Sportfoglalkozás

Vicces a futballedzőkről (és úgy általában az edzőkről) szóló okoskodásokat olvasni. Persze, mindenkinek lehet véleménye, de a sport logikája nem olyan egyszerű, hogy elegáns úriember egyenlő a jó edzővel, handabandázó, üvöltöző vadember pedig tuti bukás.

Egyszerűen ez nem így működik. Az nyilvánvaló, hogy nem minden edző sikeres minden egyes csapatánál, és az is nyilvánvaló, hogy bizonyos alap adottságok nagyjából el is döntik, mi a maximum elérhető eredmény. Guardiola jó szakember, de azzal a pénzzel és játékoskerettel ami a Bayern Münchennél van, én is dobogóra tudnám őket vezetni, náluk nem ez a szint, nem ez a mérce. Ilyen szempontból Alex Ferguson nagy sikereinek sora sem a manchesteri években kezdődött, hanem jóval korábban, amikor a Celtic és a Rangers uralta skót focivilágban az Aberdeent három bajnoki és négy kupagyőzelem mellett egy KEK-győzelemig vezette. Ez óriási teljesítmény volt!

És két teljesen eltérő karakterű edzőről van szó, akik egészen más habitussal dolgoznak, dolgoztak. Ott vannak az olyan edzők, akik állandóan kivívják az odafigyelést magukra, Mourinho tipikusan közéjük tartozik, míg mások, például Carlo Ancelotti sokkal ritkábban vannak a reflektorfényben- utóbbi azért szép csendben nyert pár elit bajnokságot, Bajnokok Ligáját, most vasárnap a harmadik ilyen trófeát gyűjtheti be a Real Madrid élén.

A régi nagy edzők között is sokféle típus volt, például az inkább hajcsárként ismert, de középszerű csapatból is sikeres gárdát kovácsolni képes Max Merkel, vagy a taktikai szempontból újítónak számító, és lélektani felkészítésre nagy súlyt fektető Helenio Herrera egészen más szemléletű szakember volt.

Utólag a megítélés kulcsa viszont elsősorban az eredményesség. Aki több trófeát gyűjt be, az nyilván valamihez ért. És ezt mindenkinél abban a közegben kell megítélni, ahol dolgozik. Ezért tartom megmosolyogtatónak, amikor Pintér Attilát kezdik ki ezért-azért. Tegye fel a kezét az, akit meglepett a habitusa a válogatott élén! Nyilván csak azok jelentkeznek, akik nem követik a magyar foci hétköznapjait.

Pinyő ilyen volt mindig, ilyen is marad szerintem, de nála is igaz, hogy a munkáját az eredmények tudják majd igazolni. Két csapattal nyert bajnoki címet, kupát pedig még a Sopronnal is, tehát azt kell mondjam, szimpátiától függetlenül letette már a névjegyét a magyar fociban. A válogatott eredményessége sem elsősorban az ő zsenialitásáról vagy kudarcáról szól majd, hanem a játékosanyag milyenségéről. De a jelen keretből is lehet kicsit többet vagy kicsit kevesebbet kihozni, és ha neki sikerül csapatot csinálni, akkor mégiscsak ért a szakmájához. Ezt viszont én sose barátságos meccseken mérem le- ősztől jönnek a selejtezők, majd akkor megmutathatja, hogy irányítja a válogatottat. És én is majd akkor, pár meccs után mondok ítéletet felette szurkolóként. Addig meghagyom ezt azoknak, akiknek igazán úgysem a foci számít...

Mindenki fújja az Aranycsapat összeállítását, a Londonban 6-3 arányban győző magyar válogatott sikerét azóta is emlegetjük.

De mi volt ennek a visszhangja? Ma persze lehet mondani bármit, de sokkal izgalmasabb megnézni egy hat évtizede született összeállítást, ami angol szemszögből mesél a meccs utóéletéről. Ahogy nálunk is szokás egy-egy nagyobb pofon után, ott is a szövetség kezdett foglalkozni az üggyel, jöttek a fogadkozások, az új programok. És mint az látható, tényleg próbáltak "magyaros technikára" szert tenni a játékosok, új módszerekkel tanították a gyerekeket is. Ám mindez mégsem volt elég, mert a budapest magyar-angol meccsen az eredmény még rosszabb lett- az angolok szempontjából.

