Az első fecske

Megvan az első továbbjutó az NFL-ben, pár csapat pedig most próbál az utolsó szalmaszálba kapaszkodni.

amerikaifoci

A New England Patriots rutinos edzője, Bill Belichik szokta monda, hálaadás után kezdődik az igazi futball. Közhelyesnek hangzik, de nagyon igaz: egyetlen csapat, a Dallas Cowboys helye biztos a rájátszásban, minden más még kérdőjeles négy fordulóval a vége előtt.

Kezdjük azokkal a csoportokkal, ahol viszonylag tiszta a kép! Az AFC East élén álló Patriots és az NFC West éllovasa, a Seattle Seahawks egyaránt három meccsel előzik a mögöttük állókat. Nagyon nagy meglepetés lenne, ha Tom Brady illetve Russell Wilson csapata nem tudná behúzni a csoportelsőséget- de a wild card hely még úgy is szinte biztosan kinézne nekik.

Az AFC North tetején 7-5 mérleggel áll a Baltimore Ravens és a Pittsburgh Steelers. Az előbbi nem volt meggyőző az idény elején, a Steelers pedig támadósztárjaival Super Bowl-esélyesnek tűnt, ehhez képest fej-fej mellett vannak. A sorsolása egyik csapatnak sem könnyű, a 16. fordulóban jön egy könnyed Ravens-Steelers csata, ami szerintem sorsdöntő lesz- kihagyhatatlan az NFL-rajongók számára!

Szintén 7-5 mérleggel áll az NFC South-ban az Atlanta Falcons és a Tampa Bay Buccaneers. A remekül támadó Falcons szerintem árnyalattal esélyesebb a továbbjutásra, a Buccaneers eredményei ellenére számomra nem meggyőző- de ha legfontosabb meccseken felnőnek a feladathoz, akkor a rájátszásban is tartani kell majd tőlük.

Az AFC South speciális helyzetben van, a három 6-6 mérlegű csapattal. Bevallom őszintén, tippelni sem merek, ki fog közülük a csoport élén végezni, és azt is elárulom, egyszerűen nem hiszem, bármelyikük képes lenne rájátszás meccset nyerni olyan potenciális ellenfelekkel szemben mint mondjuk a Denver Broncos. Lesz majd körbeverés, és ebből szerintem a Houston Texans jön ki rosszul, mert nekik a leggyengébb az irányítójuk Brock Osweiler személyében. Andrew Luck tegnap éjjel elkapta a fonalat, Marcus Mariota is jó formában van- az jut tovább, akiknek nem csak egy meccsig tart a fellángolásuk.

amerikaifoci

A legizgalmasabb csoportok az AFC West és az NFC North lehetnek. Kezdjük az előbbivel! Volt, akit meglepett az Oakland Raiders remek szezonja, és persze van szakértő, aki utólag megmondja, ő előre érezte, milyen jók lesznek Derek Carrék. Egy dinamikus, remekül játszó fiatal irányító, megfelelő segítőkkel, és egy erős védelemmel- ez bizony jó recept a sikerre. Szerintem a Raiders biztosan tovább megy, mert a Denver Broncosnál lényegesen jobbak támadásban. Hogy első lesznek-e? Ehhez a váratlanul harcos Kansas City Chiefs-nek lesz pár szava. Meglepő húzások, merészség- nem ezzel azonosítottuk ezt a csapatot, de az idén ezek szinte mind bejönnek. Jó meccseik vannak, szívesen nézem majd őket a rájátszásban is. A tavalyi bajnok Broncos szerintem odaérhet wild card helyre, mert a védelmük bombaerős, de bármennyire mondják, a védelem nyeri a bajnokságot, pár pontot a támadóknak is fel kell tenni a táblára. Nekik vigyázni kell, hogy ne szaladjanak bele vereségekbe a csoportriválisokkal szemben, mert a wild cardra helyre hajtó Miami Dolphins vagy Ravens/Steelers páros eléjük vághat, hiszen nekik látszólag gyengébb riválisaik vannak.

