Hurrá, vereség!

Megint kikapott a fociválogatott, és megint akadnak akik örülnek a biztató jeleknek.

Az, hogy a nemzeti válogatott 2016 óta elképesztő mélyrepülésben van, nem titok. Igazság szerint pontosan már nem is számolom, azóta hány szövetségi kapitány ült a kispadon- akármennyi is, legalább egy égés biztos kijutott mindegyiküknak mostanában.

Leekens nem tűnt már az elejétől fogva sem szimpatikus választásnak, és vele aztán tényleg döcögött a szekér, mert se játék, se eredmény nem volt, de hadd legyek egyszerű szurkoló: másokkal se mentünk többre. Andorrától és Luxemburgtól nem vele kaptunk ki, például. 

Nekem aztán elmondhatja minden szakértő, hogy Leekens koncepciója rossz volt, egy helyben toporgott a válogatott, de hát bocsánat, nem egy diadalmasan szárnyaló csapatot vett át ő se. És bizonyára voltak hibái, gólt rúgni nála jobban felkészült szakemberek se tudnak a játékosaik helyett. 

Természetesen a mi focink örökös kísérője (meglehet, ez az egész világon így van, de én a saját közegünkben vagyok otthon) a szélsőséges csodavárás és pokolba kívánás közötti ingadozás. Marco Rossit sokan óriási lelkesedéssel fogadták (bár ha mindenki tudta, ő a megváltó, miért nem eleve őt választották Leekens helyett?), és valljuk be, alapvetően szimpatikus ember. Még egy meccset se játszottunk, máris boldogan írtak megható Facebook-posztjáról, amiben az Aranycsapat emlékét idézte.

Nem kerülgetem a forró kását: nekem már elegem van a szép szavakból, mert az eredményesség a Rossi-éra első meccsén viszont nem az Aranycsapatot idézte. Finnország válogatottja nem éppen világverő alakulat, és ugyan nem játszottak a mieink alárendelt szerepet, gólt csak az ellenfél rúgott. 

A mai fociban mindenki ellen csúszni-mászni kell, bárki beleszaladhat egy vereségbe, ám a jó válogatottakat az különbözteti meg a többitől, hogy ha kínlódva, küzdve is időnként, de általában eredményesek. Ebből persze nyilván következik,  hogy aki meg sorozatban kikap, az egy rossz csapat.

Hát, ezek volnánk mi. Örülök, ha a szakértők örülnek a derekasan kiharcolt vereségnek, éppen csak a vereség ténye maga lomboz le egy picit. De hát apróságokkal nem kell vacakolni, a lényeg, hogy rúghattunk volna mi is gólt, ami már majdnem olyan, mint ha rúgtunk is volna. (És elegánsan feledkezzünk meg arról, hogy ezen gondolatmenet alapján a finnek két kapufáját is beszámíthatnánk kvázi-gólnak...)

Csak csendben, halkan jegyzem meg, hogy mellesleg ez már tétmeccs volt. Ez már nem a főpróba volt, hanem az előadás. Rossinak nehéz volt a dolga? Naná. De ez nem mond semmit, mert a magyar válogatott kispadján ülve mindenkinek nehéz dolga van. Ő vállalta, és persze nem szívjóságból, hanem pénzért. 

Szó sincs róla, hogy párologjon el a türelem, rúgjuk ki őt egyből. Sőt, becsúszhat még egy-két jó eredmény is, hátha a munkájának lesz pozitív hozadéka. Csak annak nem látom értelmét, hogy kínunkban már gyakran a vereségek felmagasztalásával töltjük az időt. Tudom, ezekből van több, hát ebben kell meglátni a jót, csak elfogadni nem akarom.

Mert ha mi elfogadjuk, a szakértők elfogadják, a játékosok is, akkor végül a szövetség vezetése is megveregetheti a saját vállát, hogy lám, jól dolgoztunk, újabb biztató vereséget harcoltunk ki! Pedig évtizedes múltja van a magyar foci felemelkedését szolgáló akadémiáknak, van pénz, van pálya, van minden. Csak eredmény, az nincs. Pedig ez a sport nagy titka: egyedül ez az egy dolog számít(ana)...

0 Tovább

Jóga vs testépítés

Mókás látvány, amikor izompacsirták szállnak be egy jógaórára.

A spanyol rövidfilm sztorija igen egyszerű: nehány rendszeresen és keményen gyúró fickó vesz részt egy jógaórán, ahol természetesen meggyűlik a bajuk a különböző ászanákkal. A körülöttük levő jógások persze jóval ügyesebbnek tűnnek. A film egyébként jó hangulatú, tulajdonképpen szórakoztató.

Most pedig levonhatnánk pár téves következtetést. De inkább maradok reális. Szóval ez a film igazán nem sokat illusztrál. Ezek az emberek komolyan gyúrnak, nekik ez a fontos, ebben akarnak jók lenni. Nem nagyon számít, a jóga mennyire megy nekik, hiszen ez igazi nem is volt szempont soha. Elvárjuk egy olimpiai bajnok úszótól hogy bokszedzésen is álljak meg a helyét? Ugyan már. 

