Vagány síszimulátor

Őrület, fűtött szobában is ki lehet próbálni a Szocsiban felépített lesiklópályát...

A különféle számítógépes szimulátorokkal még sok évvel ezelőtt ismerkedtem meg. Persze az első autóversenyes és repülős játékok a C64-hez hasonló számítógépek korában nem nagyon tudtak valós szimulációt produkálni, de azért mégis jó móka volt a gép előtt ülve egy kicsit repülni vagy versenyezni. A hitelesség többnyire nem is volt fontos cél, hiszen nem arról szólt a játék, hogy még az órákon át tartó előkészítő munkákat is modellezzük...

Manapság már egy okostelefon is olyan hardverrel bír, hogy egészen komoly játékokat lehet rá fejleszteni. Vannak is bőven szimulátorok számítógépekre, tabletekre, mindenféle eszközre, némelyiknek hiteles a fizikai modellje, és egyszercsak azt érzi az ember, már nem csak játékként tekint bizonyos programokra, hanem ezerrel átéli a kalandot.

Ehhez képest az igazi az, ahol a mozgásokat valamiféle gépbe ülve meg is lehet érezni. A pilóták képzéséhez használnak ilyen szimulátorcsodákat, de még autóversenyzők is használnak hasonlót. Persze mindenki tudja, hogy azért nem pont olyan ez, mint az igazi, de annak, aki nem vezet minden héten Forma-1-es autót, azért nagy élmény lehet.

A síszimulátor ötlete nekem viszont új volt. Egy képernyő előtt állni, és esetleg jobbra-balra dőlve irányítani, hát ez azért messze van a valós mozgástól. Ehhez képest a SkyTechSport sí és snowboard szimulátora ki van egészítve egy olyan berendezéssel, ami hitelesen modellezi a sportoló mozgását, az erőhatásokat, és sokkal közelebb áll a valódi síeléshez. Pont ezért gondolom, hogy nekem, aki soha nem síeltem, még egy ilyen szimulátor is túl durva lenne, főleg egy olimpiai lesiklópályán. De az ötlet azért tetszik, ügyes cucc, és aki űzi is ezt a sportot, bizonyára értékelné, ha kipróbálhatná legalább ilyen körülmények közt, hogy teljesítene Szocsiban.

0 Tovább

Túl a negyvenen

Ole Einar Bjoerndalen ismét bizonyította, hogy képes tartani a tempót a fiatalokkal. A legendás norvég sílövő újabb olimpiai aranyat szerzett, Szocsiban a biatlon sprintszámban lett a legjobb. 12 olimpiai érmével történelmet írt, és még van hátra pár szám, ahol gyűjthet újabbakat...

Mindig megemelem a kalapom azok előtt a sportolók előtt, akiken mintha nem fogna az idő. Pláne, ha olyan komoly állóképességet igénylő sportágról van szó, mint a sílövészet. Az valószínűleg senkit nem lep meg, ha egy sakkozó negyvenévesen még ott van az élmezőnyben, de futásban, úszásban, sífutásban azért már sokkal inkább ritkaságszámba megy.

Nem is tudom elképzelni, hány kilométert tett már meg versenyeken és edzéseken összesen egy olyan sportoló, mint Bjoerndalen. Talán amikor elkezdte ezt az egészet, felmerült benne, hogy ennyi évvel később még mindig erről fog szólni az élete? Ki tudja? Mindenesetre most is ott van Szocsiban, és a trónkövetelők ismét csak a hátát nézhetik.

A sport szépségéhez számomra az is hozzátartozik, hogy olyan legendákkal is megajándékoz minket, amikor az idő múlásával mit sem törődő sportemberek szerepelnek kiválóan. Oscar Swahn, a svéd sportlövő 1912-ben Stockholmban 64 évesen lett aranyérmes, ennél idősebb korban soha senki nem nyert olimpián. És Swahn nem hagyta abba a versenyzést, 1920-ban, 72 évesen még negyedik lett csapatban!

