Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A baseball szépségei

Magyar ésszel nehéz megérteni a baseball iránti rajongást. Persze változhat még ez, hiszen egy évtizede ki hitte, hogy az amerikai futballnak egyszer komoly népszerűsége lesz nálunk. Mivel érdekelt a téma, pár éve utánaolvastam a szabályoknak, végülis annyira nem bonyolult. A két csapat felváltva üt és védekezik, az ütő játékosnak meg kell kerülnie egy kis területet, míg a védők azzal akadályozhatják ezt meg, ha a labdát elkapják, és azzal kiejtik az ütőt.

Oké, leírva ez mégse tűnik olyan egyszerűnek. De azért az talán sejthető, a baseballban a nagy ütések mellett az igazi bravúros mozdulatokat a labdákat elkapó játékosok tudják bemutatni. A meccsek elhúzódnak, sok az üresjárat (ez az Egyesült Államokban nyilván "kötelező", hiszen így lehet sok reklámot betuszkolni a közvetítésbe), és azért messze nem mondható izgalmasnak az elejétől végéig a játék.

Szerencsénkre viszont még azért akadnak páran a tengerentúlon, akik annyira szeretik ezt a játékot, hogy nem csak nézik, de a legjobb jeleneteket még ki is válogatják, és videókat készítenek. Ezek tulajdonképpen meggyőzőek, mert úgy tűnik, azért csak nem rossz egy-egy meccs. Csak hát ha arra gondolok, hogy 2-3 óra elett egy ilyen nagy elkapás van, akkor úgy érzem, nem leszek elkötelezett baseball rajongó. Majd egyszer azért újabb próbát teszek...

0 Tovább

Pelé legszebb góljai

Edson Arantes do Nascimento, vagy ahogy mindenki ismeri, Pelé, a brazilok háromszoros világbajnok csillaga volt. 1940-ben született, fénykora az 1958-1970 közötti időszakra esett. Számtalan gólt szerzett (92 válogatott meccsen összesen 77 alkalommal talált be például), méghozzá nem is akármilyeneket! Ezt a két rövid válogatást azért tettem be, hogy bizonyítsam, azért, mert valaki pár évtizeddel korábban focizott, még lehetett olyan zseniális futballista, mint a mai sztárok.

0 Tovább

Extrém tél

Jön a téli olimpia Szocsiban a hagyományos sportokkal, lesz műkorcsolya, szánkó és lesiklás. De másoknak kicsit szélsőségesebb elképzeléseik vannak a téli sportokról, ezekből ad egy kis ízelítőt ez a válogatás...

0 Tovább

Jönnek a döntők

Az AFC és az NFC döntői előtt egy kis hangulatalapozásként jöjjön néhány beharangozó videó a csapatoktól.

New England Patriots - #NextGameUp

Denver Broncos - It's Time

San Francisco 49ers - NFC Championship Battle in Seattle

Seattle Seahawks - What's Next?

 
0 Tovább

Drew bácsi megmutatja

Egy ifjú profi kosaras, Kyrie Irving 2012-ben szállt be egy reklámkampányba. A jóval öregebbre maszkírozott NBA-játékos Uncle Drew szerepét magára öltve próbálta megállni a fiatalok között a helyét. Persze a filmek végére azok megtanulják tisztelni az idősebbeket- vagyis inkább a profikat.

A Cleveland Cavaliers sztárjának főszereplésével három film is készült, de beszállt mellé még három másik "veterán" is, a szintén profik között edződő Kevin Love, Nate Robinson és Maya Moore.

0 Tovább

Hirdetés

Sportfoglalkozás

blogavatar

Ez a mindennapos testnevelés fotelszurkolóknak: hírek, érdekességek, sztorik, klasszikus videók és minden más a sport színes világából. Bekapcsolódni ér, akár olvasóként, akár hozzászólóként. Felmentést az kaphat, aki úgy dönt, ideiglenesen feláll a monitor elől és maga is belevág a rendszeres testmozgásba...

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Elérhetőség

elche@freemail.hu

Hirdetés

Kedvencek

A nagy Kék A nagy Kék

Túrán innen, túrán túl, hol a gyaloglás, kerekezés, evezés az úr......

Kultúrmunka Kultúrmunka

Élmény, benyomás, vélemény filmről, zenéről, irodalomról, tévéről...

Darwin Darwin

Kis és nagy teljesítmények az emberek és állatok világából. Van aki győ...

Sportfoglalkozás Sportfoglalkozás

Ez a mindennapos testnevelés fotelszurkolóknak: hírek, érdekességek, sztori...

Big Blue Búvár Blog Big Blue Búvár Blog

Kalandjaim a mélység világában és a felszínen, hírek a tengerről, és mi...

Utoljára kommentelt bejegyzések

img src="/images/hex-loader2.gif" width="300" alt="" />