Másrészt bárkiről is legyen szó, ha kezdőként új mozgásforma támasztotta kihívás elé állítjuk, nem fog vele boldogulni. Ha viccesek akarnánk lenni, a jógiknak a kezébe is lehetne adni olyan súlyókat, amivel a testépítők könnyedén elvannak, aztán lássuk, mire mennek. A végeredmény ugyanúgy vicces lenne, csak ellentétes előjellel. És ugyan ki mondhatná, az egyik fajta mozgásformában való gyakorlottság "magasabb rendű", mint a másik?

Az amatőr sportolók számára mégis van valami kis üzenete ennek a videónak. Egyszerűen csak annyi, hogy mi, akik nem bajnoki címekért küzdünk, nem kell hogy csakis egyetlen mozgásformára feküdjünk rá. Megengedhetjük magunknak azt a luxust, hogy néha fussunk, néha gyúrjunk, néha pedig nyújtsunk. Mert mindegyiknek megvan a maga haszna- ráadásul jó érzés az, ha egyik órán se jövünk zavarba...

0 Tovább

A deszka ingatag

Divatos a vízen lebegő deszkákon végzett sportok, de aki kevésbé ügyes, könnyen a vízbe csattanhat.

Persze mázli, hogy a víz nem üt akkorát, szóval viszonylag büntetlenül lehet esni-kelni. Amikor pedig már ügyesebb az ember, és érzi azt, hogy javult az egyensúlyérzéke, máris jobban ragaszkodik ezekhez a mozgásformákhoz.

Noha sokan beszélnek arról, a sok újféle mozgás inkább csak az üzletről szól, valódi értelmük nincs, azért ez nem ilyen egyszerű. Ezer inger éri a mai embert, és igen, elvárjuk, hogy mindig érjenek új impulzusok, legyenek jó értelemben vett meglepetések. És erre teljesen alkalmas ez a deszkán állva végzett sport, ami lehet hasznos is, változatos, és ahogy a videó illusztrálja, szórakoztató- annak is, aki csinálja, és annak is, aki nézi...

0 Tovább

Veszélyes vágta

Azt hiszem, erre nem kellene használni a futógépet: iszonyú tempóra venni és megnézni, sikerül-e tartani ezt.

Bár ez a srác elég ügyesen trappol, azért gyanítom, sokan esnének pofára ha megpróbálnák utána csinálni. Pedig nagyon úgy fest, a mostani vírusvideós időkben sokan próbálják esztelen kihívások teljesítésével feszegetni a határaikat. És nem biztos, hogy kevesebb kattintást hoz az, amikor sikerrel járnak, sőt...

Valamilyen szinten hatással vannak ránk a teljesítmények, ám úgy vélem, a hülyeségek is, nem csak az elismerésre méltók. Talán én már öregesen edzek ahhoz, hogy ilyesmire rá tudjanak venni, de a fiatalok még fogékonyabbak. Nem biztos, hogy jó lenne, ha sorban sérülnének meg srácok egy-egy vicces videó kedvéért. Az is lehet, hogy a videó főszereplője valódi sportoló, csak épp sehol nincs ez feltüntetve, figyelmezetetéssel, hogy ne próbáld utánozni a 40 km/órás vágtát.

Megoldás persze nincs erre a problémára. Ez van, ezzel kell együtt élni. Arra pedig már gondolni sem merek, mi lesz ebből az egészből mondjuk egy évtized múlva...

0 Tovább

Merjünk kicsik lenni!

A magyar foci végképp elfogadta helyzetét a kontinentális kupákban.

Az nem meglepő, hogy augusztus elejére a négy magyar indulóból három már kiesett a nemzetközi versengésekből. Az sem, hogy volt, akinek egy luxemburgi csapat jelentett megoldhatatlan feladatot. 

Ami új, az az, hogy igazán már nem is lepődünk meg. Nem nagyon vannak az újabb futball-Mohácson keseregő kommentárok. Elfogadtuk, hogy ennyit tudunk, ennyit érünk, itt a helyünk Európában.

Sőt, már van, ahol képesek fociünnepet emlegetni annak kapcsán, hogy az Újpest tükörsimán kiesik a Sevilla ellen. Félreértés ne legyen, a Sevilla nyilván jobb csapat bármelyik magyar gárdánál. De ez azért nem kellene, hogy azt jelentse, hogy a fű alatt bekúszva, megalázkodva lépjenek ellenük pályára a magyarok, örülve egy kis becsületgólnak. 

Emlékszünk, amikor nevettünk a panamaiakon, amikor kitörő örömmel megünnepelték azt is, hogy szereztek egy gólt a világbajnokságon, hiába bukták el az összes meccsüket? Mosolyogva legyintünk a kiscsapatra, és okoskodunk azon, hogy milyen marhaság a 48 csapatos VB, hiszen ez csak annyit hoz magával, hogy lesz még egy tucatnyi "hurka" a tornán, feleslegesen.

