A legnagyobb sportsztárok

Amerika nem a világ, legalábbis ha a legismertebb sportolók listáját nézzük.

Az ESPN ebben az évben is összeállította azt a listát, amin a világ leghíresebb aktív sportolói szerepelnek. Nem csak az eredményességről szól a történet, hanem arról is, ki az, akinek a legnagyobb a rajongótábora, ki tud a legzsírosabb szponzori szerződéseket kötni. Előbbiről sokat elmond a követők száma a különböző oldalakon, utóbbiról pedig jó adatok állnak rendelkezésre- lássuk az érdekességeket!

A foci igazi globális sport, így aztán nem csoda, hogy milyen sok képviselője van a Top 50-ben. Az élen is focista áll, Cristiano Ronaldo, a harmadik pedig Lionel Messi. Az NBA-sztár LeBron James ékelődött be közéjük, míg a negyedik a teniszlegenda Roger Federer. (Mint a későbbiekben is látható lesz, a férfiak dominálják a listát.)

Az ötödik helyen már olyan sportolót rangsorolnak, akinek én a nevét sem ismerem: Phil Mickelson golfozó állítólag a leggazdagabb amerikai sztárok közé tartozik, 375 millió dolláros vagyonával. Nem rossz egy kis labdaütögetésért... A további nevek nem okoznak nagy meglepetést: Neymar, Usain Bolt, Kevin Durant, Rafael Nadal és Tiger Woods. Az utóbbinál persze kérdés, meddig lesz a listán, kissé sok a botrányos ügye mostanában...

A lista 13. helyére futott be az ESPN szerkesztői szerint Virat Kohli. Tudom, hogy te sem ismered őt: indiai és a krikett egyik ásza. A sportvilág egyik legnagyobb piacának sztárjaként kerülhetett oda, s szponzora, a Puma Usain Boltékkal együtt támogatja. A 15. helyen szintén krikettező van, Mahendra Singh Doni, azaz egyre inkább számolni kell az ázsiai hírességekkel is a sport világában, ha eladhatóságról beszélünk.

A legelső hölgy a listán a 16. helyen szereplő Ronda Rousy, ami sokat elárul az MMA felfutásáról, a 19. helyen Serena Williams nevét viszont sokan ismerik. És hogy ez a lista nem az eredményességről szól, azt mutatja, hogy alig maradt le tőle a 23. helyezett Marija Sarapova, köszönhetően zsíros szponzori szerződéseinek. 

S hogy miért válik el az Egyesült Államok és a nagyvilág? Azt mind tudjuk már, hogy az USA legnézettebb tévés műsora az amerikaifoci nagydöntője, a Super Bowl. Az egész országban megáll az élet, ha komoly NFL-meccs van, az ötszörös Super Bowl-győztes Tom Brady viszont csak 21. lett ezen a listán. 

Az NFL irányítóinak egyik nagy feladata mostanában pont az, hogy nemzetközi szinten is népszerűsítsék a ligát. Miközben az NBA-kosarasok már rég tartanak bemutómeccseket szerte a ligában, szerencsésen be tudtak illeszkedni a máshonnan érkező játékosok is. Horvát, kínai, német sztárja is van az NBA-nek, naná, hogy ezekben az országokban jobban odafigyelnek, mi történik a tengerentúlon. Az amerikaifoci viszont annyira speciálisan az országhoz kötött, hogy csak mutatóban lehet találni máshonnan származó játékost, de azoknak is túlnyomó többsége az Egyesült Államokban tanult, onnan került az NFL-be. 

Így aztán nagy a kihívás, amin évi 2-3 Londonban játszott meccs nem biztos, hogy segít. S azt is tudjuk, a világban semmi nem örök, változhat a piaci helyzet az Egyesült Államokban is (mint ahogy változott is, hiszen régen messze nem az NFL volt a legnépszerűbb, hanem a baseball). A cél nyilván az lenne, hogy Brady és a többiek egy ilyen globális listán is előrébb szerepeljenek. A sportteljesítmény alapján lehetnének is, a többi viszont már nem csak rajtuk múlik.

