A levegő ura

Pár napja ünnepelte 51. születésnapját Michael Jordan, a kosárlabda legendás alakja. New Yorkban született, és felettébb sikeres egyetemi évei után a drafton harmadik választottként vitte el őt a Chicago Bulls 1984-ben. A látványos zsákolásairól híressé vált bedobó csapatával hamarosan a csúcsra ért, NBA-bajnok volt 1991-1993 között. Ekkor alig harmincévesen visszavonult, de két év múlva meggondolta magát, és 1996-1998 között ismét az általa vezetett Bulls ült az NBA trónján.

Címeit, rekordjait, elismeréseit felsorolni gyakorlatilag lehetetlen. Emlegették Air Jordan néven, mert számtalan alkalommal szerzett pontot a levegőben úszva. Fantasztikusan zsákolt, eredményes volt távolról, nagyszerű betörései voltak, és a leglehetetlenebb helyzetekből is kosarat tudott szerezni, háttal, kifordulva- bárhogy. Ám már jó ideje nem látni a pályán, ezért a fiatalabbak kedvéért talán érdemes bemutatni pár összeállítással, mire is volt képes Jordan- nekünk, öregebbeknek pedig jó nosztalgiázni a zseni legszebb megmozdulásaival.

0 Tovább

Fürdőruha-forradalmár

Az ausztrál Annette Kellerman meglehetősen változatos életutat tudhatott magáénak: úszóversenyeken vett részt, harcolt az egyrészes fürdőruhák engedélyezéséért, hollywoodi szuperprodukciókban szerepelt, a nevéhez fűződik az egyik első meztelen jelenet, majd saját bioboltját vezette.

Az 1886-ban született Annette-et gyenge lábait megerősítendő járatták szülei 6 éves korától úszni. Pár év múlva már szó sem volt gyengeségről, 15 évesen nyerte meg első úszóversenyét. Akkoriban látványosságszámba ment a műugrás, ilyen bemutatókat is tartott. Később rekordidővel győzött egy versenyen Új-Dél-Wales-ben, majd úszó- és műugróprogramját mutatta be egy akváriumban napi két alkalommal. 19 éves volt, amikor első nőként próbálta meg átúszni a La Manche-csatornát.

Ám igazán ismertté talán az tette, hogy harcot indított az egyrészes női fürdőruhát elfogadtatásáért. Akkoriban komoly előírások vonatkoztak a nők úszó öltözékeire, amelyek inkább normál ruhákra hasonlítottak, és ezért óriási feltűnést keltett, amikor Annette megjelent a strandon egyrészes, testhezálló dresszében. 1907-ben Massachusettsben le is tartózták szemérmetlen viselete miatt. Ám a forradalmi dressz gyorsan népszerű lett, és még egy nevével fémjelzett női fürdőruha modellt is piacra dobtak, ami a mai modern úszódresszek elődjének tekinthető. A csinos Anette jó reklámja volt saját fürdőruháinak, 1908-ban testarányait összevetették a milói Vénuszéval, és az egyezések miatt ő lett a "Tökéletes nő".

A korábbi bajnoknő pedig élt is adottságaival, filmekben szerepelt, gyakran volt szükség úszótudására is, mert gyakran osztották rá sellők vagy déltengeri gyöngyhalász-lányok szerepét. Akkoriban a vízibalett kedvelt műfaj volt, sőt, még évtizedeken át rendszeresen készítettek ilyennel jelentekben bővelkedő filmeket- Annette életéről például 1952-ben készült film, a kor egyik legnagyobb musical sztárja, Esther Williams kapta a főszerepét. A Million Dollar Mermaid cím onnan jött, hogy annak idején Annette egyik filmje lett az első hollywoodi produkció, aminek költségvetése elérte az egy millió dollárt.

1916-ban készült ez az alkotás. Arról is híres, hogy a film sztárja, Annette Kellerman az ismert színésznők közül elsőként vállalt el egy jelenetet teljesen meztelenül- a beszámolók szerint azért nem volt annyira merész alkotás a Daughter of the Gods, de ezt ma már nehéz megítélni, mert a kópiák elvesztek. A sokoldalú Annette magának tervezte a sellőkosztümöket, amiben úszni is lehetett, és néha maga is varrta ezeket. Az 1924-es Venus of the South Sea című film részben már színes volt, és még víz alatti jelenetek is voltak benne, ezt az alkotást sikerült restaurálni is. Annette könyveket is írt, például az úszásról és az egészséges életmódról.

