Eljött a nagy nap, ma éjszaka eldől, kié lesz a Vince Lombardi-trófea. Az amerikai főcsoportból a Denver Broncos, a nemzetiből a Seattle Seahawks jutott el a nagydöntőbe, közülük kerül majd ki a bajnok.

Az idényben voltak nagy meglepetések pozitív és negatív értelemben egyaránt. Ám a Denver és a Seattle eljutása a döntőig nem számít szenzációnak, mind a két csapat ott volt már tavaly is a rájátszásban, és az idén az alapszakaszban is magabiztosan meneteltek. Az NFL-ben ritkán fordult elő mostanában, hogy a két főcsoport első kiemeltje játszotta az utolsó meccset, ám ebben az évben így alakult. Nem voltak a rájátszásra feltámadó csapatok, és így a hazai pálya előnyét ki tudták használni a legjobbak.

A Denver két meccse hasonlóan alakult, előnyt szereztek a San Diego Chargers és a New England Patriots ellen is, akik mind a ketten végén próbáltak futni az eredmény után- a meglepően stabilan védekező Broncos viszont állta a sarat. Peyton Manning jól játszott, de roppant sokat köszönhet a támadófalnak, ami mind a két meccsen kiválóan védte meg a pontos, ám nem túl mobilis irányítót. Remek elkapói vannak, Decker, a két Thomas vagy Welker a döntőben is komoly szerepet kaphat. A futók is jól teljesítettek az idény második felében, a támadóegység tehát biztosan feltesz majd pár pontot a táblára.

Ám kérdés, hogy mennyit enged a Seahawks. Míg a denveriek támadói minden korábbi rekordot megdöntöttek, ellenfelük elsősorban stabil védekezéséről ismert. Az irányítót képes nyomás alatt tartani a Seattle, de elsősorban a secondary az, amiről mindenki szuperlatívuszokban beszél. A nagyszájú, de kétségkívül remekül játszó Richard Sherman sokat tehet azért, hogy Peyton Manning passzai ne érjenek célt. Ha a Seahwaks a passzjátékot sikerrel akadályozza, a futás elleni védelmük elég lehet akár ahhoz is, hogy a meccset saját szájuk íze szerint alakítsák és végig kézben tartsák. A támadóknak a szükséges minimumot kell ehhez hozzátenni, de ők igazság szerint nem brillíroztak a rájátszásban. A fiatal irányító, Russell Wilson a két meccsen összesen egy touchdown-passzt osztott ki, a zseniális futó, Marshawn Lynch viszont háromszor is touchdownt ért el, pedig mindenki tudta, hogy rá kell készülni. Ha ilyen formában játszik a Denver ellen is, nehéz lesz megállítani- ha sikerül, a Seahawks bajban lesz.

A helyszín, New York kiválasztása sok vitát generált annak idején, mert benne volt a kalapban az, hogy borzalmas időben lesz a Super Bowl. Az előrejelzések szerint hideg, téli este vár a csapatokra, de nem várható a játékot alapvetően befolyásoló zimankó vagy csapadék. A denveriek számára a hideg valószínűleg inkább hátrány, de azért szokatlannak nem mondható a Coloradóból érkező csapat számára. Inkább irányítójuk kapcsán szokták emlegetni, hogy gyakran megáll a tudománya nagy hidegben. A sokat futó, roppant erőteljes, keményen védekező Seahawks bizonyára nem bánná, ha rossz lenne az idő, az ilyen csapatoknak szinte mindig ez kedvez.

Valószínűleg ezen az estén nem a hó és a fagy dönt majd. Két teljesen eltérő stílusú csapat lép pályára, a Broncos egy nagyon rutinos, már most legendává vált irányítóval és fantasztikus támadóegységgel, a Seahawks pedig hatékony védelméről ismert, remekül összerakott gárdával. Mind a két csapat keveset botlott az idén, és ha most is legjobbjukat nyújtják, parádés meccs vár ránk.

Esélyek? Ami szinte garantálható, az a magas színvonal. Nem várható igazán sok pont, és esélyes, hogy nem lesz nagy különbség a végén. Mind a két csapat nagyon jó, a pillanatnyi forma dönt majd, illetve egy-egy nagy játék vagy nagy hiba jelenthet fordulópontot. Ezeket pedig előre megjósolni lehetetlen...