Az egyik legkeményebb amerikafoci-játékost gyászolja az NFL: Chuck Bednarik 89 évesen hunyt el.

A szlovák származású játékos sorsa egyáltalán nem vezetett egyenes úton a profiligába. A nagy világválság idején megtapasztalta a szegénységet, majd az iskola befejezésekor jelentkezett a légierőbe: fedélzeti lövészként szolgált bombázókon, és 30 harci bevetést teljesített. Ezután egyetemen tanult, és természetesen az ottani focicsapatnak is tagja volt.

1949-ben választotta ki a Philadelphia Eagles, és itt töltötte egész profikarrierjét: 1949-ben és 1960-ban bajnoki címet is nyert a csapattal. Bednarik arról volt legendás, hogy az utolsó "60 perces játékos" volt ezen a szinten, tehát mind a támadásoknál, mint védekezéskor a pályán volt. Ez ma már elképzelhetetlen a teljesen specializált posztok korában, de akkor sem volt már jellemző. Ő viszont klasszisjátékos volt linebacker és center poszton egyaránt.

Sokan azt hitték, a Concrete Charlie becenevét is betonkeménysége miatt kapta az elnyűhetetlen, nagy munkabírású Bednarik, de a valóságban másról volt szó: a holtszezonban építőanyagok eladásával kereste kenyerét. Más világot éltek, mint manapság- a jó játékosok annyi ezer dollárt kerestek egy szezonban, mint a mai sztárok millióban. Ez volt az a korszak, amikor az NFL még nem számított a legnépszerűbb sportágnak az Egyesült Államokban, a robbanásszerű fejlődés a hatvanas-hetvenes években jött el. 

Bednarik így is a liga egyik leghíresebb játékosa lett, sőt, talán hírhedtnek is mondhatnánk. Az egyik legismertebb szerelése az volt, amikor a New York Giants futóját, Frank Giffordot úgy terítette le, hogy az másfél évre abbahagyta a játékot. A szerelés után készült híres fotó a kor egyik leghíresebb sportfelvétele.

Ám Bednarik nem alattomos volt, hanem inkább kemény. Az amerikaifoci világában ez erénynek számít, így nem véletlen, hogy a különböző rangsorokban az NFL-történelem legjobbjai közé sorolják őt. Az Eagles is megbecsülte az 1962-ben visszavonult kiválóságot, az általa viselt 60-as mezsszámot is visszavonultatták. Bednarik maga leplezhette le a róla készült szobrot is.

A régi idők amerikaifociját képviselő játékos nem volt túl jó véleménnyel a maiakról, puhánynak tartotta őket, hiszen már egyikük sem vállalta fel, hogy a meccsen az első perctől az utolsóig a pályán legyenek. Valószínűleg nem is lesz már hozzá hasonlóan nagy munkabírású focista az NFL-ben, épp ezért becsülik meg annyira a teljesítményét.