Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Visszavonul Vass Dóra

Az utóbbi évek legeredményesebb magyar ritmikus gimnasztikázója szögre akasztja a forgópapucsot. Mindezt némileg keserű szájízzel teszi, ugyanis ezúttal sem tudott kijutni az olimpiára- és nem lehet meggyőződve arról, hogy csakis rajta múlott.

torna

A pontozásos sportágak világába mindig kódolva van az, hogy néhány eredmény nem a valóságos erősorrendet tükrözi. Sajnos már több alkalommal fény derült rá, hogy bizonyos nemzetek által delegált zsűritagok kölcsönösen segítették egymás versenyzőit, voltak akiket el is tiltottak a bíráskodástól, de ezt felszámolni szinte lehetetlen. Maximum ügyesebben csinálják az előzetes egyeztetést...

Pedig minden sportoló becsületesen készül, mindenki igyekszik a legjobbját nyújtani a versenyeken, és el tudom képzelni, milyen iszonyú csalódás látni azt, amikor meglepően alacsony a pontszám. Persze, van szubjektív tényező, ám ezt nehéz elfogadni.

torna

A csinos és elegáns Vass Dóra nyert már szavazást, amikor a legszebb sportolónők versengtek, ám míg ott teljesen normális, hogy a voksolók egyéni ízlése dönt, egy olimpiai sportágban ennél azért jobban követhetőeknek kellene lenni a szabályoknak. És az lehet a fájó, amikor egy sportoló nagy álma nem teljesülhet, hiába a sok lemondás és edzés.

torna

Persze nyilván vigasztaló az, hogy 38(!) bajnoki címet szerzett az évek során a kiváló magyar ritmikus gimnasztikázó, de egy olimpián szőnyegre lépni mégis más. Meglehet, nem a győzelem esélyével tornázna, de meg tudná mutatni, mire képes, 15-20 év minden munkáját, küzdését, reménykedését bele lehet sűríteni egy rövid gyakorlatban. Bizonyítani lehet, hogy igenis a részvétel is nagyon fontos. Én ezért szurkoltam neki, és tudom jól, most bárki bármit mond, nem tudja igazán vigasztalni.

A sport viszont megerősít és sok dologra megtanít, így hiszek benne, a civil életben is megállja a helyét Dóra. Furcsa, hogy ebben a sportágban már az idősebbek közé tartozik, pedig még 25 éves sincs. Nyilvánvaló módon sok öröm, sok egyéb siker állhat még előtte. S ha ő a maga részéről mindent megtett, akkor nincs is mit sajnálnia azon, hogy újból elvállalta a felkészülést az olimpiai ciklus elején. Hiszek benne, hogy az élet előbb-utóbb úgyis kárpótolni fogja valamivel.

torna

0 Tovább

A kor csak egy kifogás

Okszana Csuszovityina 40 esztendősen hetedik olimpiájára készül, ugyanis sikeresen kiharcolta a kvótát. Karrierje jó bizonyíték arra, hogy még az olyan nagy kihívást jelentő sportágban is mint a szertorna az élvonalban lehet maradni hosszú időn át.

torna

Persze Csuszovityina karrierje sok másról is mesél. Buharában, Üzbegisztánban született 1975-ben. Hazája akkor még a Szovjetúnió tagköztársasága volt, ilyen színekben is versenyzett. 1992-ben a Szovjetúnió felbomlása után a Független Államok Közössége nevű államszervezet Egyesített Csapat néven szerepelt a barcelonai olimpián, ahol csapatban aranyat nyert.

A rövid életű államszövetségből kivált, immár független Üzbegisztán egyik legismertebb sportolójaként jutott ki a következő néhány olimpiára és világbajnokságra, utóbbikon érmeket is szerezve. Ugrásban jeleskedett elsősorban, ez a szer a specialitása. Ebben a számban szerzett ezüstérmet 2008-ban a pekingi olimpián- német színekben!