Az NFC North élén álló Detroit Lions látszólag kétmeccses, komoly előnnyel vezet. A gond csak az, hogy három olyan meccsel zárnak, ahol nem nagyon mehetnek biztosra: a Giants és a Packers a továbbjutásért harcol, a Cowboys pedig a legjobb csapat egész évben. A Packers és a Minnesota Vikings egyaránt olyan csapat, ami képes jó teljesítményre- előbbit a támadók Aaron Rodgers vezetésével utóbbit a védők vehetik a vállukra. Mégis, szerintem a Detroit Lions éve lehet a mostani, legalábbis a rájátszást illetően. Nekik onnantól kezdve minden meccs ajándék. 

amerikaifoci

Abban biztos vagyok, mostantól még azok a meccsek is izgalmasak lesznek valamilyen szempontból, amik nem annyira jók vagy látványosak. Néha kúszva-mászva húzza be egy csapat a sorsdöntő győzelmeket- ez egy ilyen küzdős szezon, és azt is várom, hogy nem a legsziporkázóbb hanem a legszívósabb csapatok érnek majd oda a végelszámolásba. Aztán lehet, kiderül, tévedek- de akkor máshogy lesznek jó meccsek majd. Mert az igazi futball tényleg mostantól kezdődik.

0 Tovább

Meccs helyett romantika

Egy hírhedt eset óta kezelik tényként a tengerentúli tévézésben, hogy az amerikaifoci sérthetetlen- a Heidi Bowl története okán.

amerikaifoci

1968. november 17-én két remek csapat nézett szembe egymással: az Oakland Raiders és a New York Jets rangadóján nyolcszor változott, ki birtokolja épp a vezetést. Parázs hangulatú összecsapás volt, sok időkéréssel, büntetéssel, így a közvetítés szokatlanul hosszúra nyúlt. Már csak 65 másodperc volt hátra a játékidőből, a Jets 32-29-re vezetett, az Oakland pedig egy utolsó rohamra indult a győzelemért- de hogy mi történt, azt már csak azok láthatták, akik kinn voltak a stadionban.

Az NBC ugyanis egyszerűen félbehagyta a meccset, és elkezdték vetíteni a Heidi című romantikus filmet. A sokak által várt film egy kislány és nagyapja életéről szólt az Alpokban, és kétségtelen tény, a kiadott program szerint abban a percben ennek kellett volna következnie. Az NBC vezetői úgy gondolták, hogy a hűvös novemberi estén nagy sikert arat majd a filmjük, így amikor a vetítések előtti megbeszélések során szóba került, mi lesz, ha a meccs elhúzódik, úgy döntöttek, a Heidi pontos kezdése a fontosabb.

amerikaifoci

A programért felelős Dick Cline azon az estén is ehhez tartotta magát, várta, hogy bárki szóljon neki fentről a változásról. De hozzá semmilyen más utasítás nem jutott el, így aztán az Oakland utolsó támadása helyett a meglepett nézők a Heidi kezdő képsorait láthatták. Mint kiderült, az NBC vezetői megpróbálták elérni Cline-t, hogy engedje végig a meccset, de minden telefonvonal foglalt volt: ezrek hívogatták az NBC-t, hogy a megadott időben kezdik-e a Heidit, és sokkal többen pedig azért, hogy ne szakítsák félbe a meccset. Akkor szabadult el a pokol, amikor a film közben írták ki a végeredményt, és a focirajongók már nem csak a tévét, hanem a lapokat és a rendőrséget elkezdték hívogatni dühükben.

amerikaifoci

Az Oakland Coliseumban ülők ugyanis azt láthatták, hogy a kirúgás után a Raiders Daryle Lamonica irányító vezérletével villámgyorsan végigrobogott a pályán, és egy touchdownnal ismét megszerezte a vezetést. A kirúgás után pedig a Jets játékosa ügyetlenül elvesztette a labdát, amit a Raiders visszahordott, így a kilenc másodperc alatt szerzett 14 pontnak köszönhetően 43-32-re nyertek az oaklandiek. Az utolsó perc eseményeit bocsánatkérés után így adták le a nézők számára.