Hát kérem szépen, amikor Újpesten népünnepély tör ki, miután az összesítésben 0-6(!) arányban vereségre álló lila-fehérek szereznek egy gólt, és a végén még tiszteletkört is tehetnek a játékosok, akkor a mi klubcsapataink pont ebbe a szánalmas helyzetbe kerülnek. A szurkolókkal együtt, akik még "ünneplik" is ezt az "eredeményt". Ízlelgessük: 1-7. Ez a vége. 

És a Sevilla nem a Barcelona, nem a Juventus, nem a Bayern München. Jó kis csapat, odaért a hetedik helyre a La Ligában, de... Nem kellene utcabált rendezni azért, mert rendesen kitömtek egy Újpestet. Tudom, rég volt, de azért olyan emberek léptek pályára lila-fehérben, mint Szusza, Bene, Göröcs, és valamikor VVK-döntő, KEK-elődöntő, BEK-elődöntő is összejött.

A valóság az, hogy a magyar foci dicső múltja végképp szoborrá merevedett. Avatják a Puskás-, Grosics-, Buzánszky-, Albert-emlékműveket, de a ma szurkolójának egészen más színvonalat képviselő játékosokkal kell megbarátkoznia. 

Pedig a sport a létező legélőbb, legaktuálisabb dolog. Jó dolog archív felvételeket nézni, de izgulni azon tudunk, ami itt és most történik. A jelen az, hogy lesajnált amatőr csapatok, hobbifocistákból álló klubocskák szintjén örvendezünk azon, hogy idejön egy nagycsapat, és kitömi a mieinket. Hú de jó! Dicshimnuszokat zengenek a fehérváriakról, mert kivernek egy bolgár csapatot a második selejtezőkörben.

Eközben még másfél évtizede is, ha nem is verte ki a Zalaegerszeg a Manchester Unitedet, de azért hazai pályán sikerült kicsikarni egy győzelmet. Azon volt mit ünnepelni, volt miért legendává válni Koplárovics Bélának! Bolgár csapatok? Aki ismeri a focitörténelmet, tudja, hogy a Debrecen mind a két alkalommal amikor főtáblás lett (BL illetve UEFA-kupa), bolgár csapatot vert ki. Szóval azért nem valami hihetetlen, egyedülálló hőstettről beszélünk.

Európa pedig ezekre még oda sem figyel, a sztárok még nyaralnak vagy edzőtáborban gyúrnak a következő szezonra. Arra viszont talán jobban odafigyelnek a döntéshozók, hogy a magyarok nem bírnak egy luxemburgi csapattal, hogy szánalmas módon futballünepnek neveznek egy 1-7-es zakót. Most mi vagyunk azok a hurkák, akiket az UEFA ki akar szorítani a komolyabb kupákból, mert csak hígitjuk a mezőnyt, színvonalat nem tudunk emelni. És még mi tiltakozunk, hogy nehezül a bejutás a BL-be? Mire fel? Az UEFA központjából nézve az Újpest meg a Honvéd a klubtornák Panamája...

Innen marha nehéz lesz visszakapaszkodni. Nem csak futballszakmai, de érzelmi szempontból is. Újból fel kellene építeni magunkban a tartást, a büszkeséget. Nem a régieknek kellene sorban emelni a szép szobrokat, a maiaknak kellene kiharcolni a tiszteletet, a megbecsülést, a rajongást. És igen, ennek része az, hogy ne emeljük vállunkra azt, aki simán ki tud kapni egy jobb csapattól.

Mert ez nem teljesítmény, erre sajnos bárki képes.

Bárki.

0 Tovább

Hirdetés

Sportfoglalkozás

blogavatar

Ez a mindennapos testnevelés fotelszurkolóknak: hírek, érdekességek, sztorik, klasszikus videók és minden más a sport színes világából. Bekapcsolódni ér, akár olvasóként, akár hozzászólóként. Felmentést az kaphat, aki úgy dönt, ideiglenesen feláll a monitor elől és maga is belevág a rendszeres testmozgásba...

Hirdetés

Legfrissebb bejegyzések

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Elérhetőség

elche@freemail.hu

Hirdetés

Kedvencek

Kultúrmunka Kultúrmunka

Élmény, benyomás, vélemény filmről, zenéről, irodalomról, tévéről...

Darwin Darwin

Kis és nagy teljesítmények az emberek és állatok világából. Van aki győ...

Sportfoglalkozás Sportfoglalkozás

Ez a mindennapos testnevelés fotelszurkolóknak: hírek, érdekességek, sztori...

Big Blue Búvár Blog Big Blue Búvár Blog

Kalandjaim a mélység világában és a felszínen, hírek a tengerről, és mi...

Utoljára kommentelt bejegyzések