Persze a változások soha nem egyik napról a másikra hoznak eredményt. Azt tudjuk, hol tart ma a magyar foci, és azzal is tisztában lehetünk, klub- illetve válogatott szinten is bőven előrébb járnak az angolok. Talán több ésszel tervezték a programot a foci fejlesztésére, netán ügyesebben hajtották azt végre? Erre nem tudom a választ. De az alapadottságaik nyilván nem lehettek különösebben jobbak, hiszen ha egyszer volt olyan időszak, amikor mi voltunk a tanítómesterek, akkor a magyarok pont olyan alkalmasak a focira, mint ők. Ezen nem múlik az előrelépés, de nagy kérdés, mi van a többi feltétellel?...

Barca-Atletico dráma, FA-kupa döntő Arsenal-győzelemmel, fantomgól a német kupa döntőjében- nem akármilyen este volt. Bár sokan írtak az eseményekről, pár dologról én is szólnék.

Először is a spanyol bajnokság csúcsrangadójáról. Szerintem lehet ezt csűrni-csavarni, de az idén az Atletico Madrid volt a legjobb csapat, teljesen megérdemelték a bajnoki címet, és a legvégéig kitartott a lendületük. A barcelonai meccs után sem volt kétséges, hogy nem ajándékba kapták az aranyat, ellenfelük jó csapattal állt fel, de rosszul játszott. És azt, hogy egy csapat mit tud mutatni a pályán, igen gyakran az határozza meg, mit hagynak neki.

Az Atletico jól zárt, és hiába kaptak egy fantasztikus gólt, az egész idény egyik legszebb találatát, a második félidőre úgy jöttek ki, hogy nekiestek a katalánoknak azok hazai pályáján. Ez az igazi fociünnep, nem csoda, hogy tetszett a nézőknek a helyszínen is. Az Atletico varázslatos idényére a koronát a BL-döntő teheti majd fel, de én most mégis úgy érzem, a különös helyzetekben megtáltosodó Real nyer majd Lisszabonban. Meglátjuk.

A német kupa döntőjében az utóbbi években megszokott Bayern München- Borussia Dortmund párharc újabb felvonása várt ránk. A Bayern győzelme éppenséggel nem meglepetés, de az már nagyon-nagyon unalmas, hogy egy kis technikai fejlesztéssel kiküszöbölhető viták határozzák meg a beszélgetéseket utólag. Igen, arról beszélek, amikor egy dortmundi beívelés után a kapuba tartott a labda, amit Dante vágott ki- erős a gyanú, hogy a gólvonal mögül.

Címek, sorsok dőlnek el azon, hogy a partjelző a másodperc tört része alatt jól látja-e a labdát. Ez agyrém! Nem gépek, én nem is várom el tőlük, hogy hibátlan legyen minden ilyen döntésük. A szövetségben ülőket vádolom, akik a sokadik ilyen eset után is széttárják a kezüket. Nem érdekel, hogy a megye kettőben nem futja ilyen technikára, én világbajnokságokról, kupadöntőkről beszélek, ahol a hatszáz kamera miatt a néző úgyis látja a visszajátszásokból, mi történt. És nehéz úgy örülni a sikernek, ha mindenki egy meg nem adott gólról beszél, elrontja a csapat, a nézők boldogságát az ilyen.

Végül Anglia, FA-kupa döntő, ahol az Arsenal kilenc év után begyűjtött egy újabb trófeát. A Hull City 0-2-es vezetéséről a hosszabbításban lőtt góllal fordította a maga javára a meccset a londoni gárda, ami érezhetően nagyon akarta a sikert. Nem különben az edző, Arsene Wenger, akin sokan élcelődtek.

És ez a viccelődés szerintem rettentően igazságtalan. Magyar oldalon is olvastam, hogy a futballvilág legnagyobb lúzerének nevezték. Csak egy kis felsorolás Mr. Lúzer edzőként elért eredményeiről:

- francia bajnok és kupagyőztes

- japán bajnok és kupagyőztes

- háromszoros angol bajnok, ötszörös FA-kupa győztes, négyszeres Community Shield győztes

Ezen túlmenően még akad pár angol bajnoki érme, kupadöntője, UEFA-kupa és BL-döntőbe vezette a csapatát, és így tovább. Igen, bukott el a siker kapujában többször is, de azért olyan ellenfelekkel szemben, mint a Barcelona, a csúcskorszakában járó Manchester United, a pénzzel feltupírozott Chelsea és Manchester City nem olyan döbbenetesen nagy szégyen alul maradni. Szóval nekem legyen mondva az ilyen lúzerség!... 

Nevessünk az újonnan felhúzott, milliárdokba kerülő szuperstadionok közül az elsőn, a leghírhedtebben vagy se? Igen, a felcsútira gondolok, ahol akkora víz állt a gyepen, hogy nem lehetett lejátszani a hétvégi meccset.

