A vizes vb külföldről nézve

Így láttam én a nagy rendezvényt Belgiumból.

Mivel erős érveket próbált mind a két oldal felsorakoztatni annak kapcsán, hogy megéri-e a vizes világbajnokság rendezése, sokan tették le a voksukat egyik vagy másik oldalra. Na nem mintha bárkit érdekelt volna, mit gondol a többség: központi döntés született, a pénzt elköltötték, a vb-t megrendezték.

Őszintén megmondom, nem lepett meg, hogy jól sikerült a buli, a magyarok általában jó rendezők. Ennek két oka van: egyrészt szórjuk a pénzt, másrészt szeretjük a sportot. Jó létesítmények épülnek, és azok meg is telnek szurkolóval- aztán a holnapot ne firtassuk.

Mivel sokat írtak a világbajnokság előtt, milyen fantasztikusan nagy lehetőség Budapestnek és a Magyarországnak ez, és milliárdos nézőszámot vizionáltak, akár meg is érhette volna a sok különleges helyszín a sokfélre sportágnak. Ha az ember otthon nézhette a nagy felhajtással körített eseményeket, tényleg úgy érezhette, ennél fontosabb dolog a világban akkor nincs is, pláne ha sportról beszélünk.

Én viszont mindezt külföldön éltem meg, Nyugat-Európában, egészen konkrétan Belgiumban. Mivel én is szeretem a sportot, szerettem volna legalább televízióban követni a történéseket. Ahol lakom, ott a helyi csatornák mellett francia, holland, német adók sora, egyéb nemzetközi adók is foghatók, tehát úgy gondoltam, sokmindenről nem maradhatok le. Tévedtem.

Menjünk sorban! A nyílt vízi úszásról láttam közvetítést, de az szerintem még a versenyzőknek is unalmas, nem hogy a nézőknek. Mivel jórészt közeli képek voltak a versenyzőkről amikor épp odakapcsoltam, a helyszín lehetett volna a Balaton helyett egy bányató is. Ez egy ilyen műfaj, nem is hiszem, hogy bármit jelentett volna a "magyar tenger" népszerűsítése számára az esemény. Akkor és ott viszont lehetett haszna, épült is pár új létesítmény. Ha (ez egy nagy Ha!) költséghatékonyak voltak a kivitelezésnél, tulajdonképpen jól is elsülhetett. Az eseményekről akkor írtak a franciák vagy a németek, ha a versenyzőjük jól szerepelt.

A műugrást is lehetett követni a televízióban, de itt, főleg a délelőtti napokon, fájó volt látni az üres lelátókat, a hangulattalan versenyeket. Ez nem a mi műfajunk, és vélhetően nem is volt reális műugrás-rajongó külföldieket várni a versenyekre. Az aréna azért szép, ezt egyértelműen lehetett látni. A történeseknek viszont semmi sajtóvisszhangja itt nem volt.

A műúszásra felépített impozáns medencéket a Városligetben megnéztem volna a televízióban, de én egyetlen másodpercet sem láttam közvetíteni sehol. Nem állítom, hogy a világ egy pontján se adták, az is lehet, csak én siklottam el felette, de az biztos, hogy ez a sportág itt nem került be a hírekbe. Így aztán értem én, hogy van aki marha büszke rá, az ötlete volt a drága, egyetlen eseményre felhúzott helyszín, de ennek errefelé semmi visszhangja nem volt, nem lehetett.

Ugyanígy "láthatatlan" volt az otthon nagy lelkesedéssel figyelt vízilabda is. Sehol még csak említést sem tettek róla, nem adták a meccseket. Borzasztóan érződik, hogy nagyon el van könyvelve az egész egy maréknyi ország háziversenyének, ami minimálisan érdekli az embereket. Így én csak az online közvetítésben tudtam követni a fontosabb meccseket, televízióban esély nem volt rá.

Meg kell jegyezni, a vizes vb első hetével párhuzamosan ment az erre sokakat lényegesen jobban érdeklő Tour de France. Bármennyi balhé van körülötte, elképesztő a kerékpársport népszerűsége Belgiumban, rendszeresen televízióban adják a versenyeket, a helyiek büszkék a regionális egynapos versenyeikre. Értelemszerűen a francia adókon is a Tour volt a fontos. Emellett a Forma1-nek jutott még nagyobb tér, valamint az érdekelt országokban (ide tartozott Hollandia, Belgium, Németország) a női foci EB-t is adták. A horvátoknál viszont nyilván a vízilabda volt a nagy szám, mint ahogy esélyes, hogy az oroszok adták a műúszást például. Azért, mert én itt ezeket nem láttam, máshol még lehetett néző, de a világ nagy részén aligha volt sok visszhangja ezeknek a sportágaknak.

