Mikor adjon bele mindent egy versenyző, ha nem most?

Amikor az ember izgul a mieinkért, átélheti a váratlan sikereket és a kicsit kellemetlen történéseket is a magyar sportolókkal. Ez egy olimpia, itt bekerülni egy döntőbe óriási eredmény, s ha valakinek ez sikerül, mindenképpen megérdemli az elismerést. 

És az, ahogy Jászapáti Petra némi szerencsével, de okosan versenyezve odakerült, mindenképpen dicsőség, s aztán a döntőben is helyt állt. Liu Shaolin Sándor pedig esélyesként harcolta ki a döntős részvételt, ám ott már nem volt szerencséje- nem tudom hibáztatni, amiért nem biztos ötödik helyre ment, olyat már szerzett. Harcba szállt az éremért, most nem járt sikerrel, de azt gondolom, győzni csak úgy lehet, ha az ember kockáztat.

A rövidpályás gyorcskorcsolyában egyébként is benne van az ütközés, az esés, a kizárás esélye minden pillanatban. És ugyan nem mindig a mi oldalunkra ítél a bíró, sőt, eleve nehéz elfogadni, hogy a célbaéréssel még nincs vége a futamoknak, de kell valami, amitől más ez, mint a hagyományos gyorskorcsolya. 

Az olimpiának pedig még nincs vége, hiszen a két Liu testvér vezérletével a csapat is olimpiai döntős, és vannak még egyéni számok. Az önmagában ritkaság nekünk, magyaroknak, hogy van kikért izgulni egy téli olimpián, szóval már ezért önmagában kijár az elismerés a sportolóknak. Aztán ki tudja, lesz-e még nagyobb öröm a végén!

De az biztos, hogy aki nem küzd, nem próbálkozik, az nem is nyerhet. Az olimpia egyik legnagyobb sztorija az, hogy a teljesen esélytelennek gondolt, inkább snowboard versenyzőként ismert cseh Ester Ledecka kölcsönlécekkel versenyezve megnyerte a Super G-t. 

Itt is nyilván a bátorság, a bevállalósság sem elhanyagolható. A többihez képest később feltűnt sportágak, a hagyományosabb versenyszámok mellett maguknak helyet követelők űzőit egy ideig nem veszik igazán komolyan, aztán szép lassan ott is úgy megugrik a színvonal, hogy számolni kell velük. Azért Ledecka bizonyítja, a snowboard sem afféle felpumpált hobbisport, ha ennek űzőjeként is legyőzi az alpesi sí élmezőnyét egy olimpián. 

Mindenesetre a cseh versenyző szenzációs győzelme pár dologra rámutat. Egyrészt nem az utcáról esett azért be, már az is komoly eredmény manapság, ha valaki az olimpiára kijut- meg kell becsülni egy 33. helyezést is, mert ez sem sokaknak adatik meg, rengeteg munka van benne. Szóval elég sokat tett azért, hogy ott lehessen a legjobbak között. Kölcsönléc, esélytelenség, mezőny végéről indulás- ez mind igaz, de ez csak a sztori része a dolognak. Aki ott van, győzhet- erről szól az olimpia, mint minden jó verseny.

Másrészt pedig az győzhet, aki kockáztat. A fentiek ellenére úgy állt oda, hogy nem számít, ha elbukik, ha esetleg nem jön össze a jó eredmény, de ne mondhassa magáról, hogy nem próbált meg mindent. Megtette, és összejött, míg mások esetleg nem ilyen szerencsések. Mert a sporthoz kell szerencse is, kitartás is, munka is, no meg küzdőszellem. Ezért nem tudok morogni amiatt, ha a mieinknek valami nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, ha azt látom, minden erejükkel győzni akartak. 

Remélem, hogy látok még magyar érmest az olimpián, de akkor sem leszek csalódott, ha "csak" remekül helytálló, keményen küzdő sportolókra lehetek büszke, akik a mi színeinket viselik. Számomra ez is egyfajta győzelem!