Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Fókuszban a fociindulók

Igazán romantikus szelete a hazai futballéletnek a különféle lelkesítő indulók sajátos világa. Néhány gyöngyszemmel próbálom népszerűbb tenni nagyobb körben ezt a különleges műfajt. Az áttekintés nem teljes, ráadásul több csapatnál cserélődtek indulók, lesz, ahol példát is mutatok rá.

Mi mással is lehetne kezdeni, mint egy Fradi-indulóval? Ha egy csapatnak ilyen hagyományai vannak, nem csoda, hogy a himnusza is régi, nagy időket idéz...

A III. Kerület indulója volt, amit sok évvel ezelőtt hallva igazán érdeklődni kezdtem a műfaj iránt, mert olyan sorokat adott nekünk, mint a "Hajrá Kerület, első a becsület!"

A meglehetősen népes szurkolótáborral rendelkező Diósgyőr vezetői egy sokak által emlegetett, nagyon jópofa húzással egy kislánnyal énekeltették el a lelkesítő dalt a meccs előtt.

A Győri ETO indulója a szocialista idők mozgalmi dalaira emlékeztet egy kissé, és a kórusban feltűnik Dobrády Ákos...

Az Aurora által az ETO tiszteletére írt lendületes induló bemutatja, hogy egészen más felfogásban is lehet ilyen dalt írni.

Az Újpest indulójában benne volt a Bon Bon együttes keze. A csapat jelene bizonytalanabbnak tűnik, mint azt a dal sugallná, egy hete még nagyon ingott az "örök" Újpest...

A Debrecennek két indulóját is beszúrom, mert jól jelképezi, hogy változik a klub önképe egy nagy siker után. A régebbi érdekessége az a sor, hogy "bajnok lesz a DVSC, ebben hinni kell". Amikor a dal született, erről már sok évtizede álmodoztak a szurkolók...

Aztán amikor a klub száz éves fennállása után nem sokkal valóban első lett a bajnokságban a Debrecen, egy helyi legenda, Lukács László rukkolt elő új, modern, rockos himnusszal. A Tankcsapda miatt valószínűleg sokan irigyelték a debrecenieket, éppen úgy, mint a sorozatban elnyert bajnoki címek miatt.

Az utóbbi években minden bizonnyal az Albertirsa indulója futotta be a legnagyobb karriert az interneten, ami egy Queen-dal igazán egyedi átirata.

És hogy mi van külföldön? Hát azt hiszem, nem kell túl sok dalt beilleszteni ide, pont elég a Liverpool szurkolók kórusa, és a You'll Never Walk Alone. Még a videót nézni is fantasztikus élmény, hát még a helyszínen lenni! A tanulság pedig annyi, hogy teljesen mindegy, milyen az az induló, ha hetvenezer szurkoló énekli. Mert szurkolók nélkül nincs foci...

0 Tovább

Egy kis hazai

Bár sokan szidják a magyar focit, még a mostani időkban is akadnak valóban izgalmas meccsek idehaza. A hétközi kupaforduló okán idézem fel az egyik legizgalmasabb döntőt.

2012. május elsején találkozott a DVSC és az akkor még másodosztályban szereplő (de onnan kimagasló) MTK a Magyar Kupa döntőjében. A rendes játékidőben háromszor fordult az eredmény, volt kiállítás, két gól az utolsó öt percben- a vége 3-3 lett. A hosszabbításban nem született gól, jöttek a tizenegyesek, összesen kilenc(!) körrel, de közben is voltak izgalmak. Érdemes belenézni az összefoglalóba, emlékezetes este volt...

0 Tovább

Újpest végveszélyben

Ismét úgy áll az újpesti futballcsapat története, hogy csak az ügyet ismerő jogászok tudnák megtippelni a sztori végét.

Mint említettem korábban, nem igazán tartom korrektnek ezt az idény közben játékjog-átruházásos történetet. Az Újpest belga tulajdonosa, Duchatelet úr persze jó érveket hoz fel, hiszen offshore-cégek hálójáról, gyanús, teljesítés nélküli szerződések alapján követelt százmilliókról beszél. Ám az már nem volt szimpatikus, hogy minden felelősséget az MLSZ-ra akart tolni: ebben az ügyben ők konkrétan nem különösebben sárosak.

