Sportfoglalkozás

Nem akarom én bántani a magyar focit, de...

Egyszerűen nem tudok elmenni pár dolog mellett a tegnapi meccs után, amikor hazai 4-0-s vereségével kiesett a Videoton, az utolsó talpon maradt magyar csapat.

Hát egyrészt nehéz arról beszélni, hogy a fehérváriak mennyivel jobbak voltak, amikor a meccsen az látszott, hogy milyen durva hibák előzték meg a kapott gólokat. Ráadásul válogatott, hazai szinten sztárnak számító focisták bakiztak nagyokat. Egy hiba belefér, de ennyi?...

A bíróval lehet éppen foglalkozni, de akkor már két góllal mentek a szerbek, amikor a szerb védő szabálytalanságát csak sárgával büntették. Azt gondolom, ezen a szinten a csapatok néha szerencsések, néha balszerencsések, a Videoton eddig nyolc meccséből nyilván volt ilyen is, olyan is.

Meg kell jegyezni, ha már a nyolc meccs szóba került, hogy az Európa-liga erősen barátja a kiscsapatoknak. A fehérváriaknak volt két gyengécske ellenfele, a máltai és az észt csapat sem túl erős, és ugyan egyiket sem kettős győzelemmel ejtették ki, ekkor már teljesítette a csapat az elvárhatót. A Bordeux kiverése már bravúrnak számított, a Partizan Belgrád viszont nem mondható sokkal nevesebb csapatnak. És pont az utolsó meccsen sikerült nagyot botlani...

Ha megnézzük, kik jutottak az Európa-ligába, azt láthatjuk, hogy míg a nagy focinemzetek kisajátították a BL-t, ide sokkal több kiscsapat bekerül. Pont azért fájó, hogy öt éve(!) nincs magyar a csoportkörben, mert idén fehérorosz, ciprusi, izraeli, macedón, moldáv, norvég, osztrák, szerb, dán, kazah, horvát, cseh, bolgár, albán csapat is beverekedte magát ebbe a szakaszba. A nagy focireformokkal, a csapatokra öntött állami támogatással, a szép és drága stadionokkal együtt nekünk augusztusban mindig vége a táncnak, miközben lesajnált focinemzetek végigszurkolhatják az őszt.

Így aztán újból közölhetjük a tényt: nem lépett előre egy aprócskát se a magyar klubfutball. Az európai élmezőny sztárjaihoz akkor került közel egy hazai arc legutóbb, amikor Pogbával fotózkodott Szöllősi György, a Nemzeti Sport főszerkesztője és minden más focitéma kommunikátora. De így legalább volt magyar jelenlevő is a BL-sorsoláson... No meg persze néha a válogatottban találkoznak a sztárokkal, de az utóbbi időben abban sincs köszönet.

Ha valaki megkérdez engem vagy bárkit mást, miért lovagolunk ennyit a magyar foci kudarcain, nem unjuk még a kritizálást, akkor az én válaszom erre az, amennyiben nem közpénzből kitömött csapatok játszanának közpénzből felhúzott arénákban, én is megengedőbb lennék. Amatőrök vagyunk, kis pénz kis foci, legyünk büszkék de szerények. Csak éppen itt akkora a pofa, meg a tervezgetés, mint ha rólunk szólna a BL. 

Igenis jár a magamfajta szurkolónak (mert még mindig a magyaroknak szurkolok, bármi van!), hogy morgolódhasson kicsit, amikor megmutatkozik a kontraszt a könnyen kapott állami pénz, és a focivilág "piaca", a nemzetközi tétmeccseken nyújtott eredmény között. Hajbókolnak a különféle elnök uraknak, akik szépeket és okosakat mondanak, terveikben nemzetközi sikerekről, duplájára emelkedett nézőszámokról álmodoznak, és amit fel tudnak mutatni, az egy nagy kerek nulla. Tudom, hogy nem az MLSZ-elnökség csúszik be rosszul a sorsdöntő meccseken, de könyörgöm, ők tűztek ki célokat és terveket, amik minimálisan valósultak meg. Hát akkor ezt tudom rajtuk számon kérni!

És a számok egy bizonyos szinten túl nem hazudnak. Egy szerencsétlen meccset eldönthet egy hiba, egy véletlen. Még olyan év is lehet, amikor minden klubcsapatnak rosszul ki a lépés. De öt meg tíz éven át? Ugyan már. 

