A hírek szerint az MLSZ változtat a szabályokon: a magyar fiatalok szerepeltetése már nem olyan kiemelt cél.

Sejthető volt, hogy a csak pár csapat által figyelembe vett fiatal- és légiósszabály nem fog örökre jelen formájában fennmaradni. A csakfoci értesülése szerint már meg is kapták a csapatok a tájékoztatást, és a jövőben nem jár azért prémium, ha fiatalok szerepelnek a meccseken, vagy ha előnyben részesítik a magyar játékosokat.

Pedig biztosan voltak csapatok, ahol nagyon is jól jött az így szerzett pénz- ami ráadásul tényleg jó helyre került, mert a jól működő akadémiákat jutalmazta. Valóban érdekelt lehetett az utánpótlásnevelésben még egy első osztályú klub is, hiszen saját magát hozta ezzel jobb helyzetbe.

Persze ahol így is dúskálnak a pénzben, ott a hangzatos célok ellenére sem törődtek a magyar fiatalokkal- igen, Felcsútra célzok, ahol messze a legkevesebb fiatalt játszatták. Sőt, lassan eljöhet a pillanat, amikor a csapatba magyar focista sem kerül, legutóbb már 8-9 légióst küldtek a pályára. Most már névleg sem fogják a szabályok ebben korlátozni őket- bár az MLSZ eddig se tiltott, hanem inkább támogatott.

Mindenesetre lassan a felcsúti utánpótláskomplexumot át lehet nevezni Igor Nicsenko Akadémiára, mert frappánsabb név lenne, mint a mostani. A légiósok sokaságát felvonultató klub ráadásul még csak nem is túl eredményes, mert ennyi pénzből, ennyi külföldivel a nyolcadik helyen vitézkedni nem nagy teljesítmény.

Miközben Csányi Sándor valami pozíciót nyert el nemzetközi szinten, idehaza gyakorlatilag semmi nem valósult meg a hangzatos tervekből. Az utánpótlásnevelés egy helyben topog, a nézőszám szánalmas, a klubok semmire nem képesek nemzetközi szinte, a válogatottról pedig elég annyit mondani, hogy Andorra.

Lassan egy évtizede megy a próbálkozás, és csak olyan számokkal lehet büszkélkedni, amik semmit nem mondanak. Az igazolt focisták száma meg a pályák száma nő? Hát remek. Csak a nemzetközi eredmények száma esik vissza. Na meg a nézőké: érthetetlen, hogy százezernyi igazolt játékos van, de egy hétvégi fordulóra 15 ezer ember megy ki. Gyanítom, akad, aki szerint kicsit kozmetikázzák a számokat...

Visszautalva a pár nappal ezelőtti témára, a Bajnokok Ligájába jutás megnehezülésére, azért érdemes felhozni valamit. A "kiscsapatok", a hátrább sorolt bajnokságok legjobbjainak bejutása tényleg nehezebb lesz, de ne feledjük, azért más úgy nézni a nagycsapatokat, ha valamennyire mégis érdekeltek vagyunk. Talán a horvát vagy a lengyel bajnok nem kerül oda, de a Barcelonában, a Real Madridban, a Bayern Münchenben ott vannak a horvát és lengyel játékosok. Hiába fáj, hogy a bajnokcsapatuk nincs ott a legjobbak között, mégis van kinek szívből szurkolni.

Ennyit számít az, ha valahol nem csak duma meg lóvé van, hanem teljesítmény. Igazság szerint az MLSZ fiatalszabályával is az volt a baj, hogy a számszerűséget díjazta, nem azt, hogy mennyire jó játékosokat nevelt ki adott klub. Persze a semminél ez is több volt- de amíg pár akadémiának ezek a tízmilliók aprópénznek tűntek, addig végképp nem volt jelentősége.

Még csak elképzelésem sincs, hogy mi lehet a megoldás a mélyrepülés megállítására. Elvileg nálam sokkal okosabb és jobban fizetett emberek főállásban foglalkoznak ezzel, a végeredményt meg láthatja mindenki. 

Lassan egy eltelt egy évtized a Csányi-érából, egyetlen részsikert elérve (az EB-részvétel, amit rögvest negligáltunk is az utána jövő égésekkel), most majd nyilván lesznek remek új ötletek, új koncepciók. Nem majd uraim, majd jövőre biztos sikerül- valószínűleg ez a jelszó pár évtizede a magyar fociban, bárki is áll a szövetség élén. Az akadémiák átnevezésén pedig tényleg el lehet gondolkodni, mert a magyar foci legnagyobbjainak nevét csak erodálja, hogy milyen intézményre pingálták fel azokat...