Hibás lehet a korábbi klubvezetés, ha van felelősségük, talán majd egyszer a hatóságok feltárják azt. Talán. De azt se feledjük el, hogy a mostani tulajdonos nem két hete van a klub élén, és hogy még mindig lehetnek ilyen offshore-szerződések a tudtán kívül, nem egészen érthető.

Az MLSZ garanciát akart kapni a jogszerű további működésre, és a tartozások közül a köztartozások megfizetésére indulási jog átadása esetén- szerintem ebben igazuk van. Abban is, hogy önmagában az offshore cég jelenléte nem jogsértő, ez a fogalom nem kizárólag csalókat takar. Hogy Újpesten kik bukkantak fel, azt az MLSZ-nek nem tiszte vizsgálni.

Mindenesetre az MLSZ azt a döntést hozta, hogy az indulási jog átadható, amennyiben (és ez a kulcs!) a kijelölt vagyonkezelő hozzájárul ehhez. Duchatelet szerint pedig ő ehhez nyilván nem járul hozzá, hiszen a hitelező érdekeit védi, így a magyar szövetség praktikusan úgy mondott igent, hogy nemet mondott.

Ez igaz lehet. De továbbra is az a véleményem, hogy az MLSZ-nek nem kell minden ilyen ötletet lelkesen felkarolni, támogatni, elfogadni. Itt azért pénzről van szó, tisztességről, esetleg bűncselekményekről. No meg esélyegyenlőségről. Amikor csapatok működnek tisztán, akik nem offshore-lovagokkal üzletelnek, akkor más elszámolásai vitáit hadd ne lehessen már ilyen huszárcágással megoldani. És ennyi a lényeg. Nem kell itt arról beszélni, hogy milyen csúnyán bánnak a külföldi befektetővel, egyszerűen fel kell tárni, mi vezetett el idáig, ki volt az, aki hagyta elfajulni a dolgokat.

Ez persze a focicsapaton nem segít, ha kizárják az első osztályból. Sokan felelősek lehetnek érte, ha bekövetkezik. De azt gondolom, nem az MLSZ az elsőszámú felelős, azokat inkább az újpesti klubház közelében lehetne keresni...

0 Tovább

A bajnokság kétharmadánál

Az évnek ebben a szakában ismét érdemes mérleget vonni az aktuális magyar focihelyzetről. Még minden versenysorozat tart, de egyre szűkül azoknak a köre, akik valamelyik trófeát megszerezhetik.

Mind az utóbbi évtizedben elég sokszor, most is a Debrecen az, ahol gyakorlatilag mindenhol kedvező helyzetből várhatja a hajrát. A bajnokságban hét pont az előnyük, és noha csak öt pontot szereztek három meccsen tavasszal, abból kettő nehéz idegenbeli meccs volt, értékes döntetlenekkel. A Magyar Kupában szinte biztosra vehető a legjobb négy közé jutás, mert idegenben győztek a Nyíregyháza ellen az első meccsen. A Ligakupában pedig a Győr kiütése után jutottak a legjobb nyolc közé, folytatás kedden. A bajnoki versenyfutás során pár héten belül szinte minden eldől: az utolsó márciusi fordulóban a Videotonhoz utaznak, rá egy hétre a Győrt fogadják.

A már említett Videoton igen gyengén kezdte a tavaszt: pécsi és paksi döntetlen után hazai pályán vereség a Győrtől. A kupából már kiestek, a Ligakupa presztízse pedig jóval kisebb. Ha nem sikerül gyorsan kilábalni a gödörből, inogni fog a kispad a portugál edző, Gomes alatt.

A Győr sem kezdte fényesen az évet, de legalább a kupában már állnak, és a fehérvári győzelemmel kicsit zárkózni is tudtak. Náluk komoly változás volt, hogy a korábbi mester, Pintér Attila téltől már a válogatott irányítja, és Horváth Ferencnek kellene visszaterelni a csapatot a nyerő útra.

A középmezőny sűrű, itt talán a Ferencvárosra érdemes kitérni. Az új edző a német Thomas Doll lett, ám három forduló alatt vele sem sikerült nyerni. Talán a Ligakupa-győzelem lehet a legtöbb, ami elérhető a nagymúltú klub számára ebben az évben, de a szurkolók, akiket évről évre kábítanak a klubvezetők a bajnoki célkitűzésekkel, ennél biztos jóval többet akarnak. 

