Kassaiék bakiparádéja a sokadik alkalom, hogy felmerül a videobíró szükségessége.

Én már csak legyintek, ha a futballban dolgozó sípmesterek újabb rossz döntéseiről írnak. Magam is néztem a Bayern-Realt, láttam is a tévedéseket, lesgólokat. Ne tegyünk úgy, hogy ilyen most fordulna elő első alkalommal.

foci

Sőt, alig pár hete a másik spanyol gigász, a Barcelona hihetetlen, 6-1-es fordítása után hozták elő sorban a PSG hívei a katalánok javára történő tévedéseket. És most annak a meccsnek a bíróiról alig beszélnek, csak a bravúros továbbjutás lesz legenda. (Ami persze mit sem ért, hiszen a Juventus ellen kipottyant a Barca.)

Szóval pár hét múlva csak azt emlegetjük majd, milyen volt amikor Ronaldo két meccsen öt gólt szerzett a Bayern ellen. És persze jönnek az újabb ünneplések, amikor újabb mérföldkőhöz érkezik a portugál zseni. Ki számolja már akkor, melyik gól volt vitatható? És ugyanúgy Messi, Ibrahimovic és a többi sztár esetén is feledésbe merül ez.

Mindez talán így is a helyes. Csak éppen az UEFA, FIFA illetékeseinek nem a szurkoló eszével gondolkodni, hogy pár hét múlva már nem törődnek a hibákkal. Nekik folyamatosan kellene dolgozni azon, hogy legalább a csúcsmeccseken elkerülhessék az ilyesmit. Nem az a kérdés, legyen-e a videobíró, hanem csak az: mikor.

És éppen ezért fárasztó a vitatkozás, mintha magáról a szükségességéről vitatkozni kellene. Egy frászt. A Bayern edzője, a sokat látott Carlo Ancelotti most állt az új technológia, amit eddig ellenzett. Ugyan miért nem látta be eddig, hogy szükség van rá? Csak nem azért, mert olyan nagycsapatoknál dolgozott, ahol jellemzően a kedvezményezettjei a tévedéseknek?... Naná, minden akkor fáj igazán, amikor velünk történik. 

foci

Nincs is ezzel baj, így működik az ember. Csak a szövetségekben nem az érzelmeknek kellene diktálnia. Egyszerűen csak be kellene vezetne a technológiát, nem évek múlva, hanem most azonnal, kipróbálni az új szabályokat, hogy mikor lehessen jelenetet visszanézni, legyen-e az amerikaifocihoz hasonló "challenge", amikor a csapatok edzői kérnek visszanézést, melyek legyenek a kötelezően visszanézendő helyzetek, és így tovább.

Pár év alatt kikristályosodna, az európai fociban mi működhet és mi nem. A technológia nem lehet akadály, bőven elég gyors és rengeteg a megfelelő kameraállás is. Át lehet ruccanni Amerikába tapasztalatokért. És ne feledjük, ott is évről évre változnak a szabályok, pont azért, a változó körülményekhez igazítják, és figyelembe veszik az edzők véleményét. Nem ugyanaz már ma sem a videobírózás ott, mint mondjuk öt éve. 

Szóval a példa itt van előttünk, a technológia létezik, nem kell forradalmi dolgot kitalálni. A plusz bírói stáb költségei pedig eltörpülnek a Bajnokok Ligájának bevételei mellett. Kassait lehet szidni- de máskor, más híres bírók is tévedtek már hasonlókat, hiszen ők is csak emberek. És hiába nem vezetne többet a magyar sípmester, aki jön helyette, ugyanúgy benézhet egy lest, egy kezezést, miközben meglenne az eszköz, hogy kisegítse. Mire várunk még? Talán majd ha a Real ellen tévednek ekkorákat, és ők is elkezdik panaszkodást, akkor tényleg nem lesz akadálya a bevezetésnek?... Hiszen lám, elég egy meccs, és a Bayern már meg is van győzve...