Sportfoglalkozás

Kiderült, melyik négy csapat találkozik majd a Bajnokok Ligája elődöntőjében, és természetesen lelkesen elemezgeti mindenki a meccseket.

A Bayern München és a Manchester United párharcában utóbbinak csak percekig állt a zászló. Ma a németek egyszerűen jobbak, egységesebbek a gyengélkedő manchesterieknél, előzetesen is ezt gondolta mindenki, a meccseken is az látszott, hogy az angolok küzdöttek, de csekély esélyük volt.

A Real Madrid esetében úgy tűnt, az első meccs 3-0 arányú győzelme után sétagalopp lesz a dortmundi visszavágó. De egy német csapatot nem lehet leírni, és bizony nagy mázlival illetve Casillas óriási védéseivel mentek csak tovább a spanyolok. Valami hiányzik belőlük. Ott vannak a spanyol kupadöntőben, harcolnak a bajnoki címért, BL-elődöntősök, de... Valami nem az igazi.

A PSG jól játszott hazai pályán, és tulajdonképpen nem voltak rosszak londonban sem. De a Chelsea-nek sikerült kiharcolni a továbbjutást egy nagyon izgalmas meccsen. Mourinho jól cserélt, ez a csapat képes váratlan villanásokra, és néha előfordult már a világtörténelemben, hogy egy küzdő csapat ért a csúcsra. Nem tennék rájuk nagy pénzt, de ha mondjuk a Real Madriddal kerülnek szembe, és kiverik a most épp nem nagy formát mutató királyi gárdát, a döntőben egy meccs dönt, bármi lehet...

Az igazi drámát viszont a Barcelona bukása jelentette ebben a körben. Divatos agyondicsérni a katalánokat, de az Atletico Madrid ellen egyszerűen nem voltak elég jók. Pár helyzetük adódott, de a madridiak kapufáira, óriási ziccereire gondolva azt kell mondanunk, teljesen igazságos a végeredmény. Most aztán az Atleticót elemezgetik mindenhol, az edző, Diego Simeone portréját vázolja minden újság, hiszen létezik az az effektus, hogy a nagyot legyőző ázsiója az indokoltnál sokkal jobban nő.

A Barcelonáról is sok szó esik, természetesen. A játékosállomány gerince évek óta változatlan, nem lehetne azt mondani, hogy ez a csapat gyengébb lenne, mint a tavalyi vagy a korábbiak, sőt, egy Neymarral erősebb csatársor alapból jobbnak látszik. Ám egy nagy hiányzó mégis van: a most már a Bayern kispadján ülő Guardiola. Úgy fest, a Barca eredményeihez tényleg nagyon sokat tett hozzá a szakember.

A mostani elemzések lehúzzák a keresztvizet Messiről, aki tényleg nem mutatott sokat. De azért ne feledjük, egy olyan játékosról beszélünk, aki évek óta a hátán viszi a csapatot, góljai, cselei élményszámba mennek és persze sok sikerhez segítették hozzá klubját. Borzasztóan sok meccs van a lábában minden szezonban, helyt kell állni a bajnokságban, a kupában, a BL-ben, és persze ott van az argentin válogatott is. Nagy rajta a nyomás, mindenki tőle várja a csodát, és ő bírja is ezt a terhet.

De a futballista is ember, akármekkora sztár. Hogy kedvetlen volt, vagy kis sérüléssel vállalta a játékot, netán nem az ő rossz, hanem az Atletico védelem jó játéka miatt nem ment sokra, majd a szakemberek kielemzik. Attól ő még marad az, aki, és ezután sem pihenhet, jön a kupadöntő, a bajnokság roppant izgalmasnak ígérkező hajrája, és utána pedig a brazíliai világbajnokság. És ezeken a meccseken is mindenki tőle várja majd a csodát...