Az úszás viszont már más tészta. Amint a versenyek elkezdődtek, válogathattam a csatornák között. Igazán komoly stábok vonultak fel, a BBC kis helyi stúdiót is berendezett, szóval abban az egy hétben tényleg Budapestre figyelt a sportvilág. És azt kell mondjam, remek volt az élmény televízión keresztül nézve is, a közvetítésekben gyakran ki is tértek a szurkolókra, a sportolók számára is nagy élményt jelentő hangulatra. Nem csak a riporterek dicsérték a lebonyolítást, hanem a megszólaltatott versenyzők is- erre tényleg büszkék lehetnek a szervezők.

Úgy gondolom, hogy itt azért bejött némileg a számítás, mert egy időre Budapestről több szó esett. Azt persze számba kellett volna venni, hogy előtte is, utána is nagyon komoly sportesemények zajlottak a világban (például a most befejeződött atlétikai világbajnokság), így nem lehet már olyasmit elvárni, hogy egy rendezvény miatt akár egy éven át ránk figyelnek. Érthető hát, hogy több helyen nem vállalják a teljes vizes vb rendezését, mert túl drága, és igazán csak az úszásra figyel oda a nagyvilág. Ez pedig a budapesti vb esetén sem volt másként.

Aztán jött az óriás toronyugrás, amire nagyon készült szerintem mindenki odahaza. Én is kíváncsi voltam rá, milyen lesz, amikor a televízióban adott eseményről a külföldi közvetítésekben áradoznak, hiszen nagyon látványosnak ígérkezett, amint úsznak a levegőben a sportolók a dunai panoráma előtt. Na hát ebből egyetlen pillanatot sem láttam, mert nem találtam adót, ami közvetítette volna. És ez tény. Gőzöm nincs, máshol mi került belőle képernyőre, sajnos Nyugat-Európában a jelek szerint ez a nálunk nagyon sokat emlegetett milliárdos ugrótorony nem volt túl izgalmas, a helyszínnel együtt se.

Nem vagyok hivatásos tévéfigyelő, nem olvastam mindennap az összes lapot, így aztán amit fent leírtam, pusztán személyes benyomás. Vitatkozni azért nem fogok a feltehetően majd hamarosan röpködő milliárdos nézőszámokkal, mert engem nem azért fizetnek, hogy nagyokat mondjak. Láttam amit láttam, tapasztaltam amit tapasztaltam. És gondolok amit gondolok. Azt hiszem, ehhez továbbra is megvan minden jogom. 

(Kiegészítésként meg kell osszam azt az információt, hogy Kínában viszont végig lehetett követni az eseményeket minden sportágban, és nagyon jó visszhangja volt az egész vizes vb-nek. Köszönöm az olvasónak, aki onnan írta meg tapasztalatait!)

0 Tovább

Gumiszabály, aranyérem

Az atlétikai világbajnokság ezúttal nem csak pozitív dolgok miatt lett emlékezetes.

A hazai pályán "csak" ezüstérmet szerző Mo Farrah, illetve utolsó versenyén csak egy bronzot illetve egy sérülés miatt feladott váltót felmutatni tudó Usain Bolt talán csalódást okozott, de önmagában az, hogy a sportban nincs legyőzhetetlen ember, nem tragédia. Sőt, attól lenne izgalmas ez az egész, hogy minden verseny éles, mindig száz százalékot kell adni a győzelemért. 

Ez a két atléta így is, úgy is korszakos alakja marad a sportágának, hiszen mind a ketten olimpiai- és világbajnoki érmek sorával büszkélkedhetnek. Szép dolog, ha valakinek sikerül a csúcson abbahagyni, de manapság az élsportban óriási pénzek mozognak, és ha egy szponzor annyit dob fel, amire nem lehet mondani, sokan vállalnak még egy évet. Tudom, hogy most páran rajtuk köszörülik a nyelvüket, de nemsokára erre a versenyre senki nem fog emlékezni- csak a nagy győzelmekre, amiből volt szép számmal.

A szurkolók ugyanis szeretik a szimpatikus versenyzőket, azokat az arcokat, akik a versenyzés mellett valami mást is fel tudnak mutatni. Bolt nagyon fog hiányozni az eseményekről, és nem csak azért, mert más ne tudna gyorsan futni, hanem a színes, vidám egyénisége okán, akiért igazán lehetett rajongani. Mert bárki bármit mond, kellenek a pozitív hősök.