Természetesen egy ilyen lista mindig vitatható, bár azt azért nehéz vitatni, hogy az élvonalba sorolt sportolókat a világ minden sarkán ismerik, tisztelik. Azt meg főleg nem gondolom, hogy mindenkinek ugyanazokért kellene rajongani- kinek az amerikaifoci, kinek a műúszás jön be.

Ez az egész inkább csak része annak a globális biznisznek, amivé ma a sport vált, és ami elgondolkodtathat minket: merre tovább? Meddig mondhatjuk, hogy a sportban elsősorban a sport maga a fontos, a teljesítmény, az eredmények, s csak aztán jön minden más? És mikor lesz az, amikor a jobban eladható középszerrel inkább megéri foglalkozni, mint a pályán legjobbakkal? Amikor a marketinges fontosabb lesz, mint az edző?

Ma még ezen a listán Ronaldo és Messi, James és Federer van, óriási nevek, igazi legendák. De hébe-hóba már látjuk jeleit annak, hogy a győzelem nem a legfontosabb- Sarapova jó példája ennek, Kurnyikova főleg az volt. Én viszont olyan régimódi vagyok, hogy a sportban elsősorban mégiscsak a pályán elért sikerek rangsoroljanak. Meglátjuk, mit gondolnak erről a rajongók 10-15-20 év múlva...

0 Tovább

Kamufitnesz

Amikor a feszes cucc már nem volt elég, bevetették az infantilizmust az edzésprogramokban.

mozgás

Évtizedek óta jelennek meg mindenféle otthoni edzésprogramok. A tengerentúlon különösen népszerű ez a műfaj, igazi fitnesz hírességek vannak- némelyek az ugrálással tettek szert népszerűségre, mások celebből lettek "edzők". 

Suzy Chaffee olimpikon sízőből lett fitneszceleb, azaz volt sportmúltja. Ám a nyolcvanas években megjelent könyvében vannak egészen elképesztő dolgok. Már a címe sem akármi: I Love NY Fitness Book. Nem akármilyen fantázianév.

mozgás

Hasonlóan elmés neveket kaptak a gyakorlatok is: Halott macska, Nem tudom, Sonkás szendvics... Lehet, hogy ezek egyébként teljesen jó gyakorlatok, amiket nyilván máshogy merített, de hogy viccesnek szánt névadással tette egyénivé a programot, legalábbis érdekes.

mozgás

mozgás

mozgás

Némelyik gyakorlat esetén az se érthető, tulajdonképpen mi benne a feladat: a hajszárítás, a csokornyakkendő-viselés vagy a bájmosoly?

mozgás

mozgás

mozgás

mozgás

mozgás

És természetesen ahogy a mai edzők, úgy ő is megosztja fantasztikus, kicsit sem közhelyes bölcsességeit, amivel edzésre inspirál. Nekem különösen tetszik, amikor büszkén leírja, szíve és tüdeje olyan, mint egy tizenöt évesé. 

mozgás

Ha pedig testedre odafigyelsz, tele vagy pozitív gondolatokkal, akkor egész lényed a belső szépséget tükrözi. Főleg, ha hajszárítóval a kézben gyúrsz...

mozgás

Azt hiszem, a tanulság csak annyi, nem kell bedőlni Suzy mai követőinek kamu programjainak. Csak azért mert valami látványos és sok helyen találkozunk vele, még nem biztos, hogy hiteles is...

0 Tovább

A kapitány búcsúja

Nem is igazi focidrukker, aki nem emel kalapot Francesco Totti előtt.

Valljuk be, a futballkedvelők valahol mélyen szentimentálisak. Különben mi más magyarázata lenne annak, hogy meglett emberek könnyeznek azért, mert egy nagy kedvenc a szögre akasztja a stoplist? És Totti búcsúján tízezrek maradtak a meccs után a stadionban, hogy nagy közös ünneplés során fejezzék ki tiszteletüket a legenda iránt.