A Heidi Bowl néven hírhedtté vált meccsnek természetesen lettek következményei. Azóta minden tévé tudja, hogy az NFL-meccs szent és sérthetetlen, így félbeszakítani azt nem lehet. Természetesen a biztonság kedvéért az NFL és a televíziók közötti szerződésbe is belekerült az ezt rögzítő kitétel, de vélhetően enélkül sem dobnának be egy romantikus filmet a meccs végét levágva soha többé. Az NBC pedig kialakított egy "Heidi-phone" becenevű vonalat a vezérlőszobába, ami teljesen független volt a többi telefontól, így a jövőben semmi nem akadályozhatta meg, hogy a fejesek közbeszóljanak az adásmenetbe...

0 Tovább

Így indult a nagy biznisz

1892. november 12-én kapott először pénzt egy amerikaifutballista azért, hogy pályára lépjen.

Az NFL ma dollármillárdos üzletág, külön kategória a profi sportok világában, imádott sztárokkal és az Egyesült Államok legnagyobb tévés nézettségeivel. Pedig maga az amerikaifoci profi ligája nem is számít igazán régi alapításúnak, 1920-tól számítják a történelmét. Akkortájt a sportra már bőven odafigyeltek, komoly események volt az olimpiák, Európában mindenhol megalakultak a fociligák, az angolok sokfelé terjesztették a krikettet, a tengerentúlon imádták a baseballt és a sor folytatható lenne.

Az amerikaifoci gyökerei is régre nyúlnak vissza, a 19. század végén már játszották, csak akkortájt ez még a mainál is sérülésveszélyesebb volt, gyakori halálesetekkel. A szurkolók is vérmesek voltak, nem csak a csapatok rivalizáltak. Pittsburgh városában az Allegheny Athletic Association (AAA) nagy meccsre készült a Pittsburgh Athletic Club (PAC) ellen, és az előbbi William “Pudge” Heffelfingernek 500 dollárt kínált, ha pályára lép a színeikben.

A Yale egyetem egykori kiválósága addig igazi amatőr volt, mint ahogy a sportágban mindenki. Költségtérítést már korábban is adtak játékosnak, de az, hogy készpénzt adtak egy sztárnak, korábban állítólag még nem fordult elő. És megjegyzendő, az ötlet nem is az AAA vezetőinek fejéből pattant ki- a PAC környékezte meg Heffelfingert egy 250 dolláros ajánlattal, ezt duplázta meg az AAA. A játékos enyhén szólva sem volt korrekt, a PAC csak a meccs napján tudta meg, hogy Heffelfinger pályára lép- az ellenfél csapatában!

A becsapott klub vezetése és szurkolói egyaránt őrjöngtek. A balhé elkerülése végett úgy döntöttek, a meccs nem lesz hivatalos, a fogadásokat is törölték. Heffelfinger megszolgálta az árát, ő szerezte az egyetlen touchdownt. Az AAA pedig a következő meccsre ismét pénzért szerződtetett játékos, egy évre rá pedig már heti fizetést adott a legjobbaknak- 50 dollár akkor komoly összegnek számított. Mindenesetre, noha volt némi infláció egy bő évszázad alatt, a mostani sztárok évi 20 milliójához képest nem sok...

0 Tovább

Elbukók és felemelkedők

Az NFL szezon első négy hetének meglepetéseit igyekszem számba venni.