A kiesőzónában csak az látszik biztosnak, hogy a Kaposvár hamarosan matematikailag is búcsúzik az élvonaltól. Az Újpest körül forrnak az indulatok, talán a héten eldől, hogy átruházhatják-e az indulási jogot, vagy a felszámolás miatt nem kap elsőosztályú licencet a működtető gazdasági társaság. Parázs meccs zajlik már most is, igazi nyilatkozatháború alakult ki a mostani tulajdonos, a régi ügyvezető és az MLSZ között. Sőt, még a NAV is képbe került. A labda a szövetség térfelén pattog...

Ha kizárnák az Újpestet, akkor gyakorlatilag az idény vége az alsóházban érdektelenné válna. A csapatok nagyon már úgysem tudnak kapaszkodni, kiesni sem esne ki senki a Kaposváron túl, szóval az idény harmadik harmadában nem sok izgalom várna senkire a kiesési rangadókon. Pedig érdekes lehetne a versenyfutás, hiszen a nagymúltú, többre hivatott MTK mellett veszélyben van a Paks és a Mezőkövesd, és bizonyára akad, aki megnézné, mire mennek a felcsútiak a vadonatúj csodastadionnal a másodosztályban...

0 Tovább

Focisták a fáról?

A SportTV nem tolerálta Zombori Sándor "viccét", így a korábbi válogatott focista egy ideig nem szakért a csatornán. A lépés borítékolható volt, minden olyan helyzetben azonnal lépni szoktak, ahol felmerülhet a rasszizmus vádja.

Személyes meggyőződésem, hogy Zombori úr nem rasszista. Ez egy rosszul elsült megjegyzés volt, de aki annyit szerepel a képernyőn, mint ő, az tudhatná, Mészöly Kálmán elhíresült kijelentésére utalni rossz ötlet. És most nem a toleranciabajnok szól belőlem, a sporttól nem idegenek a vaskos tréfák se, de van amin egyszerűen túl kellett volna lépni.

Nem most, hanem már rég marhaság a négerezés a fociban. Talán elég két név: Pelé és Eusebio. Ezek fényében sem érzi valaki cikinek azt, hogy "most jöttek le a fáról"? Napjaink meghatározó játékosait már említeni se kell...

Szóval ez bizony öngól volt, amiért Zomborit kispadra ültetik. Nem örökre, nyilván. Nem  hiszek benne, hogy a szélsőséges toleranciaharcról kellene szólnia a sportnak, egyszerűen csak érezni kell, mi a zrika és mi az ízléstelenség. És ehhez nem kell jogvédők kioktatása, valahol belül mind érezzük, hol a határ... Hallgassunk a józanabb énünkre, és akkor nem kerülünk ilyen helyzetbe.

A fociközvetítés pedig így elsősorban a fociról fog szólni. Pelé és Eusebio: nem a bőrszínük számított, hanem a játékuk. És ma is ez a fontos velük kapcsolatban...

0 Tovább

Hirdetés

Sportfoglalkozás

blogavatar

Ez a mindennapos testnevelés fotelszurkolóknak: hírek, érdekességek, sztorik, klasszikus videók és minden más a sport színes világából. Bekapcsolódni ér, akár olvasóként, akár hozzászólóként. Felmentést az kaphat, aki úgy dönt, ideiglenesen feláll a monitor elől és maga is belevág a rendszeres testmozgásba...

Hirdetés

Legfrissebb bejegyzések

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Elérhetőség

elche@freemail.hu

Hirdetés

Kedvencek

A nagy Kék A nagy Kék

Túrán innen, túrán túl, hol a gyaloglás, kerekezés, evezés az úr......

Kultúrmunka Kultúrmunka

Élmény, benyomás, vélemény filmről, zenéről, irodalomról, tévéről...

Darwin Darwin

Kis és nagy teljesítmények az emberek és állatok világából. Van aki győ...

Sportfoglalkozás Sportfoglalkozás

Ez a mindennapos testnevelés fotelszurkolóknak: hírek, érdekességek, sztori...

Big Blue Búvár Blog Big Blue Búvár Blog

Kalandjaim a mélység világában és a felszínen, hírek a tengerről, és mi...

Utoljára kommentelt bejegyzések

img src="/images/hex-loader2.gif" width="300" alt="" />