Vannak játékosok, akiket még a rivális drukkerek is tisztelnek. Nem csak az eredményességük okán, misztikus rangja van a klubhűségnek is. Egyszerűen becsüljük azt, aki kitart egy csapat mellett, hiszen mi magunk szurkolók is ezt tesszük, nem cserélünk mezt csak azért, mert az egyik idény rosszul sül el. A drukker sokkal könnyebben megbocsát a hibázó játékosnak, ha nem folyton csapatot váltó zsoldosról, hanem "a mi fiunkról van szó".

Számon tartjuk a riválisok legendáit is. Nem kell ahhoz fradistának lenni, hogy az ember becsülje Albert Flóriánt vagy Simon Tibort, fejet hajtson az újpesti Szusza Ferenc vagy a Vasas-ikon Illovszky Rudolf előtt. Persze néha úgy hozza a sors, hogy egy-egy klublegenda csapatot vált, de mégis mind tudjuk, belül kiért dobog a szívük. Nagyon sokan vissza is térnek később oda, ahonnan indultak. Amikor arról beszélünk, hogy morzsolódik le a hazai foci rajongótábora, bizony arról is van szó, hogy sok vezető jöttment tucatjátékosokkal szorítja ki a csapatért élő-haló saját nevelésű embereket. Mind tudjuk, egy-két év múlva ők már nem lesznek itt, és így nehéz is úgy lelkesedni értük.

Bármennyire el van üzletiesedve a mai foci, napjainkig vannak olyan emberek, akik nagyon hosszú időt húznak le egy csapatnál. A madridi Casillas vagy Raul, a Barcelonában Iniesta, a Liverpoolban Gerrard, a Juventusból Del Piero, a Milanos Maldini- jól ismert nevek. Van, akinek nem adatott meg, hogy szeretett klubjából vonuljon vissza, ami végülis érthető, hiszen a világ élvonalát jelentő csapatokból ki lehet kopni, jöhet egy új edző, felbukkanhat a poszton egy világmegváltó tehetség.

És a pénz az úr: megtapsoltatják a feleslegessé vált, máshova igazoló játékost, akármekkora legenda, aztán búcsút intenek neki. Persze fordítva is igaz, hogy a pénznek nagy súlya van, mert ezek a futballisták is mondhatták volna azt, inkább nem akarnak más csapatban játszani, hanem ha nem jók az első csapatban, akkor visszavonulnak.

Totti ezt az utat választotta, pedig bizonyára 1-2 éve kapkodtak volna még utána Katarban vagy az Egyesült Államokban, sőt, talán még most is összefocizhatna pár dollárt. Nyilván nem ítélem el azt, aki kihasználja az utolsó lehetőséget a pénzkeresésre, de az, hogy a Roma legendája úgy érezte teljesnek a karrierjét, ha egész életét ugyanannál a csapatnál tölti, ahol egész életében játszott, még inkább növeli a presztízsét.

Hát ezért ült ott több tízezer ember a megható búcsúzáson a stadionban. Látták ahogy a könnyező Totti még egyszer utoljára körbesétál a pályán, majd felolvassa a levelet, amit a különleges alkalomra írt. S aztán természetesen másnap az egész világot bejárták a búcsú képei, a levél fordítása. De még úgy is megérintette az embert ez a pár perc, ha nem értette pontosan, mit mond Totti.

Tudom, hogy a focinak manapság időnként rossz a megítélése. Túlságosan pénzközpontúnak tűnik, zavaró időnként az erőszak vagy a bunkóság, meg úgy általában nem tűnik túlságosan kifinomult sportnak. Én viszont azt szeretném, ha a mostani gyerekeknek azt is meg lehetne mutatni, milyen, ami szép ebben a játékban, akár a pályán, akár a pályán kívül.

