Régen is voltak őrült sportrendezvények.

Valamiért azt hihetnénk, hogy a különféle, extrém sportokból komoly, sok nézőt és szponzort vonzó kinőtt sportágak új trendet képviselnek. Mint ahogy az őrült, de a világot bejáró hírű "sportok", a feleségcipeléstől a mocsárfutballon át a mobiltelefon-hajításig is úgy tűnhetnek, a mostani unatkozó generációk marhaságai.

Mit mondjuk akkor arra, hogy a hatvanas években Amerikában polipbirkózó bajnokságokat rendeztek, és még nézők is voltak? Az ötletnek itt is egy legenda volt a kiindulópontja: úgy hírlett, a Tacoma Narrows Bridge tövében egy majdnem 300 kilós óriáspolip lakik. Búvárok meséltek a hatalmas csápokról, amik csak egy szörnyeteghez tartozhattak. Az egy másik kérdés, hogy a legenda jóval tovább élt, mint egy óriáspolip, mert azok maximum négy évig...

Viszont ha ekkora polipról még csak mesék is szólnak, azért szép nagy példányok léteztek a Puget Sound közelében- 20-50 kilósok is léteznek. A helyi búvárklub tagjai életre hívtak egy versenyt a hatvanas években, amit Polipbirkózó Világbajnokságnak(!) neveztek el, és több ezer néző várta a bátrakat, akik a felszínre vitték magukkal a zsákmánnyal ejtett polipokat.

Akkoriban a búvárok közül sokan mentek vadászni a víz alá (mellesleg ez az Egyesült Államokban ma is számos búvár hobbija), és a partközelben élő nagy polipok becses zsákmánynak számítottak. Először csak egymást ugratták a klubtagok, egyfajta kihívást jelentett számukra a minél nagyobb polipok elejtése szabad kézzel. Ebből nőtt ki aztán a versengés. 

Két kategóriát hirdettek, az egyikben a búvárok viseltek légzőkészüléket, a másikban viszont csak egy levegővel merültek alá. Mondani sem kell, utóbbi azért igazi sportteljesítmény volt: az akár másfél-két méteres, tekergőző karokkal megáldott polipokat a felszínre vinni nem egyszerű feladat. Díjat kapott a legnagyobb polip, és a legtöbb pontot gyűjtő csapat is.

Az egyik veterán búvár, Gary Keffler még emlékszik a versenyekre. A polip tapadókorongjaival könnyedén lehúztak a búvárok szemüvegét, vagy esetleg jól rátekeredett a légzőkészüljék tömlőjére, elzárva a búvár levegőjét. Ugyan nem kifejezetten erősek a polipok, de nagyon ügyes, szívós állatok, ettől vált kihívássá a verseny. Persze a biztonságra odafigyeltek, ezért merültek csapatban a búvárok- kizárólag a polipoknak lehetett baja.

A versenyt még a televízióban is közvetítették, nem csak a parton figyelte több ezer ember. Még maga Jacques-Yves Cousteau is forgatott a polipbirkózásról 1971-ben, az Octopus, Octopus című filmje számára. Keffler és felesége, Joanne mutatta be, hogy lehet elkapni a víz alatt a polipokat- és sokak számára derült ki, a mélység rettegett "szörnyei" valójában kézzel elejhető puhatestűek.

A világ (szerencsére) változik, és ma már az ilyen állatokat zaklató versenyek nem lehetne megrendezni. A polipbirkózásnak már a hetvenes évek közepére leáldozott, többé nem számított szép sportteljesítménynek az, hogy kirángattak egy ártatlan állatot a vízből. Ugyan a veterán búvárok azt mondják, nem esett bántódása a polipoknak se, általában akváriumoknak ajándékozták őket, de érthető módon a közvélemény egy idő után nem fogadta el ezt a magyarázatot. Az viszont kétségtelen, hogy amíg voltak ilyen bajnokságok, sikerült egy kicsit a búvárkodásra irányítani a figyelmet.

Gary Keffler pedig így is látott elég polipot a mélyben, és kifejezetten szereti is ezeket az állatokat. Egyáltalán nem bánja, hogy már nem kell velük birkózni: csak csodálja elegáns, könnyed mozgásukat, azt, ahogy bármilyen kis üregbe be tudnak préselődni. Látványos az is, ahogy színűket, formájukat változtatják, hogy álcázzák magukat. És a maga részéről egyet is ért azzal, hogy a törvény tiltja a polipok zaklatását. "Miért bántanánk egy olyan élőlényt, aki nem akar bántani minket?", mondja.

És hogy van-e közel 300 kilós óriáspolip a Tacoma Narrows híd alatt? Keffler még soha nem látta- és a versenyeken sem került elő soha. De hát sose lehet tudni, nem pont a legnagyobb rejtőzködött-e a legügyesebben a polipbirkózók elől...