Az építő cég képviselője megszólalt, aki szerint ekkora felhőszakadás vizét egyetlen más európai stadionban sem sikerült volna elvezetni. Nyilván igaza van, ugyan mi oka lett volna füllenteni? Hiszen ha azt mondta volna, pont a felcsúti akadémia stadionjából spóroltak volna ki ezt-azt, nyilván semmi baja nem történhetett volna, még elismerést is kap az őszinteségéért...

Szóval mindenki a lehető legjobban csinált mindent, csak épp a meccs maradt el. A stadion talán majdnem meg is telt -nézőkkel, nem vízzel- amikor aztán jött a kínos döntés. Az internet népe viszont kegyetlen, máris jöttek a poénkodások. Kancsó Aréna, Pancholo Aréna, a vízilabda vb első új helyszíne- adta magát a helyzet. Jobb humorú emberek már szépen ki is használták a ziccert, a Trollfocin lehet nézelődni.

Persze azért okoz némi kavarodást a meccs elmaradása. A válogatott meccsre készülő szövetségi kapitánynak főhet a feje, behívhatja-e a három debreceni játékost, miközben azokra az elmaradt meccs pótlása vár. A Győr már megnyerte a maga meccsét, tehát a DVSC részéről van tétje a felcsúti fellépésnek. A hazaiak számára csak akkor, ha a Mezőkövesd valami csoda folytán nyerne, de ha nem, számukra ez a meccs már nem oszt, nem szoroz. Le kell játszani, el kell búcsúztatni Gallardót, és imádkozni kell, ne jelenjen meg pár felhő a stadion felett, még mielőtt tényleg átkeresztelik az arénát...

Sok kérdés eldől ebben a pár napban az európai fociban. 

Terrmészetesen elsősorban azon izgul a kontinens, ki lesz a magyar bajnok illetve a kupagyőztes. Előbbi címet a Debrecen már akkor megszerezheti, ha pénteken győz Felcsúton, ugyanis a szabályok szerint a győzelmek száma, majd a gólkülönbség rangsorol, és utóbbiban sokkal jobban állnak a győrieknél. 

A kupában hamarosan összecsap majd a Ligakupát már megnyerő Diósgyőr és az Újpest. A Diósgyőrnél az kavarja az indulatokat, hogy Szivics edző állítólag beszólt a Videotonnak. Ez egyébként nem lenne olyan nagyon meglepő, mert a fehérváriak nem túl népszerűek a hazai focikörökben. Talán majd kiderül, mi is történt, de őszintén szólva, az egész vihar egy pohár vízben. Az újpestiek azon küzdenek, hogy ha megnyerik a kupát, hadd indulhassanak a nemzetközi kupában. No, azért ez fura lenne, mert elvileg három éven át nem kaphatnak erre engedélyt a bajnokság közben történt tulajdonosváltás miatt. Érdekes lenne, ha egy ilyen huszárvágásos, idény közbeni kibújást az adósságok alól semmilyen szankció nem kísérne.

Ha külföldre tekintünk, akkor a fő téma abszolút a szombati Barcelona-Madrid rangadó, ami dönt a bajnoki cím sorsáról. A meglepetés az, hogy nem a Real, hanem az Atletico az érintett madridi csapat. A Real idény végi bukdácsolásának köszönhetően elbukta a bajnoki címet, az Atletico viszont egy döntetlennel aranyérmes lehet.

Ráadásul egy hét múlva az Atletico Madrid az európai futballidény legfontosabb trófeáját is bezsebelheti, mert a Bajnokok ligájának döntőjében a Reallal találkozik. Ha az Atletico mind a két címet viszi, akkor az utóbbi évek legmeglepőbb duplázását mutatják be Diego Simeone fiai. Egészen biztos vagyok benne, hogy senki nem kalkulált velük ezekben a sorozatokban- rendben, jónak tűntek, de hogy esetleg egész Európát maguk mögé utasítják, az több, mint váratlan.

Ez azért ad egy kis reményt: ha nem csak az egy-két pénzzel teletömött sztárcsapat férkőzhet oda a komoly címekhez, akkor izgalmasabb lehetnek a sorozatok. Szóval a semleges focirajongók egy része biztos ezért szurkol az egyébként szimpatikus, hajtós Atleticónak. Én is közéjük tartozok, de már annak is örülök, hogy egyáltalán izgulni lehet az idénynek ebben a szakaszában...