Meglepetések, amiknek nem kellene meglepetésnek lennie

A Denver Broncos 4-0, a New England Patriots 3-1 mérleggel áll. Ebben elvileg nincs semmi extra információ, hiszen az AFC két erős csapatáról van szó, ők játszották tavaly az AFC döntőt és a Denver a Super Bowl-t is megnyerte. Miért érdekes akkor a jó szezonkezdés? Nos, a Broncosból visszavonult a legendás Peyton Manning, és helyettese, Brock Osweiler a pénzt és a Houston Texanst választotta. A hetedik körben draftolt Trevor Siemian lett az irányító, és a csak látszólag meggyengült, valójában bikaerős védelem segítségével egyre magabiztosabban játszik. Négy győzelem pedig soha nem véletlen...

amerikaifoci

A Patriots másfél évtizede élcsapat, a 3-1 alapelvárás lett volna velük szemben- ha az első négy meccsről nincs eltiltva Tom Brady. Ám a Deflategate miatti eltiltást most töltötte a csapat legnagyobb sztárja, és mindenki csak tippelte, mit tud a csereirányító, Jimmy Garoppolo. Nos, ő remekül helytáll, egészen másfél meccsen át, amikor megsérült, és a beugró újonc, Jacoby Brissett kapta meg a lehetőséget. Ilyen körülmények között a három győzelem szép eredmény, az utolsó, hazai pályán 16-0 arányban elvesztett meccsen sem kell bánkódni, hiszen végre újból Brady kezében a labda. És ellenfelük az eddig vergődő, négyszer is vesztő Cleveland lesz, ideális helyszín ahhoz hogy formába lendüljön.

A legnagyobb negatív meglepetések

Ha már a két tavalyi AFC-döntősről beszélünk, említsük meg az NFC döntősöket is. Az Arizona Cardinalstól azt várták, idén még erősebb lesz mint tavaly, és egyértelműen esélyesek a Super Bowl-ra, a Carolina Panthers esetében pedig azt várták, a tavalyi nagydöntős vereség után dacból is végigverik a világot.

Nos, most mind a két csapat 1-3 mérleggel áll, ami nem sok jót ígér. A Cardinals irányítója a héten nem is játszhat sérülés miatt, és a Panthersben Cam Newton is agyrázkódással küszködik. Valami félresiklott mind a két csapatnál, lépéshátrányba kerültek, és ugyan az idény negyedénél még nem illik temetni egy csapatot, az NFC-ben jól rajtoló riválisokat tekintve legalábbis nem lesz sétagalopp a továbbjutás a rájátszásba. 

amerikaifoci

Tulajdonképpen nem is igazán eldönthető, melyik a nagyobb meglepetés. A Bruce Arians által edzett Cardinals tud támadni is, védekezni is, most mégis bukdácsolnak. A Panthers tavaly az alapszakaszban 16 meccsből egyet vesztett el, most négyből hármat. Erre azért kevesen számítottak.

Átmenetileg vége az irányítómítosznak?

A csapatépítésnél szinte mindig az irányítók szerepét emelik ki, hiszen ők számítanak a csapat agyának. Ám már a Broncos és a Patriots is bizonyította, jó tervvel, csapatmunkával kevésbé neves játékosokkal is lehet sikeres egy gárda, míg a Panthers és a Cardinals sztárirányítókkal is bukdácsol. És nem teszi ki az ablakba az eddigi 1-3 mérleget az Indianapolis Coltsban játszó Andrew Luck, a New Orleans Saints irányítója, Drew Brees, vagy a San Diego Chargersben dobáló Philip Rivers. A New York Jets komoly pénzért visszahozott irányítója, Ryan Fitzpatrick az utóbbi meccseken labdaeladásaival tűnt ki. Szóval lehetne példát találni bőven, amikor komoly sztárok ide vagy oda, a csapat egésze nincs jól összerakva.

