A tengerentúli profiligák egyik sok beszédtémát szolgáltató ügye a Washington Redskins amerikaifoci-csapatának a "sértő" neve. A Redskins ellen tiltakoznak az amerikai őslakosokat képviselő szervezetek, szerintük a név mellett az indián fejet ábrázoló logó is elfogadhatatlan.

Azt kell mondjam, ez egy nagyon-nagyon amerikai történet, és a hozzá kapcsolódó dolgok is csak a tengerentúlon fordulhatnak elő. A védjegyeket kezelő szervezet megszüntette a Redskins név védettségét, például. Bizonyos műsorvezetők pedig nem hajlandók kiejteni a Redskins nevet, sőt, ha egy interjúban elhangzik, akkor előre elnézést kérnek a "sértő" kifejezés miatt.

Egy ilyen eset miatt háborgott a közelmúltban egy humorista, aki szerint egyszerűen röhej az a hisztéria, amit keltenek. A témáról lehet beszélni, de a csúcsra járatott politikai korrektség már pont ellenkező hatást ér el lassacskán. És rámutatott arra a tényre is, hogy a Redskins név miatt a legmagasabb szinteken is megszólalnak a politikusok, és döntéshozók vitáznak a kérdésről, miközben alig van nyilvános párbeszéd olyan "jelentéktelen" ügyekről, mint a szegénység, az iraki válság vagy az amerikai határvédelem túlkapásai.

Kétségtelen, hogy nagyon rászálltak most erre a témára az Egyesült Államokban, és van, aki már azt latolgatja, ki lesz majd a következő megsértődött csoport? Például az arrafelé igen harcos ateista szervezetek is elkezdhetik a tiltakozást például a New Orleans Saints vagy a Los Angeles Angels neve ellen. Komolytalannak tűnhet, de nincs kizárva, hogy eljön ez a pillanat is.

Mivel ez európai ésszel nehezen felfogható, nem is nagyon tudok rá mit mondani. Amikor a sporthoz ilyen politikai felhangok kapcsolódnak, akkor attól sose vagyok boldog, hiszen ezeket nem kellene összekeverni. Persze nem vagyok indián se, nem tudom, közülük hányan forgolódnak álmatlanul amiatt, hogy még mindig Redskins a washingtoni csapat neve. Talán bosszúból mind a Dallas Cowboysnak szurkolnak? Meglepne.

Persze az Egyesült Államokról van szó, minden megtörténhet...