Nem akarok az év focimeglepetésének ügyében szakmai fejtegetésekbe bonyolódni, inkább csak egyszerű sportkedvelőként örülök annak, hogy néha kiderül, a pénz nem elég mindenre.

A profi sport jól fizetett modern kori gladiátorok vetélkedésévé vált. Tiszteljük a magyar bajnokokat, de tudjuk jól, a sikernek ma már elválaszthatatlan része az üzleti siker. Az ő esetükben erről még csak ritkán beszélünk, Hosszú Katinka kapcsán került szóba, ám a szörnyülködés álszent dolog. Nem csak ő kap fizetést és támogatást, hanem sokan mások is, ám neki sikerült az elért népszerűséggel jól gazdálkodni, ügyesen menedzselik a sportkarrier pénzügyi részét is. Ha valaki vállalkozóként korrekt eszközökkel, de rámenősen kihasználja a lehetőségeit, akkor példaképpé válik, ha sportoló, akkor meg kapzsi? Ugyan már, nincsenek amatőrök az élsportban.

Ennek a kitérőnek most csak annyi a jelentősége, hogy a Leicester Cityben sem totál amatőrök rúgják a labdát. Láttam egy statisztikát, ami azt mutatta be, a játékoskeretük számított értéke a bajnokság előtt nagyjából 53 millió font volt, míg a leggazdagabb angol kluboké elérte a 400 milliót is, ez tényleg elég nagy különbség. Vagyis inkább elképesztő.

Azért nincs arról szó, hogy egy marék mogyoróért futballoznak a Leicester játékosai. Hogy a nagyságrendeket érzékeljük, említsük meg, hogy a magyar bajnok, toronymagasan legértékesebb csapatnak számító Ferencváros játékosállományát 10 millió fontnál kevesebbre becsüli a Transfermarkt, tehát egy angol kiscsapathoz képest is jelentős az eltérés. De még ez a pénz is majdnem négy miliárd forint! Egy sehol nem jegyzett magyar bajnokság megnyerése is ekkora összegeket emészt fel.

A Leicester csodaszámba menő győzelme tehát bravúros, jó eséllyel egyedi, de ők csak viszonylag számítanak kiscsapatnak. A nagy klubokhoz hasonlóan egy tőkeerős külföldi tulajdonos kezében vannak, a Chelsea, a Manchester United, a Manchester City vagy a Liverpool egyikében sem angol pénz van a háttérben. A globális focibiznisz szenzációja ugyan a Leicester bajnoki címe, ám a csapat ugyanúgy része ennek zsíros üzletnek, mint a gazdagabb konkurensek. (Megjegyzem, erősen megdobta a játékosok árát a nagy menetelés, ma már 95 millió fontra taksálják a Leicestert!)

A sportérték természetesen nem lebecsülendő, és én maximálisan tisztelem a bajnokság előtt lesajnált csapat teljesítményét. Megemelem a kalapom előttük, mert hiába igaz a fenti fejtegetés, a végeredménye általában az, hogy több pénz, több győzelem. Nagyítóval kell keresni az olyan éveket a topligákban az utóbbi másfél évtizedben, amikor egy Bayern München, Barcelona, Manchester United kaliberű csapat nem volt dobogón a bajnokságában. Miközben az Atletico Madridot már-már outsiderként kezelik páran, a fent hivatkozott Transfermarkt szerint csapatuk értéke több, mint 272 millió font! Ez bizony a Juventus, a Dortmund, az Arsenal, a PSG kategóriája, ennél lényegesen drágább kerete már nem nagyon sokaknak van. 

A kicsit elszomorító az, hogy azért vagyunk annyira lelkesek a Leicester bajnoki címe miatt, mert tudjuk, hogy nagyon kivételes sztoriról van szó. Nem valószínű, hogy a jövőben BL-döntőben lássuk a Hoffenheimet, az Espanyolt, a Sampdoriát. És egy kicsit még rontja az ember kedvét, hogy a sztárklubok még ennyi esélyt sem adnának a kicsiknek, mint ami most van, szívük szerint örökre bebetonoznák a helyüket a Bajnokok Ligájában. 