Olyan jó lenne megint a magyarokra büszkének lenni, nekik szurkolni, hogy megmutathassák, van itt foci. Ehhez képest a szép új stadionokban gyakorlatilag ősztől csak Felcsút-Újpest meg Debrecen-Balmazújváros "rangadókat" rendeznek, jórészt üres székek előtt. Szokjunk hozzá, hogy ez most már örökre így marad?... Hogy ennyi pénz és fogadkozás se volt elég ahhoz, hogy elérjünk oda, ahova néha még macedón meg moldáv csapatok is eljutnak?...

Szomorú vagyok, az a helyzet. És nem a Videoton miatt, hanem úgy általában amiatt, ami nálunk magyar foci néven fut. A tegnapi meccs csak egy példa a sok közül- kár, hogy nálunk szinte csak kudarcokra van példa. De abból jó sok, lehet bőven válogatni...

Hirtelen nem ostorozzák, hanem dicsérik az egykori úszószövetségi elnököt. Az egyszeri sportkedvelő pedig csak azt kérdezi: mit tud ez az ember?

Emlékszünk a bizonyos sajtóorgánumokban pár hónapja megjelent cikkekre, amelyek a bukott elnök piszkos ügyeiről szóltak? Gondosan kiszivárogtatott információk voltak ezek egy könyvvizsgáló cég jelentéséből, amelyekkel elvileg a Gyárfás-korszak visszaéléseit leplezték volna le.

"Súlyos pénzügyi visszaélések lehettek Gyárfás Tamás úszóelnöksége idején", írta az Origo, s az is kiderült a cikkből, "Úgy tudjuk, hogy az úszószövetség feljelentést fog tenni - hűtlen kezelés és pénzügyi rendellenességek gyanúja miatt -, a vizsgálatot pedig az ügyészség fogja lefolytatni."

Hogy a volt elnöknek voltak-e ilyen-olyan vitatható ügyei, azt én nem tudom. Szerintem akárhogy is nézzük, az úszószövetség működött, jutott pénz a sportra, voltak eredmények is, sikerült elnyerni pár komoly esemény rendezési jogát, s ezeknek még a visszhangja is jó volt. Azt gondolom, vannak lényegesen eredménytelenebb sportvezetők Gyárfás Tamásnál. Hogy kinek és miért volt útban, arról vannak teóriák, de az már látszik, hogy meglehetősen kényelmetlen is lehet az a szék, amibe az utódja beleült.

Bienerth Gusztávnak ugyanis egy év sem fog jó eséllyel jutni, mert már pár hónapja sem tudta megszavaztatni alapszabály módosításait, az úszó vb idején háttérbe szorult, s úgy fest, lassan elfogy alóla az elnökség. Jön a rendkívüli közgyűlés, és állítólag a nagy rendezvény híján most épp új pozíciót kereső egykori fantomolimpia-rendező, Fürjes Balázs lehet az utódja. Ő tényleg ideális jelölt lehetne, mert szépen bele tud simulni a mostani sportirányítási rendszerbe, ami annyira összefonódott a politikával.

A jelenlegi elnök pedig már egészen máshogy fogalmaz, mint pár hónapja. Szintén az Origónak jutott a dicsőség, hogy megjelentethesse a Bienerth által előadótt Gyárfás-ódát, a volt elnök elévülhetetlen érdemeiről. Persze szóba került a könyvvizsgálói jelentés is, és már senki nem dobálózik büntetőfeljelentésekkel. 

Csendben meg kell jegyezzem, hogy ha abban a jelentésben tényleg nincsenek azonnali jogi lépéseket igénylő, súlyos, milliós csalásokról szóló megállapítások, azaz Gyárfás korrekt módon vezette a szövetséget, akkor teljesen indokolt is Bienerth hálálkodása. Elég durván beleszálltak páran a volt elnökbe, olyanok is, akik sok éven át a kegyeit keresték, pedig talán mégsem vele volt a legtöbb gond. Valamit nagyon tudhat, mert hiába váltották le, mégis megkerülhetetlen az úszósportban, nem csak itthon, külföldön is, és lám, nem sikerült fogást találni rajta az utódjának se. 

Jó eséllyel Gyárfás még akkor is valaki lesz ebben a körben, amikor Bienerth nevére a kutya sem fog emlékezni. A lavírozás igazi mestere- de jegyezzük meg, nem csak a saját érdekében kavart, a magyar úszósport is sokat köszönhet neki. Ha a cicaharc lecseng, majd talán reálisabban láthatjuk az érdemeit, no meg a hibáit is, hiszen nyilván azok is voltak.

Egyébként egészen elképesztő, hogy miközben sikeresen lezajlott az egyik legkomolyabb magyar rendezésű sportesemény, ilyen dolgok lappangtak a háttérben. Könnyen lehet, hogy kifele ment a sikerpropaganda, a színfalak ment a furkálódás, kavarás, helyezkedés. Lehet, hogy nem a sportról szóltak ezek a hetek, hanem a pozíciókat osztották el egymás között a megfelelő emberek. 

