Valahogy a versenyek közötti holtszezonban mindig jobban esik a fanyalgás.

Emlékszik még valaki arra, hogy kikezdték bizonyos kommentárok Hosszú Katinkát nemrégiben? Szidták amiatt, hogy egyesületével "rátelepedett" a Duna Arénára, hogy túlságosan anyagias, hogy ő bármit megengedhet magának, de másokért soha nem emel szót. Még nyílt levél is született ennek kapcsán, láttam, egy-két ismerős meg is osztotta a kritikus cikkeket.

Na, most hol vannak a morgolódók? Most szeretjük a mi "aranyos lányunkat", amikor elsősorban tőle várhatjuk, hogy győzelmeket szállít a budapesti világbajnokságon? (Az első aranyat már be is gyűjtötte, tehát ami rajta múlik, azt meg is teszi.)

Néha persze ilyenkor is vannak hangok, mennyi is a pénzjutalma, mennyit keres a közvetítésekben sűrűn feltűnő Iron Lady feliratú cuccokon. Azt azért ne felejtsük el, a pénzjutalmakat a nemzetközi illetve hazai szövetség előre felajánlja, és bárki megkaphatná azt, "csak" meg kell nyerni adott versenyszámot. Egyetlen kritizáló sincs kizárva belőle, sűrűn kell úszni járni, hátha összejön... És akik szerint a világkupa sorozat szabályainak átírása miatt is csak a pénzdíjak miatt hőbörög, hát bocs, egyetlen versenytársnak se volt tiltva, hogy megnyerjen öt-hat számot.

A saját márkáját pedig Katinka építette fel, férjével közösen dolgozva. Sapkát és pólót ad el? Kitalálták, népszerűvé tették, keresnek vele. Most komolyan bárkit zavar az, hogy egy medencében is sikeres, többszörös világ- és olimpiai bajnok versenyzőnek van annyi a fejében, hogy tudja magát menedzselni? Szerintem ezért duplán le a kalappal előtte!

A pénzdíjak, marketingbevételek pedig esélyesen még így sem érik el azt az összeget, amit a magyar foci élvonalában kap egy "sztár". Pedig köztük kevesen vannak a világbajnokok, BL-győztesek... Árulkodó, hogy a sportolók kedvezményes ekhózásának határát emelték fel évi 250 millió forintra, azaz havi több, mint 20 milliós keresetig él a szuperkedvező adózási forma. Egy vb-aranyért 5,3 millió forint jár, azaz ha Hosszú Katinka nagyon jól szerepel, az egész világbajnokság egyik legeredményesebb sportolója lesz, majdnem hozzámérheti magát a felcsútiak kiemelt játékosaihoz fizetés tekintetében. Gratulálok annak, aki sajnálja ezt tőle!

Már hónapokkal ezelőtt megírtam, hogy Katinka valóban többet engedhet meg magának az úszósportban, mint bárki más, de míg mondjuk a kritizált sportvezetők nem pótolhatatlanok, ő igen. S bizonyította már most is, hogy nem csak a szája jár, a medencében is odateszi magát.

És bármennyire lelkesednek érte, azért nem áll le a győzelmei után a villamos, mint amikor az EB-hősök bejutottak a legjobb 16 közé. S míg a focisták azóta Andorra ellen is leégtek, Katinka számára az a "kudarc", ha egy számban ahol elindul nem lesz dobogós. Neki Ledecky a nagy ellenfele, a magyar klubcsapatok pedig albán, izraeli és dán riválisok ellen is szenvednek az elő-elő-előselejtezőkben. Őt az egész világon ismerik és elismerik, Kleinheisleréket meg... Hagyjuk.

Jó lenne, ha pár hét és hónap múlva, amikor elmúlik a vb-eufória, visszaemlékeznénk rá, mennyi szép pillanatot okozott nekünk a nagyszerű sportoló. Egy ember, aki iszonyú keményen dolgozik és edz azért, hogy a versenyeken győzzön- magáért, és persze a mi örömünkre is. Jusson eszébe az Iron Lady sapkán fanyalgóknak, hogy letett valamit az asztalra azért, hogy ilyesmit árulhasson. Akik megint elkezdik, hogy csak az a távlati célja, hogy amerikai színekben ússzon, a medence partján üvöltöző férje arról beszél, milyen boldogság számára a magyarok közé tartozni.

És a legdurvább az, hogy az örömöt, a dicsőséget már az sem vehetné el, ha egyszer tényleg elhagynák az országot. Én személy szerint is gyakran boncolgatom a sport különféle oldalait, de amikor Katinka a medencébe ugrik, semmi más nem számít, csak a sport maga. Hálás vagyok neki, amiért egy időre elfelejtek minden, s nem vagyok más, csupán lelkes szurkoló...