Szóval örüljünk együtt szurkolóként annak, hogy a sport azért sport, hogy a labda kerek, hogy igenis nincsenek előre megírva az eredmények, hogy az esélytelen is lehet győztes, ha igazán akarja a sikert. És reménykedjünk abban, hogy a focit irányító üzletemberek rájönnek arra, ezekre a sztorikra is szüksége van a rajongóknak, nem ölik ki a csoda, a váratlan esélyét csak azért, hogy az amúgy is jóval gazdagabb kluboknak tovább kedvezzenek. Mert szükségünk van az ilyen lélekemelő történetekre ahhoz, hogy pénz ide vagy oda, őszintén tudjunk lelkesedni.

Minden bizonnyal az edzős videók örök slágere marad a tökéletes bikinialakot ígérő otthoni program, amikre így a nyaralások előtt pár hónappal sokan keresgélnek rá.

Arról egyébként mostanában komolynak látszó, valójában súlytalan viták vannak, milyen képet is sugallnak az álomalakú nőkről özönlő fotók. Igen, magazinokban, interneten lépten-nyomon ilyenekbe futunk bele, és nyilván van akit ez frusztrál. Az külön móka, hogy ugyanaz a női magazin, ami egyik címében azt harsogja világgá, egy középkorú színésznő még mindig bombaformában van és irigyelheti mindenki, az életmód rovatba betesz egy másik írást, ahol példaképként mutatnak be egy anyukát, aki bátran felvállalja nem tökéletes testét.

Ez alapvetően álprobléma: mindenki úgy megy strandra, ahogy akar. Ha valaki hagyja, hogy a média befolyásolja a saját önképét, az úgysem lesz magával elégedett, aki meg jól érzi magát a bőrében, az mit se foglalkozik más véleményével.

Valószínűleg a "Perfect Beach Body Workout" programok rajongói azok közül a lányok közül kerülnek ki, akik szeretnének a strand sztárjai lenni. Az máris öreg hiba, ha elhiszik, hogy pár hét alatt heti 3*20 perc ugrálással, minden más életmódváltás nélkül fitneszversenyzők kidolgozott testét megszégyenítő idomokra tesznek szert. De ezeknek a videóknak pont az a lényegük, hogy ezt a reményt táplálják.

Vicces, hogy valamilyen szinten mégis lehet értelmük. Sokan már bele se kezdenének a testmozgásba, ha valaki szigorúan közölné velük, munkával, lemondással jár az álomalak elérése. Senki nem lesz modell ezektől a videóktól, még úgy sem fognak kinézni, mint a mosolygós, lelkes edző a filmekben, de nincs kizárva, hogy ez a könnyű lötyögés lesz az, ami után megnő a lelkesedés. Az első leadott centi ugyanúgy inspirálhat, vagy az, amikor az ember azt érzi, egy kicsit igenis többet bír fizikálisan, mint korábban. 

Aztán jön a következő lépés, egy kicsit máshogy kezd el enni az ember, egy kicsit komolyabban edz, utánaolvas annak, hogy érdemes elkezdeni futni, beiratkozik egy terembe, először jógaórára megy, aztán barátkozni kezd a súlyzókkal... 

Persze ez a forgatókönyv nem fog mindenkinél így működni, de sebaj. Személy szerint hiszek benne, hogy nem nagyon árthat senkinek, ha a bikiniszezon előtt mozog egy kicsit. Az sem baj, ha közben is, tehát a tengerparton nem csak napozik, hanem úszik, sétál is, és esetleg a következő szezonig már abba sem hagyja az edzést. Épp ezért senkit nem beszélnék le arról, hogy ilyen videókat keressen a neten- van belőlük jó sok, lehet válogatni.