Még a bukásokban is van valami felemelő, ha becsületes küzdelem után veszít a csapat, majd évről évre lelkesít a remény hogy most majd sikerül valamit elérni. A közösen megélt győzelmek feledhetetlenek maradnak, mint ahogy igenis lehet jó példa egy focista is, aki emberségből, hűségből vagy sportszerűségből jelesre vizsgázik. 

Szóval a sport valójában nagyszerű dolog, ha a jót látjuk meg benne. Szerencse, hogy vannak ilyen momentumok, amikor oly könnyen átélhető ez a nagyszerűség- arra kell vigyáznunk, hogy a pénz ne irtsa ki ezeket a felemelő pillanatokat. Mert ez rajtunk, rajongókon is múlik, amikor megbecsüljük azt, ami dollárban nem kifejezhető...

0 Tovább

Rögös út a csúcsra

Fejlődünk: a tízmillió hegymászás-szakértő országa lettünk!

Klein Dávid nem jutott fel a Csomolungma csúcsára ebben az évben sem. Én komolyan nem tudom, hogyan is kellene erről az egész témáról beszélni, mert ha jók az információim, ez már a nyolcadik sikertelen expedíciója volt a világ tetejére, és ez nem kevés. 

Szponzortalálásban viszont kétségkívül sikeres mászóról van szó, ugyanis minden alkalommal megtalálja a megfelelő támogatókat. Ebben sincs semmi elítélendő, nyilván el tudja adni magát, van egy jó csapata is. És kétségtelen, elmegy oda és megpróbálja, egyszer egészen 8700 méterig eljutott oxigénpalack nélkül, és ezt tuti soha nem tudnám utána csinálni.

Csak éppen a szponzoros túrák velejárója a nagy médiafelhajtás, így aztán Klein Dávid próbálkozásairól sokan hallanak az országban. Amiről pedig sokan beszélnek, arról roppant sokan okoskodnak is: vannak, akik szerint így is fantasztikus teljesítmény, és ha magának kaparja ki a gesztenyét, hát miért ne, mások szerint meg inkább költenék lélegeztetőgépre azt a pénzt. Ja, meg belekeverik a stadionokat, miszerint inkább támogatnának hegymászókat, mint a magyar focit sok-sok milliárdért.

Szóval eljutottunk oda, hogy a sarki fűszeresnél is komoly szakmai vitákba bonyolódhatunk a magashegyi expedíciókról. Lassan mindenki érteni fog hozzá, hogyan is kell eljutni a Himalája legmagasabb csúcsaira, elemzik azt, hogy esetleg Klein Dávid genetikája a nem megfelelő, összevetik teljesítmény más magyar vagy külföldi mászókéval. Olyan is akad, aki kisebb-nagyobb hegymászó kalandjai után szakértőként, magabiztosan nyilatkozik. Beszólnak neki, mert kiépített kötélzetet használ, vagy vannak vele serpák is. Mintha a serpa egyfajta varázsló lenne, aki a hátán felvisz könnyedén bárkit a hegyre. Tényleg annyira jól tudja mindenki, mi is köztük a munkamegosztás? Hogy mennek ott a dolgok?

Aztán van, aki személyesen ismeri Klein Dávidot, és ezért állítja, pénzre hajtó törtető és nem jó mászó. És persze olvastam olyan ember véleményét, aki személyesen ismeri Klein Dávidot, így bizton mondhatja, remek fickó, kiváló és felkészült mászó, aki számára a biztonság az első.

Nekem könnyű, nem akarom se bántani, se védeni őt. Teljesen bizonyos vagyok benne, hogy sem a mászási, sem a szponzorszerzési teljesítményét nem tudom utána csinálni, tehát igenis több olyan dolog van, amiben jobb nálam. És ebben nincs szarkazmus! Aki azt hiszi, könnyű a teljesítményt (mert igenis van neki, pár nyolcezres hegy már van mögötte) ilyen formában eladni, az buta. Van egy álma, és így vagy úgy, megteremti a lehetőségét annak, hogy ennek élhessen. Ezért nem érdemel bántást- főleg, hogy nem közpénzre hajt, mint mondjuk a futballakadémiák.