Később aztán saját boltját vezette az egész életében vegetáriánus híresség, elsősorban egészséges ételeket forgalmazott. Elismerték sikereit, saját csillaga van a Hollywood Boulevardon, és 1974-ben beválasztották az úszó hírességek csarnokába is. Annette Kellerman, a fürdőruhák forradalmának elindítója 89 évesen, 1975-ben hunyt el. A vízhez egész életében kötődő Annette végrendeletében meghagyta, hogy hamvait a tengerben szórják szét, a Nagy korallzátonynál.

0 Tovább

Pelé legszebb góljai

Edson Arantes do Nascimento, vagy ahogy mindenki ismeri, Pelé, a brazilok háromszoros világbajnok csillaga volt. 1940-ben született, fénykora az 1958-1970 közötti időszakra esett. Számtalan gólt szerzett (92 válogatott meccsen összesen 77 alkalommal talált be például), méghozzá nem is akármilyeneket! Ezt a két rövid válogatást azért tettem be, hogy bizonyítsam, azért, mert valaki pár évtizeddel korábban focizott, még lehetett olyan zseniális futballista, mint a mai sztárok.

0 Tovább

Mint a puskagolyó

A sport, amit mi csak egy Bud Spencer filmből ismerhetünk: a jai alai.

Manapság a mindent megméricskélő és összehasonlító korszakot éljük. Persze szívesen szállunk be mind ebbe a nagy közös játékba, mert jó dolog többet tudni a világról, és számomra így derült ki, hogy úgy tartják, a sportok közül a jai alai az, ahol a játékszert a legnagyobb sebességre gyorsítják a sportolók. Pontosabban ez a 302 km/órás rekord már megdőlt, amikor a közelmúltban egy golfosnak sikerült ezt felülmúlnia, de így is olyan sportról beszélünk, ahol gyorsabban megy a labda, mint a teniszben vagy a fociban.

A jai alait egy különös formájú kosaras ütővel játsszák. A játéktér nagy méretű, és gyakorlatilag az egyik oldalfalat kivéve bárhol pattanhat a labda. A nagy sebesség miatt néha egészen magasra mennek az ütések, és az ellenfél például pontot szerez akkor, ha a játékos kiüti a labdát a pályáról, vagy nem tudja elütni egy pattanás után.

Összességében nem bonyolult a játék szabályrendszere, de a sikerhez erő és gyorsaság szükségeltetik. No meg jó reflexek, mert azt nem köszöni meg senki, ha egy háromszázzal repülő labda fejbe kólintja. Ezért a játékosok védősisakot is viselnek. 

A sport Baszkföldön nagyon népszerű, illetve Latin-Amerikában és az Egyesült Államokban, utóbbi országban természetesen leginkább a spanyol ajkú lakosság körében. Floridában volt annak idején sok embert érdeklő sportág, emellett arrafelé a fogadók egyik kedvence is.

Ezek után máris felidézhetjük magunkban azt a bizonyos Bud Spencer és Terence Hill neve által fémjelzett filmet. És megint dühbe jövünk volt a címe, és az egyik jelenetben Bud Spencer ugrik be egy kiöregedett jai alai játékos, Jamon Serrano helyett a versenybe, hogy aztán végigverje a mezőnyt. Nekünk totál idegen volt a sport, ám aki járatosabb volt az akkori floridai fogadási bizniszben, az nagyon is érthette, miért pont ez bukkant fel a filmben, amikor a fogadási maffiával számolnak le a főszereplők. Kétségtelen, el is hihettük, hogy szükség volt a nagy ember nagy erejére ahhoz, hogy olyan iszonyú erővel dobja meg a labdákat. Ki hinné, hogy még egy ilyen szórakoztató filmből is tanulhat valami újat az egyszeri sportrajongó...

0 Tovább

Gyalázat Gijonban

A focitörténelem egyik szégyenteljes epizódja játszódott le 1982-ben a spanyolországi világbajnokságon- a botrányt változások követték, de a kiejtett Algéria válogatottján az már nem segített.

Az előzményekhez tudni kell azt, hogy régebben a nemzetközi futballvilágban nem nagyon számoltak gólkülönbséget, ha két csapatnak egyenlő pontszáma volt, akkor jött egy mindent eldöntő utolsó meccs. Így kerülhetett sor például 1969-ben Magyarország-Csehország pótselejtezőre semleges pályán, Marseille-ben, aminek eredménye itthon tragédiaként megélt vereség lett.