Ha a vb-re visszatérünk, kérdés, a kifacsart sztárok mennyire tudnak majd ott felpörögni, mert úgy fest, a hosszú idény néhányukat már erősen kifárasztotta. Messiről most sokat beszélünk, de a sérülés miatt meccseket kihagyó C. Ronaldo, illetve a többi sérüléssel bajlódó sztár kínlódása sem jó jel. Ha az UEFA és a FIFA döntéshozóin múlna, évente még több tétmeccsen kéne jól játszaniuk, de ez nem fog menni. A játékosok nyilván nem lázadoznak, hiszen komoly pénzeket keresnek, és ezért csak focizniuk kell, de attól még a sorozatterhelés miatt a testük feladhatja.

És a néző minden meccsen a géniuszt akarja látni, nem pedig annak a fásult árnyékát. Ha a sztár csak lézeng, egyből jönnek a csalódott vagy dühös hangok, a hibákra rámutató elemzések. Pedig nincs itt semmi különös: ezen az estén ennyit bírt és ennyit tudott. De temetni nem kell Messit, fogunk még tőle nagy dolgokat látni...

A napokban hunyt el Kovács Erzsi énekesnő, akinek szerelmét, Szűcs Sándort 1951-ben kivégezték.

Szűcs Sándor, a kiváló hátvéd a negyvenes években 19 alkalommal szerepelt a magyar válogatottban, és az Újpest erőssége volt. Felesége és két gyereke volt, amikor megismerkedett a már szintén férjezett, 21 éves Kovács Erzsivel. Fellángolt a szerelem, de a korszakban nem tartották összeegyeztethetőnek a szocialista erkölccsel kapcsolatukat. Szűcsöt támadások érték, az Újpesti Dózsa vezetői kérdőre vonták.

Az énekesnő és a focista úgy döntött, együtt hagyják el az országot. Az állambiztonság gondosan kitervelt csapdát állított neki: Kovács Erzsit egy kolleganője hozta össze valakivel, aki ígérte, segít nekik emigrálni. Az állítólagos segítő valójában az ÁVH beépített embere volt, aki tőrbe csalta Szűcsöt. A Dózsa belügyi csapat volt, a játékosoknak is volt rendőrségi rendfokozata. Az ügynök meggyőzte a futballistát, hogy fegyverét is vigye magával a határátkeléshez. Ezután egy faluba kalauzolta őket, amiről azt állította, az osztrák határon van. A valóságban Zala és Vas megye határán voltak, amikor letartóztatták a nyugatra szökni akaró párt.

Mind a kettejüket börtönbe vetették. Szűcs Sándort gyorsított eljárásban állították bíróság elé. Talán maga sem hitte, hogy a hatalom példát akar az esetével statuálni: kötél általi halálra ítélték. Állítólag egy olyan törvény alapján ítélték el, amit nem hirdettek ki, így nem is volt hatályos...  Szűcs nem kért kegyelmet, nem hitte el, hogy tényleg kivégzik. Később a siralomházból még ki tudott juttatni egy üzenetet csapattársának, Szusza Ferencnek, aki tudta, kit kell megkeresnie. Puskáshoz és Bozsikhoz rohant, akiknek bejárása volt Farkas Mihály honvédelmi miniszterhez. Ők azonnal a minisztériumba mentek, de már elkéstek: az ítéletet végrehajtották. A focista alig 29 éves volt...

Kovács Erzsit is több éves börtönbüntetésre ítélték. Az a remény éltette, hogy talán szabadulása után még találkozhat szerelmével, de csak annak halála után évekkel tudta meg, hogy Szűcsöt kivégezték.

Hogy miért kellett meghalnia Szűcsnek egy tiltott határátlépés kísérletéért, amiért még a Rákosi-korszakban sem volt általános a halálos ítélet? Talán a többi élsportolónak akartak így "üzenni", hogy ne merjenek szökéssel próbálkozni, mert súlyosan megtorolják. Az ötvenes években a sztárfutballistákat tárt karokkal várták volna a legjobb nyugati csapatok, és akiknek sikerült kimennie, azok közül többen is szép karriert futottak be. Nyilvánvaló, hogy a csúcsformában levő Puskásért, Kocsisért, Cziborért kapkodtak volna, mint ahogy később valóban sikeresek is lettek a Real Madridban, a Barcelonában.