Nem véletlenül váltott országot. Csuszovityina fia 1999-ben született, és még egészen kicsi volt, amikor leukémiát diagnosztizáltak nála. A szegénynek számító Üzbegisztánban nem kaphatta meg a szükséges kezelést, de a tornászvilág összefogott: Csuszovityina Németországban készült ahol fiát kezelték. Ő pedig igyekezett a versenyeken minél jobban szerepelni, mert a pénzdíjakból fedezte az orvosi költségeket- szó szoros értelmében a fia életéért tornázott! Ezek után döntött úgy, hogy felveszi a német állampolgárságot, vállalva azt, hogy három évig nem szerepel nemzetközi versenyeken. Szép sikereket ért el a német válogatott tagjaként, fia pedig azóta 16 éves és egészséges.

torna

Harmincon túl kevesen jutnak rangos versenyeken a dobogó közelébe, nyilván ő is fontolóra vette a visszavonulását. Ám a tornától nem tudott elszakadni, és az edzősködés mellett tovább versenyzett. 2012-ben is ott volt az olimpia ugrás döntőjében, majd 2013-tól ismét Üzbegisztánt képviseli a nemzetközi színtéren. Nekiveselkedett a nagy álomnak, és 2016-ben, negyvenen túl ott lehet Rióban az olimpián. Ez lesz Okszana Csuszovityina hetedik olimpiája, ami egészen elképesztő! Főleg, hogy nem jutalomba kapja az indulási lehetőséget, ki kellett harcolnia azt.

Mit mondjak, inspiráló a lelkesedése, kitartása, eredményessége! És aki belenéz ebbe a felvételbe, el is töprenghet rajta, mennyire jogos negyven éves korunk körül arról beszélni, hogy már nem vagyunk olyan atletikusak mint rég...

0 Tovább

Önfeledt torna

Ilyen könnyed, vidám hangulatú is lehet egy nehéz elemeket felvonultató talajgyakorlat.

Sophina DeJesus a UCLA hallgatója, és egyetemét képviselve vesz részt az NCAA bajnokságban. A fenti gyakorlatot is ilyen alkalommal mutatta be, ám azért keltett feltűnést, mert laza, a közönséget is szórakoztató mozdulatokat is beillesztett.

torna

A 21 éves lány egyébként rendelkezik némi hip hop táncosi illetve színésznői rutinnal, így nem csoda, hogy tud szerepelni. Igazi tornászalkat a maga 155 centijével, de a kékre festett hajával nyilván könnyű megjegyezni. És persze szó nincs arról, hogy csak bohóckodott volna a gyakorlat során...

torna

Az amerikai egyetemi bajnokságokat egyébként roppant komolyan veszik, nagy a versengés. De az egy dolog, hogy milyen a gyakorlat, emellett mégiscsak fiatal, lelkes lányokról, fiúkról van szó, akik a sok munka ellenére tudják élvezni a tornát. És ennek nagyszerű bizonyítéka az, ahogy Sophinát a csapattársai is biztatják a szőnyeg mellett.

torna

Ő egyébként ügyes versenyző, de a bombaerős amerikai válogatottba nem került be. A kívülálló számára így is hihetetlen mutatványokra képes- jó tudni, ez még nem világbajnok gyakorlat. Ám azokkal szemben ezt laikusnak is jó nézni, mert magával ragad minket Sophina lendülete, egyénisége. A mai vért izzadó, küzdő, harcoló élsportban nagyon jó ilyet látni...

torna

0 Tovább

RG vagy RSG?

Érdekes, mennyire az él még az emberek fejében, hogy a torna leginkább nőies ága az RSG, azaz ritmikus sportgimnasztika, pedig valójában már jópár éve csak RG, azaz ritmikus gimnasztika a neve. Ám még korábban idehaza művészi torna néven ismerték, ami talán a leginkább kifejező elnevezésnek tűnhet, de már rég nincs használatban. 

Ennek a mozgásnak a gyökerei még a 18-19. századra nyúlnak vissza, aztán a múlt század negyvenes éveiben lett belőle sportág a Szovjetúnióban. Hamarosan a nemzetközi tornaszövetség is elismerte, és 1963-ban rendezték meg az első világbajnokságát- Budapesten. 

Az elejétől fogva a szovjet versenyzők uralták az RSG világát, hozzájuk később a bolgárok zárkóztak fel, majd 1990 után a volt szovjet tagállamok versenyzői osztoztak leggyakrabban az érmeken- orosz, ukrán, belorusz csillagai voltak a sportágnak. Összesen talán egy kivétel volt ez alól a szabály alól, amikor 1984-ben Los Angelesben Lori Fung nyerte az olimpiát. Ő örülhetett volna normál esetben, ha a legjobb hat közé bekerül, de a szocialista országok bojkottja megnyitotta előtte az utat, és élt az eséllyel. Mivel ez volt az első alkalom, hogy ez a versenyszám az olimpián szerepelt, övé lett az első RSG-arany.

