Sportfoglalkozás

Az 1982-es születésű amerikai úszónő összesen 12 olimpiai érmet gyűjtött eddigi pályafutása során. Kétszer szerzett aranyat a 100 méteres hátúszásban, de a gyors- és a vegyesváltóban is sokszor szerephez jutott.

Kedvenc elfoglaltsága a főzés, szerepelt a Dancing with the Stars celebtáncos műsor kilencedik évadában, és persze más dekoratív sportolónőkhöz hasonlóan felbukkant a Sports Illustrated 2012-es Swimsuit számában. Bizonyára nem volt szokatlan számára a fürdőruhás megjelenés...

Saját régebbi bejegyzéseimet olvasom, a pécsi futballcsapat körülötti balhék kapcsán írtam, "felbukkanó és eltűnő befeketetőkből, megkérdőjelezhető tevékenységű klubvezetőkből mindig is volt, és valami azt súgja, lesznek is még ilyenek", míg a Vasas-befektetők ügyéhez azt fűztem, "aki felbukkan, az igen gyakran csak egy szélhámos, egy szerencselovag vagy szimplán futóbolond".

Nem vagyok médium vagy jövőbelátó (bár páran kevesebbre tudnak ezotévés karriert alapozni), egyszerűen csak annyi éve követem a magyar foci eseményeit, hogy tudom, mint működnek a dolgok. Újpesten áll most a bál, mert a belga befektető megunta, hogy folyamatosan bukkannak elő offshore cégek szerződéseket lobogtatva, eurószázezreket követelve. A tulajdonos azt mondja, nem fizet, a szembe álló fél a kft. felszámolását kezdeményezi, és ez el is indul, a pereskedéstől függetlenül. A szabályok szerint így az Újpest nem kaphatna licencet, tehát egészen a harmadosztályig zuhanna a csapat- már ha megmarad, mert nem biztos, hogy ott is lesz kedve a bőkezű belgának százmilliókat önteni a focicsapatba.

A zuhanórepülés íve kiszámíthatónak látszik, de... Tavaly decemberben született egy törvénymódosítás, ami lehetővé tenné az elsőosztályú indulási jog átadását az anyaegyesületnek. Nem kell ezt túlmagyarázni, az Újpestre szabták ezt a törvényt. Az MLSZ, ha rábólint a jog átadására, megmenti a focicsapatot a követelések teljesítésétől- vagy inkább a befektetőt?

Bevallom őszintén, ennek a történetnek semmilyen eleme nem tetszik. Kezdjük az elején! Valaki annak a most csalással vádolt korábbi klubvezetőnek a kezébe adta az irányítást. Nem tudták, nem látták, mit művel? Nem felelős senki az ámokfutásért, azért, hogy a befektető nem pénzt hoz, hanem pont fordítva, pénzt próbál kilapátolni? És az MLSZ, a szuperkomoly licenceljárás során nem figyelt fel rá, miféle machinációk vannak a háttérben?

A belga tulajdonos miért is fogadta el, hogy újabb és újabb eltitkolt szerződések kerülnek elő, miért nem lépett akkor? És most korrektnek érzi azt, hogy egy új törvénynek köszönhetően hagyhatja bedőlni a tartozások alatt nyögő kft-t, és gyorsan átmentheti az egyetlen valódi értéket egy új cégbe? Az MLSZ-nek meg oké, hogy odaítél egy licencet egy cégnek, és aztán bajnokság közben egyik napról a másikra hirtelen új gazdája lesz ugyanannak a csapatnak, egy olyan cég, ami semmilyen licenceljárásban nem szerepelt annak idején?

Félreértés ne essék, nem az Újpest ellen agitálok. Különösebben nem látom jelentőségét annak, hogy pont ők az első osztályban játszanak-e vagy sem- elmúltak a daliás idők, ez a csapat már nagyon régóta nem játszik 30-40 ezer nézőt vonzó, nemzetközi összevetésben is színvolasnak számító focit. Tudom, a múlt, meg Bene, Fazekas és Szusza, ezt mind elismerem, de most hétvégén Ngawa, Litauszki, Sztaniszavljevics és Bavon játszott például. Inkább nem hasonlítanám össze a két korszakot...