Szűcs jó focista volt, de akkor már nem volt válogatott, tehát elég neves volt ahhoz, hogy elrettentő példa legyen a sorsából, de a nemzeti csapat sikerét nem kockáztatták a kivégzésével. Talán ezért szervezett komoly akciót az ÁVH a megvezetésére, ezért vették rá a szolgálati fegyver magához vételére, ami súlyosbító körülménynek számított, és így "jogosan" halálra ítélhették. Az senkit nem érdekelt, hogy ami számukra a hatalmi játszmák része volt, az bizonyos emberek életét tragikusan változtatta meg...

A Debrecen előnye a hétvégi forduló után 8 pont előnnyel vezet a Győr, 11 ponttal a Videoton és a Haladás előtt. Már csak hét forduló van hátra, a debreceniek szinte minden riválissal játszottak már, mostantól gyengébbnek számító csapatokkal találkoznak a bajnokságban.

A magyar viszonyokat ismerve nagy-nagy csodának kéne történnie ahhoz, hogy valamelyik üldöző utolérje őket. Erre a fehérváriaknak és a szombathelyieknek inkább csak matematikai esélye van, a Debrecennek elég a hazai meccseit hozni, hogy előttük végezzen. A Győr papíron még előzhet, de... A tegnapi összecsapás jelezte, hogy a győriek nem rosszak, de egyelőre még hullámzó a teljesítményük.

A DVSC erénye az állandóság, az, hogy megbízhatóan jól teljesítenek. Néha szerencséjük is van, de ez minden csapatról elmondható... Ők legalább élnek az ilyen kínálkozó esélyekkel. A bajnoki címet még nem lehet nekik odaadni, de ezt már inkább csak ők bukhatják el. Ha az egész idényben rájuk jellemző megbízható játékkal hozzák a kötelező meccseket, akkor ismét aranyérmet nyerhetnek- egy évtized alatt már a hetediket!

Ráadásul elődöntősök a Ligakupában és a Magyar Kupában is, ahol szintén nem esélytelenek. Hogy mi a Debrecen titka? Semmi különös nem vehető észre, a játékosállomány jól van összerakva, nem cserélgetik egy-két vereség után kapkodva az edzőt, kevés a handbandázás meg a nagy duma a kötelező elvárásként emlegetett bajnoki címekről.

Most sem beszélnek róla, hanem hétről hétre a következő ellenfélre készülnek. Ennyi pont elég, a végelszámolásnál úgyis kiderül, mire volt az egész évben mutatott teljesítmény.

A tegnapi Újpest-Fradi (a végeredmény 1-2 lett) értelemszerűen engem is érdekelt annyira, hogy bekapcsoltam a tévét. Bár voltak mozgalmasabb időszakok, igazán nem volt jó a meccs, kellett némi szerencse is a ferencvárosiak győzelméhez.

A hajrában lőtt Leonardo-gól kapcsán töprengtem el rajta, szükség lenne-e arra, hogy honosítsuk a brazilt? Az ötlettel ugyanis több cikkben találkoztam már, és szemmel láthatóan sokan valóban komolyan gondolják.

Induljunk ki a tényekből! Leonardo nemrég töltötte be a 31. életévét, fiatal játékosnak már nem mondható. Karrierje során az Ajaxban és a Feyenoordban is megfordult, ez jó ajánlólevél, de a Transfermarkt szerint 168 holland első osztályú meccsén összesen 25 gólt rúgott, ez azért nem egy túlságosan magas szám. A 2011-12-es idényt a Red Bull Salzburgban töltötte, 30 meccsen 4 gólt szerzett, majd jött a Fradi, ahol eddig 16 meccsen 5 gólja van. Csak összehasonlításként: az egy időben lesajnált francia Coulibaly a Debrecenben 110 bajnoki meccsen 66 gólig jutott, Nikolics pedig csapataiban 164 meccsen 92-t lőtt. Nem pontosan ugyanaz hármójuk posztja, inkább csak azért tettem be ezen játékosok statisztikáit, mert jelzi, Leonardo gólokban mérhető teljesítménye nem valami hihetetlen, kiugró dolog. 