A szezon igazi meglepetései azok a csapatok, ahol tényleg úgy festett, vége a világnak. A Dallas Cowboys sztárja, Tony Romo megsérült (megint, sokadjára), helyettese pedig az újonc Dak Prescott lett. A mérlegük 3-1, és csak azért nem állnak jobban, mert a veterán irányítókat elcserélő Philadelphia Eagles az első körben kiválaszott Carson Wentz vezetésével megtáltosodott, már három győzelemnél tart vereség nélkül. Mögöttük a csoportban? Eli Manning és Odell Beckham a New York Giants-el illetve Kirk Cousins a Washington Redskins-szel 2-2 mérleggel, ami nem elfogadhatatlan éppen, de azért kicsit másra számítottak az elemzők.

amerikaifoci

Szintén a különös irányítóhelyzet miatt lett érdekes a Los Angelesbe idén visszaköltöző Rams. Elhozták a draft első választottját, ám Jared Goff kispadozik. A helyén a nem túl sokra tartott Case Keenum kapott lehetőséget, és az elkeserítően gyenge első meccs után sorozatban hármat is nyertek. A NFC West csoport igen erős, hiszen itt van a Seattle Seahawks és az Arizona Cardinals is, de a jó indulás legalábbis biztató.

Amivel végképp senki nem számolt, az a Minnesota Vikings négy győzelmes indulása. Még a szezon előtt megsérült az első számú irányító, Teddy Bridgewater. Aztán a szezon elején kidőlt a futójátékosok egyik legjobbika, Adrian Peterson. Irányítónak elhozták a sérülékeny, igazán nagyot sehol nem mutató Sam Bradfordot, összeraktak egy brutálisan erős védelmet, és a támadásban a szükséges minimumot összehozó csapat most ott van az NFC élmezőnyében. 

Természetesen ma még senki meg nem mondja, ki nevet a végén. Viszont jelzésértékű, hogy e pillanatban a jó védelmek, a jó csapatmunka szerepe erősödik, hiszen egy rakás csapat beugró, újonc, névtelen vagy leírt irányítókkal is remek eredményt mutat fel, míg a fizetési sapkából nagy részt kiharapó sztárokkal felállók egy része erősen bukdácsol. Természetesen a jó játékosokat meg kell fizetni, de nagy kérdés, a fizetési sapka miatt ki bírja el azt, ha a keret ötödét egyetlen ember viszi el? Szóval lehet, hogy a jövő nem feltétlenül a gigaszerződéseké, amik évekre gúzsba kötnek egy csapatot. Ráadásul a valóban csúcsra törő, sportsikerre vágyó játékosok egy része is megfontolhatja, hogy inkább a bankszámla egyenlege növekedjen vagy a győzelmek száma...

0 Tovább

A nagy egyesülés

Kereken fél évszázada, 1966. június 8-án jelentették be a két rivális amerikaifoci-liga, az NFL és az AFL egyesülését.

amerikaifoci

Ma az NFL évente megrendezett nagydöntői, a Super Bowl-ok számítanak az egész amerikai tévés piac legnézettebb eseményeinek. Az óriási sportpiac legnépszerűbb terméke lett az amerikaifoci, dollármilliárdos értékű csapatokkal, de nem volt ez mindig így.

Sőt, a kezdeti időszak csapatai közül több is csődbe ment, elköltözött, átalakult. Az NFL messze nem volt annyira jó üzlet, mint manapság, de a már rég piaci alapúnak számító amerikai sportban azért időnként felbukkantak rivális ligák, akik szerettek volna kihasítani maguknak egy szeletet a tortából. Az 1946-49 között működő AAFC-t gyakorlatilag bekebelezte az NFL, de csak három csapatot (Browns, 49ers, Colts) engedtek a ligába, a többi feloszlott.

A tévés közvetítéseknek köszönhetően egyre kedveltebbé váló amerikaifoci az ötvenes években jutott el oda, hogy milliók nézték a legfontosabb meccseket. 1958-ban a Baltimore Colts és a New York Giants által vívott döntőt 45 millió ember követte az NBC-n, és mind több gazdag üzletember bukkant fel, aki szeretett volna franchise-hoz jutni, NFL-csapatot alapítani. 

Ám a liga ebben nem volt partner, így az egyik dühös milliomos, Lamar Hunt vezetésével, nyolc csapattal megalakult az American Football League, az AFL. Az NFL viszont alájuk vágott, gyorsan két csapat alapításához járultak hozzá olyan városokban, ahol az AFL is csapatot tervezett. Teljesen nyilvánvaló ugyanis, hogy konkurensek nélküli piacon gyorsabban lehetett volna sikert elérni.