Meg kell emlékeznünk az olyan magyar sportemberekről, mint például Gerevich Aladár, aki 50 évesen nyert a kardcsapattal a római olimpián. Csapattársa, Kovács Pál csak két évvel volt fiatalabb, és ő 40 évesen Helsinkiben még egyéniben volt olimpiai bajnok. Szintén 40 éves volt Kárpáti Rudolf, aki Rómában kard egyéniben és csapatban is aranyérmet szerzett. De említhetjük például Dara Torrest, aki 2008-ban 41 esztendősen messze a legidősebb tagja volt az olimpián résztvevő amerikai úszóválogatottnak, mégis érmekkel térhetett haza.

Szóval a kor nem akadály. Én különösen csodálom ezeket a remek sportembereket, hiszen én már huszonévesen is csak "fotelsportoló" voltam. Manapság néha úgy fest, a sport "atomkorát" éljük, az élmezőnybe berobbanó fiatalokra figyelnek rengeteg sportágban, és akkor jó olyan hírt olvasni, ha valaki egyszerűen csak jön, lát, és győz.

Teljesítményüket pedig még inkább egyedivé teszi az, hogy bizony előfordulnak balul sikerült visszatérések. Mark Spitz kilenc olimpiai aranyérem után vonult vissza, hogy sok évvel később negyvenévesen még megpróbálja magát beverekedni az amerikai úszóválogatottba- másodperceket vertek rá a legjobbak. Björn Borg, a svéd teniszlegenda szintén fiatalon, 26 évesen vonult vissza, aztán egy évtizeddel később úgy döntött, megpróbálja folytatni. Két év alatt egyetlen meccset sem sikerült nyernie, dicstelen epizóddá vált a kísérlet. Utólag már könnyű azt mondani, kár volt belevágniuk, de ők akkor nyilván úgy érezték, felvehetik még a versenyt a fiatalokkal.

Ki tudja, egy ilyen bajnok miért nem látja már a felkészülés során, hogy nem fog menni? Talán akkora tekintélyük van, hogy senki nem mer szólni, ezt inkább nem kéne erőltetni, ne rombold le a saját legendádat? Vagy egyszerűen csak arról van szó, abbahagyták vagy sem, örökre igazi sportolók maradtak, akik küzdenek, hajtanak, nem adják fel egészen az utolsó pillanatig?

Lehet, hogy pont ők tudják igazán értékelni egy Bjoerndalen telejsítményét, hiszen pontosan tudják, milyen az, amikor valaki negyvenen túl már nem csak levezet, hanem ott van a csúcson. Nekünk, szurkolóknak ez csak egy érdekesség, egy különleges emberi teljesítmény, egy izgalmas verseny, nekik talán maga az élet sava-borsa, a győzelem íze...

0 Tovább

Minta a fenéken

A magyar síelők formaruhája némi feltűnést keltett, a kalocsai mintás díszítésből ugyanis szokatlan helyre is került.

Mit is lehetne mondani? Valamivel végre a mieink is kiharcolhatnak egy kis nemzetközi érdeklődést. A kalocsai minta külföldi számára bizonyára szokatlan díszítőelem, végülis nem tragédia, hogy a tervező ehhez nyúlt. Ne feledjük, ami a mi számunkra elcsépeltnek tűnhet, másoknak lehet érdekes is.

Csak az a baj az ilyen díszítésekkel, hogy ésszel kell használni őket. A túlcsicsázott ruha inkább mulatságos, mint vagány. A magyarok ruháján az arányokkal van a kisebb probléma, tényleg nem erről szól a dizájn. De... A fenékre került nagy méretű minta, nem is tud hogy fogalmazzak, valahogy szerencsétlen. Én már azon is szoktam csodálkozni, amikor futballcsapatok a nadrág hátsó részét is értékesítik reklámhelyként, és úgy vélem, a sajátos testtartásban versenyző sífutóknál végképp fura látvány ez a virágos minta. Nekem elég nagy a szakítószilárdságom, ráadásul nem keresek és nem is bukok a ruhával, tőlem lehet bármilyen. 