Az nem vitás, hogy képzett, technikás, jó futballista. De hogy túl a harmincon pont rá van-e szükség a magyar válogatottban, és valóban tud-e lökést adni a csapatnak, az nagy kérdés. A honosítással mi, magyarok is több sportágban éltünk, és ki lehet mondani, egy Bojana Radulovic, egy Carlos Perez valóban olyan világklasszis volt, akire lehetett építeni. Egy futballista, aki karrierje végén elvetődik az európai élvonaltól távol eső magyar bajnokságba, nos, valószínűleg más kategória.

Nekem azzal nincs bajom, ha valaki felveszi az állampolgárságot, majd a válogatottba is bekerül, amennyiben valóban hosszú távon lehet vele számolni, és tényleg tud segíteni. De Leonardónál azt érzem, valaki látott tőle két jó cselt, és elkezdett ötletelni. Neki nem volt két tucat meccse se a magyar bajnokságban, a korábbi karrierje során aligha figyelt fel rá a magyar futballszakma, a Bredából bizonyára senki nem akarta volna honosítani. Egyszerűen nem volt akkora klasszis, hogy ilyesmi bárkinek eszébe juthasson.

Sőt, lehet, hogy ha nem a zöld-fehéreknél játszik, akkor szóba se került volna a honosítása. Sokkal jobban reflektorfénybe kerülhet egy fradista, ami egy szurkolónál nem nagy ügy, de a szakmában jó lenne ettől még a realitás talaján maradni. Persze ilyenkor jön a képbe az, hogy a mi döntéshozóinkat nem feltétlenül ez jellemzi, és ha valaki egy szemfüles góllal pont a Fradi Újpest elleni győzelmét harcolja ki, az akkor nyilván egyből a válogatottunk megmentőjének látszik. Fordult már elő olyan a magyar futballtörténelemben, hogy egy-két kifutott meccs után kiáltottak ki annak egy focistát...

Én előre borítékolom, ha válogatott is lesz Leonardo, nem rajta múlik majd egy sikeres EB- vagy VB-szereplés. Még ha hozzá is teszi a magáét, Vanczák, Gyurcsó vagy Koman lesznek a csapattársai, és ez sokkal inkább eldöntheti a nagy kérdéseket. És abban sem vagyok biztos, hogy a karrierje vége felé járó, sérülékeny játékos pont Albánia vagy Észak-Írország ellen akarja szétrúgatni a lábát. 

És én ezt tökéletesen meg is tudom érteni. Félszívvel viszont kár felhúzni a címeres mezt. Ha döntés előtt áll, majd neki kell kitalálni, mi köti őt a magyar válogatotthoz, mi motiválná a nemzeti csapatban, és mit hajlandó bevállalni a sikerért. Remélem, egy ilyen helyzetben éppen olyan jó döntést hoz, mint tegnap az újpesti kapuval szemben...

Svédországot nem azonosítják általában a futballhuliganizmussal, mégis ott történt haláleset. Egy négygyermekes, 44 éves családapa lett az erőszak áldozata, ami hirtelen sokként érte az országot. A Djurgarden-szurkolót egy üveggel dobták fejbe még a meccs előtt, és a mérközést sem sikerült befejezni, mert a lelátókon őrjöngő vendégszurkolók betörtek a pályára.

Az első kérdés ilyenkor mindig az szokott lenni: miért pont a futball? A válasz egyáltalán nem bonyolult: mert sokan és szenvedélyesen szeretik. Pont. Aki azt hiszi, hogy ez túlságosan leegyszerűsíti a kérdést, annak javaslom, nézze meg, hogy a nem sok néző jelenlétében zajló versenyeken is elszabadulnak az indulatok, például amikor tombolni kezdenek az edzők egy ítélet miatt. Lehet, hogy nem ütnek, de attól még balhéznak rendesen. A sportban benne vannak a felfokozott érzelmek, sőt, jórészt erről szól az egész.