Főleg annak fényében, hogy néhány győztes enyhén szólva sem lubickolhat a népszerűségben. A Boltot (is) legyőző Justin Gatlin, aki kétszer is megbukott doppinggal, de a második büntetését felezték, mert "együttműködő volt", csak a jéghegy csúcsa. És van, aki csodálkozik, hogy a szurkolók nem bocsátottak meg? Szerintem ez így normális. Az ember azért fizeti meg a belépőt és nézi a versenyeket, mert példaképeket akar a pályán látni, nem pedig csalókat. Az, hogy egy újságíró kinek bocsát meg, nem hiszem hogy bárkit érdekel.

Éppen az a jó, ha a sajtó korrekten tárja fel a dolgokat. Például itt van a női 800 méteres futás mezőny, a három, meglehetősen férfias versenyzővel, élükön Caster Semenyával. Egyszerűen más a genetikája, mint női versenytársainak és előnyben van. Lehet erre azt mondani, magasugrásban meg az van tisztességtelen előnyben, aki magasabbra nőtt, és az ő lábukból se vágunk le tíz centit, de ez mégis kicsit más. Gyakorlatilag Semenya esetén "legális" lett egy olyan állapot, amiért más versenyzőt eltiltanának. Most aztán zajlik a kötélhúzás, hogy szabályosak-e a győzelmei, de talán egy kicsit gyorsabban kellene dönteni az ilyesmiről, mert az utólag átírt eredménylistáknál szánalmasabb nincs.

Az meg totál vakvágány, hogy valamiféle gender-ikont akarnak gyártani Semenyából. Válasszuk el a sportot a társadalomtudományokról! Itt pusztán az a kérdés, hogyan tudunk egyenlő(bb) esélyeket teremteni. Akármekkora genderharcos valaki, azt be kell látni, amikor valaki bizonyos szempontból messze férfiasabb a női mezőny többi tagjánál, akkor ott bukik az esélyegyenlőség. Ha pedig ennyire nem számít, akkor induljon együtt minden férfi és nő, aztán lássuk, Semenya mire megy a férfiak között. Vélhetően megcsappanna az érmeinek a száma...

És ezzel még mindig nem volt vége a problémás ügyeknek. Hogy az államilag irányított doppingolással vádolt oroszokat kizárták az atlétikai világbajnokságról, érdekes dolog, mert más országokban is voltak nagy lebukások. Na de az, hogy néhány orosz így is elindulhat, nemzetközi színek alatt versenyezve, és a dobogón állva nem a saját himnuszát hallhatja, értelmezhetetlen. Ha mindenkit kizárunk, akkor hogy lehet engedni párakat mégis indulni? Ha indulnak, orosz állampolgárként, miért tilos a himnuszt lejátszani nekik? Érthetetlen dolgok ezek.

Félő, hogy igazi egyéniségek hiányában az ilyen ügyektől lesz hangos az atlétika világ. Ha marad a kiskapu, és kedvezménnyel visszatérhet a doppingoló, a nők között szabályosan pályára léphet a nagy előnnyel induló férfias versenyző, akkor lesznek olyanok, akik feszegetni fogják a legális sport határait. A következő olimpiáig még van pár év- addig kell rendezni ezeket a dolgokat, mert végképp elveszhet az atlétika presztízse.

0 Tovább

Sportszépségek: Julija

Az ukránok 19 éves magasugrója modellnek is elmehetne, de egyelőre a sportban igyekszik kitűnni.

sportolónő

Julija Levcsenko 1997 novemberében született, és ifjúsági szinten már több szép eredményt ért el. Mostantól pedig a felnőttek között is egyértelműen számolni kell vele, ugyanis Londonban az atlétikai világbajnokságon ezüstérmet szerzett 201 cm-es ugrásával.

sportolónő

A szőke szépség igazi modellalkat, magas és karcsú, hiszen 179 centi magas és csak 60 kiló. Ahogy ismertebb lesz, nyilván többször találkozunk vele magazinokban is, de számára a sport most a legfontosabb. Könnyen lehet, hogy a következő olimpián már az érmesek közé ugorja (fel) magát...

sportolónő

Tény, eredményektől függetlenül máris közönségkedvenc, szép számú instagram-követővel- és hányan lesznek még, ha ilyen ütemben ível fel a sportkarrierje is!

sportolónő

sportolónő

sportolónő

sportolónő

sportolónő

sportolónő

sportolónő

0 Tovább

Egy maréknyi dollárért

Szép ára van a pofonoknak: a küzdősportok szurkolóinak rendesen a zsebükbe kell nyúlnia.

