Egy sorozatot láttam, ami az amerikaifoci profiliga, az NFL néhány nagyon emlékezetes pillanatát idézi fel. Az egyik legendás meccs a XXXVI. Super Bowl volt, ahol a New England Patriots nagy meglepetésre legyőzte a St Louis Rams csapatát.

A Rams 1999-ben már megnyerte a bajnokságot, két évre rá pedig 14-2-es mérleggel az NFL legjobb csapataként került a rájátszásba. A támadóalakulat pokolian erős volt, a már bizonyított irányító, Kurt Warner köré remek egységet építettek fel, és ebben az évben a védelem is nagyon jól muzsikált.

A Patriots nem számított elit csapatnak, fennállása alatt még rájátszásba is ritkán verekedte be magát, és a 2001-es idény tragikusan kezdődött a számukra. Már a második meccsen lesérült sztárirányítójuk, Drew Bledsoe, és az ő helyét egy fiatal, teljesen ismeretlen játékos vette át, akitől nem sokat vártak, hiszen a drafton is csak a hatodik körben kelt el. Ám a rutintalan Tom Brady meglepően jól teljesített, a védelem pedig hozzátette a magáét, így 11-5-ös mérleggel a Patriots is bemasírozott a rájátszásba.

Az sem volt egyszerű menet, ahogy a Patriots elérte a Super Bowlt, de arra már végképp senki nem számított, hogy ott képesek lesznek helyt állni a Rams ellen. Ám a bostoniak remekül tartották magukat, és másfél perccel a vége előtt 17-17-re álltak a csapatok. A Patriotsnak már nem volt időkérési lehetősége, és a saját térfelükön a 20 yardos vonalon belülről indíthatták a támadást.

Ez az a helyzet, amikor a logika azt diktálja, a biztonság az első, nem szabad kockázatos passzokkal esélyt adni az ellenfélnek a labdaszerzésre, hiszen időkérés nélkül, másfél perc alatt végigrohanni pályán túl nagy feladat. A stúdióban ülő hozzáértő kommentátorok is mind azt mondták, most már ki kell húzni az időt a hosszabbításig, ez a legjobb megoldás.

A Patriots edzője, Bill Belichick viszont másképp döntött. Hitt Tom Brady és a támadóegység képességeiben, és a fiatal irányító néhány jól sikerült passzal el is ért a Rams térfelére, ahonnan már mezőnygól kísérletet lehetett végrehajtani. Eljött a rúgó, Adam Vinatieri nagy pillanata, aki korábban még soha nem hibázott zárt stadionban- és a New Orleans-ben található építmény is fedett volt. A 48 yardos rúgás még el sem ért a kapuig, amikor Vinatieri már ugrálva ünnepelt, és hamarosan vele együtt ünnepeltek a társak is, hiszen minden előzetes várakozásra rácáfolva a Patriots elnyerte a Super Bowl-t. 

A Patriots pedig az NFL legjobb csapatai közé került, Belichick és Brady vezetésével évről évre a bajnoki cím esélyeseinek számítanak. Az irányító már nem fiatal és pláne nem ismeretlen, de még most is az a magabiztosság és pontosság jellemző rá, mint az első győzelem idején- és ezért képes még mindig ilyen támadássorozatot vezetni sorsdöntő helyzetben.