Focimeccs minden héten van, nem csak négyévente lesznek szurkolók az emberek, mint mondjuk a vívók vagy kajakosok esetén. A kötődés is erősebb, sokaknak valóban életük része, fontos programja lesz a szurkolás, és úgy is érzik, a csapathoz tartoznak. Túláradó örömmel fogadják a győzelmet, és mélyütésként éri őket a vereség. És vannak, akik úgy érzik, ők a pálya szálán kell "megharcoljanak a csapatért" a riválisokkal.

Aki nem fanatikus, ezt úgyse érti meg. Ráadásul ahol a szurkolótábor nem két tucat emberből áll, ott a tömeg hangulata is gyorsabban lesz paprikás. Sőt, nem elég, ha az egyik félnek sok lelkes szurkolója van, mind a két fél kell hozzá. Fradisták nem csapnak össze MTK-drukkerekkel, mert utóbbiak nem számítanak mérhető ellenfélnek, pár lézengő ember kiosztása nem nagy mutatvány. Azért az Újpest a nagy rivális, mert ott is van egy viszonylag nagyobb létszámú kemény mag. Azért említem pont ezt a példát, mert elvileg az FTC-MTK az örökrangadó, mégis az Újpest elleni meccseknek sokkal nagyobb a súlya, és arra ezerszer jobban figyelnek még a semleges szurkolók is- részben a körítés miatt nőtt magán a meccseken túl ez a derbi.

A stadionokban úgy-amennyire már sikerült megoldani az elszeparálást, sőt, ki is lehet emelni a balhés embereket a közönségből. Van sok kamera, ott állnak a rendőrök és a biztonságiak. Ám a pályán kívül már nehéz rendet tartani. Az elvakult szurkolók előre lebeszélt helyekre szervezik a verekedéseket, itt valamiféle huligán-fair play van érvényben, ezért nem nagyon fordul elő haláleset. Sokan példaként emlegetik azt, ahogy az angolok a Heysel-stadionban történt tragédia óta visszaszorították a huliganizmust, de ez csak a stadionokra vonatkozik, azon kívül továbbra sem ritka az erőszak.

A svéd eset is mutatja azt, egyáltalán nem kell azt hinni, az ilyesféle szurkolói balhé ma már csak Kelet-Európában fordulhat elő. A foci világa demokratikus: Uruguay, Hollandia, Szerbia, Kenya vagy Törökország ugyanúgy "büszkélkedhet" balhés szurkolókkal. És ez az egész nem most kezdődött, nekem a hatvanas évekből van egy focis kiadványom, ahol már keseregnek az elharapózó lelátói erőszak miatt. Mint futballkedvelőt, mindig is érdekelt a téma, hogy tudnak így elfajulni az indulatok, de maximum magyarázni tudom, átélni (szerencsére) nem, mert sose jutna eszembe verekedni a kedvenc csapatomért. Én anélkül is szurkolónak érzem magam, de más fejébe nem látok bele, nem tudhatom, kinek mit pótol az életében a foci, és miért érzi úgy, ez is "kötelessége".

Úgy érzem, erre a problémára nem nagyon lehet azonnali, végleges megoldást találni. Egyszerűen túl sok a szurkoló, és abból a sok emberből mindig lesz balhés. A stadionban még lehet is rendet tartani, de ha attól 50 kilométerre verekednek össze, semmit sem lehet tenni. Az embereknek kellene megváltozni- de attól tartok, az még egy kicsit odébb van, bármennyire hangosan követelnek gyors intézkedést most sokan. Maximum csak bizakodhatunk, hogy az esetek túlnyomó többségében a józan ész kerekedik felül... És közben most ugrik be: pénteken Újpest-Fradi. Kívánom, hogy csak a pályán történtek kínáljanak majd beszédtémát...