Az Egyesült Államokban a gyerekek jelentős része küzd túlsúllyal. Az egészségtelen ételek és a mozgásszegény életmód felelős érte, hogy az igen gyakran jómódban élő fiatalok teljesen eltunyulnak és elhíznak. 

Az elnök felesége, Michelle Obama 2010-ben állt a Let's Move! kampány élére, aminek a célja értelemszerűen az, hogy felvegye a harcot ezzel a komoly problémával. A gond ugyanis nem az, hogy nehezebb nagy méretű ruhákat szerezni- a túlsúlyos gyerekekből sokkal nagyobb eséllyel lesz egészségügyi problémákkal küzdő felnőtt. A baj mértékét jelzi, hogy a felmérések szerint az Egyesült Államokban minden harmadik gyerek túlsúlyosnak számít.

A kampány egyszerre célozza a kicsiket és a szüleiket. Az lenne a jó, ha a gyerekek maguk is megértenék, miért kellene életmódot váltaniuk, otthon a családban pedig megkapnák ehhez a támogatást, mind étkezésben, mind a mozgást tekintve. A rendszeres mozgás ugyanis kulcsfontosságú minden szempontból, a gyerekeknek nem csak az egészségére van ez jó hatással, de ügyesebbek, magabiztosabbak lesznek, sikerélményeket gyűjthetnek.

A program ötödik születésnapján maga a First Lady is megmutatta, hogy nem idegen tőle egy kis mozgás: néhány fiatal táncossal együtt állt színpadra, és egy közös koreográfiát mutattak be. Kétségtelen, Michelle Obama igazán lendületesen ropta, hiteles képviselője hát a programnak, és talán az ő példája sokakra lesz hatással.