A netes vitákat látva én csak egy dolgot szeretnék: ha a hozzászólok az Enter gomb lenyomása előtt még egyszer elolvasnák amit írtak. Sem a mászó elvtelen védelme, sem a fotelből osztott akklimatizációs tanácsok nem hitelesek. Mert alapvetően két tény van: a túlnyomó többségünknél jóval többet mutatott fel, de a nagy médiafigyelmet kapott Csomolungma mászások egyike sem járt sikerrel. Nekem aztán mondhatják akárkiről, hogy csak 20 méterre volt a csúcstól- szép dolog, de akkor sem érte el. Neki magának és szerintem a kibiceknek is az lenne a legjobb, ha egyszer végre elérné a célját.

A kérdés már csak az: mi lesz utána? Nincs még egy világ legmagasabb hegye, mint következő lépcsőfok. Nos, akkor fog kiderülni, hogy igazán milyen ember is Klein Dávid, ha megmássza oxigénpalack nélkül a nagy hegyet. Egyébként én magam is szurkolok neki, bármit is gondolok a szponzorált expedíciókról, egyebekről. Mert van egy pont, amin túl ezek már nem számítanak: a mászó van, meg a hegy. És aki legyőzi, annak jár az elismerés. Azt hiszem, ez lenne az, ami lecsendesítené az egyébként teljesen felesleges és értelmetlen vitákat, és mind büszkék lehetnénk rá, előzetes véleményünktől függetlenül. Többek között ezért is örülnék neki, ha egyszer összejönne...

0 Tovább

Menny és pokol

A Honvéd megérdemelten nyerte a bajnokságot, de elvesztettek egy remek edzőt.

Azt gondolom, a Budapest Honvéd sok szurkoló szimpátiáját nyerte el ebben a szezonban. Nem voltak összevásárolt sztárjaik, nem öntötték bele a több csatornán átfolyatott közpénzeket, a stadionfejlesztésekben is háttérbe szorultak. Ami viszont még fontosabb, ők valóban támaszkodtak a saját nevelésű fiatalokra, ellentétben más klubokkal, akiknek a nevében az Akadémia csak díszként szerepelt.

magyarfoci

Kicsit visszatetsző volt, amikor a záróforduló előtt a Videoton edzője morgott, hogy buta az NB1 szabálya, ami pontazonosság esetén dönt, és a győzelmek számát tartja döntőnek. Nos, Henning Berg most nem panaszkodhat, nem ezen múlt: a pályán nem hogy a győzelmet, a döntetlent sem tudták kiharcolni a Honvéd ellen.

Persze a színvonalat azért érhetné pár keresetlen szó. Durvaságból jóval több volt, mint szép cselből, de azt mondják, a tét az ilyen meccsekre rányomja a bélyegét. És mivel a magyar meccsek eleve ritkán túlságosan szemet gyönyörködtetők, ha már ebből is lehet rontani, akkor...

Az kicsit különös, hogy a sikeredző, Marco Rossi rögvest a meccs után le is mondott. Bevallom, már azon sem lepődnék meg, ha holnaptól a Videoton vagy a Felcsút lenne az új állomáshelye, nálunk minden megtörténhet. A lényeg viszont az, hogy gyengébb helyzetből indulva érte el az aranyat csapatával, és ez még a magyar bajnokságban is nagy teljesítmény.

Az aranyrangadón kívül is volt izgalom. A Fradi lecsúszott a dobogóról, és ez azért elég ciki a számukra. A kupagyőzelem jelenthet majd kárpótlást, de nem úgy mentek neki a szezonnak, hogy még érmet sem szereznek. Az egyik klubvezető nyilatkozata magyarosan zseniális volt: nem voltak rosszak az igazolások, csak pár új játékos nem hozta azt amit vártak tőlük. Ez nálam egyet jelent a rossz igazolással, de hát nem én vezetek sikerklubokat, szóval biztos tévedek.

