A jósorsom kölyök kosarasok meccsére vezetett: barátom fia az egyik csapat erőssége, és már régen ígértem, megnézem, hogy játszik a fiú. Nos, jelentem, ügyes volt, lelkes, harcos és eredményes- de alapvetően nem erről akarok szólni.

Én a sportnak sok formáját szeretem. Van, amit űzök, van, amit nézek. Ha szurkoló vagyok, bele tudom élni magam akármilyen szintű meccsbe. A kosaras gyerekek összecsapását nem NBA-szemüvegen át kell nézni. Én jól szórakoztam a meccsen, ami kellően izgalmasan alakult, szóval (viszonylag) semleges nézőként is elégedett voltam.

Hallottam már, hogy a kosarasok utánpótlására odafigyelnek, nagyon jól szervezett bajnokságok vannak a kicsiknek. És valóban jó volt ránézni a menő mezekben pályára vonuló csapatokra. A szurkolók jelentős része családtag volt, természetesen, és meccshangulatot is teremtettek. Most még az anyukák és apukák szívükre vették a hibákat, ütközéseket és téves bírói döntéseket, ám a lényeg az, hogy az igazi főszerepet a gyerekek kapták.

Afféle igazi nemes harc volt a pályán, egy ügyes lánycsapat lépett pályára fiúk ellen, és ebben a korosztályban a lányoknak is bőven van esélye a győzelemre. Meglepett az, páran mennyire odatették magukat: az egyik lány a hátán vitte a csapatot, egy vétlen ütközés után a földre került, elpityeredett- de még le se kérezkedett a pályáról, pár másodperc után a labdáért harcolt, pontot szerzett. Az már ilyenkor is kirajzolódik, hogy vannak vezéregyéniségek a csapatokban, akiknek a többiek is szívesen passzolnak, majd ők megoldják magukban, és aki érzi ezt a bizalmat, az a kisebb-nagyobb sérülésekre fittyet hányva élvezi a játékot.

Aztán az egy másik kérdés, hogy nem azon múlik, ki most a legügyesebb, hanem ki a legkitartóbb, ki tud a legtöbbet fejlődni hosszú távon. Nem a legelső edzésen kell kitűnni. Régen könnyen elkövették azt a hibát, hogy ránézésre eltanácsolták a lelkes, de nem megfelelő adottságúnak tűnő gyerekeket- szokták emlegetni, hogy ha az alkatából indulnak ki, Messiből se lett volna sose profi focista.

A most a pályán küzdő srácok túlnyomó részéből nem lesz válogatott kosaras, ám mindenképpen ügyesebbek, fegyelmezettebbek lesznek, élményeket gyűjtenek. (Kár, hogy tudjuk jól, a gyerekek sportolása is szülői áldozatvállalást kíván, így sok kicsinek esélye nincs arra, hogy edzésre járjon.) 

A jól működő utánpótlás a jövőbeli sportsikerek alapja. Lehet, hogy ezen gyerekek némelyike egyszer felnőtt csapatban is elkápráztatja a szurkolókat. Van olyan válogatott futballista, akit sok évvel ezelőtt egy diáktornán emlegettek a legjobbak között. De az igazán fontos az lenne, ha mindenkinek, aki valaha belekóstolt gyerekként a sportba, annak ez hasznára válna, örömet okozna. Na ez legalább akkora feladat, mint a bajnokot nevelni...