Sportszépségek: Sandra Izbasa

A román tornasport évtizedek óta a világ élvonalába tartozik. Nem csak eredményes, de szép tornásznők is kerültek ki az országból, és a jelek szerint ez a hagyomány nem változik.

Sandra Izbasa 1990-ben született Bukarestben, és 167 centiméteres magasságával még termetesnek is számít a mezőnyben. 2006-ban szerezte első érmeit világversenyen, amikor az Európa-bajnokságon ezüst- és bronzérmet is nyert. 2008-ban a pekingi olimpián talajon aranyérmet szerzett, csapatban bronzérmes lett.

2012-ben Londonban is ott volt a legjobbak között, az akkor már 22 évesen "öregnek" számító Sandra. Ám itt is kiválóan szerepelt, ezúttal ugrásban nem bizonyult nála jobbnak senki, és a csapatban most is bronzot nyert Romániának társaival. 2013 első versenyeit kihagyta, mert diplomája megszerzésére koncentrált. Októberben a világbajnokságon tért vissza, érmet nem nyert. Szépsége, eleganciája miatt viszont továbbra is kitűnik a mezőnyből.

0 Tovább

Sport-e a műúszás?

Először is le kell szögeznem, az edzésmunkát, a rengeteg gyakorlást elismerem, nagyra becsülöm, le a kalappal azok előtt akik éveken át dolgoznak amíg a legjobbak közé kerülnek. Ám a műúszás mint versenyszám mindig is fura volt a számomra.

Persze nem vagyok rutinos nézője, szakértője ennek a sportnak. Ha olimpiák idején ezt adta a tévé, belenéztem, és akkor vettem észre, a riporter a verseny előtt megmondta, valószínűleg az oroszok nyernek, a spanyolok lesznek a másodikok, így tovább. Tehát olyan jól borítékolhatóak voltak az eredmények, hogy jó eséllyel a fogadóirodáknál még csak nem is lehetett fogadni a végeredményre, vagy csak nagyon alacsony szorzóval. (Rákerestem, 1,21-es szorzót találtam az orosz csapat 2012-es londoni aranyérmére, azaz tényleg gyakorlatilag biztosra lehetett menni.) 

Önmagában ez persze nem tragédia, mert lehet attól még látványos a verseny, hogy nem túl izgalmas. De... a cirkuszban sem feltétlenül adnak aranyérmet a sok év alatt begyakorolt produkciók tökéletes végrehajtásáért. Igen, tudom, a másodpercre pontos időzítést meg a többit mind ezerszer kell ismételni, amíg tökéletes nem lesz, de a versenyen magán már ritkán vannak nagy esések, akkor már csak lemegy a show, és az esélyesek állnak a dobogón. Még egy műkorcsolyázó is eleshet, egy tornász is elronthatja a gyakorlatot, benne van a kalapban az, hogy valamiért borul az erősorrend, a műúszásban viszont ez igencsak ritka eset.

Szóval elismerem a beletett munkát, csak azon töprengtem el, mennyiben hasonlítható a versenyszám azokhoz a sportágakhoz, ahol századmásodperceken, kapufákon, egyetlen kihagyáson érmek sorsa múlik, ahol az elejétől kezdve óriási feszültség van a versenyzőkben- no meg a nézőkben is. Nehéz elképzelni, ahogy szívéhez kap egy-egy váratlan fordulatnál a műúszást követő sportrajongó.

Mindez nem lenne tragédia, ám közben azt hallom, olyan sportágak küzdenek az olimpiai programban maradásért, mint a birkózás vagy a vívás, ahol kiélezett meccseken feszülnek egymásnak a legjobbak, ahol nem lehet előre tudni, ki győz és ki veszít. A műúszás persze népszerű, biztos sok a nézője is, de... Ha választani kell sport és sport között, ott én arra szavazok, ahol igazi tétje van mindennek.

1 Tovább

Javában tart a kézilabda-vb

A csoportmérkőzések során becsúszott két vereség az erős ellenfelek ellen, de az igazi tétre menő meccsek úgyis az egyenes kieséses szakaszban jönnek majd a női kézilabda világbajnokságon. A csoportmeccseken még olyan is előfordult, hogy Paraguay válogatottja egy félidőn át egy gólt sem tudott dobni. A túl nagy mezőny -mint ahogy más sportágban is- időnként azzal jár, hogy kirívóan gyenge csapatok is kijutnak a nagy tornákra. Nyilván a nemzetközi szövetség azt mérlegeli, hogy még mindig jobb pár ilyen meccs, azért cserében, hogy több országban népszerűsíthessék a sportágat.

A hosszú távú siker záloga ugyanis az lenne, hogy minél több helyen kézilabdázzanak. Az európai és ázsiai élcsapatok mellé zárkózzanak fel amerikai, afrikai válogatottak is, ne mindig ugyanaz a pár válogatott döntsön az érmek sorsáról. Persze ezt könnyebb elméletben kitalálni, mint megvalósítani, az európai ászok, például a norvégok, dánok, franciák, oroszok vagy magyarok mellett csak Dél-Korea tudta magát beverekedni a szűk élmezőnybe, illetve Brazília válogatottja lépett nagyot előre.