Az alvégen a régebben kipottyant Gyirmótot meglepő módon az MTK követte. Úgy látszik, az új stadiontól nem lettek jobbak vagy lelkesebbek a kék-fehérek, így aztán a furcsa kialakítású betonteknőben jövőre olyan csapatok vendégeskednek majd, mint a Budaörs, a Dorog vagy a Csákvár. 

magyarfoci

Eközben pedig a kelet-magyarországi trió, a Mezőkövesd, a Debrecen és a Diósgyőr maradt az élvonalban. Az utóbbi kettőért kifejezetten kár is lett volna, fellegvárnak számítanak, még szurkolóik is akadnak- de jövőre vélhetően kevésbé idegtépő idényt szeretnének maguknak. Kiderül, mire mennek majd, de az én tippem az, hogy megint az egyik pesti csapat kerül majd bajba 2018-ban.

A fociélet persze nem áll meg, jönnek válogatott meccs, és a "legjobb" csapatokra rövidke pihenő után máris várnak a nemzetközi megmérettetések. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy ők sose foghatják az esetleg bukdácsolást a hazai bajnokságban a nemzetközi kupasorozatokra, mert a többségük két meccs után ki szokott pottyanni, és aztán lehet az NB1-re koncentrálni minden idegszállal.

Hogy jó volt-e a bajnokság? Kérdés, mit értünk "jó" alatt. Izgalmas volt az élen és a kiesőjelölteknél is a küzdelem, ez feltétlenül pozitívum, de ha valaki csak az utolsó sorsdöntő meccset látta, aligha ájult el a színvonaltól. A hangulat is kérdőjeles, mert néző továbbra sincs túl sok a lelátón: a bajnokságról döntő meccsen megtelt a stadion, de a Fradi-Újpest félházzal ment. Annyi próbálkozás, fogadkozás volt már, hogy ez változzon, az eredményt látjuk. Ez nagy kihívás marad továbbra is. 

Aki eddig nem morzsolódott le a szurkolók közül, az már valószínűleg nem is nagyon fog, ennyi bázisa mindig lesz a magyar focinak. És amíg a politikai hátszél is megvan, pénz is lesz. Azt hiszem, senki nem mer belegondolni abba, mi lesz, ha ez az egész kártyavár bedől: ujjongunk az izgalmas végjáték miatt, közben meg érezzük belül, ez az egész már csak látszat. Na, az lesz aztán nagy móka és élethalálharc, ha egyszer eljön az igazság pillanata, és kiderül, mit ér igazán a magyar foci!

0 Tovább

Hirdetés

Sportfoglalkozás

blogavatar

Ez a mindennapos testnevelés fotelszurkolóknak: hírek, érdekességek, sztorik, klasszikus videók és minden más a sport színes világából. Bekapcsolódni ér, akár olvasóként, akár hozzászólóként. Felmentést az kaphat, aki úgy dönt, ideiglenesen feláll a monitor elől és maga is belevág a rendszeres testmozgásba...

Hirdetés

Hirdetés

Legfrissebb bejegyzések

Hirdetés

Hirdetés

Utoljára kommentelt bejegyzések

Elérhetőség

elche@freemail.hu

Kedvencek

Kultúrmunka Kultúrmunka

Élmény, benyomás, vélemény filmről, zenéről, irodalomról, tévéről...

Darwin Darwin

Kis és nagy teljesítmények az emberek és állatok világából. Van aki győ...

Táj-kép Táj-kép

Izgalmas, megkapó, elgondolkodtató, lenyűgöző fotók a világ minden sarká...

Sportfoglalkozás Sportfoglalkozás

Ez a mindennapos testnevelés fotelszurkolóknak: hírek, érdekességek, sztori...

Big Blue Búvár Blog Big Blue Búvár Blog

Kalandjaim a mélység világában és a felszínen, hírek a tengerről, és mi...

Hirdetés