A szakértők persze ezek egy részét inkább csak kiröhögik, mert laikus szemmel is kicsit bénák az egyébként csinos csajok. Más videóknál pedig úgy fest, a gyakorlat nem is olyan fontos, mint a pózolás- ezek talán a férfi nézők kedvéért készültek. Ez sem elhanyagolható célcsoport... 

A lényeg az, hogy nem kell véresen komolyan venni ezt az egészet. Essen jól, teljen benne kedve az embernek, és akkor máris megérte együtt tornázni a videóknak. Csak annak nem szabad bedőlni, amikor fiatal, hivatásszerűen edző, netán plasztikai műtéteken átesett nőket fotóznak profi körülmények közt, és az utómunkázott képek közül a legjobbakat kiválasztva megjelentetik. Ez nem a valóság, emiatt nem szabadna senkinek rosszul éreznie magát.

Elsősorban magunkhoz kéne mérni a fejlődést: ha te tettél a változásért, és valamit sikerült el is érni, máris többre jutottál, mint a környezetedben élők jelentős része. Szóval bátran fel lehet venni azt a bikinit- ha folytatod, jövőre még jobban fog állni!

Ahogy a felcsúti futballakadémista gyerekek szépen felsorakoztatva csasztuskáznak, ahhoz nem is nagyon kell kommentár. Ami az embernek ilyenkor eszébe jut, a srácok némelyikének arcáról is leolvasható nagyjából. Bravúros marketingmunka a klubtól...

Ami kavarás ment az utolsó forduló körül eddig, az még azokból is Vasas-szimpatizánst csinált, akik nem szerették őket. A helyszínmódosítás, a magyarázkodás annak kapcsán, ki kérte a szurkolói kártyát, ki tiltotta le a szektorokat- az MLSZ, az MTK meg a rendőrség ügyesebben passzolgat egymásnak, mint a válogatott játékosai cicázás közben. Ráadásként a felcsútiak edzője mindenkinek beszólt, mert hát álljon már meg a menet. Most viszont végre pozitívra váltott a hangulat a sok lelkes, boldogan tapsoló gyerekfocistával, akik üde mosollyal, sugárzó arccal néznek a kamerába illetve a csodás jövő elébe...

Jön még valami? Remélem, igen. Kell valami izgalom a bajnokság végére. Borítékolom, lesz utóélete a zárófordulónak: vagy mindenki morog majd, vagy egészséges kárörvendéstől lesz hangos a fociélet.

Az utóbbi évek legeredményesebb magyar ritmikus gimnasztikázója szögre akasztja a forgópapucsot. Mindezt némileg keserű szájízzel teszi, ugyanis ezúttal sem tudott kijutni az olimpiára- és nem lehet meggyőződve arról, hogy csakis rajta múlott.

A pontozásos sportágak világába mindig kódolva van az, hogy néhány eredmény nem a valóságos erősorrendet tükrözi. Sajnos már több alkalommal fény derült rá, hogy bizonyos nemzetek által delegált zsűritagok kölcsönösen segítették egymás versenyzőit, voltak akiket el is tiltottak a bíráskodástól, de ezt felszámolni szinte lehetetlen. Maximum ügyesebben csinálják az előzetes egyeztetést...

Pedig minden sportoló becsületesen készül, mindenki igyekszik a legjobbját nyújtani a versenyeken, és el tudom képzelni, milyen iszonyú csalódás látni azt, amikor meglepően alacsony a pontszám. Persze, van szubjektív tényező, ám ezt nehéz elfogadni.

A csinos és elegáns Vass Dóra nyert már szavazást, amikor a legszebb sportolónők versengtek, ám míg ott teljesen normális, hogy a voksolók egyéni ízlése dönt, egy olimpiai sportágban ennél azért jobban követhetőeknek kellene lenni a szabályoknak. És az lehet a fájó, amikor egy sportoló nagy álma nem teljesülhet, hiába a sok lemondás és edzés.