Ez is egyfajta versenyszám, ennek is lesz végül a győztese, de ez nem sprint, hanem hosszútáv, mint Gyárfás és Bienerth karrierje egyelőre bemutatja. Kíváncsi vagyok, szeptemberben kit koronáznak meg- és meddig ücsöröghet a trónján. 

Így láttam én a nagy rendezvényt Belgiumból.

Mivel erős érveket próbált mind a két oldal felsorakoztatni annak kapcsán, hogy megéri-e a vizes világbajnokság rendezése, sokan tették le a voksukat egyik vagy másik oldalra. Na nem mintha bárkit érdekelt volna, mit gondol a többség: központi döntés született, a pénzt elköltötték, a vb-t megrendezték.

Őszintén megmondom, nem lepett meg, hogy jól sikerült a buli, a magyarok általában jó rendezők. Ennek két oka van: egyrészt szórjuk a pénzt, másrészt szeretjük a sportot. Jó létesítmények épülnek, és azok meg is telnek szurkolóval- aztán a holnapot ne firtassuk.

Mivel sokat írtak a világbajnokság előtt, milyen fantasztikusan nagy lehetőség Budapestnek és a Magyarországnak ez, és milliárdos nézőszámot vizionáltak, akár meg is érhette volna a sok különleges helyszín a sokfélre sportágnak. Ha az ember otthon nézhette a nagy felhajtással körített eseményeket, tényleg úgy érezhette, ennél fontosabb dolog a világban akkor nincs is, pláne ha sportról beszélünk.

Én viszont mindezt külföldön éltem meg, Nyugat-Európában, egészen konkrétan Belgiumban. Mivel én is szeretem a sportot, szerettem volna legalább televízióban követni a történéseket. Ahol lakom, ott a helyi csatornák mellett francia, holland, német adók sora, egyéb nemzetközi adók is foghatók, tehát úgy gondoltam, sokmindenről nem maradhatok le. Tévedtem.

Menjünk sorban! A nyílt vízi úszásról láttam közvetítést, de az szerintem még a versenyzőknek is unalmas, nem hogy a nézőknek. Mivel jórészt közeli képek voltak a versenyzőkről amikor épp odakapcsoltam, a helyszín lehetett volna a Balaton helyett egy bányató is. Ez egy ilyen műfaj, nem is hiszem, hogy bármit jelentett volna a "magyar tenger" népszerűsítése számára az esemény. Akkor és ott viszont lehetett haszna, épült is pár új létesítmény. Ha (ez egy nagy Ha!) költséghatékonyak voltak a kivitelezésnél, tulajdonképpen jól is elsülhetett. Az eseményekről akkor írtak a franciák vagy a németek, ha a versenyzőjük jól szerepelt.

A műugrást is lehetett követni a televízióban, de itt, főleg a délelőtti napokon, fájó volt látni az üres lelátókat, a hangulattalan versenyeket. Ez nem a mi műfajunk, és vélhetően nem is volt reális műugrás-rajongó külföldieket várni a versenyekre. Az aréna azért szép, ezt egyértelműen lehetett látni. A történeseknek viszont semmi sajtóvisszhangja itt nem volt.

A műúszásra felépített impozáns medencéket a Városligetben megnéztem volna a televízióban, de én egyetlen másodpercet sem láttam közvetíteni sehol. Nem állítom, hogy a világ egy pontján se adták, az is lehet, csak én siklottam el felette, de az biztos, hogy ez a sportág itt nem került be a hírekbe. Így aztán értem én, hogy van aki marha büszke rá, az ötlete volt a drága, egyetlen eseményre felhúzott helyszín, de ennek errefelé semmi visszhangja nem volt, nem lehetett.

Ugyanígy "láthatatlan" volt az otthon nagy lelkesedéssel figyelt vízilabda is. Sehol még csak említést sem tettek róla, nem adták a meccseket. Borzasztóan érződik, hogy nagyon el van könyvelve az egész egy maréknyi ország háziversenyének, ami minimálisan érdekli az embereket. Így én csak az online közvetítésben tudtam követni a fontosabb meccseket, televízióban esély nem volt rá.