Bevallom őszintén, igazán alaposan nem figyeltem a bokszbajnok Floyd Mayweather és az UFC-s Conor McGregor összecsapásának a felvezetését. Ebben nyilván az is benne van, hogy az UFC világa nem ragadott magával (eddig még legalábbis), s bokszban is kicsit több a szenzációhajhászás, mint a valóban jó meccs.

Természetesen abban semmi új nincs, hogy mindenki csinálja előtte a hangulatot. Megvolt ez már Ali idején is, sőt, sokkal korábban hasonló módon ment a fesztivál. A promóterek érdeke az, hogy minél többen odafigyeljenek a nagy meccsekre, s ha többen érdeklődnek, többet is lehet keresni. Mondjuk amilyen műbalhékkal most körbeturnézzak a sajtót, már inkább emlékeztet a WWE pankráció showműsoraira...

A fogadóirodák is megszedik magukat, de a meccset szervezők sem járnak rosszul, ha eladják a drága jegyeket. Ott vannak a tévés közvetítések is, amelyeken szintén tisztességesen lehet keresni. Már feltéve, hogy az emberek hajlandóak a kért árat megfizetni.

A Mayweather-McGregor meccs esetén ugyanis erősen megszaladtak az összegek. A helyszínre még mindig lehet jegyet kapni, mert a legolcsóbb helyek is 390 dollárba kerültek, aki a ring mellett akar szurkolni, annak már 10,000 dollárt kell leperkálnia. Egy autó árát, egy estényi programért, aminek egy olyan főmeccs a csúcsa, ami elég rövid ideig is tarthat, ha úgy alakul.

Nyilván eleve kisebbségben voltak azok, akik megengedhették maguknak a kirándulást Las Vegasba, ahol a meccset rendezik. Sebaj, ott a tévé! Ám az ilyen programoknak már külön, egyedi ára van, s az Egyesült Államokban száz dollárba kerül, ha valaki nézni akarja. (Pontosabban csak 99,95 dolcsi, és ha nem kéri valaki a HD-t, tíz dollárt még spórolhat.)

Lehet, hogy kicsit elszálltak az árakkal, mert még most is bőven lehet jegyet kapni a meccsre. Nem féltem persze a promótereket, rendesen fognak keresni, de lassan talán elérünk addig a pontig, ahonnan már nagyon nehéz feljebb vinni az árakat. Kettészakad a sportkínálat, hiszen Pesten az úszóvilágbajnokság legérdekesebb döntőire annyi volt a jegyár forintban, mint Mayweatherék összecsapására dollárban. S az nem kérdés, hogy sztárok Hosszú Katinkáék is, akik hihetetlen teljesítményekre képesek- s egy jól irányzott pofon nem vet véget a nagy eseménynek pár másodperc után.

Pár év múlva meglátjuk, merre tovább. Lehet, hogy csökken az élőben nézés varázsa, ahogy egyre jobb minőségben, egyre különlegesebb technikával készülnek majd a közvetítések, s szinte mi is a ringben érezzük magunkat, ahelyett, hogy a kakasülőről próbálnánk látni, mi zajlik. De ha így lesz, garantálom, annak is meg fogják kérni az árát...

0 Tovább

Sportnemzet vagy sportos nemzet?

Érdekes cikket olvastam a finnek sportolási szokásairól, s elgondolkodtam rajta, mennyiben lehet ott más a hozzáállás ehhez, mint nálunk.

mozgás

Ugyebár mi szeretjük a magyarokat sportnemzetként aposztrofálni, mert milyen sok érmet szereztek a mieink az olimpiákon, az ország lélekszámához képest különösen eredményesnek számítanak a sportolóink. A finnek sikereiről ehhez képest nem nagyon hallunk mostanában a nyári olimpiákon, s hajlamosak vagyunk megfeledkezni, a hőskor legeredményesebb nemzetei közé tartoztak. 1952-ben még olimpiát is rendeztek Helsinkiben!

Míg a mieink továbbra is lelkesen gyűjtik az érmeket, Finnországban az élsport már egészen másról szól, mint annak idején. A New York Times remek cikkben ír arról, hogy egész Európa egyik legaktívabb, legsportosabb nemzete, ami egész mást jelent, mint a mi sportnemzet kifejezésünk. Az emberek rendszeresen sportolnak, s nem attól lesz sportos a kanapé előtt söröző szurkoló, hogy honfitársa nyer valahol, hanem attól, hogy maga is mozog.