És ennek akkor sem lenne jelentősége, ha C. Ronaldo és Messi játszana lila-fehérben. Beteg gyakorlatnak tartom azt, hogy a magyar fociban még mindig ezek a kavarások dominálnak, pedig minden egyes új elnök megtisztulást és gyökeres változásokat hirdet. Pár átszervezés van, új bizottságokban régi arcok osztják az észt, és a végeredmény nemzetközi szinten az 1-8, idehaza meg idény közben osztályt ugró csapatok, indulási jog átjátszás, pacsira adott licencek, és így tovább.

Az MLSZ "bátran" folytathatja ezt a gyakorlatot azzal, hogy az Újpest most "kivételesen" megmenekül egy ilyen huszárvágással, de mikor jön a következő "egyedi eset"? És mikor mondja azt az MLSZ, hogy nemrég az Újpestnek szabad volt így bedőlni hagyni a régi kft-t, neked nem az? És miért? Milyen erkölcsi alapon? Mert itt elvileg csalás van a háttérben? Mert eddig nem volt kétes alak a magyar fociban? Minden csapat körül felbukkant pár! Ezen a módon bármelyik veszteséges futballcégből kimenthető lenne az indulási jog...

Ám sajnos azt is hozzá kell tegyem, hogy a hazau viszonyokat ismerve a szigornak sem lesz semmi következménye. Pár éve a Fradival statuáltak példát, de nem mondhatnám, hogy egy csapásra észbe kapott volna mindenki, és onnantól kezdve minden csapatnál a korrektség és az átláthatóság lett volna az úr. Szó nincs róla... Így aztán szomorúan kell azt mondanom, bármi is történik az Újpesttel, annak nem lesz semmiféle, az egész magyar fociéletre hatással levő következménye. Marad minden úgy, ahogy van...

Érdekesen alakul a sport világa, egyre inkább jellemző, hogy minden sportágban vannak női és férfi versenyzők is. A mostani téli olimpián mutatkozott be például a női síurás, de ott voltak például a női jégkorongozók is, akik izgalmas meccseket vívtak.

Pár évtizede még azt se lehetett volna elképzelni, hogy egyszer női bokszolók is olimpián lépjenek ringbe, nem létezett női súlyemelés se. És ha még jobban visszatekintünk az időben, akkor kiderül, hogy az első modern kori olimpián 1896-ban kizárólag férfiak versenyeztek. Gyakorlatilag csak a 21. században jutott el oda a helyzet, hogy a számok többségében mind a két nem képviselői számára rendeznek versenyeket.

Régen nyilván az volt a jellemző szemlélet, hogy csak pár, kifejezetten nőies sportág van, mint a művészi torna vagy a műúszás, páran próbálkoztak a férfias sportágakban, de az igazi színvonalat mindenki a férfiak versengésétől várta. Kétségtelen, hogy a nők társadalmi helyzete nem segítette elő, hogy közülük is sokan profi sportolóvá válhassanak, ezért volt is különbség a színvonalban.

Nehéz megmondani, hogy az egyenjogúsági mozgalom vagy a pénz áll annak a hátterében, hogy mostanában minden máshogy megy. Az előbbinek is van szerepe a változásban, hiszen kiharcolták az elismerést a hölgyek számára, de azt se hanyagoljuk el, amit az üzlet hozott magával. Egyrészt a sport valós megélhetési forma lett, és sokkal több nő számára lett vonzó egy ilyen karrier, másrészt a szponzorok egy része is kifejezetten nyitott lett a női versenyek iránt, mert bizonyos dolgok ott jobban eladhatók. Lehet álszentnek lenni, de ettől még a pénz fontos tényező az élet minden területén, és nem mindig csak negatív irányú változásokért felelős.

Azért ki ne felejtsem a felsorolásból azt, hogy a legnagyobb érdem azoké a kiemelkedő sportolónőké, akik bizonyították, a gyengébb nem is lehet erős, ügyes, gyors. A kiváló atléták, úszók, tornászok kövezték ki az utat a többiek számára, akik olimpiai és világbajnoki győzelmeik után pont ugyanolyan népszerűvé váltak, mint férfi társaik, ráadásul sok fiatal lány kedvét hozták meg a sporthoz.

Természetesen ugyanabban a sportágban versenyző nők és férfiak versenyében szinte mindig utóbbiak vannak fölényben, de ettől még mind a kettő lehet izgalmas és látványos. Nem is kell, hogy az egyenlősdi nevében már a biológiai különbségeket is át akarja írni valamilyen mozgalom. Az viszont kétségtelen, hogy egy átlagos férfi nem tudná felvenni a versenyt egy klasszis sportolónővel, és ez sem akármi!