Manapság is hasonló szerekkel dolgoznak a sportolók, mint annak idején, karikával, szalaggal, buzogánnyal, labdával, kötéllel mutatják be a gyakorlatokat, külön versenyt rendeznek a csapatoknak is. A legjobbak gyakorlatai egyre inkább akrobatikusak lettek, miközben igyekeztek megőrizni a mozgás nőies jellegét, harmonikus voltát.

Ám voltak változások, a ruhák például színesebbek, látványosabbak lettek, kis szoknya egészíti ki a hagyományos dresszeket, kicsit elmozdult a show irányába a program. A ritmikus gimnasztika népszerű a nézők körében, a hölgyek inkább a szépen koreografált, zenére előadott gyakorlatok miatt nézik, az urak viszont a sportolók szépségét is nagyra értékelik.

Az RG egyik fontos jellegzetessége ugyanis továbbra is a tagadhatatlan nőiesség, a műúszás hasonlítható hozzá e tekintetben. Ennek ismeretében megütközést keltett, amikor néhány férfi sportoló azzal állt elő, hogy ők is szeretnének ritmikus gimnasztikában versenyezni. Bár voltak érthető és most még nem annyira indokoltnak látszó döntések, amikor valamelyik sportból addig kizárt ellenkező nem számára lehetővé tették a versenyzést (például ökölvívás, súlyemelés, síugrás), az RG esetén ez nagyon-nagyon távoli jövőnek látszik.

Őszintén bevallom, nekem nem is különösebben hiányzik, ezt tényleg a vicc kategóriába sorolom. Bizonyára vannak ügyes, ruganyos férfi sportolók, akiknek mozgása is harmonikus, de mégsem hiszem, hogy ennek akár a tornászok, akár a nézők részéről túl nagy támogatása lenne. Hagyjuk csak meg az RG-t (vagy RSG-t, ha valaki ragaszkodik a már nem használt névhez) a hölgy versenyzőknek és a férfi (no meg természetesen női) nézőknek...

0 Tovább

Sportszépségek: Daria Dmitrieva

Ha már elég volt a fociból, jöjjön egy kis ritmikus gimnasztika! Az 1993-as születésű orosz versenyző az utóbbi évek egyik legsikeresebb versenyzője, 2010-ben szalaggal világbajnok lett, 2011-ben a világkupában lett első összetettben, és sok más versenyen is érmett szerzett. Ám a 171 centi magas Daria legnagyobb sikere minden bizonnyal a 2012-ben a londoni olimpián megszerzett ezüstérem.

Alig egy évvel később egy makacs sérülés miatt abba kellett hagynia a versenysportot, azóta a csinos orosz lány a civil életben próbál érvényesülni. Adottságai alapján a modellszakmában minden bizonnyal lesz jövője...

2 Tovább
«
12

Hirdetés

Sportfoglalkozás

blogavatar

Ez a mindennapos testnevelés fotelszurkolóknak: hírek, érdekességek, sztorik, klasszikus videók és minden más a sport színes világából. Bekapcsolódni ér, akár olvasóként, akár hozzászólóként. Felmentést az kaphat, aki úgy dönt, ideiglenesen feláll a monitor elől és maga is belevág a rendszeres testmozgásba...

Hirdetés

Legfrissebb bejegyzések

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Elérhetőség

elche@freemail.hu

Hirdetés

Kedvencek

A nagy Kék A nagy Kék

Túrán innen, túrán túl, hol a gyaloglás, kerekezés, evezés az úr......

Kultúrmunka Kultúrmunka

Élmény, benyomás, vélemény filmről, zenéről, irodalomról, tévéről...

Darwin Darwin

Kis és nagy teljesítmények az emberek és állatok világából. Van aki győ...

Sportfoglalkozás Sportfoglalkozás

Ez a mindennapos testnevelés fotelszurkolóknak: hírek, érdekességek, sztori...

Big Blue Búvár Blog Big Blue Búvár Blog

Kalandjaim a mélység világában és a felszínen, hírek a tengerről, és mi...

Utoljára kommentelt bejegyzések

img src="/images/hex-loader2.gif" width="300" alt="" />