Mivel nekik a versengés kikapcsolódás, rengeteg idióta, inkább mulatságos versenyt találnak ki, ahol valóban a részvétel a fontos. Legalábbis nehéz elhinni, hogy a feleségcipelő bajnokság (ahol a győztes díja annyi sör, mint amennyit a felesége nyom), a mocsárfoci világbajnokság, a mobiltelefon-hajító verseny vagy a léggitárosok bajnoksága esetén szólhat-e valódi dicsőségről a győzelem, vagy egyszerűen csak jól érzik magukat.

Mi, akik tapsolunk a sok magyar bajnoknak, hajlamosak vagyunk elfeledkezni arról, hogy a sport akkor is okozhat örömet, ha mi űzzük, nem pedig nézzük. Jó érzés, ha képesek vagyunk legyőzni a lustaságunkat, ha teljesítünk egy kihívást, ha magunknak bizonyítunk azzal, hogy többet tudunk és bírunk, mint hittük volna.

Gyakran emlegetett mantra, hogy azért érdemes az élsportba nagy pénzt tolni, mert az lelkesíti a nemzetet, és mindenki sportosabb lesz. Hát, akkor nyilván csak véletlenül számít az Egyesült Államok lakossága az egyik legtohonyábbnak, leginkább elhízottnak. És olimpiai érmek ide vagy oda, túlsúly tekintetében sajnos Magyarország is az élmezőnyben van. Szóval ez egy szép mese, higgyen benne aki akar, de a valóságban nem így működik.

mozgás

Ha állami szinten valóban komolyan gondolnák azt, hogy rendben van, fellelkesítünk mindenkit a nagy sporteseményekkel, aztán a szabadidős sport irányába tereljük a szurkolókat, akkor a méregdrága luxusstadionok helyett egyre több szabadidős létesítmény épülne. Uszodák nagyon olcsó belépővel, futókörök, és persze lehetne lelkesen segíteni a kerekeseket, kellenének a milliárdos csapatok helyett amatőröknek szánt focipályák. Folytassam? 

Nem állítom, hogy semmiféle fejlődés nem történt, vannak például kerületek Pesten ahol léteznek szabadtéri kondiparkok, akad egy-két közösségi rendezvény, de nagyon messze állunk attól, hogy sportos nemzetnek nevezhessük magunkat. S ebbe bőven belefér az is, hogy egy jó futás vagy egy pörgős baráti focimeccs után leülünk egy sörre- megdolgoztunk érte. Nem csak edzettebbek leszünk, hanem kialakul egy közösségi élet, aminek középpontjában nem a Facebookos beszélgetés áll, hanem az igazi.

Szóval néha mi, "sportnemzet" irigyelhetjük az egyszerűen csak sportos nemzeteket, ahol a mozgás tömegek kikapcsolódása, közös szórakozása. Lehet, ők pedig arról pusmognak, milyen szép hogy a magyarok ennyi érmet nyernek- de aztán ők felállnak a karosszékből, s mennek kicsit sportolni. A nap végén ők is, mi is lehajtunk egy pohár sört, de azért mind érezzük, van kettőnk között valami különbség...

0 Tovább

Hirdetés

Sportfoglalkozás

blogavatar

Ez a mindennapos testnevelés fotelszurkolóknak: hírek, érdekességek, sztorik, klasszikus videók és minden más a sport színes világából. Bekapcsolódni ér, akár olvasóként, akár hozzászólóként. Felmentést az kaphat, aki úgy dönt, ideiglenesen feláll a monitor elől és maga is belevág a rendszeres testmozgásba...

Hirdetés

Hirdetés

Legfrissebb bejegyzések

Hirdetés

Hirdetés

Elérhetőség

elche@freemail.hu

Hirdetés

Kedvencek

Kultúrmunka Kultúrmunka

Élmény, benyomás, vélemény filmről, zenéről, irodalomról, tévéről...

Darwin Darwin

Kis és nagy teljesítmények az emberek és állatok világából. Van aki győ...

Táj-kép Táj-kép

Izgalmas, megkapó, elgondolkodtató, lenyűgöző fotók a világ minden sarká...

Sportfoglalkozás Sportfoglalkozás

Ez a mindennapos testnevelés fotelszurkolóknak: hírek, érdekességek, sztori...

Big Blue Búvár Blog Big Blue Búvár Blog

Kalandjaim a mélység világában és a felszínen, hírek a tengerről, és mi...

Utoljára kommentelt bejegyzések