Persze nyilván vigasztaló az, hogy 38(!) bajnoki címet szerzett az évek során a kiváló magyar ritmikus gimnasztikázó, de egy olimpián szőnyegre lépni mégis más. Meglehet, nem a győzelem esélyével tornázna, de meg tudná mutatni, mire képes, 15-20 év minden munkáját, küzdését, reménykedését bele lehet sűríteni egy rövid gyakorlatban. Bizonyítani lehet, hogy igenis a részvétel is nagyon fontos. Én ezért szurkoltam neki, és tudom jól, most bárki bármit mond, nem tudja igazán vigasztalni.

A sport viszont megerősít és sok dologra megtanít, így hiszek benne, a civil életben is megállja a helyét Dóra. Furcsa, hogy ebben a sportágban már az idősebbek közé tartozik, pedig még 25 éves sincs. Nyilvánvaló módon sok öröm, sok egyéb siker állhat még előtte. S ha ő a maga részéről mindent megtett, akkor nincs is mit sajnálnia azon, hogy újból elvállalta a felkészülést az olimpiai ciklus elején. Hiszek benne, hogy az élet előbb-utóbb úgyis kárpótolni fogja valamivel.

A magyar foci még az utolsó fordulóra is tartogat egy vidám momentumot, olyasmit, ami máshol talán nem fordulhatna elő- bezzeg nálunk! 

A Békéscsaba már kiesett, de a Vasas és a felcsúti akadémisták közül valaki még csatlakozni fog hozzájuk a másodosztályban. Az utolsó fordulóban sorsdöntő meccsek jönnek hát, és míg a Honvéd ellen otthon, Felcsúton játszhat az egyik kiesőjelölt, a Vasasnak idegenben kell játszania az MTK ellen.

Legalábbis papíron idegenbe mehetnek a piros-kékek, ám az a fura helyzet állhatt elő, hogy a Fáy utcában lesz a találkozó. Az MTK-nak ugyanis épül a szupermodern új stadionja, ezért az idényben "albérletben" játszanak. Mivel ebben az évben hivatalosan az Illovszky Stadion az MTK hazai pályája, így a Vasas saját otthonában harcolhatna a bennmaradásért.

Az MTK mostanában Dunaújvárosban is rendezett hazai meccseket, "nagy" szurkolói érdeklődés mellett, a szabályzat szerint a helyszínváltoztatáshoz hozzá kell járulnia az ellenfélnek is. Már volt olyan az idén, hogy ebbe valaki nem ment bele, és nem meglepő módon a Vasasnak is megfelel a saját stadionja erre a meccsre. Minden bizonnyal szívesebben játszanának itt mint vidéken.

A helyzet megoldása egyébként számomra roppant egyszerűnek tűnik: amit a szabályzat mond, ahhoz kell igazodni. Mivel a Vasas pályájára költözött idén az MTK, tudni lehetett, lesz olyan meccs, amikor a Vasas otthon lesz idegenben, így volt ez a 18. fordulóban is. Nem is értem azt, hogy állítólag a Versenybizottság mond erről véleményt: nyilván az Illovszky Stadionban sokkal több lenne a néző mint Dunaújvárosban, de ugyan miért bántja ez az MTK-t? Azért olyan rengetegen így sem fognak kimenni, hogy ettől megremegjen a játékosok lába.

A Fradi meg saját otthonában fogadja a kupadöntőn az Újpestet, az rendben van? Így jött ki a lépés, ez van. Tehát talán furcsa lehet némileg az alaphelyzet, de a rinyálás végképp röhejessé teszi. Az MTK maroknyi drukkerének mindegy, hova nem mennek ki, és legalább lenne valami hangulata a meccsnek a Vasas drukkereinek köszönhetően. Ettől még nem lesznek verhetetlenek... 

Mindegy, legalább jut valami izgalom még az utolsó forduló felvezetésére is. Gyaníthatóan valaki majd tiltakozni fog, bármilyen döntés is születik. Pedig a nagy kérdéseket a pályán kéne eldönteni.