Az 1988-ban született finn műkorcsolyázó, Kiira Korpi nem csak szép, de eredményes sportoló is. Édesapja az 1998-ban olimpiai bronzérmes finn női jégkorongválogatott edzője volt, Kiira tehát beleszületett a sport világába, ötéves korában kezdett korcsolyázni.

Hamarosan a legjobb versenyzők közé került a juniorok mezőnyében, utána pedig a felnőttek között bizonyíthatott. Előbb szerzett érmet Európa-bajnokságon, mint a finn bajnokságon: előbbin 2007-ben szerzett bronzérmet, majd 2011-ben újabb EB-bronzzal gazdagította éremgyűjteményét. Egy évre rá érte el eddigi legjobb eredményét egy Európa-bajnoki ezüsttel. Közben otthon is egyeduralkodó lett, három éve folyamatosan övé a finn bajnoki cím.

Ugyan olimpián és világbajnokságon még nem állhatott dobogón, de sokak szerint egy "versenyszámban" kétségkívül ő lenne az elsőség: a legszebb korcsolyázónőnek tartják a 169 centis, mosolygós szőke lányt, akinek beceneve Jääprinsessa azaz Jéghercegnő.