Az természetesen ízlés dolga, hogy valakit érdekel-e a női birkózás. Mint ahogy feltehetően a férfi műúszás megítélése is elég vegyes lenne... Ha a sportolók választhatnak olyan sportot, amilyet akarnak, és is megválaszthatom szabadon, mit nézek. Igazság szerint az lenne a jó, ha ez a téma nem lenne téma, végre túlléphetnénk azon, milyen nagy sporteseményeken versenyezhetnek nők is.

Persze tudom, még sokáig nem így lesz. Jönnek majd az egyenlő pénzdíjak, meg a hasonló ügyek. Erről viszont pont elég lenne a háttérben egyeztetni. A sport pedig maradjon csak simán sport, minden ilyen mellékzönge nélkül- hadd legyen ez nekünk, nézőknek szenvedély, hadd őrizzen meg egy keveset a régi, szép elvekből a nemes versengés.

Sok helyen beszélgetnek arról, hogy a sikeres londoni olimpia után több, mint két milliárd forintot osztottak szét- nem a sportolók, hanem a sportvezetők, edzők és egyéb munkatársak közt.

Először is szögezzük le: ez nagyon nagy pénz. De tényleg. Mielőtt belemegy az ember az elemzésbe, ezekre a milliárdokra gondol, és így nehéz reálisan értékelni. Pedig nem ártana...

Szóval én most megpróbálom hideg fejjel végiggondolni ezt az egész történetet. Ami egészen biztosan visszatetsző benne, az a másfél éves pereskedés, aminek során a sportot irányítók mindent elkövettek azért, hogy ne derüljön ki, kinek mennyi jár. Mivel közpénzről van szó, ez eleve visszatetsző. A másik fele az, hogy ilyenkor mindig megvan a magyarázat, hogy kinek miért is járt teljesen jogosan pár milliós jutalom- ha minden indokolt, minden rendben van, akkor minek titkolni? Mert az emberek "rosszul értik"? Na és, attól még joga van tudni annak, aki dolgozik, adózik, hogy a pénzéből ilyen sokat költöttek a jutalmakra.

De lendüljünk túl ezen a kellemetlenségen! Azt kell mondjam, ma a sportban elért siker tényleg csapatmunka. Természetesen kell a kiemelkedő tehetségű sportember, de a kert végében edzve nehéz felvenni a versenyt a legjobbakkal. Hol vannak már a hőskorszak magányos harcosai! Kellenek a felkészült edzők, orvosok, gyúrók, kellenek a felkészüléshez szükséges pénzt felhajtó klubvezetők, kellenek a lehetőséget teremtő és a pénzről okosan döntő emberek a sport irányításában, nekik vannak segítőik, és így tovább. Ha elfogadjuk, hogy ez így működik, önmagában a pénzosztás ténye nem visszatetsző.

De a sportvezetésben dolgozók részéről ritkán halljuk azt, hogy "én profi vagyok, csak a pénzért csinálom, megfizetitek a munkámat és én szállítom az eredményeket", mindenki nemzeti büszkeségről, az országot képviselők sikeréről beszél, az ember azt hinné, a pénz számukra a legutolsó szempont. Nekem azzal nincs bajom, ha valakinek a jó munkáját megfizetik, de kár leönteni ezt piros-fehér-zöld mázzal. Mintha a régi, szocialista időkből maradt volna itt ez a maszatolás, amikor papíron mindenki "amatőr" volt, közben profibbak voltak a nyugatiaknál, mert tényleg csak a sportnak élhettek, azért kapták a fizetésüket. Most már nem kellene rejtőzködni, de úgy fest, arra gondolnak sokan, hogy az emberek azt hiszik, itt mindenki társadalmi munkában dolgozik a magyar aranyakért.

Én meg azt gondolom, a magyar embereknek már rég nincsenek olyan illúzióik, hogy itt senki ne kérné a jussát egy-egy nagy siker után, mert csak a dicsőségért áldozott fel mindent. Ugyan, a sport minden felemelő pillanatával együtt egy üzlet, ahol ára van a diadalnak: befektetett és visszakapott pénzben is. Dollármilliók röpködnek közvetítési díjban, szponzori szerződésekben, ez egy jól működő szórakoztatóipari ágazat. És büszkék lehetünk rá, hogy néhány hazánkfia jól szerepel ezen a területen. Ugyanúgy a szórakoztatóipar része mondjuk a filmgyártás, és jó látni, ha egy magyar rendező külföldön sikeres, és nyilván keres is vele. Ha nála elfogadjuk, hogy a diadal pénzben is mérhető, a sportolónál elítélnénk? Nem hiszem. Még sose láttam tüntetést a sportolók pénzdíja ellen. És ha a vezetőnek jár, hát akkor jár.