A két liga között kitört a rivalizálás. Mivel pénz volt bőven, az AFL-ben is mindent megtettek azért, hogy megvessék a lábukat a sportpiacon. Természetesen hátrányból indultak, a nulláról építették fel a csapatokat, de nem sajnálták a befektetést azért, hogy magukhoz csábítsák a jövő sztárjait. Az egyetemről kikerülő játékosokat mind a két ligából megkörnyékezték, akik válogathattak az ajánlatok közül. Az NFL-ben azt hitték, hogy a legjobbak úgysem az alacsonyabb színvonalúnak tartott AFL-be mennek- ám volt az a pénz... Így kötött ki 1965-ben Joe Namath a New York Jetsben. Noha volt egy kimondatlan egyezmény arról, hogy egymástól nem szerződtetnek játékost, 1966-ben Pete Gogolak a Buffalo Billst hagyta ott a New York Giants kedvéért. (Érdekesség, hogy Namath és Gogolak is magyar származású...)

A csapatok tulajdonosai nem voltak a saját maguk ellenségei. Tudták, hogy egy esztelen licitálásba belemenni nem szerencsés ötlet- mivel az AFL nagyon jól menedzselte magát, és talán a környezet is kedvezett nekik jó tévés szerződések révén, a két liga döntött az egyesülésről. És ezúttal mind a két fél összes csapata megmaradt, nem beolvasztásról volt szó: az NFL név alatt jött létre később az NFC és az AFC főcsoport, a két egykori rivális liga utódaként.

amerikaifoci

Persze egy darabig még úgy tartották, a rivalizálás formális, az NFL-es csapatok jobbak és azok is maradnak. A két liga legjobbja közötti nagydöntők közül az első kettőt simán nyerte is a Green Bay Packers- ám a Super Bowl III győztese az AFL-t képviselő New York Jets lett Joe Namath irányításával, ami óriási szenzációnak számított. Ma pedig már fel sem merülhet a kérdés, hogy egyenlő-e a két főcsoport. 

Kialakult az a struktúra, ami igazi pénzszivattyúvá vált az elmúlt 50 évben. A jól menedzselt NFL úgy lett gigászi sportvállalkozás, hogy közben a szurkolók is megkapják, amit szeretnének: izgalmat, nagy meccseket, változatosságot évről évre. Ez az, amikor találkozik minden fél érdeke. És az NFL ma már olyan nagy, hogy rivális ligák alapításának sok értelme nincs- aki próbálkozott vele, ment a levesbe. 

0 Tovább

Hirdetés

Sportfoglalkozás

blogavatar

Ez a mindennapos testnevelés fotelszurkolóknak: hírek, érdekességek, sztorik, klasszikus videók és minden más a sport színes világából. Bekapcsolódni ér, akár olvasóként, akár hozzászólóként. Felmentést az kaphat, aki úgy dönt, ideiglenesen feláll a monitor elől és maga is belevág a rendszeres testmozgásba...

Hirdetés

Hirdetés

Legfrissebb bejegyzések

Hirdetés

Hirdetés

Elérhetőség

elche@freemail.hu

Hirdetés

Kedvencek

Kultúrmunka Kultúrmunka

Élmény, benyomás, vélemény filmről, zenéről, irodalomról, tévéről...

Darwin Darwin

Kis és nagy teljesítmények az emberek és állatok világából. Van aki győ...

Táj-kép Táj-kép

Izgalmas, megkapó, elgondolkodtató, lenyűgöző fotók a világ minden sarká...

Sportfoglalkozás Sportfoglalkozás

Ez a mindennapos testnevelés fotelszurkolóknak: hírek, érdekességek, sztori...

Big Blue Búvár Blog Big Blue Búvár Blog

Kalandjaim a mélység világában és a felszínen, hírek a tengerről, és mi...

Utoljára kommentelt bejegyzések