Inspiráló tud lenni az emberre más aktivitása is, mint az a hétvégén kiderült. 

Az elmúlt pár napban Belgiumban voltam, ahol ugyan kicsit hűvös volt márciushoz képest, de azért bedobtam rutinosan pár alap futós cuccot. Sok helyet nem foglal és sose lehet tudni,  lesz-e kedvem kocogni. 

Igen közel volt szállásunkhoz az aprított fával borított finn futópálya, szóval a lehetőség adott volt. Ám azt nem tudtam, hogy alaposan nekiestek a parknak amiben a futókör van, és amire ablakunk nézett. Sok cserjét kivágtak, így az ablakból akadálytalanul lehet látni a pálya egy szakaszát. 

Nincs is ezzel semmi gond. Ha kilestem, láttam a köröket rovó sporttársakat. És nem tudtam úgy kinézni az ablakon, hogy fel ne bukkanjon egy kocogó. Fiatalok és idősek, tempósabban futók és kocogás közben társalgó barátnők. Reggel, délben és este is, ugyanis a kört éjfélig kivilágítják. 

Hiába volt barátságtalan az idő, nem volt megállás. Ahogy néztem a többi futót, úgy jött meg egyre inkább az én kedvem is. És vasárnap délután csatlakoztam is a belga kocogókhoz. Nem mentem túl jó tempóban, de ez mit se számított. Lehet,  a környékbeli ablakokból ezúttal engem láthatott valaki poroszkálni, akinek én hoztam meg a kedvét a futáshoz? Mondjuk erre kevés az esély, mert mindig kinn vannak jó sokan- és ez csak egy pálya, van a közelben másik is. 

A lényeg az, hogy hagytam magam elcsábulni pár kilométernyi futás erejéig. Elsősorban rólam szól a történet, arról, hogy én mit választok, és én milyen inspirációra vagyok nyitott. Belgiumban legalább akkora a csokoládé és a sör csábítása, mint a kocogásé. Nem is mondtam nemet azokra sem- ám bizonyítottam magamnak is, hogy minden összeegyeztethető.