Szóval egyelőre legalábbis nem teljes a siker a nemzetközi élmezőny kiszélesítése terén. Komoly meccsek majd a legjobb 8 között lehetnek, reményeink szerint a magyarokkal. Nehéz kiismerni a válogatottat, mert kétségkívül jó játékerőt képvisel, ráadásul olyan vezéregyéniséggel, mint Görbicz Anita, de a teljesítmény hullámzó. A szakemberek szerint a nőket máshogy kell motiválni, mint a férfiakat, és hajlamosak kedvüket veszteni, megsértődni, de hát ettől nagy tudomány az edzősködés. Papíron szinte bárkinek kemény ellenfele lehet a magyar csapat- lássuk be, a tavaly Bajnokok Ligáját nyerő Győr, vagy a szintén roppant erős Ferencváros is játékosokat ad a válogatottba.

A románok és németek elleni vereség mindenesetre aggodalomra ad okot, mert bár voltak a meccseknek a mieink szempontjából jó periódusai, a hosszú perceken át tartó bénultságot minden komoly ellenfél bünteti. Ez pedig fokozottan igaz lesz majd a következő körtől. Meglehet, ahogy változott a nemzetközi kézilabda, úgy a klubcsapatok szerepe is felértékelődött, a játékosok a BL-ben keresnek jól, ott válnak sztárrá, és ez a válogatottbeli teljesítményt is befolyásolhatja.

Szóval én személy szerint még csak tippelni sem mernék, meddig jutnak a magyarok, minden véglet benne van a pakliban. A spanyolok elleni meccs után okosabbak leszünk.

0 Tovább

Egy igazi havas meccs

Ilyen volt a régi idők amerikaifocija: döntő hóviharban, buszozó és havat lapátoló sztárjátékosok, a végeredmény pedig 7-0.

Az NFL-ben a hétvége egyik legizgalmasabb történése az volt, hogy több pályán a hóesés is befolyásolta a játék menetét. A szurkolók nagyon szeretik a téli futballmeccseket, amikor az amerikaifoci modern kori gladiátorai a hóban esve-kelve küzdenek a pontokért. Most a Philadelphia Eagles volt az egyik hős, ami kiválóan alkalmazkodott a nehéz körülményekhez.

Ám a Philadelphia Eagles történetének leghíresebb havas meccse több, mint fél évszázada volt: 1948-ban feszült egymásnak az NFL bajnoki címéért az Eagles és a Chicago Cardinals. A hőskorszakról beszélünk, hihetetlen sztorik estek meg ezen a téli napon.

Például azok a szurkolók, akik beszálltak a hólapátolásba, ingyen jegyet kaptak a döntőre. Amikor a meccs előtt a pályát takaró ponyvát fel akarták tekerni, kiderült, annyi hó esett rá, hogy kell még néhány szorgos kéz: az öltözőből kihívták a készülődő csapatokat, hogy jöjjenek segíteni. Vajon a ma sztárjai mit szólnának egy ilyen kéréshez?

A legemlékezetesebb történés viszont az volt, amikor a meccs reggelén az Eagles edzője felhívta a csapat futóját, Steve Van Burent. Utóbbi meg volt győződve arról, hogy a hóviharban úgysem lesz meccs. Edzője percekig győzködte, hogy induljon el otthonról, mert igenis játszani fognak. Van Buren gyorsan összekapta magát, kiment a buszhoz, majd két átszállás után pár perc séta várt még rá a stadionig.

A bajnoki döntőt pedig tényleg lejátszották a szinte irreális körülmények ellenére. Egyetlen touchdown döntötte el a meccset, amit nem más szerzett, mint Steve Van Buren! Philadephiában pedig a pályára özönlött a boldog közönség (közel 29 ezer ember ment ki a hóvihar ellenére!), aés  vállukra vették a győzedelmes csapatot. Utána pedig Van Buren átöltözött, és szépen hazament tömegközlekedéssel, pont úgy, mint ahogy a meccsre érkezett. 

Bár az idei Super Bowl-t is feltehetően hidegben játsszák majd le New Yorkban, azért hasonló eseményekre nem kell számítani. Sebaj, lesznek majd másféle, szintén legendássá váló sztorik, ha a jóslatok beigazolódnak, és hóban-fagyban dől el, kié lesz a végső győzelem az NFL-ben.

0 Tovább

Az ördöngös Zatopek

A zseniális cseh hosszútávfutóhoz fűződik az olimpiák egyik legnagyobb sztorija.