De valahogy úgy érzem, mégiscsak jobb lenne, ha egy olimpia nem a túlságosan merész divatagymenések bemutatójává válna. Messze van már az egyszínű, mondhatni unalmas sportruhák világa, a teniszt is csak viccből lehet "fehér sportnak" titulálni, Egy-két jópofa ötlet, egy ügyes színkombináció simán belefér, akár még az is lehet, hogy a jól kinéző sportruhákat a szurkolók is szívesen veszik, hordják.

A szélsőségekkel viszont az a bajom, hogy nehéz azonosulni velük. A magyarok a téli olimpián nem győzelmi esélyekkel szállnak versenybe, mégis lehet nekik szurkolni, ha szimpatikusak ők maguk, és úgy érezzük, büszkék lehetünk rájuk, mert a képességeikhez képest keményen odateszik magukat. A megosztó megjelenés pedig, bármennyire nem a sportolók választása, rájuk vet rossz fényt. Az örök optimista énem azt mondatja, hátha mindenkinek bejön a cucc, és imádni fogják a fura helyen levő mintát a nézők. A pesszimista énem- no, nekem olyan most nincs is, még csak a megnyitón vagyunk túl, ráérek még morogni!

Inkább hajrá magyarok!

2 Tovább

Sportszépségek: Sarah Hendrickson

A téli olimpia programja 2014-től bővült ki a női síugrással. A síugrás egyike a klasszikus téli olimpiai számoknak, de a hölgyek hosszú ideig nem versenyeztek ebben a számban, igazság szerint még most is csak maroknyian űzik magas szinten ezt a sportágat.

Nagy győzelem a számukra az, hogy olimpiai aranyért szállhatnak versenyben Szocsiban. Az amerikaiak számítanak a legnagyobb esélyesnek, ott sok lány érezte úgy, érdemes síugrással foglalkoznia, mert ez lehetőséget adhat egyszer majd a sikeressé válásra.

Az 1994-es születésű Sarah Hendrickson egyike az amerikai síugró-válogatott erősségeinek, és most gőzerővel készül az olimpiára, ugyanis január végén kiderült, hogy a három tagú utazó keret tagjába verekedte be magát. Fiatal kora ellenére Sarah már 13 világkupa-versenyt is nyert, de 2013-ban komolyan megsérült. A hölgyek között sokan sérültek meg rövid időn belül, ami jelzi, hogy ez a sportág nem veszélytelen, Ráadásul ahogy egyre többen űzik, egyre inkább próbálja mindenki a legjobbját nyújtani, egyre merészebben ugranak a legjobban, és ekkor könnyebben becsúszhat egy-egy hiba.

Remélhetően az olimpián nem lesz ilyen gondja egyetlen versenyzőnek se, és Sarah a legjobbját tudja nyújtani. Hogy ez mire lesz elég, majd kiderül...

0 Tovább

Sífutók cicaharca

Bizonyára az egész országot lázba hozta a vita arról, melyik sífutónőt küldje ki Magyarország az olimpiára. Simon Ágnes és Papp Ildikó közül az elnökség az előbbit választotta, de utóbbi mellett kiállt Salgótarján alpolgármestere, aki azzal vádolta a szövetséget, hogy nem a ranglistát figyelembe véve döntött a részvételről.

Nem akarom elviccelni ezt a témát, mert én abszolút becsülöm a magyar sífutókat is, biztosan valamennyien keményen edzenek, felteszem, van munkahelyük is, mert azért azt furcsának találnám, ha meg lehetne élni ebből a sportból ma Magyarországon. Szóval a hölgyek és urak készülnek a lehetőségeikhez mérten (mert ugyebár hazánk nem a téli sportok fellegvára, hó és jó pálya nincs túl sok), becsületesen versenyeznek, de a nemzetközi élmezőnybe tartozó sportolókhoz képest messze rosszabbak az esélyeik. Ez van, meg kell becsülni a hetvenkilencedik helyet is mezőnyben. A dolgok úgy működnek, hogy nem csak az 5-6 győzelemre esélyes versenyző utazhat az olimpiára, hogy eldöntsék egymás közt, ki a legjobb, hanem részt vehetnek a dobogós helyek sorsába bele nem szóló, de azért lelkesen küzdő többiek is. Ez összhangban van a szép eszmékkel, ne csak az aranyérmesről szóljon minden.