Szóval nyugodtan ki lehet mondani, a sportvezető mit vállal, mi a célja, ezért mit tesz, és a végén mit vár. Az álszenteskedés, az felesleges. Meg a kesergés amiatt, hogy világklasszisaink lepukkant, vakolat nélküli edzőtermekbe, fűtetlen öltözőkbe kényszerülnek, mert "nincs pénz". Van az, csak nem a kőművesre meg a gázszámlára, hanem mondjuk a sajtósra. Ha így sikeresek a magyar sportolók, akkor biztos így is van rendjén.

Persze értem én, ha teljesítményalapú lenne ez a rendszer, még a végén előfordulhatna, hogy a sikertelen olimpiai szereplés után egy-egy sportági szövetségben dolgozók nem hogy jutalmat kapnának, de még vissza is kellene adniuk azt, amit addig kaptak. Ez meg már így nem jó, tehát sokkal szerencsésebb folyamatosan társadalmi munkáról és nemzeti büszkeségről beszélni- aztán ha a sportolónak összejön a lépés, csendben a kasszához lehet fáradni minden érintettnek... Sose tudja meg senki, hogy milliárdokat osztanak szét. Kár, hogy ezek a nyilvánosság nevében pereskedők mindig bekavarnak.

No de ha már így történt, most lehetne tisztán, érthetően elmondani, hogy is működik a sport világa. Hogy elég sokan ebből élnek, és jól élnek, nem csak sportolók, hanem az őket körülvevő emberek is. El lehet mondani, ki mit tett a sikerekért, miért jár a pénz. Mi, kívülállók megértjük és elfogadjuk a normális érveket. Mi bízunk a magyar sportolókban, sportvezetőkben- bízzanak meg ők is bennünk...

Hazai pályán kapott ki a magyar válogatott szerda este.

Első kellemetlenség maga a vereség ténye, a második az, hogy itthon szenvedett a nem túl sokat mutató csapat, a harmadik az, hogy ez volt Pintér Attila szövetségi kapitány. Folytassuk? Az ellenfél az a finn válogatott volt, amit az ősszel induló EB-selejtező sorozaton mindenképpen meg kellene előzni...

Egy meccsből nem kell nagy következtéseket levonni, én azzal tökéletesen tisztában vagyok. De ami ciki, az attól még ciki. Igenis van egyfajta elvárás a felkészülési meccsekkel szemben ha nem egy Liechtenstein-Andorra szintű válogatott köt le barátságos meccset. Kimegy több, mint tízezer néző, akik nyilván várnak valamit. Hajtást. Lelkesedést. Eredményt.

Most ez nem igazán jött össze- van ilyen. Pintér Attila a szokása szerint biztató dolgokat látott, próbál optimista lenni, és arra hivatkozik, hogy a finnek "két és fél évvel előttünk járnak". A kérdés az, mihez képest? A válogatott elég sok tagja alapembere volt az Egervári-csapatnak is, például Bogdán, Vanczák, Juhász, Varga, Koman vagy Dzsudzsák az előző kapitánynál is szerepet kapott.

Ebből az nyilván következik, bárki bárhogy fogadkozik, nincs akkora merítés a magyar futballban, hogy egy teljesen más összetételű, mégis ütőképes csapatot tudna előhozni egy új kapitány a cilinderből. Másrészt Pintér nyilatkozata azt mutathatja, hogy ő szinte ugyanazoknak az embereknek akar valami újat tanítani. Sok sikert hozzá- de az első meccs azt jelzi, lesz még dolga bőven.

Most még nincs miért temetni a csapatot, lehet ebből a válogatottból bármi meg akármi is. Azt viszont le kell szögezni, kemény munka vár a kapitányra és a játékosokra is, ha előbbre akarunk lépni, mert varázsütésre nem lett világverő csapat a magyar válogatottból. Persze aligha akadt olyan ember, aki ezt várta... 1986 óta eltelt majdnem három évtized, ez minden drukkerből kőkemény realistát csinál, bármennyire szeretne hinni a mieink sikerében.

Reméljük, a jövő inkább pozitív meglepetéseket hoz majd, és ezt a finn meccset pedig felejtsük el gyorsan...