Emil Zatopek 1922-ben született, és csak 16 évesen fedezték fel a tehetségét, amikor a cipőgyárban ahol dolgozott egy futóversenyt rendeztek. Hamarosan megszállottan edzeni kezdett, saját maga alakította ki az edzéstervét a Nurmiról olvasottak alapján. A háború után került be a csehszlovák válogatottba, és 1948-ban a londoni olimpián 10,000 méteres távon aranyat, 5,000-en ezüstöt nyert.

Ám az igazi csúcsot az 1952-es olimpia jelentette a számára Helsinkiben. Az 5 kilométeres távon fantasztikus utolsó körével küzdötte fel magát a negyedik helyről az elsőre, és a 10,000 méteres versenyben is verhetetlennek bizonyult.

Legendává viszont a maratoni verseny vált. Zatopek pár perccel a verseny elindítása előtt döntött úgy, hogy beszáll. Soha korábban még nem versenyzett ezen a távon, ezért egyszerű taktikát választott: a világcsúcstartó Jim Peters nyomában maradt. Peters nagyon erős iramot diktált az első 15 kilométeren, de Zatopek nem maradt el mellőle. A cseh futó megkérdezte, milyen a tempó, Peters pedig úgy döntött, megpróbálja kicsit becsapni őt, és ezért azt mondta, eddig nagyon lassúak. Zatopek ezek után rátett egy lapáttal, olimpiai csúccsal nyert- Peters pedig nem tudta befejezni a versenyt. A cseh futó a verseny második felében egy őt kísérő autó utasaival beszélgetett, és később azt nyilatkozta, "a maraton nagyon unalmas versenyszám".

Hogy mi állt Zatopek sikerének a hátterében? Valószínűleg a tehetség mellett a kőkemény edzésmunka segítette az összesen négy olimpiai aranyéremhez. Ha esett, ha fújt, elment futni, gyakran nehéz munkáscipőben a futócipő helyett. Futóstílusa kicsit sem volt harmonikus, ám ennek ellenére eredményesnek bizonyult a grimaszoló, fejét ingató, felsőtestével folyamatosan erőlködő Zatopek. Amikor felvetették neki, hogy nem különösebben előnyös látvány az, ahogy fut, így válaszolt: "Az atlétika nem műkorcsolyázás. Itt nem kell mosolyogni, hogy jó benyomást tegyek a zsűrire."

A cseh csodafutó a kommunista párt kirakatembere lett, ám ő 1968-ban a Prágai tavasz mellé állt. Nagy árat fizetett ezért, büntetésként uránbányában, a szemeteseknél és más hasonló helyeken kellett dolgoznia, ám 1990-ben rehabilitálták. A barátságos, segítőkész, nagy népszerűségnek örvendő, hat nyelven beszélő Zatopek hosszú betegség után 2000-ben hunyt el.

Hogy milyen ember volt, arról sokat elmond az alábbi történet. Zatopek az egész világon számos barátot szerzett a sportolók között, ajtaja mindig nyitva állt versenyzőtársai előtt. 1968-ban egy ausztrál atléta, Ron Clarke látogatta meg Prágában. Clarke balszerencsés sportoló volt, tehetsége ellenére nem sikerült nagy versenyt nyernie. Amikor elbúcsúztak a reptéren, Zatopek egy kis csomagot adott át ausztrál barátjának, aki csak a gép fedélzetén nyitotta ki azt: Zatopek a saját olimpiai aranyérmét ajándékozta neki, amibe bele volt gravírozva Clarke neve és a dátum. Eszébe jutottak a szavak, amik kíséretében Zatopek odaadta neki a csomagot: "Nem barátságból adom, hanem azért mert megérdemled..."

0 Tovább

Hirdetés

Sportfoglalkozás

blogavatar

Ez a mindennapos testnevelés fotelszurkolóknak: hírek, érdekességek, sztorik, klasszikus videók és minden más a sport színes világából. Bekapcsolódni ér, akár olvasóként, akár hozzászólóként. Felmentést az kaphat, aki úgy dönt, ideiglenesen feláll a monitor elől és maga is belevág a rendszeres testmozgásba...

Hirdetés

Hirdetés

Legfrissebb bejegyzések

Hirdetés

Hirdetés

Elérhetőség

elche@freemail.hu

Hirdetés

Kedvencek

Kultúrmunka Kultúrmunka

Élmény, benyomás, vélemény filmről, zenéről, irodalomról, tévéről...

Darwin Darwin

Kis és nagy teljesítmények az emberek és állatok világából. Van aki győ...

Táj-kép Táj-kép

Izgalmas, megkapó, elgondolkodtató, lenyűgöző fotók a világ minden sarká...

Sportfoglalkozás Sportfoglalkozás

Ez a mindennapos testnevelés fotelszurkolóknak: hírek, érdekességek, sztori...

Big Blue Búvár Blog Big Blue Búvár Blog

Kalandjaim a mélység világában és a felszínen, hírek a tengerről, és mi...

Utoljára kommentelt bejegyzések