Ám akkor se árt, ha egy kicsi realitásérzék is szorul a sportolókba illetve az őket képviselő szövetségbe. Azt gondolom, örülni kell a lehetőségnek, hogy egyáltalán valaki kiutazhat az olimpiára, és küzdhet azért, hogy bekerüljön az első ötvenbe, de amikor nyilvános sárdobálásba megy át a személyekről szóló döntés, akkor az nagyon rosszat tesz a sportágnak. Mert óhatatlanul elgondolkodhatnak sokan, hogy mennyi állami támogatást kap a szövetség vagy a sportoló, mennyibe kerül a kiutazás Szocsiba, és ebből az egészből nem világraszóló eredmény lesz, hanem egy értelmetlen balhé. Tudom, az érintetteknek életük nagy élménye egy olimpiai részvétel, de nem lehet erről értelmesen egyeztetni, egymás között elrendezni, megbeszélni a dolgokat? Még az is botrányba fullad, hogy két, a nemzetközi mezőnyben gyakorlatilag nem jegyzett versenyző között döntés szülessen? Ügyészséggel fenyegetőzik az egyik oldal- tényleg erre kellene az igazságszolgtatás erőforrásait felhasználni?

Az a gond, ha egy átlagember azt látja, sikerül egymásnak esni ilyen ügyekben is, akkor még esetleg azt gondolja: legyen teljes egyenlőség, egyetlen fillért támogatást se kapjon senki. Versenyezzen mindenki saját pénzből, ha olimpiai részvételre szerez jogot, utazzon saját költségén, és akkor aztán mindenki boldog lehet. (Úgy tudom, a kijutó versenyző valóban így is utazik- tisztelet érte neki.) Bizonyára van, aki szerint lesajnálom az ő erőfeszítéseiket, de erről szó sincs. Nekem csak az nem fér bele a fejembe, hogy az ő helyzetükben miért ezt a cicaharcot tartják a megfelelő lépésnek. Úgy vélik, hogy a felháborodott sífutás-rajongók tüntetnek a szövetség székháza előtt, mert Ildikó legyőzte több versenyen Ágnest, egyszer előbbi 84. lett ott, ahol utóbbi csak a 85.? Vagy mire számítanak?

Csak bízni tudok benne, hogy nem lesz az ügyből nemzetközi "szenzáció": tudjuk, mint a jamaikai bobcsapat, meg Erik, az angolna. Mert sajnos az a helyzet, Norvégiából vagy Oroszországból ők annyira látszanak komoly versenyzőnek, mint nekünk az ugandai vízilabdások. Ez van, ez nem tragédia, de ha ki is röhögtetik magukat, akkor az már ciki.

2 Tovább

Hirdetés

Sportfoglalkozás

blogavatar

Ez a mindennapos testnevelés fotelszurkolóknak: hírek, érdekességek, sztorik, klasszikus videók és minden más a sport színes világából. Bekapcsolódni ér, akár olvasóként, akár hozzászólóként. Felmentést az kaphat, aki úgy dönt, ideiglenesen feláll a monitor elől és maga is belevág a rendszeres testmozgásba...

Hirdetés

Hirdetés

Legfrissebb bejegyzések

Hirdetés

Hirdetés

Elérhetőség

elche@freemail.hu

Hirdetés

Kedvencek

Kultúrmunka Kultúrmunka

Élmény, benyomás, vélemény filmről, zenéről, irodalomról, tévéről...

Darwin Darwin

Kis és nagy teljesítmények az emberek és állatok világából. Van aki győ...

Táj-kép Táj-kép

Izgalmas, megkapó, elgondolkodtató, lenyűgöző fotók a világ minden sarká...

Sportfoglalkozás Sportfoglalkozás

Ez a mindennapos testnevelés fotelszurkolóknak: hírek, érdekességek, sztori...

Big Blue Búvár Blog Big Blue Búvár Blog

Kalandjaim a mélység világában és a felszínen, hírek a tengerről, és mi...

Utoljára kommentelt bejegyzések