Ám a nemzetközi versenynaptár olyan zsúfolt lett, hogy nem volt idő a pluszként beiktatott harmadik meccsre. Ekkor találták ki a gólkülönbségek, az idegenben lőtt gólok szisztémáját, amit ma is ismerünk. Ezzel nagy baj nincs is, ha mindenki korrekten áll hozzá, ám hamarosan kiderült, hogy bizonyos csapatok azon ellenfelei, akiknek már minden mindegy volt, hajlamosak voltak nagyon kikapni. 1978-ben Argentínában a házigazdáknak legalább négy góllal kellett elverni Perut a döntőbe jutáshoz- ehhez képest utóbbiak olyan gyatra teljesítményt nyújtottak, hogy 6-0 lett a vége.

1982-ben, Spanyolországban aztán folytatódott a gyanús eredmények sora. Óriási meglepetésre az első körben Algéria 2-1-re győzött a nyugatnémet válogatott ellen, és ezzel az esélyesként érkező németek továbbjutása veszélybe került. Az utolsó forduló meccseit nem egy időben játszották, és az algériai csapat Chile legyőzésével lépéselőnybe került. Ám a gólkülönbségek úgy alakultak, hogy ha az utolsó meccsen az NSZK 1 vagy 2 góllal győzte volna le Ausztriát, mind a németek, mind az osztrákok továbblépnek.

A németek a meccs elején támadni kezdtek, és a 10. percben Hrubesch góljával vezetést is szereztek. Ami pedig ezután jött, az a futball megcsúfolása volt. A játékosok tologatták egymás közt a labdát, támadás közben rúgták haza a kapusnak, aztán gurigáztak tovább. Mindenki látta, mit történik, a német ARD kommentátora egy idő után nem volt hajlandó tovább közvetíteni a meccset, osztrák kollégája azt javasolta a nézőknek, inkább kapcsolják ki a tévét. A stadionban ülő nézők természetesen őrjöngtek, de nem az izgalmak miatt, hanem mert úgy érezték, becsapták őket.

Mindenesetre a szabály az szabály: a két csapat továbbment, Algéria kipottyant. Bundáról nem volt szó, pénz nem mozgott, inkább csak egyfajta megegyezéses eredmény szüeltett, amiért nem kellett megerőltetnie magát a feleknek. Senkinek nem került veszélybe a továbbjutása, ilyen szempontból Ausztriának is pont megfelelt a csoport második helye. Az algériaiak hiába tiltakoztak, nem volt mit tenni.

A nemzetközi szövetség viszont gyorsan lépett, és azóta az ilyen tornák csoportköreiben az utolsó forduló meccseit egy időben kell rendezni. Sokat segített az is, hogy a győzelem három pontot ér kettő helyett, megegyezéses döntetlenekre ritkábban érdemes játszani. Voltak ugyan gyanús esetek, így például a 2004-es EB csoportokörében, amikor a dánok és a svédek pont a mindkettőjüknek kiváló 2-2-t játszottak, de vizsgálat nem indult.

Tökéletesen kiküszöbölni ezt a problémát jelen szabályok mellett nem lehet- valószínűleg a leginkább igazságos a rájátszás rendszere volt, de ezt képtelenség lenne újból visszahozni. A legjobban tehát akkor jár a csapat, ha minden erejét beleadva küzd, és nem bízza a sorsát egyezkedésekre, gólkülönbségre...

0 Tovább

Hirdetés

Sportfoglalkozás

blogavatar

Ez a mindennapos testnevelés fotelszurkolóknak: hírek, érdekességek, sztorik, klasszikus videók és minden más a sport színes világából. Bekapcsolódni ér, akár olvasóként, akár hozzászólóként. Felmentést az kaphat, aki úgy dönt, ideiglenesen feláll a monitor elől és maga is belevág a rendszeres testmozgásba...

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Elérhetőség

elche@freemail.hu

Hirdetés

Kedvencek

Kultúrmunka Kultúrmunka

Élmény, benyomás, vélemény filmről, zenéről, irodalomról, tévéről...

Darwin Darwin

Kis és nagy teljesítmények az emberek és állatok világából. Van aki győ...

Táj-kép Táj-kép

Izgalmas, megkapó, elgondolkodtató, lenyűgöző fotók a világ minden sarká...

Sportfoglalkozás Sportfoglalkozás

Ez a mindennapos testnevelés fotelszurkolóknak: hírek, érdekességek, sztori...

Big Blue Búvár Blog Big Blue Búvár Blog

Kalandjaim a mélység világában és a felszínen, hírek a tengerről, és mi...

Utoljára kommentelt bejegyzések