Meg kell jegyezni, a vizes vb első hetével párhuzamosan ment az erre sokakat lényegesen jobban érdeklő Tour de France. Bármennyi balhé van körülötte, elképesztő a kerékpársport népszerűsége Belgiumban, rendszeresen televízióban adják a versenyeket, a helyiek büszkék a regionális egynapos versenyeikre. Értelemszerűen a francia adókon is a Tour volt a fontos. Emellett a Forma1-nek jutott még nagyobb tér, valamint az érdekelt országokban (ide tartozott Hollandia, Belgium, Németország) a női foci EB-t is adták. A horvátoknál viszont nyilván a vízilabda volt a nagy szám, mint ahogy esélyes, hogy az oroszok adták a műúszást például. Azért, mert én itt ezeket nem láttam, máshol még lehetett néző, de a világ nagy részén aligha volt sok visszhangja ezeknek a sportágaknak.

Az úszás viszont már más tészta. Amint a versenyek elkezdődtek, válogathattam a csatornák között. Igazán komoly stábok vonultak fel, a BBC kis helyi stúdiót is berendezett, szóval abban az egy hétben tényleg Budapestre figyelt a sportvilág. És azt kell mondjam, remek volt az élmény televízión keresztül nézve is, a közvetítésekben gyakran ki is tértek a szurkolókra, a sportolók számára is nagy élményt jelentő hangulatra. Nem csak a riporterek dicsérték a lebonyolítást, hanem a megszólaltatott versenyzők is- erre tényleg büszkék lehetnek a szervezők.

Úgy gondolom, hogy itt azért bejött némileg a számítás, mert egy időre Budapestről több szó esett. Azt persze számba kellett volna venni, hogy előtte is, utána is nagyon komoly sportesemények zajlottak a világban (például a most befejeződött atlétikai világbajnokság), így nem lehet már olyasmit elvárni, hogy egy rendezvény miatt akár egy éven át ránk figyelnek. Érthető hát, hogy több helyen nem vállalják a teljes vizes vb rendezését, mert túl drága, és igazán csak az úszásra figyel oda a nagyvilág. Ez pedig a budapesti vb esetén sem volt másként.

Aztán jött az óriás toronyugrás, amire nagyon készült szerintem mindenki odahaza. Én is kíváncsi voltam rá, milyen lesz, amikor a televízióban adott eseményről a külföldi közvetítésekben áradoznak, hiszen nagyon látványosnak ígérkezett, amint úsznak a levegőben a sportolók a dunai panoráma előtt. Na hát ebből egyetlen pillanatot sem láttam, mert nem találtam adót, ami közvetítette volna. És ez tény. Gőzöm nincs, máshol mi került belőle képernyőre, sajnos Nyugat-Európában a jelek szerint ez a nálunk nagyon sokat emlegetett milliárdos ugrótorony nem volt túl izgalmas, a helyszínnel együtt se.

Nem vagyok hivatásos tévéfigyelő, nem olvastam mindennap az összes lapot, így aztán amit fent leírtam, pusztán személyes benyomás. Vitatkozni azért nem fogok a feltehetően majd hamarosan röpködő milliárdos nézőszámokkal, mert engem nem azért fizetnek, hogy nagyokat mondjak. Láttam amit láttam, tapasztaltam amit tapasztaltam. És gondolok amit gondolok. Azt hiszem, ehhez továbbra is megvan minden jogom. 

(Kiegészítésként meg kell osszam azt az információt, hogy Kínában viszont végig lehetett követni az eseményeket minden sportágban, és nagyon jó visszhangja volt az egész vizes vb-nek. Köszönöm az olvasónak, aki onnan írta meg tapasztalatait!)

Az atlétikai világbajnokság ezúttal nem csak pozitív dolgok miatt lett emlékezetes.

A hazai pályán "csak" ezüstérmet szerző Mo Farrah, illetve utolsó versenyén csak egy bronzot illetve egy sérülés miatt feladott váltót felmutatni tudó Usain Bolt talán csalódást okozott, de önmagában az, hogy a sportban nincs legyőzhetetlen ember, nem tragédia. Sőt, attól lenne izgalmas ez az egész, hogy minden verseny éles, mindig száz százalékot kell adni a győzelemért. 

Ez a két atléta így is, úgy is korszakos alakja marad a sportágának, hiszen mind a ketten olimpiai- és világbajnoki érmek sorával büszkélkedhetnek. Szép dolog, ha valakinek sikerül a csúcson abbahagyni, de manapság az élsportban óriási pénzek mozognak, és ha egy szponzor annyit dob fel, amire nem lehet mondani, sokan vállalnak még egy évet. Tudom, hogy most páran rajtuk köszörülik a nyelvüket, de nemsokára erre a versenyre senki nem fog emlékezni- csak a nagy győzelmekre, amiből volt szép számmal.

A szurkolók ugyanis szeretik a szimpatikus versenyzőket, azokat az arcokat, akik a versenyzés mellett valami mást is fel tudnak mutatni. Bolt nagyon fog hiányozni az eseményekről, és nem csak azért, mert más ne tudna gyorsan futni, hanem a színes, vidám egyénisége okán, akiért igazán lehetett rajongani. Mert bárki bármit mond, kellenek a pozitív hősök.

Főleg annak fényében, hogy néhány győztes enyhén szólva sem lubickolhat a népszerűségben. A Boltot (is) legyőző Justin Gatlin, aki kétszer is megbukott doppinggal, de a második büntetését felezték, mert "együttműködő volt", csak a jéghegy csúcsa. És van, aki csodálkozik, hogy a szurkolók nem bocsátottak meg? Szerintem ez így normális. Az ember azért fizeti meg a belépőt és nézi a versenyeket, mert példaképeket akar a pályán látni, nem pedig csalókat. Az, hogy egy újságíró kinek bocsát meg, nem hiszem hogy bárkit érdekel.

Éppen az a jó, ha a sajtó korrekten tárja fel a dolgokat. Például itt van a női 800 méteres futás mezőny, a három, meglehetősen férfias versenyzővel, élükön Caster Semenyával. Egyszerűen más a genetikája, mint női versenytársainak és előnyben van. Lehet erre azt mondani, magasugrásban meg az van tisztességtelen előnyben, aki magasabbra nőtt, és az ő lábukból se vágunk le tíz centit, de ez mégis kicsit más. Gyakorlatilag Semenya esetén "legális" lett egy olyan állapot, amiért más versenyzőt eltiltanának. Most aztán zajlik a kötélhúzás, hogy szabályosak-e a győzelmei, de talán egy kicsit gyorsabban kellene dönteni az ilyesmiről, mert az utólag átírt eredménylistáknál szánalmasabb nincs.

Az meg totál vakvágány, hogy valamiféle gender-ikont akarnak gyártani Semenyából. Válasszuk el a sportot a társadalomtudományokról! Itt pusztán az a kérdés, hogyan tudunk egyenlő(bb) esélyeket teremteni. Akármekkora genderharcos valaki, azt be kell látni, amikor valaki bizonyos szempontból messze férfiasabb a női mezőny többi tagjánál, akkor ott bukik az esélyegyenlőség. Ha pedig ennyire nem számít, akkor induljon együtt minden férfi és nő, aztán lássuk, Semenya mire megy a férfiak között. Vélhetően megcsappanna az érmeinek a száma...

És ezzel még mindig nem volt vége a problémás ügyeknek. Hogy az államilag irányított doppingolással vádolt oroszokat kizárták az atlétikai világbajnokságról, érdekes dolog, mert más országokban is voltak nagy lebukások. Na de az, hogy néhány orosz így is elindulhat, nemzetközi színek alatt versenyezve, és a dobogón állva nem a saját himnuszát hallhatja, értelmezhetetlen. Ha mindenkit kizárunk, akkor hogy lehet engedni párakat mégis indulni? Ha indulnak, orosz állampolgárként, miért tilos a himnuszt lejátszani nekik? Érthetetlen dolgok ezek.

Félő, hogy igazi egyéniségek hiányában az ilyen ügyektől lesz hangos az atlétika világ. Ha marad a kiskapu, és kedvezménnyel visszatérhet a doppingoló, a nők között szabályosan pályára léphet a nagy előnnyel induló férfias versenyző, akkor lesznek olyanok, akik feszegetni fogják a legális sport határait. A következő olimpiáig még van pár év- addig kell rendezni ezeket a dolgokat, mert végképp elveszhet az atlétika presztízse.

Az ukránok 19 éves magasugrója modellnek is elmehetne, de egyelőre a sportban igyekszik kitűnni.

Julija Levcsenko 1997 novemberében született, és ifjúsági szinten már több szép eredményt ért el. Mostantól pedig a felnőttek között is egyértelműen számolni kell vele, ugyanis Londonban az atlétikai világbajnokságon ezüstérmet szerzett 201 cm-es ugrásával.

A szőke szépség igazi modellalkat, magas és karcsú, hiszen 179 centi magas és csak 60 kiló. Ahogy ismertebb lesz, nyilván többször találkozunk vele magazinokban is, de számára a sport most a legfontosabb. Könnyen lehet, hogy a következő olimpián már az érmesek közé ugorja (fel) magát...

Tény, eredményektől függetlenül máris közönségkedvenc, szép számú instagram-követővel- és hányan lesznek még, ha ilyen ütemben ível fel a sportkarrierje is!